Bátor lettországi rendőrök kemény harca a temetőbe betolakodó, megemlékezni akaró nagymamával
Isten hozta Önöket az Európai Unióban, ahol mérhetetlenül magas a tolerancia és hihetetlenül könyörtelen a demokrácia.
Az alábbi eset május 9-én történt Lettország fővárosában, Rigában, a Győzelem Napján. Az idős hölgy a nagyapja fényképét egy táblán tartva akart bemenni a temetőbe, hogy megemlékezzen arról, hogy felmenője – ugyan a Vörös Hadsereg tagjaként, de – részt vett Riga felszabadításában és elesett.
Természetesen az eseményt abból a szempontból is értelmezni lehet, hogy a megszállók oldalán harcolt a nagyapa, akik bekebelezték a balti államot. Igen, ez igaz. De a nagyapa katona volt, aki ebben a háborúban az életét vesztette. Neki egy célja volt, kiűzni a németeket az országból. Erre áldozta az életét. Az ő sírjához akart menni az asszony, a fényképével a kezében. De ez ma bűn. Pedig a háborúban elesetteknek kijár a kölcsönös tisztelet. Ez nem ideológiai kérdés – gondolnánk. Azonban az Európai Unióban bizony az.
A felvételen az látszik, hogy legalább egy tucat nagydarab rendőr „hősiesen” legyőz egy öregasszonyt, miközben megbecstelenítik a halott katona emlékét az asszonytól elvéve a táblát és összetörve azt. Közben az idős asszony családja itt áll mellette és nem értik, mi és miért is történik éppen. Kezükben a kicsi gyerek. Megdöbbentő képek…
Európa, demokrácia, tolerancia, szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, tisztelet a másság iránt, és úgy általában az európai demokratikus vívmányok tiszteletben tartása – szónokolják.
És tessék mondani, ez valóban létezik?
Mert amikor ezeket a képeket megnéztem, még inkább felerősödött bennem az a meggyőződés, hogy az új birodalmi rend és annak erőszakszervei teszik a dolgukat.
Köszönöm szépen, de én nem kérek ebből az Európai Unióból. Azt tartsák meg maguknak azok, akik ilyenné alakították!
Szépe Áron
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







