Amit el kell mondani – Günter Grass verséről magyarul, kommentárral
Egy svájci barátom révén végre eljutott hozzám is Günter Grass sokat emlegetett és támadott művének magyar változata. Egyébként a vers nem különösebben értékes (s ez aligha a fordító hibája); inkább moralizáló politikai „szöveg”, mint valódi szépirodalmi alkotás.
Mivel azonban fontos és aktuális problémákat feszeget, ráadásul egy Nobel-díjas, balliberális alapállású, exhibicionista, groteszk, obszcén és egyéb polgárpukkasztó eszközöket is gyakran használó német írta (aki Izraelhez való kötődését itt sem tagadja meg!), ezért fölkapta a világhír.
Mindent összevetve, föltétlenül Grass becsületére válik, hogy viszonylag nyíltan és igazságosan (bár az irániakat kissé leminősítve „tapsnépnek”, míg vezetőit „szájhősöknek” nevezi!) szólt egy olyan témáról, amit bolygónk „szalonképes” művészei és politikusai, merő gyávaságból, rendre a szőnyeg alá söpörnek.
Tegyük azért hozzá, hogy neki is csak 84 évesen jutott eszébe, hogy a korábbiakhoz képest más húrokat pengetve, csendes elszántsággal szembeszálljon az emberiség zömét megrohasztó és tönkretevő gonosz globalista áramlatokkal, amikor már nincs semmi vesztenivalója. Mert bizony nem oly rég még ő is a kritikátlanul hozsannázók, ugyanakkor a hangos, holokausztos önostorozók táborába tartozott. (Ha fiatalabb korában is hasonlóképpen cselekedett volna, mint most, akkor bizonyára egy elhallgattatott, üldözött, névtelen senki lenne, nem pedig ezerszer ünnepelt és kitüntetett szerző.)
Mellesleg Grasst – miután számos „mértékadó” fórumon antiszemitának bélyegezték – példátlan gyorsasággal kitiltották Izraelből, ami kitűnően jellemzi ezt a fenyegetően melldöngető, terrorisztikus, parányi gyűlöletállamot. Megvilágítva azt is, hogy a zsidók bárkit azonnal sárba rántanak – előző „talpnyalói érdemeitől” függetlenül –, ha a legcsekélyebb mértékben bírálni meri őket.
Ezek előrebocsátásával lássuk magát a „medvét”.
Siklósi András
Günter Grass: Amit el kell mondani
(Megjelent a „Süddeutsche Zeitung” 2012. április 4-i számában, majd a világ számos vezető lapjában.)
Miért hallgatok, miért hallgattam el oly sokáig,
mi nyilvánvaló, haditervekben kifőzött
elmélet, melynek végén mi, a túlélők
legfeljebb lábjegyzet lehetünk.
Ez az állítólagos első csapás joga,
mely kioltaná a szájhősök igájába
szervezett és irányított iráni tapsnépet
csak azért, mert e hatalom árnyékában
atombomba építését vélik látni.
De miért tiltom el magam,
azt a másik országot, hogy nevén nevezzem,
ahol évek óta – bár titkon – hatalmas
nukleáris erő dagad, ám minden
ellenőrzés híján?
Általános csend honol e tény felett,
mely hallgatást magam is elfogadtam,
e csend nehéz hazugságom, kényszerem,
hiszen azon mód, mikor megtöretik,
az ítélet – „antiszemitizmus” – készen áll.
Most azonban, mikor hazám, melyet
saját ősbűne követ utánozhatatlanul, és azt
újra meg újra rajta számon kérik,
csakis üzletileg persze, ügyesen forgatott
szóbeszéddel jóvátétellé nyilvánítottan,
egy további tengeralattjárót ad el Izraelnek,
egy olyat, melynek tulajdonsága mindent
elpusztító robbanófejeket célba lőni amoda, hol
bizonyítatlanul egyetlen atombomba volna,
melynek majd végső bizonyossága az aggodalom oka,
mondom, mert mondani kell.
De miért hallgattam eddig?
Mert úgy véltem, származásom
soha le nem mosható szégyenével
tiltja a tényt, igazság mondását
Izraeltől elvárni, ez országtól, melyhez kötődöm,
s kötődni fogok.
Miért most mondom,
öregen, utolsó csepp tintámmal:
Izrael atomhatalma veszélybe sodorja
a világ amúgy is törékeny békéjét?
Mert ki kell mondani azt,
ami talán holnap már késő lehet:
mi – épp eléggé terhelt németek –
gyaníthatóan bűnsegédek lehetünk,
a szokásos mentegetőzések pedig
erőtlenek.
Beismerem: nem hallgatok tovább,
mert elegem van a Nyugat álságából,
és csak remélhetem, hogy sokan
törik meg a csendet, mert a közelgő
veszélyt elkerülendő, az ezt okozókat
fel kell szólítani erőszakosságuk megszüntetésére,
követelve, hogy állandó, meg nem
akadályozható ellenőrzés mellett
az izraeli atomerőt és
az iráni atomberendezéseket egyaránt
nemzetközi hatóság felügyelete,
és e két ország kormánya tarthassa szemmel.
Csak így segíthetünk Izraelnek és Palesztinának,
mi több, minden embernek, kik ezen
az őrület bitorolta területen
szorosan egymás mellett,
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
egymásra acsarkodva élnek, végül
magunkon is csak így segíthetünk.
(Fordította: Szutrély Péter)
Nemzeti InternetFigyelő
Mementó 2006 emlékmű
Kár a gőzért! Sem Izraelt, sem Amerikát, már nem lehet a jó útra téríteni.
Nem ünneprontásnak szánom, de már mi magunk sem hiszünk az ember megjavulásában. Mert ha hinnénk, akkor megpróbálnánk cselekedni is. Ha valaki próbál valami jót tenni, azt a mi közönyünk hallgattatja el. Ugyan má, hagyd hogy tovább pusztítsák a természetet, mert addig legalább még élhetünk, és van mit vásárolni a szupermarketekben.
De kár ezen tovább elmélkedni, inkább fogom magam és én is elindulok locsolkodni!
Kedves pesszimista, T. Istvánnak!
Isten azt mondta, hogy aki nem áll ki az Igazság mellett – még ha az látszólag értelmetlen is -, az a rosszat, a bűnt pártfogolja és erősíti és ezzel Isten ellenségévé lesz.
A hallgatással sokkal többet árt mindenki a jónak, igazságnak és Istennek, mint azt gondolná. Ezért tartunk ott, ahol.
Én személy szerint, ha tehetném személyesen is gratulálnék Günter Grassnak, függetlenül felvállalt származásától, mert sohasem késő megváltozni. Bárcsak tennék ezt mások is.
És ha ebben az útjában mások egyre többen követnék – egyszer eléri a kritikus tömeget -, és akkor napok alatt dőlne össze az álszent manipulálók korlátlan „isteni” tekintélye és aztán maguk a szervezetek, államok is.
Ahogyan az a parányi Izland is ki mert és ki tudott törni az árnyékvilág szorításából (bankvilág „nagyjait” elzavarta), ezt minden józan állam megtehetné.
Még akár az utolsó napon is jó útra lehet térni és ez akár még egy zsidónak is lehetséges. Mindenki aki mást mond az tudatlan vagy hazudik és mások vesztét akarja.
Szomorúnak tartom azt, hogy Isten, Jézus feltámadásának napját, húsvét hétfőt, sokan nem az elmélyüléssel – milyen hatalma is van Istennek – töltik, hanem értelmetlen fecsegéssel, alakoskodással, buta szokásokkal, tivornyával, alkohollal feledtetik józanságukat, mások feleségének titkos „locsolgatásával” töltik talán éppen a legutolsó húsvétjukat is.
Mindenkinek józanságot, erőt az Igazság felvállalásához és a legjobbakat kívánom!
Sajnálattal tapasztaltam, hogy a második verszakban a többes számban fordítottak egy egyeszámot. Pedig az eredeti szöveg csak egy szájhősről beszél és az egyértelműen az Iráni Köztársaság elnökére céloz. Mivel e vers igen kényes témát érint, a jövőben a kiadó feltétlenül lektoráltassa a fordítást.
Tisztelt Nagy György!
A Szilaj Csikó alkotógárdája elsőként készítette és publikálta a fordítást: http://www.szilajcsiko.hu/ujtortenelem#!__ujtortenelem Ebben, helyesen, egyesszámban szerepel a szájhős.