Az „Ukrán Légió”-ba kevesebb, mint 200 ukrán jelentkezett
Nem sok külföldön élő ukrán jelentkezett önkéntes katonai kiképzésre, hogy hazatérhessen és harcolhasson hazájáért – mondta Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter pénteken újságíróknak. Csaknem három hónap alatt csak mintegy 300-an vállalták a csatlakozást – mondta a miniszter. Mondjuk később kiderült, hogy alig 200-an, de ez a lényegen persze semmit nem változtat. A több százezer lengyelországban élő ukrán hadköteles korú férfi ezrelékekben mérhető száma írta alá még csak a kiképzésre történő jelentkezés papírjait is…
Az „Ukrán Légiónak” nevezett szervezet megalakulását először Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Vlagyimir Zelenszkij jelentette be július elején.
A helyi média szerint az egységet arra hozták létre , hogy a tartósan Lengyelországban élő ukrán önkéntes csapatokat „egyesítse” más uniós nemzetekből származókkal. Ezután a lengyel hadsereg képezné ki őket, és küldené őket harcolni a hazájukért.
Akkoriban a kijevi nyugati támogatók jobb kiképzést és felszerelést ígértek az önkénteseknek – mármint a kényszersorozott ukrán alakulatoknál -, valamint jogi és pénzügyi előnyöket Varsóból. A lengyel tisztviselők kezdetben azt állították, hogy több ezren jelentkeztek az egységhez, mint kiderült, ez már akkor hazugság volt.
Kosiniak-Kamysz elmondta, hogy a tervek szerint szeptember 1-től kezdődtek volna a képzések, de egyszerűen nincs elég ember, akivel együtt dolgozhattak volna.
„Körülbelül 300 emberről hallottam” – válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy hány önkéntes fejezte ki szándékát, hogy csatlakozzon a légióhoz. Kosiniak-Kamysz szerint az alakulat célnagysága egy dandár volt. Egy szabványos NATO-dandár körülbelül 5000 katonából áll, tehát a tényleges 200 körüli jelentkezői szám ennek a 4%-a!
A miniszter szerint javulhat a légió helyzete most, hogy Kijev „a folyamat tájékoztatásával, toborzásával és népszerűsítésével kapcsolatos lépéseket tett”. Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette, hogy a hét elején létrehozza a légió besorozási központját a lengyelországi Lublin városában. Az ukrán konzulátus állítólag megkezdte az önkéntesek toborzását a városban. Ezek a lépések minden bizonnyal hatásosak lesznek és na majd most tömegével lépnek be az ukránok a derék Zelenszkij hívására az ukrán hadseregbe! Persze nem, de azért erről is lehetett tartani egy jó kis európai sajtótájékoztatót!