Tipikus kommunista hazugság és izgatás! (NIF kommentárral)
MSZP: Kövér László csúnyán lebukott
A szocialisták szerint a teljes abortusztilalmat készítik elő a kormánypárti kijelentések.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Az MSZP szerint Kövér László házelnök téved, amikor arról beszél, hogy a gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze. Az ilyen és hasonló kijelentések a teljes abortusztilalmat készítik elő – vélik a szocialisták…
Az Országgyűlés elnöke a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének pénteki nemzetközi konferenciáján, a Parlament felsőházi termében mondta azt, hogy a gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze, a gyermekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés. Kövér László Az élet ajándék című rendezvényen indokoltnak nevezte, hogy a gyermeknevelés költségeihez adókedvezménnyel vagy családi pótlékkal járuljon hozzá az állam, a gyermekeket nevelők ugyanis – érvelt – a közösségtől vesznek át terheket a jövő érdekében.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja és Kormos Kata szóvivő az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében erre reagálva azt írta, Kövér László „csúnyán lebukott”. Az Országgyűlés elnöke hogyan képzeli, hogy bármilyen demokratikus hatalom megmondja a családoknak, hány gyermeket hozzanak, vagy ne hozzanak a világra? – kérdezték. Szerintük ez a hozzáállás nem egy demokrácia iránt elkötelezett ember értékrendjét rajzolja ki, „hanem egy akarnokét”. Úgy látják, a Fidesz célja, hogy mindenáron növelje a csökkenő magyar népességet, „ez azonban nem úgy megy, mint ahogy Kövér, Soltész, Harrach, vagy Varga urak elképzelik”; „a nő nem egy szülőgép, a család nem egy gyermekgyár, amit a központi hatalom kapcsolója irányít”.
Az MSZP úgy véli, hogy ezek a kijelentések a teljes abortusztilalom bevezetését készítik elő. Jelezték, ez ellen minden eszközzel fel kívánnak lépni, ezért garanciát várnak a kormánytól arra, hogy nem lesz változás a jelenlegi abortuszszabályozásban.
NIF kommentár:
Jellemző a bolsevik-liberális söpredékre ez az elferdítés, arcátlan hazugság és az emberek kormány elleni uszítása, izgatása!
Igenis, igaza van Kövér Lászlónak, hogy a gyermek nem magánügy! Csupán addig tartozik két ember (és nem csak az anya!) magánügyébe, amíg el nem döntik, hogy akarják-e vagy sem! Attól a pillanattól, ahogy megfogant, már társadalmi ügy. Ezt bizonyítja az anya- és csecsemővédelem, a várandós anyát megillető jogok,… Az élet nem a születéssel kezdődik, hanem a fogantatással, mert attól kezdve az embrió, majd később a magzat már élő lény, élettevékenységet folytat. Tehát az élet védelme épp úgy megilleti, mint a megszületett gyermeket! Jogos tehát az az egyre erősödő társadalmi igény, hogy az élet védelmét a megfogant embrióra is terjesszük ki, és a korlátlan abortuszt gyilkosságnak minősítsük. Azon lehet vitatkozni, hogy az anya életét veszélyeztető esetben jogos önvédelemnek minősítsük-e az abortuszt, és ilyen kivételes esetben engedélyezzük-e vagy sem, de az elfogadhatatlan, hogy gazdasági és egyéb okokra hivatkozva meg lehessen ölni a magzatot. Ahogy a megszületett baba esetében köteles a szülő róla gondoskodni, épp úgy védenie kell a magzatot is. Éppen ezért azt a férfit, aki egy várandós nőt megüt, minősítetten súlyos esetnek kell tekinteni, mert a megszületendő csecsemőt is veszélyeztette!
Abban is igaza van a házelnöknek, hogy a gyermekvállalás nemzetstratégiai kérdés! Ez vitathatatlan. Csak üdvözölni tudjuk, ha a kormány hozzá mer nyúlni és szigorítja a most korlátlan és felelőtlen magzatgyilkosságokat!
Fontos feladat hárul ebben a kérdésben az oktatási intézményekre, családsegítő szervezetekre, központokra, és a társadalmi felvilágosításban a média minden ágára, hogy megtanítsák, figyelmeztessék a ma még felelőtlen szexuális életet élőket, hogy milyen nagy felelősség hárul rájuk, s ha nem gondoskodnak megfelelő védekezésről, akkor a megfogant életről szülőként kell gondoskodniuk. Akár házasok, akár nem!
Ideje véget vetni a mai szabados életvitelnek, és sokkal felelősségteljesebb életre kell nevelni a társadalmat!
Az abortuszkérdés nyilván nagy ellenkezést vált ki sok emberből, és ezt akarják meglovagolni a bolsevik-liberális politikai bűnözők, hogy támadhassák a kormányt, és gyengítsék támogatottságát. Ha a kormány hajlandó lesz szigorítani az abortusz törvényt, mi teljes mellszélességgel állunk mellé! Elég volt a magzati gyilkosságokból! Az eltelt 60 évben egy fél országnyi emberi életet oltottak ki ilyen módon! Az MSZP mostani nyilatkozata is azt tükrözi, hogy ők az ország elpusztítását akarják, s minden szavuk, gondolatuk gonosz!
Forrás: Hiradó.hu
Nemzeti InternetFigyelő
Én vitatkoznék a NIF komentárral, hogy ki téved, és miben. Az MSZP és a Fidesz már akkor tévedésben van, amikor egyáltalán megszólal az országot érintő ügyekben, mivel a 22 éves nemzetvesztő tevékenységüket tekintve, elvileg már az egész bandának le kellett volna száradnia a kötélről. Ha a hatalmuk megtartása érdekében egy nemzetnek tetsző nyilatkozatot tesznek, akkor azt is a Jobbik programjából lopják sunyin, és a sajátjukként állítják be. A legjobb lenne, ha eltakarodnának a hatalomból örökre, míg a magyarok kardélre nem hányják őket. Ez is már csak fegyver kérdése, mert az akarat már milliókban meg van. MSZP-Fidesz ne köhögjön már, hanem szép csendben dögöljön meg. A szavazóikkal együtt!!!!
Ferenc Keszthelyi
Teljesen egyet értek Önnel, fontos a korlátlan aburtuszokat megállítani. Fontosnak tartanám, ha az aburtuszra jelentkezőknek köteles lenne tanácsadáson résztvenni, melynek keretében megnézetni a filmet egy abortuszról, ahol a magzat menekül a szívócsó vagy a műszer elöl sikertelenül.
Szörényi Éva szervezte a távkeresztszülő mozgalmat, aki ezt vállalja, az havi segélyével olyan szülőt segíthet, aki gazdasági okok miatt nem vállalná a gyermeket. Érdemes lenne ezt felújjtani.
Vinczer S. Péter
Akik az abortuszt támogatják, már mind megszülettek.
1 öntudatos pécsi polgár
layout
A cigányszaporító és zsidó betelepítést folytató, támogató Fidesztől nem tűnik túl őszintének a nemzetért aggódás! Intézkedéseik, politikájuk, megnyilvánulásaik számomra azt sugallják, hogy hidegen hagyja őket a magyarság pusztulása, sőt, inkább támogatják, mintsem ellenzik. Aztán az MSZ(M)P sem bír jogalappal, hogy bármit is kritizáljon, az SZDSZ-szel való ámokfutásos hazaárulásuk szememben többszáz év bentlakásos ólombányai elszállásolást ér. Az elmúlt 22 év alatt Magyarországot gazemberek „vezették”, hatalas károkat okozva a nemzetnek, ezek a férgek mind a történelem sötét lapjaira kerültek.
Azzal értek egyet, aki azt mondta: már ennek az egész bandának le kellett volna száradnia a kötélről.
Nagy Péter
Szerintem pedig már a gyerek vállalás vágyának a felébresztésétől közügy a gyerek születése. Már onnan kell az államnak, a nemzettel törődő politikusoknak indulni, hogy a fiatalok lelki fejlődésének egyenes következménye legyen a gyerekek, a család utáni vágy. Az abortusz tilalom meg a többi tilalomfa csak maszlag. De nem helyes csak a mennyiségre figyelni, oda kell figyelni a minőségre is. Tehát a női hiúságot is át kellene fordítani, hogy ne a legnagyobb gazembernek, hanem a legjobbaknak szüljön 10 nő is gyereket.
eSzeL
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja és Kormos Kata szóvivő vajon hány gyermeket hozott a világra?
Teleki
Már Fülep Lajos megírta az egyke hova vezet! „A világ az izmos butáké!” mondta Ady, éles szemmel!
lényeglátó
Barom, akasztófáravaló szocialisták! Charles DeGaulle, aki éppenséggel nem volt szocialista,hanem demokratikus,a gyermekes családok támogatását hozta törvénybe, s így tudta megfékezni a francia nép rohamos csökkenését.
Corvinus
Nekem a Fidesz és az MSZP nem ingem nem gatyám! Ferenc Keszthelyi, Eszel, és lényeglátó véleménye szimpatikus számomra. Amiért mégis megszólalok az az, hogy van egy személyes ismeretségem, aki mégis megérdemli hogy közzétegyem véleményem.
Szerintem a gyermekvállalás a nőnek nem kötelessége hanem dicsősége (az ezzel járó kockázatokkal együtt). Ez nem jelenti azt, hogy az a nő aki nem vállal gyereket értéktelenebb lenne! Az életet és a szerelmet nem lehet törvényekkel szabályozni mert annak megvannak a saját törvényei! Ebben a kérdésben meg kell adni a nőknek egy bizonyos mozgásszabadságot mert ez leginkább az ő ügyük. Ha jól látom nem sok női képviselő ül a Fidesz frakciójában…
Végül, elvből, egy ilyen összedarabolt országban, a Fidesz-KDMP egy az ország egy a zászlós törvényei mind illegitimek számomra! Sajnálom ha bárkinek csalódást okoztam.
Aba Nagel
Ahol nagy a baj és hatékonyan kell cselekedni ott nincs helye a demokráciának.
ABORTUSZTILALMAT A MAGYARSÁGNAK.
H.B.