Archivált félmúlttal a változatlan jövő felé? – avagy Csak a szépre emlékezünk Retro Magyarország?

Alig pár nappal ezelőtt ünnepeltük az Aranycsapat világraszóló 6:3-as mérkőzésének évfordulóját. Ennek kapcsán az egyszeri tévénéző – ily forma vónék magam is –, azonnal párhuzamot vont a honi labdarúgás (ha ezt még nevezhetjük annak) és a honi közmédia helyzete között. Nem kell egyetemi diploma hozzá, hogy megállapítsuk, mindkettő a múltjából él.

Ami ismét eszembe juttatta ezt az apró, ám nem elhanyagolható mozzanatot, az a dús képzeletű nép ajkán újabban csak „királyi”jelzővel illetett közmédia legújabb, szám szerint 3-as csatornájának indítása. Az Inforádió weboldaláról idézünk:

Cirkuszrevüvel nyit az M3 csatorna

„Már a december 20-ai indulásakor mintegy 1,4 millió háztartásba jut el a közmédia retrócsatornája, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) archívumára épülő M3 kábeltelevízió.

Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója a tévét bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a csatorna arra is lehetőséget ad, hogy a közmédia digitalizálja a birtokában lévő archívum tartalmát.

Beszámolt arról is, hogy a kábelcsatornát piaci tendenciák, a nézők változó tévézési szokásai hívták életre. A gyermekeknek programokat kínáló M2 után ez lesz a közmédia második tematikus tévécsatornája.

(…)

a Magyar Telekom kábelszolgáltató január 7-étől az alapcsomagjában továbbítja a csatornát. Addig a MinDig TV kódolatlanul teszi hozzáférhetővé az M3-at, január 7-e után pedig extra csomagjába illeszti. Az M3 az UPC-nél a digitális kábel alapcsomagba kerül, és a Digi is ebbe a csomagjába teszi. Emellett folyamatosan kötik a megállapodásokat a kisebb műsorterjesztőkkel.”

Nosztalgiázunk? Nem hiszem. Sokkal inkább azt gondolom, másról, többről van itten szó. Szép csendben, lopakodva a kertek alatt, visszahozzák az életünkbe a szocializmust. Tudják, azt, amelyikre az idők megszépítő távlatából (no és persze a vadkapitalizmus kíméletlen pénztárcaszaggató valóságának köszönhetően) egyre többen egyre szívesebben emlékeznek. A nadrágszíj-parcella, a kiutalt panellakás, valamint a sorszámra, és több éves várakozás után átvett, baráti KGST-államokban készült autó létbiztonságot nyújtó világa.

Ja, kérem, akkor még volt munkánk! Ha OTP-kölcsönt vettél fel, nem ment rá inged, gatyád! És akkor itt a legújabb őrület, a szocializmus világát felelevenítő külön bejáratú televíziós csatorna, méghozzá az alapcsomagban! E’ mán döfi!

A sajtótájékoztatón Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója arról beszélt, hogy eddig is használták a Magyar Televízió archívumát, de mostantól egy egész csatornát alapoznak rá.

Az MTVA.hu weboldaláról idézünk:

„Az M3 elnevezésű, archív tartalmakra épülő, közszolgálati csatorna fő profilja mindazon régi felvételek sugárzása lesz, amelyek a közmédia archívumaiban várták, hogy újra képernyőre kerülhessenek. Az új televíziós csatorna népszerű és értékes régi tartalmakkal várja majd a nézőket.

Az eddigi gyakorlattól eltérően nem a múlt anyagainak „leporolása” volt a cél, hanem hogy újra lendületbe hozzák azokat a műsorokat, amelyek egyszer már bizonyítottak. A klasszikus alkotások visszaidézése mellet, annak a generációnak is örömteli szórakozást nyújtanak a csatorna szerkesztői, akik csak hallottak a 60-as, 70-es, 80-as, vagy 90-es évek meghatározó műsorairól, filmjeiről. Mert bizony a 90-es évek is már a múltból tekint vissza ránk.”

Nem tudom Önök hogy vannak vele, de ami engem illet, nem nagyon tudok mit kezdeni azzal a mondattal, hogy „újra lendületbe hozzák azokat a műsorokat, amelyek egyszer már bizonyítottak”. A teljesség igénye nélkül – tényleg, csak azok közül, akik jelen voltak a sajtótájon – példának okáért mit kezdjünk ma lendületbe hozás címén mondjuk Dévényi Tibi bácsival, vagy a szintén örök, mára gyakorlatilag egy fehér öltöny és egy pohár víz segítségével a klasszikusok kategóriájába emelkedett Rózsa Gyurival? Igen, így bizalmaskodó hangnemben, hiszen ha valaki megnézi a Rózsa-életmű legújabb, a digitális átálláshoz kapcsolódó nosztalgikus hangulatú vadhajtását, miközben a nézőt totál hülyének nézi, maga Gyuri bá „rózsagyurizik” a képernyőn, innen tehát a bizalmaskodó hangnem. Akit a téma – és Rózsa Gyuri bácsi – bővebben érdekel, további részleteket tudhat meg az Álmos Király Akadémia „Moneypuláció” című előadásának első részéből. Maradjunk annyiban, hogy az előbb említett egykori tévés sztárokon, de hajdani műsoraikon sincs már nagyon mit lendületbe hozni.

Még úgy hirtelen eszembe jutott, vajon mai, piaci körülmények között, amikor hétfőn is van adásnap, sőt, minden nap van adásnap, szabadon, jó minőségben fogható csatorna pedig, mint csillag az égen, na, vajon ilyen körülmények között is ekkora sikerük lenne? Mer’ úgy baromi könnyű ám elsőként átszakítani a célszalagot, ha rajtunk kívül más nem indul, megmérettetés pedig nincs is. De ez csak amolyan mellékes töprengés a részemről.

Tényleg nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, túlkombinálni sem a dolgokat, de azt azért nem lehet nem észrevenni, hogy manapság nem készülnek új televíziós produkciók a közmédiában. Esemény, mit esemény, ünnepszámba megy mostanság az egy szem „Kossuthkifli” című sorozat forgatása is.

Nincsenek új alkotások, nem készülnek új művek. Hanem mit csinálnak? Az újonnan felnövekvő nemzedékeknek is az idejét múlt, meghaladott, bukott, ha tetszik, leváltott rendszert kínálják. Immáron az otthonaikban is a televízió előtt ülve ismerkedhetnek meg az államszocializmus csodálatos, de legfőképpen nyugodt – normál üzemmenetet feltételezve –, zavargásoktól mentes, létbiztonságot nyújtó világával, méghozzá nem is akárhogyan, mindjárt egy egész csatornát biztosítanak a koncepció megvalósításához.

A magam részéről alig várom már a Szabó László nevével fémjelzett egykori Kék Fény című műsor azon adását, ahol az elhíresült „meggymagost” mutatják be. Ma élelmes vállalkozónak hívnák, akkor börtön járt a találékonyságért. A rendszer nem tolerálta azt, aki nem az ő felügyelete alatt bontakoztatta ki kreativitását az anyagi szférákat illetően, és inkább önállóan próbálkozott. Ja, kérem, az egy teljesen más világ volt!

Nem engedik, hogy mást, esetleg valami jobbat, szebbet, használhatóbbat fogadjunk el alapértelmezésként, de legalábbis itt tartják, hogy úgy mondjam, velünk élővé teszik a nem is oly távoli történelmet. Rezzenéstelenül és zökkenőmentesen, gyakorlatilag pillanatok alatt előállítják a szintén a klasszikusok kategóriájába tartozó „hát igény, az vóna rá” típusú helyzetet. A dologban az a legrosszabb, hogy a „csak a szépre emlékezem” jegyében olyanoknak sugallnak egy hamis, még azt is megkockáztatnám, idillikus képet, akik nem éltek akkor.

Az új csatorna több szolgáltatónál is az alapcsomagba kerül. Ugyan hova máshova is kerülhetne? Hiszen a cél az, hogy minél több nézőhöz eljusson az, amit egyszer, többször, sokszor láttunk már. A dologban az az igazán nevetséges és érthetetlen, hogy új dolgok helyett miért a régieket veszik elő újra és újra, immáron egy egész csatornát biztosítva a történelem fura fintoraként, érthetetlen módon itt maradt államszocializmus renoméjának visszaállítása céljából.

Hogy is mondták? Mi a cél? „Hogy újra lendületbe hozzák azokat a műsorokat, amelyek egyszer már bizonyítottak.” De mit bizonyítottak, és kinek? Akkora lendületet veszünk, hogy közben egy helyben topogunk. Immáron több évtizede. Na, talán majd most, gyün egy kis változás, úgy tűnik, lassacskán elindulunk! Hátrafelé! Nem csoda, ha azonnal párhuzam vonható a foci és a televízió között. Mindkettő csupán a múltjából, az emlékeiből él ma már. Megújulásra, változásra képtelen. De ami a legrosszabb, úgy tűnik akaratnak is híján van, mind a foci, mind a köz-televíziózás. Tudják, olyan ez, mint amikor a kereskedelmi tévék karácsonykor, meg év végén leadják az összes Bud Spencer-Terence Hill filmet. Talán még egyeztetnek is a csatornák egymás között, melyik nap ki, melyiket adja le.

Amikor a képernyőinken keresztül – már-már szinte központi tervutasításos módon – az otthonainkba is visszahozzák a szocializmus világát (történik mindez pedig egy magát polgárinak, nemzetinek nevező tömegpárt regnálása alatt!!!), az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: mi a rossebér is kellett akkor rendszert váltani? Az éppen aktuális seggeken és használatban lévő pénzeken kívül változott itt érdemben valami az elmúlt húsz egynéhány esztendőben?

Ez a rendszer még mindig az a rendszer. És ez még akkor is így van, ha időközben többször is átfestették a cégért. Ahogy az emlékezetes 2002-es parlament előtti gigatüntetésen nyilatkozó nyugdíjas mami nagyon precízen elmondta az egyszer tévénézőknek, ez a tevékenység, mármint a cégér többszöri átfestése, csupán festék és ecset kérdése.

Az előző rendszer, az embereivel, azok leszármazottaival, ivadékaival együtt, még mindig itt van. Regnál. És most már egyre nyíltabban teszi, amit tesz.

A múlt, amelyik el sem ment, egyre tolakodóbban mászik, türemkedik vissza az életünkbe, a mindennapjainkba, s most már az otthonainkba is. A tévét a szem rágógumijának is nevezik sok helyütt. Hát most rágódhatunk a nosztalgiázáshoz kedvet kapott egykori KISZ-titkárok országos méretű vircsaftjain. „Megáll az idő” – énekli Kovács Erzsi, és tényleg! 2013 végén – igaz 16:9 képaránnyal – újra átélheted az államszocializmus cenzúrázott világát. De ne aggódj, változást csak a képminőségben látsz majd, minden más ugyanaz.

De vajon még meddig?

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)