Analfabéták özönlik el Európát – a liberálisok szerint jót tesz a gazdaságnak

A Der Spiegel jelentése szerint a német kormány azzal számol, hogy 2016-ban is egymillió bevándorló érkezik majd Törökországba azzal a szándékkal, hogy elérje Európát. Ennek azonban csak egynegyede marad Törökországban, többségük sikeresen elérheti az Európai Unió területét.

Hirdetés

A jelentés szerint a belügyminisztérium azzal számol, hogy Törökország legfeljebb kétszázezer migránst tud feltartóztatni, az Európába igyekvő tömegek többsége azonban ide is ér. A várható tendenciáról Ole Schröder számolt be egy brüsszeli találkozón, ahol Svédország és Dánia belügyminiszterei is megjelentek. A német lap beszámolója alapján Schröder “élesen kritizálta” az Európai Bizottságot. A politikus szerint a bizottság “intézkedései” nem működtek, mert továbbra is napi szinten négyezer migráns érkezik Törökországon és a görög határon át. Ezek az “intézkedések” azonban sokkal inkább tekinthetőek időhúzásnak: az Európai Unió maga nem cselekszik, ehelyett egy külső hatalomnak – Törökországnak – fizet három milliárd eurót arra hivatkozva, hogy ezzel megakadályozza a migránsok Európai Unióba történő beutazását.

2015-ben 1,1 millió “menekültet” regisztráltak Németországban, ebből 428500 kért menedékjogot. A bevándorlók mintegy fele Szíriából érkezik – legalábbis ezt mondják, de a német rendőrségi beszámolókból kiderült, hogy a migránsok csak alig egytizedének személyazonosságát tudják visszaellenőrizni – többségük gyakorlatilag új személyazonosságot kap, miután megérkezett Európába. Thomas De Maiziere német belügyminiszter eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balkánról Németországba érkező migránsok száma nagy mértékben csökkent, de eközben radikálisan megnőtt az Észak-Afrikából érkezők száma. A belügyminiszter bejelentése alapján egy olyan trend körvonalazódik, mely szerint az Európán belüli vándorlás csökken, a nem-európaiak beözönlése viszont fokozódik.

A Törökországnak utalt milliárdoktól mint pótcselekvéstől eltekintve az Európai Unió mindeddig semmilyen érdemi intézkedést nem tett a külső határok lezárására. A paralizált állapot közepette a tagállamok a schengeni övezet belső határait kezdték lezárni, de emellett továbbra is biztonságos folyosót biztosítanak a Németországba igyekvő migránsok számára. Ennek eredményeként az országok határai zárttá válnak, miközben Európába továbbra is özönlenek a nem-európai bevándorlók, és a vezető politikusok kvótarendszerrel akarják szétosztani őket az EU-tagállamok közt. Amennyiben a jelenlegi trend nem változik, az Európai Unióban továbbra is a liberálisok törekvései érvényesülnek: Európa lakosságát felhígítják az idegen kultúrákból származó milliós tömegekkel, amihez a belső határok lezárásával már rendelkezésükre állhat a megfelelő eszköz ahhoz, hogy az afrikai és arab migránsok ne csak Németországban és Svédországban telepedjenek le, hanem az Európai Unió összes tagállamában, a szegényebb országokban is letelepíthessék őket.

A liberálisok azzal próbálják indokolni a bevándorlás szükségességét, hogy – állításuk szerint – Európa jelentős létszámú fiatal munkaerőhöz jut a migránsok beengedésével, ami beindíthatja a gazdasági növekedést. Ilse Aigner, Bajorország gazdasági minisztere azonban a Rheinischer Postnak nyilatkozva kijelentette; az utóbbi nagy bevándorlási hullám során

egyértelművé vált, hogy a menekültek 90%-a nem rendelkezik megfelelő képességekkel ahhoz, hogy integrálható legyen a német munkaerőpiacra.

Aigner szintén az Európai Unió külső határainak védelmét sürgette, ugyanis az a több millió ember, aki megindult Európa felé, az európai gazdaság számára – mint munkaerő – értéktelen, nagy valószínűséggel csak a kiadásokat fogja növelni, tovább fokozván a szociális háló leterheltségét.

Időközben közel félezerre nőtt a Kölnben, az év utolsó napján migránsok által elkövetett ismert bűncselekmények száma. Az eddig nyilvánosságra jutott adatok alapján egyetlen éjszaka alatt 379 nőt ért támadás a német városban. Az N-24 csatorna rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy ennek 40%-a volt szexuális zaklatás vagy nemi erőszak. Az újév idején történt erőszakos bűncselekményekkel foglalkozó csoport létszámát a német rendőrség 100 főre növelte.

Forrás: hidfo.ru

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


2 thoughts on “Analfabéták özönlik el Európát – a liberálisok szerint jót tesz a gazdaságnak

  1. Ezek a magukat impotensnek tettető EU-s, többségükben “művelt” fajankókból álló banda hülyébb, mint az alulképzetteknek minősített, tudatosan beáramoltatott migránsok. Előbbiek képesek lesznek összefeküdni az általuk lenézettekkel is, hogy élve maradhassanak.

  2. Már Jézus a Khrisztosz is a művelt zsidókat gyalézta ill. a butákat magasztalta. Ez felért egy öngyilokkal. Ennek a kommunizmusban – amely egy zsidó-keresztyény – szekta – meglett már 1945-ben (nálunk) a következménye.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Tanasă egyesületének érvelése a zászlóperekben
A Székely Köztársaság Külügyminisztériumának közigazgatási dokumentuma – ahogy azt kell
Néhány ember valóban ellenáll… Álljunk melléjük! De tényleg!!!
Close