Bármihez hozzáérsz, az iszap rabja leszel….

Devecseren jártunk..

2010. október 9-én kis csapatunk (önkéntes tűzoltók, egy önkéntes segítő és egy riporter)adományokkal és segítő szándékkal nekivágott a vörös iszap által sújtott településnek. Szeretném megköszönni itt Baracs Község lakóinak azt a rengeteg adományt, amit jó szándékkal vezérelve adtak. 1 nap alatt 800 kg adomány jött össze. (Élelmiszer-vegyi árú-ruházat). Köszönjük a Dunaújvárosi Pannon Polgárőrség felajánlását valamint a Baracs Községi Önkéntes Tűzoltók és Mezőfalvi Önkéntes Tűzoltók áldozatos munkáját

Reggeli órákban már induláskor az ottani katasztrófavédelem irányító tisztje, telefonon elmondta, Kolontárt evakuálták, most Devecser van soron, forduljunk vissza, be sem juthatunk a lezárt területekre. Közölte Ajkán a kijelölt helyeken, ha már van nálunk adomány is, letehetjük .Ajkára beérve átadtuk a szállítmányokat, nagyon sok felajánlás érkezett az ország minden szegletéből. Nagyon sok önkéntes segítő várakozott arra bemehessen Devecserre segíteni.

A hírek szerint senkit nem engedtek be a településre. Mi nem csak a község adományait hoztuk el, segíteni is jöttünk, tehát nekivágtunk Devecsernek. Ahogy közeledtünk a település felé az út színe fokozatosan egyre jobban váltott a vörös színbe. Devecser határában rendőrök védőmaszkban, fogadták az odalátogatókat. A média emberei mint a hiénák várták a fejleményeket. Bejutottunk.. nem volt ellenvetése senkinek segíteni megyünk. A katasztrófa bekövetkezte óta követjük az eseményeket, láttuk a képeket, a videókat, de amit ott lát az ember, saját szemével, egyik hírforrás sem adja vissza.

Rendőrök, katonai járművek, helikopterek a fejünk felett, tűzoltók, a Vöröskereszt segítői , teherautók konténerekkel, bobcatek, vegyvédelmi ruhába öltözött emberek, mindenkin védőmaszk, védőszemüveg és ameddig a szem ellát vörös iszap.

Buszok szállították ki a civil lakosokat a településről.

A döbbenettől, fájdalomtól és a dühtől, hogy ez egyáltalán megtörténhetett, szavakat nem találtunk.

Feladatnak azt kaptuk, minden tárgyat ki kell hordani a házakból, ahol konténerbe kell pakolni, onnan pedig elszállítják. A házak már üresen álltak, nagyon sok lakos elhagyta már otthonát. Ezeknek a családoknak semmijük sem maradt, minden ment a konténerekbe.

A médiával hangoztatottakkal ellentétben, a vörös iszap nem veszélyes-vízzel lemosható, természetesen hazugság, de nem is számítottunk másra.

Bőrrel érintkezve az anyag, iszonyúan mar, lemosás után még jó ideig érzed maró hatását. Száraz állapotban sem különb, ugyanúgy marja a bőrt. Védőmaszk használata kötelező, ha nem teszed, érezheted a szádban a fém ízét és még ki tudja milyen káros mellékhatásai lehetnek.

Bármihez hozzáérsz, az iszap rabja leszel.

Az iszapot ekkora mennyiségben fizikai képtelenség eltávolítani. Falakról ez az anyag nem fog vízzel sem lejönni.

Nagyon sok önkéntes segítő volt ott, az ország minden pontjáról érkeztek. Mindenki csendesen magába roskadva végzi a munkáját. Meg –meg állva egy kis pihenőre, csendesen beszélgetünk, látjuk és elképzelhetjük mi történhetett, de megélni teljesen más lehetett. Bele sem merünk gondolni.

Házakban jól látszik néhol a mennyezetig ért a vörös iszap, belegondolni is rossz, mi lett volna ha ez éjszaka történik. Ahogy mondják senki nem maradt volna életben.

Mesélnek a Devecseri emberek, a telefonos felajánlásokból, amiről hangoztatják is a teljes összeg a károsultakhoz kerül, abból nekik csak 50 Ft jár! Hová lesz a többi, megint valaki –valakik jól járnak.

Itt nem 7 halálos áldozatról beszélnek, hanem 18-ról, nagyon sok eltűntről.

Nem láttunk síró embert, küzdőt és reménykedőt annál többet.

Egy ház udvarát takarítottuk, kutya kennel az udvaron, biztos elpusztult a kutyus. Nem a gazdi elengedte, túl is élte szerencsétlen kutya, viszont az égési sérülései miatt el kellett altatni. Megfordul az emberben, nem mar ugye? Másik idősebb bácsi meséli, jött a vörös iszap, ember kiabált segítségért vitte a víz, ők kötelet dobtak, de nem tudta elkapni. Hova vihette nem tudják,ahogy azt sem túlélte e a szörnyűséget. Anyuka, a 7 hónapos csecsemővel, fent a szekrény tetején volt egy napig mire kiszabadították.

Az egész egy szélmalomharcnak tűnik aminek sosincs vége. Hiába takarítjuk, ott marad a földben, a falakban. Itt egyhamar nem fog zöld fű lenni, sem vetemény sem termény. Mennyi év kell a természetnek mire meggyógyítja önmagát? Kilátástalanság van ott. Amit érzünk és tapasztalunk magukra maradtak az emberek.
Elgondolkoztató miért nem engedik be a segítőket, talán azért, mert minél több ember jut be annál több kifelé az információ, arról melyet a média elhallgat?
Természetesen ők bejutnak, szenzációhajhászás céljából, mi értelme van, Dél –Koreai tudósítónak ott, talán annyi ,tudni fogják ott is van egy ilyen ország Magyarország? Volt Kolontárunk és Devecserünk?

Ragadnának lapátot, vödröt, azzal sokkal több hasznuk lenne!

Az ottaniaknak szükségük van mindenre, ő mint a média nagy tudósítója azért mert a csizma talpa vörös iszapos lett és nincs már rá szüksége, persze csak max. fél órára jött, fogja és kidobja méla undorral, ugyanezt teszi a védőruhával is, amin még egy folt sincsen.

Vívtunk egy pár órás harcot az iszappal, aki lent jár nehezen dolgozza fel azt amit ott látott. Körülöttük forognak azóta is a gondolataink, hogy segítsünk még, természetesen viszünk még le adományokat, de ezeknek az embereknek amire nagyon nagy szükség van az otthon! Itt vannak a fagyok és itt a tél, az idő nagyon rövid. Mi lesz velük vajon?

Nekünk segítőknek is nehéz feldolgozni az ott látottakat, vajon mennyire tud segíteni egy pszichológus azoknak az embereknek akik ezt átélték? Választ a látottak után sejtjük. Kíváncsian várjuk az elszámoltatást, de megint mindenki hibás lesz, a wc-s néni, takarító, a személyzet, azok pedig akik a 100 leggazdagabb „magyarjai” közé tartoznak, ismét kibújnak a felelősség alól…

A megrázó, akár vádirat-számba menő teljes album anyaga megtekinthető itt>>>>>

Dócs Andrea

napifoto.com

Nemzeti InternetFigyelő