Belarusz helyre tette a Nyugatot: A család, az család, apa, anya, gyerek
Európa „utolsó diktatúrája” tehát, megelégelve az állandó lenézést és bírálatokat, a Nyugat egy-egy valós, illetve – bizonyos szempontból – álproblémájából igyekszik gúnyt űzni. Nem is feltétlenül alaptalanul.
Ami a gondoskodó államot és a létbiztonságot illeti, az Európai Unió lakásállományának 70 százaléka van magánkézben. A néhai szocialista blokk országaiban ez az érték magasabb (Magyarországon csaknem 92 százalék), míg mondjuk Németországban az 50-et sem éri el. Belaruszban 85-90 között van. Az államilag garantált nyugdíj ott a mindenkori átlagkereset 40 százaléka, ami lényegesen magasabb a belarusz rendszerváltáson mesterkedő lengyelek, de a finnek kivételével bármelyik skandináv ország által nyújtott juttatásnál is – persze, nem nominálisan, arányaiban viszont igen.
Érdemes szót ejteni a családtámogatások rendszeréről is. Az, hogy egy szülő a gyermeke három éves koráig otthon maradhat, Magyarországon megszokott, Európa-szerte viszont luxus. A gondozásért járó juttatás Belaruszban a nyugdíjhoz hasonlóan az átlagkeresethez van kötve, 35-40 százalék. Ez mindenkinek jár, tehát nem a munkaviszony függvénye.
A sort még hosszan lehetne folytatni, de már csak egy példát emelünk ki, annak bemutatására, miért gondolják a belaruszok, hogy az állam jobban gondoskodik róluk, mint a legtöbb európairól a sajátjuk:
Az állami gyermekgondozói és ápolási szolgálatot 2018-ban állították fel. A két vagy több gyermeket nevelő családok három éves korig, a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok 18 éves korig, valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülők és azok a párok, amelyek esetében valamelyik felnőtt súlyos beteg, szükség esetén kérhetnek egy „babysittert”, amiért nem kell fizetniük. Természetesen (nevelő)szülők alatt, ahogy a fent emíltett plakát is utal rá, Belaruszban egy férfit és egy nőt kell érteni, mert a család az család, és ezt semmiféle divathóbort nem változtathatja meg.
MH
Mementó 2006 emlékmű
