KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bayer Zsolt „tisztessége”

Remek írással rukkolt elő Hetzmann Róbert, a Váralja Szövetség elnöke. Történt ugyanis, hogy a Magyar Hírlap csütörtöki vezércikkét jegyző Bayer Zsolt ismét nekiment Ángyán Józsefnek, a földügyek fáradhatatlan elemzőjének. Alig tíz nap leforgása alatt kétszer került Bayer célkeresztjébe a jeles professzor, s ez bizony jelez valamit. A hírlapos főmunkatárs vélhetően nem saját gondolatait tálalja fel az olvasóknak, hanem megbízást teljesít. Igen, megbízást. Ángyán József tevékenysége ugyanis egyre kellemetlenebb bizonyos köröknek, s nekem úgy tűnik föl, hogy ama bizonyos körök mozgatják a háttérből az ellentmondásosan gazdag pályafutással büszkélkedő Bayer Zsoltot.

Hetzmann Róbert azt írja dolgozata végén: „Bayer úr becstelenné vált.” A hír ugye szent, a vélemény szabad, fölösleges az idézett szavakat kommentálni. Engem inkább az izgat, miért is támadja olyan vehemensen Ángyán professzort a publicista Bayer Zsolt. Azt is fontos leszögeznünk: Ángyán József nem reagál az említett zsurnaliszta böködéseire, s ezt nagyon jól teszi. Ángyán professzor az agrárkérdések szakembere; érthető hát, ha egy amatőr vezércikkre annyit hederít, mint a legelésző szarvasmarha a pökhendin túlmozgásos legyekre…

Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban támadja Ángyán Józsefet, ez pedig igencsak érdekes. Ángyán ugyanis a Fidesz parlamenti frakciójában ül, azaz Bayer Zsolt pártjának a képviselője. Zsurnalisztánk tehát egyik elvtársát böködi, mert vélhetően úgy gondolja: ez az elvtárs már nem jó elvtárs. Hogy miért? Mert nem az egyen-gondolat híve. Mert van önálló, ráadásul megalapozott véleménye. Ez pedig nagyon fáj az egyen-gondolat híveinek, akik önálló véleménnyel nem bírnak, ezért mindig azt gondolják, amit előírnak számukra.

Érdekes: nem oly rég a Magyar Hírlap még nem böködte Ángyán Józsefet. Régebben tán még más utasítás volt érvényben? 2012. május 11-én például Sinkovics Ferenc főmunkatárs cikket írt Qui prodest? címen. A cím persze helyesen így szólna: Cui prodest? – de hírlapos berkekben lazán kezelik a latin nyelv szabályait (is), ezen fönnakadni tehát fölösleges.

Sinkovics úr májusi írása ezekkel a szavakkal indul:

„Körülbelül úgy néznek most a gazdák, ahogy a Fidesz liberálisai néztek a nagy fordulat évében, 1994-ben. Azt hitték, szegények, hogy kifejezetten róluk szól majd az új kormány agrárpolitikája, hiszen ezt ígérték nekik. Az élet azonban közbeszólt.”

Jó a felütés. A cikk ezekkel a szavakkal zárul:

„Kérdés, kisebbnek akarja-e láttatni a gondokat az, aki azt mondja, hogy bajok vannak a földbérleti pályázatok körül, de még mindent vissza lehet fordítani? Nyilván nem. Van még állami föld bőven, s mindig lesznek pályázó gazdák. A melléfogásokat, szabálytalanságokat pedig ki kell javítani, hisz ezekből egy is sok, és mindegyik messze túlmutat önmagán. Persze változtatásra lesz szükség az agrárvezetésben eluralkodott szellemen is. Függetlenül attól, hogy a rossz szellemet maga teremtette meg, vagy ráerőltették. A gazdatársadalom a vidék középosztálya. Tevékeny, önállóan gondolkodó, öntudatos, döntéseiért felelősséget vállaló emberek rétege. Ez felel meg a magyar karakternek. Miért akarnánk belőlük segélyre váró prolikat csinálni? Kinek az érdeke ez?”

A zárás sem rossz. S a két idézet között Sinkovics arról is szót ejt, hogy lemondása után nem keresett új zászlót magának Ángyán József:

„A professzor viszont a Fidesz kötelékében maradt. Hát igen, akárhogy is alakult, ott tud tenni a legtöbbet a gazdákért, és ott lehet a legkellemetlenebb a személyes ellenfeleinek. Őszintén csak a Fideszen lehet csodálkozni. Nem tudná a párt, hogy legfontosabb bázisa a vidék?! Sőt, a Fideszben nemcsak bízott a gazdatársadalom, de szerette is!”

Májusban még így írt a Magyar Hírlap. Azóta ez a hang eltűnt, Sinkovics helyét átvette Bayer Zsolt, s vele egy egészen más stílus. Érdemes ezen elgondolkodni.

Bayer Zsolt korábbi, Ángyánt (is) böködő írásával azon frissiben foglalkoztam, nem akarom ismételni magamat. Akkor is az volt az érzésem, véleményem ma sem változott: Bayer Zsolt politikai elvárás szerint írja azt, amit ír. S mivel jeles zsurnalisztánk egyik fő ismérve – a böködésre való hajlam mellett – a pökhendiség, ezért szerzőnk néha nagy bajba kerül. A pökhendiség ugyanis olykor visszaüt.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna elveszítheti tengerpartját, Odessza is orosz kézre kerülhet

Lássunk erre egy szép példát.

Bayer csütörtöki, A földekről című vezércikkét így indítja:

„Akár tud róla Ángyán József, akár nem, nagyon rossz embereket, nagyon rossz érdekeket és nagyon-nagyon rossz eszméket szolgál. S miközben ’tanulmányait’ telerakja grafikonokkal és táblázatokkal – ezzel a megkérdőjelezhetetlen szaktekintély benyomását keltve –, állításai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal és az igazsággal.

Legutóbb éppen a Népszabadságot tartotta megfelelő fórumnak, hogy rögeszméit ország-világ elé tárja. S hogy milyen is az egész hadjárat szakmaisága, illetve, hogy milyen szakmai színvonalat képvisel a Népszabadság, arra álljon itt egyetlen idézet: az Ángyánnak szekundáló Doros Judit újságíró szót ejt a geleji földekre pályázó Demeter Péterről. És hogy a Fidesz-kormány, valamint az egész pályázati rendszer elvetemültségét bizonyítsa, nevezett Demeter Péterről leírja ezt a mondatot: Demeter Péter nem helyben, hanem Gelejen él. Kedves olvasóink! A Népszabadság és Ángyán József leleplező akciójának eddigi legnagyobb eredménye szerint a geleji földekre pályázó Demeter Péter nem helyben, hanem Gelejen él. Nos, itt akár be is fejezhetnénk az egészet, de sajnos Ángyán doktor és a mögötte állók egész egyszerűen tudatosan hazudnak, és ezeket a tudatos hazugságokat egyszer tisztába kell tenni.”

A pökhendiség dús kalászai lengedeznek ezekben a sorokban. Ángyán doktor jelentéseit a talányos életúttal bíró zsurnaliszta „tanulmányoknak” minősíti – így, idézőjelben. Ami ugye a gúny jele. Aztán azt is kifogásolja Bayer, hogy Ángyán „éppen a Népszabadságot tartotta megfelelő fórumnak, hogy rögeszméit ország-világ elé tárja”. Ez érdekes megállapítás. Egyrészt nem értem, mi a baja Bayernek egykori munkahelyével, a Népszabadsággal. Itt ívelt föl a bayeri karrier a 90-es években – abban a hősi időszakban, amikor a Fidesz jeles alapítója még öreg bolsevik rókák körében csiszolhatta zsurnalisztikai képességeit. Vele ellentétben – tudtommal – Ángyán soha nem volt a Népszabadság munkatársa. Másrészt nem Ángyán tárta „rögeszméit ország-világ elé”: a professzor legújabb jelentéséről Doros Judit újságíró írt terjedelmesebb ismertetést. A terjedelmes jelentés egyébként megtalálható az interneten, a kielegyenafold.hu honlapon. Vajon miért nem ír erről a tanulmányról – „tanulmányról”, ha Bayernek így kedvesebb – a Magyar Hírlap? Mi akadályozza meg a lap nagybecsű vezetését, hogy szakmai vitát nyisson az Ángyán-jelentésről?

A pökhendiség legdúsabb kalászára csak most kerítek sort. Bayer azt írja, hogy a geleji földekre pályázó Demeter Péter Ángyán és a Népszabadság szerint nem helyben él. Aztán publicistánk közli, Demeterünk bizony Gelejen lakik. Igaza van Bayernek: Demeter Péter tényleg Gelejen él. Ezt nem is kérdőjelezte meg senki. Demeter Péter – illetve a cége – azonban nem geleji, hanem mezőnagymihályi földekre pályázott. Márpedig Gelej nem Mezőnagymihály. Itt bukott orra szegény Bayer: még arra sem volt képes, hogy utánanézzen a hivatalos, mindenki számára hozzáférhető adatoknak.

Nos – hogy Bayert idézzem szabadon -, itt akár be is fejezhetnénk az egészet, de sajnos Bayer – ha talán nem is tudatosan – hazudik, s ezeket a hazugságokat egyszer tisztába kell tenni. Mert a pökhendiség csúf kalászai bizony irritálják a józan olvasót (gondolom én).

Először is lássuk, mit ír jelentésében a Bayer által is említett Demeter Péterről Ángyán József: Idézem:

„Geter-Farm Kft.: 4 nyertes pályázattal összesen 466 ha (12,0 %) – 6.106 aranykorona értékű – állami föld bérleti jogát nyerte el (Mezőnagymihály: BNP-696, 59 ha legelő, BNP-698, 142 ha legelő, BNP-699, 69 ha legelő+szántó, BNP-700, 196 ha, átlagos blokkméret – 116,5 ha). Az első pályázati fordulóban 400 ha területet igényelt. A céget 2012.! januárjában, néhány nappal a pályázati határidő lejárta előtt alapították. Székhelye Gelej, tulajdonosa a Gelejen élő, gazdaköri tag Demeter Péter. Felesége, Demeterné Nyeste Erzsébet Gelej polgármestere, Tállai András BM államtitkár feleségének unokatestvére. Eddig 800 birkát tartott, 160 hektáron gazdálkodott, így az újonnan elnyert állami földbérlettel együtt gazdaságának területe 625 ha-ra nőtt.”

Ebben a tömör bekezdésben sok érdekes információ van, nem fogok mindegyikre kitérni.

Ez is érdekelheti:  Lendvai "kultúrcenzor" Ildikó már 2026-ra hergel

Utánanéztem a Geter-Farm Kft. születésének. Ángyán József igazat írt: a cég 2012. január 4-én alakult meg 500 ezer forint törzstőkével, s január 6-án nyitott számlát a cég képviselője az egyik takarékszövetkezetben. A borsodi földbérleti pályázatot 2011. december 7-én írták ki, tehát nem véletlen a hirtelen cégalapítás.

Azt írtam az előbb: 2011. december 7-én írták ki a pályázatot. Igen, a második pályázatot. Mert korábban is volt pályázat, de azt megsemmisítették.

Ángyán doktor egy korábbi, az világhálón szeptember elején – tehát jóval Doros Judit Népszabadságban megjelent cikke előtt! – napvilágot látott dolgozatában részletesen beszámol erről a különös „ügyről”. Az első borsodi pályázat beadási határideje 2011. október harmadika volt. Be is érkeztek szépen a pályázatok, de tíz órával a határidő lejárta után „föntről” a pályázatot visszavonták. Vajon miért? Mert egyesek érdeke ezt kívánta.

Az eredeti pályázati feltételek között szerepelt például, hogy érdekcsoportonként, családonként legfeljebb 200 hektár, illetve 3 birtoktest pályázható. De egyesek – így a már említett Demeter Péter is – ennek a területnek legalább a dupláját szerette volna megszerezni. Ezért ezt a feltételt az új pályázati kiírásban törölték. Ahogy azt is, hogy a helyben lakásért külön pont jár. A korábbi feltételek között az is szerepelt, hogy azok a gazdasági társaságok pályázhatnak, amelyek 2011. június 1. előtt alakultak. Ez a pont is törlésre került. Ez a néhány példa is azt mutatja, hogy bizonyos érdekcsoportok állhattak a pályázat visszavonása mögött. Összegzésként azt írta említett dolgozatában Ángyán professzor, hogy az új pályázók úgy állhattak rajthoz, hogy az eredeti „feltételek jelentős részének már egyáltalán nem kellett megfelelniük”. Magyarán: második menetben már testre szabott pályázatot írtak ki.

Még egy apróságot érdemesnek tartok megemlíteni. Egy-egy pályázatra összesen 380 pontot lehetett adni. S értelemszerűen az nyert, aki több pontot zsebelt be. Ángyán súlyos hibának tartja, hogy bizonyos bírálati szempontok „tág teret biztosítanak a bíráló szubjektív megítélésének”. A professzor idézi az alábbi „bírálati szempontot”:

„Szakmai és gazdasági megalapozottság, illeszkedés a vidékfejlesztési stratégiához, a birtokpolitikai irányelvekhez és a pályázati felhívásban rögzített célokhoz.”

Ez micsoda? – kérdezheti joggal a laikus olvasó. Ez a szempont önmagában 150 pontot ért, tehát akinek a pályázata az idézett ködös passzus alapján megkapta a maximális pontot, az már nyeregben érezhette magát.

Vannak tehát itt furcsaságok, közülük – helyszűke okán – csak egy-két morzsát emeltem ki, s tálaltam fel az olvasónak. Kár, hogy Bayer Zsolt a professzor elemzéseit nem olvasta el alaposan. Kár, hogy a neves zsurnaliszta tényekre alapozott vita helyett pökhendiségre, böködésre fecsérelte bízvást izmos tehetségét.

Lássunk egy másik részletet a Bayer írásából:

„S ha már a nem helyben, hanem Gelejen lakó Demeter Péter szóba került, lássuk a helyben lakás kérdését.

Ángyán doktor makacs következetességgel állítja, hogy a helyben lakás követelményének számos pályázó nem felelt meg. Hazugság. Ennek a követelménynek kivétel nélkül valamennyi pályázó megfelelt. Ugyanis a pályázati kiírás feltételeiben az szerepel, hogy a pályázó az adott település közigazgatási határától nem lakhat húsz kilométernél távolabb. Még egyszer mondom: ez szerepel a pályázati kiírásban. Abban a pályázati kiírásban, amelynek ezen kitételét Ángyán József államtitkár korábban soha nem kifogásolta. De még ha kifogásolta volna is, ezek a szabályok jelenleg, ezek a szabályok nyilvánosak és köztudottak, és ezeket a szabályokat mindenkinek tiszteletben kell tartania. Még Ángyánnak is.

És – ismétlem – ennek a feltételnek minden pályázó megfelelt. Így aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik. Még akkor is, ha történetesen Ángyán Józsefnek hívják.”

Bayer itt már nagyon mélyen repül. Először is: a helyben lakás azt jelenti – legalábbis a magyar nyelvben -, hogy helyben, azaz az adott településen, annak közigazgatási határain belül lakom. Bayer például – ha nem tévedek – Solymáron lakik. Ha tehát leül a pilisvörösvári kocsmában egy pohár málnaszörp mellé, nem mondhatja, hogy itt lakom, helyi lakos vagyok. Ennyit a „helyben lakás” jelentéséről.

Ez is érdekelheti:  Össztűz a magyarokra - folytatódik a trianoni gyalázat

Ugyanakkor tény, hogy a pályázati kiírás a 20 kilométeres szabályt rögzítette. De azt is tudjuk, hogy Ángyán doktor ezzel nem egészen értett egyet. Ő a „helyben lakás” fogalmát a magyar nyelv szerint értelmezte, ezért azt vallotta – s tudtommal ma is azt képviseli: először a valóban helyben lakókat illeti meg a föld, s ha nincs közülük pályázó, akkor jöhet szóba a 20 kilométeres „szabály”. Szerintem ez így logikus.

Kérdés: a szabályokat mindenkinek tiszteletben kell tartania? Ha például holnap az lesz a szabály, hogy a Bayer nevű lényeket élőhúsként a vágóhídra kell vinni további hasznosítás céljából, akkor zsurnalisztánk bizonyára önként, danolva menetel majd a hentesbárd alá. Mert ugye a szabály az szabály. Tiszteletben kell tartani.

Ha egy szabály nem jó, akkor azt a szabályt át kell írni. Ángyán József elemzései éppen azt tárják fel, hogy a valóban helyben lakó gazdák közül nagyon sokan nem jutottak földhöz. Ez tény. Éppen ezért senkit sem érdekel, hogy egy pályázati kiírás mit tartalmaz – a végeredmény a fontos. Ezen pedig az sem változtat, ha egy holnapi új szabály szerint ötven, vagy száz kilométeres körzetben lehet majd „helyben lakni”.

Végezetül álljon itt a bayeri „fejtegetés” zárása:

„Amúgy Ángyán saját bevallása szerint 264 okiratot vizsgált át. Mindeközben eddig 1008 megkötött haszonbérleti szerződés áll rendelkezésünkre, vagyis Ángyán ezek egynegyedét látta. És ebből az egynegyedből von le ’megfellebbezhetetlen igazságokat’ – látjuk, hogyan.

Az 1008 megkötött haszonbérleti szerződés adatai pedig a következők: 429 esetben nyert családi gazdaság, 249 esetben pedig őstermelő. Ez a két adat kiteszi a pályázatok hetven százalékát.

Végezetül pedig álljon itt egy mindennél beszédesebb számadat: a szocialisták idején négyszázezer hektáron kétszáz vállalkozás gaz­dálkodott. Most 18 ezer hektáron 1008 nyertes pályázó gazdálkodik. Ennyit a ’kevesen kaptak sokat, sokan keveset’ ostobaságáról. Ennyit Ángyán doktor adatairól, és a szocialisták meg a Kuruc.info tisztességéről.”

Megint a fárasztó bayeri pökhendiség! Csak egyetlen megjegyzést fűzök zsurnalisztánk adataihoz.

Igen, a hivatalos adatok szerint 18 ezer hektáron 1008 nyertes gazdálkodik – persze egy-egy pályázó több birtokra is pályázhatott, így nyert például 21 pályázatot Felcsút polgármestere, a messze földön híres farmer. No de mi van a 18 ezer hektár fölötti területtel? Az eredeti tervekben ugyanis 65 ezer hektár meghirdetése szerepelt. Mi van a hiányzó 47 ezer hektárral? Ezt a hatalmas területet kik használták? Kik vették fel a hektáronkénti támogatást?

Ezeket a kérdéseket már sokan feltették. Válasz még nem érkezett. Lehet, hogy éppen ezek a kérdések késztették-késztetik böködésre a Magyar Hírlapban „helyben lakó” Bayert és a mögötte álló érdekcsoportokat? Lehet, hogy ezért (is) van útban a tényfeltáró munkát végző Ángyán József?

A professzor ugyanis – Bayer hazugságával ellentétben – eddig nem vont le „megfellebbezhetetlen igazságokat”. Még nem. Mert még nem hagyta abba a munkát – a böködésre specializálódott Bayer Zsolt legnagyobb bánatára. A professzor ugyanis rá se hederít az őt böködőkre. Folytatja, amit elkezdett. Mert ez a dolga.

Hetzmann Róbert, a Váralja Szövetség elnöke a jobboldal Gréczy Zsoltjának nevezte Bayer Zsoltot. Lehet, hogy igaza van. Abban viszont biztos vagyok, hogy a „tisztesség” fogalmát ugyanúgy sajátosan értelmezi a hírlapos zsurnaliszta, mint a „helyben lakás”-t.

Szalay László – Neményi.net

Forrás: Kuruc.info

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

NIF megjegyzés: Sokkal óvatosabbak leszünk ezek után Bayer Zsolt írásaival, még ha jókat ír is, hiszen egy olyan ember, aki megrendelésre és pénzért foglal állást egy adott kérdésben, az minden hazugságra, árulásra és aljasságra képes, mert eladta a lelkét. Az ilyen emberről elmondható, hogy hiteltelen és megbízhatatlan, még akkor is, ha néha igazat mond. (Híradmin – NIF)

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Bayer Zsolt „tisztessége”

  1. Nagyra értékelem NIF megjegyzését!!!!! Pontosan fején találta a szöget Bayer Zsolt jellemének pontos és megcáfolhatatlan megfogalmazásával. Nem ártana a közvéleménynek, ha valaki utánanézne származásának! Nem vagyok arról meggyőződve, hogy tőzsgyökeres magyar. Már csak a nevéből következtetve is kételkednem kell magyarságában! Ő a mintapéldánya a megélhetési, újságírói bohóckodásnak! Ezt nem én mondom, hanem ő maga bizonyította tetteivel!
    délvidéki

    1. Ugyanaz a véleményem a zsidó Bayer Zsoltról aki svábnak mondja magát – ez mindent elmond a jelleméről.
      H.B.
      „Mivel a parazita nem ember – és ezzel zsigeri szinten minden parazita tisztában van –, ezért megállás nélküli állandó hazudozásra kényszerül élősködésének fenntartására és álcázására.”

  2. Ha lesz még egy kis energiája a T. Olvasónak, akkor ajánlom a közreműködésemmel elkészült, de nem elfogadott egyesített földtörvény javaslatot elolvasásra:

    AZ EGYESÍTETT MAGYAR NEMZET- ÉS FÖLDVÉDELMI KÖZINDÍTVÁNY
    A TAHSZ 2012. 06. 23.-i közgyűlésére munkajavaslat

    Készítette: Tácsi István, a TAHSZ Szerkesztő Bizottsági tag.
    Felhasznált anyagok:
    1. TAHSZ : Magyar Nemzet- és Földvédelmi Közindítvány 2012. 05. 12.-i anyaga;
    2. Tácsi István: kisebbségi vélemény a közindítványhoz.
    A szerkesztés módja: az általam készített kisebbségi véleménnyel kibővített és a közzé tett Közindítványon átvezetett módosítási javaslat egyesített okirata. A TAHSZ 12 pontos javaslatának szövegét követően a nagy gondolatjel után (színesben pirossal beírt) az értelem szerinti módosítási javaslatokkal kiegészítve.
    A szerkesztés célja: a közvélemény megszólítása mellett, mindenki részéről vélemény és javaslat kérése e-levél formában minden címzettnek (Fejér Szövetség, TAHSZ, Tácsi István), egy minél pontosabb és szakszerűbb javaslat elkészítése érdekében a TAHSZ következő június 23.-ára ez ügyben ismételten összehívott közgyűlési vitaanyag elkészítéséhez.
    Ajánlat: az új Földtörvény elkészítéséhez részletes szakmai javaslatokkal is készen állunk.
    Bevezetés a preambulumhoz (előszóhoz): Nincs alternatívája a munkaterv preambulum szerinti három pontjának. A magyar társadalomnak már nincs hova hátrálni, a falnál vagyunk. Ha a kormányunk most sem lépi meg az egyetlen helyes eljárást a megmaradásunk felé, miszerint újra fel kell építeni az egykori nemzetmegmentő és fenntartó erejét, a vidéki gazdatársadalmat és benne az ezelőtt elpusztított paraszti osztályt, akkor Magyarország léte kerül végveszélybe. A kisebbségi javaslatom három főpontja:

    A.) Preambulum:
    I. Elengedhetetlen követelmény az 50-60 éve elpusztított vidéki magyar PARASZTI OSZTÁLY újra alkotása társadalmi szintem, mégpedig egy középparaszti életforma megcélzásával, szabályozott termőföldjuttatással. Ugyanis, ha nincs paraszti osztálya egy államnak, akkor nincs kinek átadni a termőföldet használatra, és nem biztosítható az sem, hogyan akarjuk magyar kézben tartani az ország termőföldjét.
    II. A földhasználat ügyintézését a településeken élő családi gazdákból megválasztott FÖLDHASZNÁLATI BIZOTTSÁGOKRA kell bízni. A közigazgatási határaikon belül minden természetes lakóközösség kapja vissza az államtól a földhasználat ügykezelésének a teljes jogkörét, mégpedig a vegyes tulajdonviszonyú ókori magyar nemzetségi társadalmi modell szerint. Megszüntetve azt a természetellenes állapotot, hogy a világunk legkártékonyabb és alacsonyabb rendű római magánjogi rendszere uralkodjon, a nálánál magasabb rendű csoportjogi rendszer felett.
    III. A települési Földhasználati Bizottságok fő feladata a MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMSZABÁLYOZÁS törvényi előírások szerinti rendezése, a települések szociális érdekei szerint. A másik feladata pedig a jelenlegi szétaprózódott földparcellák összevonása művelhető birtoktestekké.
    Bármelyik előző pont gyengítése, vagy elhagyása alapjaiban teszi lehetetlenné a magyar termőföldnek a nemzeti hatáskörben tartását.
    B.) A magyar nemzet érdekében megerősített törvényes gazdakövetelések a föld „nemzeti hatáskörben tartásáért”, az új föld- és mezőgazdasági törvényekért és azok érdemi, valós társadalmi vitájáért egyesített javaslat

    1. A Kormány … teljesítse … eredeti földprogramját, … a nagybirtokrendszer visszaszorítására és a családi gazdálkodás támogatására! — A természetalapú és a jövőt meghatározó földhasználat, kizárólag a helyben lakó és ott élni kívánó, a jelenlegi és a jövőbeni földet megművelni akaró családi gazdaságok területarányos rendszerére és támogatására alapozódjon.
    2. … szüntessék meg az állami földtulajdon „üzleti vagyonná” minősítését…! — A magyar állam vonuljon ki a tényleges termőföld ügyletekből, annak teljes ügykezelését adja vissza az arra egyedüli jogosultaknak, a települési lakóközösségek kezébe. Az állam kizárólag csak belterületi telkekként, vagy állami vállalatok mértékében gazdálkodhasson a lakóközösségi termőföldek felett.
    3. Az Önkormányzatok termőföld- és ingatlantulajdonát ki kell vonni az „üzleti vagyon” köréből és … kizárólagos önkormányzati tulajdonú, forgalomképtelen törzsvagyonná kell minősíteni. — Az önkormányzati földhasználatokat is át kell adni a települési Földhasználati Bizottságok kezelésébe.
    4. A „zsebszerződések” sikeres felszámolása érdekében … Az állam éljen elővásárlási jogával, hogy a külföldiek birtokába jogellenesen került, közel egy millió hektár termőföld állami közvagyon legyen! — Az állam az új Földtörvényben, vagy a BTK-ban rögzítse, hogy a Földhasználati Bizottságoknak a településen jogosultsága lehessen betekinteni minden földhasználati szerződésbe, és ahol nem bizonyítható annak a jogszerűsége, vagy nincs róla adóhatósági adat (ár arányos pénzforgalom), indítványozhassa azok semmissé nyilvánítását.
    5. Gátat kell vetni … a gyakorlatnak, amely … a külföldi jogi személy (beruházó) kívánságára bármely rendeltetésű és forgalomképtelen külterületi termőföldet ingatlanná minősít . … Az Önkormányzat meglévő termőföld- és ingatlantulajdonát … törzsvagyonná kell minősíteni. … — A lakóközösségi földtulajdonból ipari és egyéb létesítményekhez, kisajátításokhoz, az illető termőföld használónak a beleegyezésével azonos értékű csereföldet kell juttatni.
    6. … meg kell szüntetni az ültetvényt telepítő vagy halastavat létesítő beruházó javára, továbbá az állattartó telep és halastó üzemeltetője részére biztosított, elsőbbségi elő-haszonbérleti jogot. — A termőföld használatot helyben, a rendelkezésre álló földvagyon és a helyi igénylők (pályázók) között a Földtörvényben meghatározott üzemméretekhez arányosan kell biztosítani.
    7. … a földhaszonbérletnél meg kell szüntetni a gazdasági társaság és a szövetkezet térmértéki kiváltságát, …! — A településen földjuttatásban részesített lakók szabad döntésével, a Hangya Szövetkezetek példáján, szabadon alakíthatnak gazdasági társaságot, szövetkezeteket, de szigorúan a földek elidegenítési tilalmával.
    8. A nagybirtokrendszer lebontása, a külföldi földspekuláció kizárása és a családi gazdálkodás térnyerése érdekében a mezőgazdasági üzemekről közcélú kötelező törvényt kell alkotni … . — A települési Földhasználati Bizottságok kizárólag az új Földtörvényben meghatározott üzemmérethez igazodó örökjogú földhasználatot juttatnak a családi gazdaság működtetésének az idejéig. Megszűnés esetén örökösének, annak híján egy új családi gazdaságot igénylőnek adható tovább a birtoktest.
    9. … új törvényt kell alkotni, amely … intézményi biztosítékokkal teljesíti a termőföld mennyiségi és minőségi védelmét. — A termőföld védelem stratégiája az elkülönült tulajdonosi és földhasználati rendszer egyesítésére épüljön hosszabb távon (pld: 10 év).
    10. … Meg kell változtatni az NFA pályáztatási rendszerét és felül kell vizsgálni a jogsértőnek tűnő nagyüzemi földjuttatásokat. — Minden pályáztatási rendszert át kell adni a települési önkormányzatok termőföldjei felett a Földhasználati Bizottságoknak, hogy az új Földtörvényben meghatározott feltételek szerinti birtokméretek kialakítása megtörténhessen.
    11. … a Magyar Kormány
    (1) a földhaszonbérleti pályázati rendszer átalakításába érdemben vonja be a családi gazdaságok képviselőit, — helyi választott Földhasználati Bizottságok létrehozásával.
    (2) … érvénytelenítse az eddigi illegális földszerzéseket, — e munkát sikerrel csak a törvényi felhatalmazással rendelkező helyi Földhasználati Bizottságok képesek elvégezni.
    (3) dolgozza ki a törvényi kereteket …, — a paraszti osztály, a Földhasználati Bizottságok és a mezőgazdasági üzemszabályozás témaköreiben, végrehajtási rendeletekkel egyetemben.
    (4) kezdjen haladéktalanul tárgyalásokat … a magyar földvásárlási moratórium meghosszabbításáról és … vegyék ki a földet a szabad tőkeáramlásba vont árucikkek közül! — Tegye ezt úgy, hogy az eddig törvényesen megszerzett tulajdoni, vagy használati jogok ne sérüljenek, kivétel a lakóközösségek szociális érdekeinek okán.
    12. … a MAGOSZ nem tekinthető a gazdatársadalmat kizárólagosan képviselő szervezetnek, s különösen nem a földtörvény kérdésében meghirdetett társadalmi vita bázisának. Követeljük … a földtörvény társadalmi vitájának közcélú szakmai-közéleti alapokra helyezését …! — A jelenlegi gazdák Földhasználati Bizottságai és a jövőben közéjük társuló új gazdatársadalom, együtt a magyar paraszti osztály tagjai és szervezetei azok, akik jogosultak a magyar termőföld múltbeli tulajdonviszonyainak a rendezésében, és a jövőbeni hasznosításában eljárni.
    Kelt: Budapesten, 2012. május 12-én.
    A TAHSZ eredeti közleménye Dr. Tanka Endre 10 pontos javaslata alapján készült. Az egyes pontokhoz tartozó új munkaterv javaslatok a nagy gondolatjel után (színesben a piros sorok) a javaslat preambulumának átvezetését jelentik a 12 pontban. Részletes javaslatom a következő linken: http://tahsz.com/web/viewpage.php?page_id=6
    Az egyesített javaslat kelte: Vaskút, 2012. június 05.

  3. A „megfellebbezhetetlen igazságokat”, — vagy inkább következtetéseket nem is a professzornak kellene levonnia, hanem a csúnyán átvert, de önálló, analitikus gondolkodásra még valamennyire is képes fidesz és orbán rajongóknak. Mert ez a fanatizmus tartja még mindig hatalomban a gyurcsány-bajnainál is hazugabb és kártékonyabb maffiát.

    Tegnap este a Duna TV-ben Székely János, Caligula helytartója című, Shakespeare-i léptékű művét adták — (vitatható rendezésben), ahol a zsidó főpap szájából hangzik el a következő mondat:” Az uralkodó hatalma addig terjed, ameddig az alattvalók türelme engedi”. Mára sajnos a türelem mellé az ostobaságot és a gyávaságot is oda kell írni.
    Sőt, a bayer-féle egyedeknél — van belőlük bőven —, a tudatos aljasságot is.

    Patmosz

    ui: Kedves Admin, a magyarban olyan, hogy „fogunk lenni” nem létezik (bocs)

    Valóban, ez eléggé magyartalan, javítom „leszünk”-re. Köszönöm a figyelmeztetést, bár igyekszem őrködni édes anyanyelvünk szépségén. 🙂 Üdv.: Híradmin

  4. Úgylátszik egyes köröknek szúrja a szemét,a szock babki lebukása, és most próbálják más ügyekre terelni a figyelmet. Ez MEGLÁTÁSOM, AZ EDDIGI GYAKORLATOK ALAPJÁN.

    Szakál János

  5. „Bayer Zsolt “tisztessége”” – olyanja nincs neki.
    H.B.

Itt várjuk hozzászólását!