KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az orosz hackertámadás kérdése – A NATO dolgai rosszul állnak Ukrajnában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 A Népszava az alábbi címmel próbált meg robbantani az állítólagos orosz hackertámadás témájában: Hazudott a Szijjártó-féle külügy, pontosan tudott azokról az orosz kibertámadásokról, amelyeket két éve még kampányhazugságnak nevezett. A 24.hu egy videóban foglalkozott a kérdéssel.

Vagyis: most, a választások küszöbén előástak egy két évvel ezelőtti ügyet. (Pontosabban: a Soros által kitartott “444”, illetve tejtestvére, a Népszava fellobogtatott egy levelet, amit két évvel ezelőtt írtak a Külügyminisztériumnak a kiberbiztonságért felelős helyettes államtitkára számára. (A levél a minisztérium informatikai rendszerében meglévő hiányosságokra, a rendszer sebezhetőségére hívta fel a figyelmet).

(A két évvel ezelőtt írt levél fellobogtatása olyan volt, mint amikor az amerikai ENSZ nagykövet, vádlón, a Közgyűlés színe előtt felemelt és megrázott egy fehér port tartalmazó zacskót. Lehetett az éppenséggel közönséges porcukor is. A világ reménybeli urának dörgedelme szerint azonban az az Irakban gyártott antrax (lépfene) por volt. Erre hivatkozva Amerika lerohanta Irakot, felakasztotta annak elnökét, és rátette a kezét Irak kőolaj lelőhelyeire.)

A “444” agresszív újságírója által letámadott Szijjártó teljes joggal firtatta: hogy’ került az újságíró kezébe az A NEM NEKI SZÓLÓ (bár államtitkot nem tartalmazó, de mindenképpen SZIGORÚAN BIZALMAS) LEVÉL. A “444” újságírója pedig – éppen olyan agresszíven vallatta külügyminiszterünket, ahogy az őt “interjúvoló” nyugati újságírók is szoktak igyekezni rábizonyítani AZ ELEVE KÉSZ VÁDAT: Ő AZ OROSZOK EMBERE. Jelzem: ez annak a középkori inkvizíciónak az elve és a gyakorlata, ami most a minket az emberi jogok és a jogállamiság (rule of law = “a jog uralma”) dolgában szüntelenül baxtató és büntető Nyugaton új életre kelt.

Mert ne felejtsük a londoni The Times minapi felhívását: IDEJE ELTÁVOLÍTANI ORBÁN VIKTORT, PUTYIN BÁBJÁT AZ EURÓPAI UNIÓBAN!” A “444” újságírója rá is olvasta Szijjártóra: szándékosan beengedi az orosz titkosszolgálatokat a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe, ahol azok fontos információkhoz juthatnak. Ezzel pedig SZIJJÁRTÓ ELÁRULJA NYUGATI SZÖVETSÉGESEINKET. (Amiért is legutóbb magas orosz állami kitüntetéssel tüntették ki.)

Ez is érdekelheti:  Több kutatás is igazolja a Kárpát-medencei őshaza elméletét - Nem vagyunk jöttmentek

De mi végre is volt mindez?

Nemrégiben bukkantam rá egy két, vagy három héttel ezelőtti hírre. Ami szerint Jens Stoltenberg NATO főtitkár kijelentette: azt a bizonyos 5. cikkelyt abban az esetben is alkalmazni fogják, HA VALAMELYIK NATO TAGÁLLAMOT SÚLYOS KIBERTÁMADÁS ÉR. Az 5. cikkely – emlékeztetett a főtitkár – magában foglalja a katonai segítségnyújtást is.

Értjük, ugye? A NATO dolgai rosszul állnak Ukrajnában. A kijevi rezsim és annak hadserege az összeomlás szélére jutott, ami miatt a NATO – egyre kevésbé leplezetten – kénytelen lesz maga is fegyveresen beszállni a háborúba. Eközben pedig Orbán Viktor és titkosszolgálata, úgymond, a háttérben összejátszik az oroszokkal, külügyminisztere pedig (aki amúgy rajta van a baráti Ukrajna titkosszolgálatának “Muszkavezető – a Kreml ügynöke” elnevezésű feketelistáján) szélesre tárja a magyar külügy informatikai rendszerét az ellenséges orosz titkosszolgálatok előtt.

Ezzel, úgymond, olyan súlyos kibertámadás ért egy kulcsfontosságú magyar minisztériumot, ami szükségessé teszi A NATO FEGYVERES BEAVATKOZÁSÁT. Egy füst alatt – a londoni Times felhívásának is eleget téve – eltávolítva (csak az Unióból?) – “Putyin bábját”. (Egy másik ilyen bábot, Robert Ficot, meg is próbálták eltávolítani. Mármint, még az életből is. “A lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle”)

Magyarország esetében ez azonban – még – túlságosan durva lenne. Ezért megpróbálkoztak még valamivel. Színre léptették a “Nyugati Fényt az orbáni diktatúra sötét éjszakájában”: Magyar Pétert. Ő is, a kellő időben, előszedte “bizonyítékát”, egy sok évvel ezelőtt TITOKBAN KÉSZÍTETT hangfelvételt.

A taktika beválni látszik. Az Orbán ellen folyamatosan szított hisztérikus gyűlölettel, a suttogó propagandával és rémhírek özönével a háttérben, a Nyugat új reménysége meglepően (mondhatni: döbbenetesen) jó eredményt ért el a mostani választáson. A Nyugatnak sikerült kinevelnie Orbán legális megdöntőjét. Két év múlva adott a lehetőség a kurzusváltás törvényesen való megvalósítására. És akkor nem kellene drasztikusabb eszközökhöz folyamodni.

Ez is érdekelheti:  Az ukrán katona ellopta a tankot, majd átszökött az orosz oldalra

Kérdés persze, lesz-e – lehet-e – türelmük kivárni ezt a két évet. Ukrajnában 2013/14 fordulóján, például, nem volt türelmük kivárni a következő évben amúgy is esedékes volt elnökválasztást. Amikor pedig az emberek amúgy is kiszavazták volna a hatalomból az immár ténylegesen népszerűtlen Janukovics elnököt. És akkor nem lett volna a fasiszta puccs. Nem lett volna a Kelet-Ukrajna orosz lakossága elleni ukrán népirtó háború, ami, nyolc év alatt elvezetett a mostani ukrán-orosz háborúhoz (a meghatározásban elől szerepel a tényleges agresszor, a háború kirobbantójának a megnevezése).

Mert, a dolgok mostani állása szerint, könnyen lehet, hogy a kijevi rezsim nem húzza ki a 2026-os magyarországi választásokig. És akkor a Nyugatnak csakugyan nem lesz – már csak jól felfogott érdekük miatt sem lehet – majd türelme kivárni, hogy az Orbán-kormány a maga természetes, alkotmányos módján bukjon majd ki a hatalomból.

A dolog égetően sürgetővé vált. A patkányokat mindinkább szorítják be a sarokba. Érzik közelgő vesztüket. Ezért, őrjöngő halálfélelmükben dühödten visítanak, marnak, harapnak. TÁMADÁSUK ÉLETVESZÉLYES. Ukrajnában létezik egy igen kegyetlen, szadista kivégzési mód: a megkötözött áldozatot nyakig a földbe ássák. A fejére húznak egy vasvödröt. A vödörbe beletesznek egy patkányt – majd ütögetni kezdik a vödröt. A vödörben őrjöngve ide-oda rohangáló patkány pedig agyonharapdálja az áldozatot.

Sajnos, mindinkább tűnik úgy, hogy a háború felé tartunk. Ennek riasztó jele, hogy beüzemelték már a háborús cenzúrát. Máris eljutottunk oda, hogy a cenzorok szűrőjén nemigen jut már át olyasmi, ami szembemegy a háborús készülődéssel. Megnyirbálják még állami vezetők ilyen tartalmú nyilatkozatait is.

Egyik kedves ismerősöm a minap meg akarta osztani az Omega egyik, kb. fél évszázada, a vietnámi háború ellen írt – amúgy igen szelíd hangvételű – dalát. A dalban van egy sor arról, hogy egy fiú “békésen alszik egy bokor tövében / golyóval a szívében”. Mi tagadás, igen rossz ómen ez most, hogy – Amerika Oroszország elleni háborújában, az ágyútöltelékek folyamatos biztosítása érdekében, újra BE AKARJÁK VEZETNI A SORKÖTELEZETTSÉGET az Európai Unióban.

Ez is érdekelheti:  Az EU nem lankad érveket gyártani nekünk a kilépésre

 

 

Írta: Levédia krónikása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: illusztráció

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük