KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amiről a hazai média mélyen hallgat!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

OTP„A napokban Párkányban (Szlovákia) intéztem céges ügyeket a helyi OTP Bankban. A bankban kígyózó sor fogadott, a biztonsági őr az utcán osztogatta a sorszámokat. Kérdezte tőlem, hogy hova-hova, mondtam, hogy céges számla, erre mondta, hogy csak egyenesen tovább, nekem nincs szükségem sorszámra.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Az ügyintézés folyamán továbbra is furcsának találtam a sort, így megemlítettem az ügyintéző hölgynek, hogy látszik, hogy ők sokkal jobbak, mint a szemközti CSOB Bank, mert az kongott az ürességtől. Erre a következő párbeszéd zajlott le köztünk:…

– Ááá, már ez megy egy hete. Most fizetjük a határon túli magyaroknak az iskolakezdési támogatást.

– ????

– Nem tudta? A Bethlen Közalapítvány fizet az igény szerint.

– ????????

– Ti magyarok (mert a hölgy szlovák, csak remek magyar tudással) fizettek minden határon túli magyarnak, aki igényli ezt.

– Ne haragudjon, de ha nem banktitok, akkor megkérdezhetem, hogy mégis mennyit?

– Sajnos pontosan nem tudom, mert a kollégáim foglalkoznak ezzel, de úgy tudom, hogy függ sok mindentől, de úgy 70 és 150 euró között összegről van szó.

Alig vártam, hogy haza érjek és utánanézzek. Nos, akárhogy is kerestem, egy 2011-es Eduline cikken kívül semmit, de semmit nem találtam. (Ki a fene olvassa az Edulinet?) Nos, az Eduline 2011-es cikke szerint mintegy 246,000 igénylőnek fizettek ki 5,4 milliárd forintot. Ez igénylőnként kb. 22 ezer forint, tehát az ügyintő hölgy által minimumként említett 70 euró „ül”.

Mindeközben itthon, ha iskolakezdési támogatást akarok adni a kollégáimnak, az agyament adminisztrációval jár, kápét már nem lehet adni, és persze közel tízezer forint „kedvezményes” adó terheli, ha a maximum 29600 forintot szeretném nyújtani, addig a határokon túl élők egy roppant szimpla adminisztrációval és igényléssel megkapják készpénzben.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

Azt még valahogy benyeltem, hogy a határokon túl élők szavazhatnak, holott nem itt élnek, nem itt adóznak. Jó legyen! Négy évenként csak egyszer kerül pénzbe, de bosszantó.

De hogy valakik Szlovákiában, Romániában, Kárpátalján, Vajdaságban stb. azért markoljanak fel pénzt, hogy az adott ország, adott tanintézményébe járhassanak a gyerekeik, az már bicskanyitogató! Mindezt úgy, hogy mindannyiunk adóforintjából vesznek el. Fogadjunk bármibe, hogy az az 5.4 milliárd jól jönne a magyar oktatásnak, egészségügynek is!

És az a legszebb az egészben, hogy mindenről mindenki hallgat. A jobboldali sajtó, ami genetikailag késztetve van arra, hogy még a visszalépést is egy hatalmas ugrásnak minősítse szemérmesen hallgat minderről.

Miért???

Mert egy ilyen elvtelen pénzügyi támogatás valószínűleg a jobboldali szavazóknál is kiverné a biztosítékot. Mindenki gondolkodjon el ezen, a sajtó tele van iskoláskorú gyerekek szüleinek a panaszaival, akik adófizető állampolgárként sem, vagy igen nagy nehézségek árán kapnak némi állami- vagy önkormányzati támogatást. Mindenki gondolkodjon el ezen a dolgon, és tegye fel a kérdést: tényleg csak az „elmúltnyócév” kormányai voltak nemzetrontók???”

Forrás: Facebook

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

230 thoughts on “Amiről a hazai média mélyen hallgat!

    1. A tisztánlátás az élet ajándéka.”

      Horváth Bertalan

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Én meg kérem, hogy Önök ha cikket írnak és forrásként a facebookot jelölik meg, akkor az adott bejegyzés szerzőjét is nevesítsék, mert ez így plágium. A facebook nem wikipédia, a bejegyzéseknek szerzői vannak, ez esetben Önök elloptak egy facebook-bejegyzést annak íróját nem megnevezve (esetleg nem is értesítve). Ez a legalapvetőbb újságírói etikába ütközik. Lengyel Anna

      2. TUDJA AZ ÚR HOGY MENNYIBE KERÜL VAJDASÁGBAN MAGYARNAK LENNI

        csiszi

        Tudja ez az úr hogy mibe kerül itthon, Magyarországon magyarnak lenni? Ez már az idegenek országa! Itt az igaz magyar csak antiszemita, rasszista, fajgyűlölő, náci lehet! Ez a keserves valóság!

        Mellesleg kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      3. Hú de megijedtem …T. Horváth Bertalan. Egyébként azt töröl, amit akar .sz ……rá. id. Böhm Miklós. Én is töröltem, na nem kényszerből az ostoba hozzászólását.

    2. A rosszindulatu bejegyzest illetoen azt kell tudni,hogy a magyar iskolaba beiratott gyerekekrol van szo pontosan az ismert okok miatt.A tamogatas mar nagyon regi keletu es helyes az elszakitott magyarsag identitasanak a megorzesehez jarul hozza.Aki ezt kifogasolja az elobb mutasson peldat es ne kulfoldre vigye a penzet.Ami pedig az OTP-s holgyet illeti nem veletlenul beszel szepen magyarul,mert az
      pal janos Sr

      1. jelezném hogy azt a kevéske és negyvenhatszor leadózott forintocskáimat ott költöm el, ahol olcsóbban kapom meg _ugyanazt a terméket_ (pl)
        Másik megjegyzésem, hogy aki itthon él az legyen vagy adócsaló vállalkozó, vagy meneküljön el külföldre. Másképp itt nem lehet élni…
        A cikkhez pedig: biztos van ilyen, de úgysem tudunk tenni ellene 😀 Bármilyen színe is legyen az aktuális vagy a nemsokára aktuális vezérkarnak.

        tG

      2. Aki példát akar mutatni az adja nekik a saját pénzét,de én nem egyeztem bel,hogy az enyémet odaadják.Én magyar vagyok,itt élek,ide adózom,beleszólásom van a szavazatommal a politikába.Majd ha ők is ezt elmondják magukról,akkor semmi kifogásom a szavazatijoguk ellen.Lassan a saját hazámban én vagok a kisebbség.A politia kihasználja őket,de nem akarják észrevenni.Forog a gyomrom.

        Hatai Cecil

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      3. Tetszik a hozzászólása, jól gondolkodik.
        Mellesleg nálunk is komoly változások voltak pont az idén. Először kapott minden elsős ingyen könyvet, és még sokféle támogatást osztályonként és lehetőségektől függően. Szerintem sem kell irigynek lenni. Amilyen az emberi hozzáállás mindenhez, olyan viszonzást vonzzunk be magunknak.

        hanna

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      4. Magyarnak lenni milyen itthon? Zsidó-cigány főnökkel? Tudtad? (tisztességes embert magáznék), hogy államilag támogatott a cigány fegyveroktatás? Na húzz vissza barom!

        Kerekes Zsombor

        Legyen szíves, máskor udvariasabban szóljon hozzá.

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

        1. Kedves Zsombor vagy akárki, nehogy most már a külhoni magyarok hibája legyen a maguk helyzetük.Tudtommal Önök szavaztak, ahogy szavaztak! Egyik politikus sem ártatlan! De nem kell elfelejteni hogy 8 évig megengedték a szociknak az irányítást, hát jó megengedték! A külhoni Magyar nem tudott eddig szavazni! Gondolja, hogy egy két év alatt ki lehet javítani azt amit más elrontott 8 év alatt? Vagy elfelejtették már mennyi mocskosságot csinált Gyurcsány meg bandája? Mert tudja egy külhoni magyar is néz Magyar tv-ét még egy hülye is látta mit csinálnak! Önök szavazták meg a mostani hatalmat is akkor most mi a baj? Egy külhoni Magyar nem szólt bele! Változtassanak! Meg van engedve!
          Külhoni magyar.

    3. Én sem értek egyet határon túliak oktatási és egyéb támogatásával sem. Nem beszélve a szavazati jogukkal. Mi beleszólásuk van nekik ahhoz, hogy az országunkat kik irányítsák. nyugodjanak bele abba,hogy a történelem így hozta a sorsukat 1920-ban és 1947-ben.
      ott dolgoznak,. ott fizetnek adót tanuljanak a saját országuk pénzén, még ha a magyar állampolgárságot felvették is.
      Mi itt nem kapunk kedvezményes utazási lehetőséget, de a határon túliak a Magyar Igazolvánnyal 90%-os utazásik lehetőséget kapnak ami adóforintunkból. Emelik a vasút díjat különböző pótlékokkal a számunkra, de semmi plusz szolgáltatást nem kapunk.
      Üdvözlettel: dr. Horváth Huba Budapest

      1. Szégyenletes az ilyen gondolkodás! Vajon akkor is így vélekedne, ha netalán az ön sorsa alakul úgy, hogy külhoni Magyar lesz?
        Tisztelettel Kárpátaljáról

        Jolika

      2. Szégyelld magad Horváth Huba! A kis dr.-ból ezek szerint nem következik, hogy okos is vagy. Más, szerencsésebb országokban biztosan nem mernél egy ilyet leírni, mert ott természetes, hogy támogatják a külhoni nemzettársaikat. Amúgy a Te észjárásod szerint nem szavazhatnának a nyugdíjasok, az egyetemi hallgató és a betegállományban lévők sem, mert ők sem fizetnek adót. A sok munkanélküliről nem is beszélve. Erre köss csomót!

        Ilosvay András

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      3. Huba , neked kár volt megszületned ……….. . A doktori címhez nem jár tisztesség ? Persze , a tisztesség a lelkünkből fakad , nem papíron adják . Hogy mersz te olyat leírni (magyar létedre , már ha valamennyire magyar vagy) , hogy nem értesz egyet a határon túliak támogatásával ? Hogy mi beleszólásuk van abba , hogy a MI országunkat kik irányítsák ? Hát tudod kedves Huba , azok ugyanolyan magyar emberek , mint én , vagy te . Tudod , ők évtizedek óta , nap mint nap megharcolnak azért , hogy magyarok maradhassanak . Te mit tennél az ő helyükben ? Elfelejtenéd nyelvedet , származásodat , és gyorsan „beilleszkednél” , csak hogy minél kevesebb problémád legyen ? Az , hogy évtizedekkel ezelőtt határt húztak közénk , az teljességgel elfogadhatatlan , és magyar ember nem tarthatja kiindulási alapnak azt , hogy ő a magyar , mert ő itt él , a határ túloldalán meg már nem magyarok élnek .
        Huba , te egy bunkó vagy ………
        Mellesleg , annyi más rossz célra kidobott , elherdált , ellopott pénz folyik ki az államkasszából . Gondolod , hogy ha leállna a határon túli magyarok támogatása , neked több pénz jutna itthon ? Hát tévedsz , ebben is .
        Sztanó

      4. Kedves Jolika! Szomrú, ami történt 93 éve igen. De ha velem történne ilyen, akkor is így vélekednék! EZ felháborító már igazából, ezen pörögni, ezzel védekezni…megállt a világ vagy mi???? Soha nem történt még ilyesmi más nemzettel az idők folyamán? 93 év ember! érti??? Mindent elhiszek, szörnyű rossz, kellemetlen, mindent, no de ez megy majd a világ végezetéig? Milyen alapon? Ja tudom….mindenki MAGYAR…Sok a tehetetlen ember sajnos és kapaszkodnak mindnebe foggal, körömmel..

        Laci

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      5. Mi soha nem kértük az Önök támogatását! EZT A KORMÁNYAIKKAL KELL INTÉZNIÜK! És köszönjük szépen ezt a sok gyűlöletet, amit kapunk Önöktől .Adjon a Jó Isten Önöknek sok-sok pénz! BOLDOGSÁG NÉLKÜL. MÁST ÚGYSEM ÉRDEMELNEK.
        VALI

      6. Nagyon sajnálatos dolog ,hogy így gondolkodik egy olyan ember,akinek DR. van a neve előtt. Ha átélte volna azt ,amit ők nem nagyon hiszem ,hogy belenyugodna a történelem hozta sorsába.Szégyelje magát.Egy ilyen embertől télen havat sem kapna az ember. A magyarság szégyene.Nézzen mélyen magába uram.Ezek az emberek nem naponta utaznak csak évente 1-2 alkalommal,az sem mindenki. Önnel ellentétben ,aki napi gyakorisággal teszi zsebre a hálapénzt, ami után nem is adózik..

        Hrin Éva

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      7. Nem értem a felháborodást. Akkor támogassák a határon túli magyarokat, ha előtte az országban szenvedők helyzetét is élhetővé teszik. Ezért hagyják itt az országot sokan, emiatt az elcseszett gondolkodás miatt. Nekünk támogatni kell a legutolsó embert is, de a tisztes állampolgárok le vannak…

        Márk

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      8. Szep magyar mentalitas… szegyenteljes, tenyleg el kellene felejteni a hatarontuliaknak azt, hogy ok is magyarok, az lenne a legegyszerubb. Sajnos lehet en is jobban tettem volna, ha roman iskolaba jartam volna, s jol elfelejtettem volna magyarul, most legalabb hataron tul, mondjuk Olaszorszagban nemes egyszeruseggel vallalnam azt, hogy „roman” vagyok, de en megis magyar iskolaba jartam vegig, buszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, de ezek a hozzaszolasok…, es en abban az idoben meg csak tamogatast sem kaptam Magyarorszagrol, pedig ramfert volna, mert sokszor egy szelet kenyer nem volt a hazban, es ha kertek volna a szuleim nem azert kertek volna, hogy meggazdagodjanak belole, hanem talan azert, hogy egy remenysugart nyujtsanak szamomra, magyar gyerek szamara a hataron tul, mondjuk Romàniàban.

        Lorand Nagy

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      9. Kedves Sztanó!
        Te írtad le a kulcsszót, csak sajnos nem érted. „Ugyanolyan emberek”. Erről van szó, ugyanolyanok és nem különbek. Az egyetemen érzékeltem ezt a pozitív diszkriminációt. A nemzetiségek, határon túli magyarok támogatásokat, kollégiumot, utazási kedvezményeket kaptak, mi meg rohadtunk a szemét munkahelyeken tanítás után, éjjel. Ugyanolyan emberek és egyenlő esélyeket érdemelnek.
        Béla

      10. Hadd kérdezzem már meg, h 3 évvel ezelőtt hány külföldön élő ember szavazhatott a választáskor? Ha jól sejtem egysem. Akkor most miért nem virágzik az ország? Hol van az a sok munkahely amit a jelenlegi miniszterelnök teremtett? Miért kell egyik napról a másikra élni a magyar emberek jó nagy többségének? Ugyan kik szavazták ezt a rendszert meg?!! Jogos, h ne szavazzon a külföldön élő magyar ember ha nem ide adózik. De akkor ne szavazzon az sem aki magyar állampolgárként évek óta ausztriába, németországba dolgozik és oda adózik, mert milyen jogon?!- mi beleszólásuk van nekik abba, h magyarországot kik irányitsák?! A támogatásról meg annyi a véleményem, h ha a romákat is csak évi 22.000 ft-al támogatná a kormány akkor nem lenne ám ekkora gáz, és nem a magyar gyereknek kéne nélkülözni… mert legyünk őszinték, a romák nem évi 22.000 – ft-ból élnek úgy ahogy. És honnan is van nekik? A mi adónkból. Szóval nem hiszem, h az a legfontosabb jelenleg magyarországon, h szavazhatnak-e a külföldiek, m akár szavazhatnak akár nem úgyis a jelenlegi kormány nyer, m a romáknak igy tökéletes, ők most is ide voksolnak, a magyar pedig megosztja a véleményét.. Tisztelettel, Anikó

      11. Jolika és a többi felháborodott hozzászóló!
        Adva van a lehetőség, hogy ne kint legyenek hangzatos magyarok, hanem költözzenek ide, települjenek át végleg, éljenek itt, dolgozzanak, adózzanak…stb. itt Magyarországon. Kíváncsi lennék, akkor mennyire éreznének jól magukat, mint magyarok? dr. Horváth Hubának nem a magyarságukkal van problémája, hanem azzal, hogy nem itt élnek, dolgoznak, adóznak…stb. és mégis jogot kaptak arra, hogy beleszóljanak az itt élők sorsába. (a szavazatukkal is ezt teszik) Jogilag megtehetik, de hol van rá az emberi (nem törvényi) jog? Akármennyire is fel vannak háborodva, az itt élő (akik nem tehetnek arról, hogy ide születtek, itt élnek, és nem külhoni magyarok) emberek szeretnék maguk eldönteni kis országuk és saját sorsukat, és nem kérnek beleszólást még szavazatilag sem.

        Klári

      12. Jolika és a többi felháborodott hozzászóló!
        Adva van a lehetőség, hogy ne kint legyenek hangzatos magyarok, hanem költözzenek ide, települjenek át végleg, éljenek itt, dolgozzanak, adózzanak…stb. itt Magyarországon. Kíváncsi lennék, akkor mennyire éreznének jól magukat, mint magyarok? dr. Horváth Hubának nem a magyarságukkal van problémája, hanem azzal, hogy nem itt élnek, dolgoznak, adóznak…stb. és mégis jogot kaptak arra, hogy beleszóljanak az itt élők sorsába. (a szavazatukkal is ezt teszik) Jogilag megtehetik, de hol van rá az emberi (nem törvényi) jog? Akármennyire is fel vannak háborodva, az itt élő (akik nem tehetnek arról, hogy ide születtek, itt élnek, és nem külhoni magyarok) emberek szeretnék maguk eldönteni kis országuk és saját sorsukat, és nem kérnek beleszólást még szavazatilag sem.

        Üdv: Klári

      13. Kedves Klári!

        Kezdeném egy idézettel a hozzászólásából, ami reakcióra indított.
        „Adva van a lehetőség, hogy ne kint legyenek hangzatos magyarok, hanem költözzenek ide, települjenek át végleg, éljenek itt, dolgozzanak, adózzanak…stb. itt Magyarországon.”
        Ez két okból sem olyan egyszerű: Az egyik, hogy ehhez hátra kell hagyni Szülőföldet, felmenőket, minden már felépített kapcsolatot és egzisztenciát. Aztán újra építkezni egy másik országban a nulláról, rögtön az induláskor rengeteg költséggel és ügyintézéssel (letelepedés, külföldön megszerzett képesítések elismertetése, stb.)
        A másik probléma, hogy azok, akik az Önéhez hasonló véleményt fogalmaznak meg egy ilyen cikk kapcsán, azok jellemzően abban az esetben, ha mégis elkezdenének nagy számban áttelepülni a határon túli magyarok, és itt dolgozni, adózni, stb., akkor rögtön elfelejtik a mostani véleményt, és azért kezdenek köpködni, hogy ezek a „mocskos románok, ukránok, szlovákok, szerbek” elveszik a jóravaló magyarok elől a munkalehetőséget.

        Németh Bence

      14. Na ezért tartunk itt, mert ilyen emberek nyilvánulnak meg, szégyen és mélyen elítélendő ez az emberi rosszindulat dr. XY. Vajon ilyen szellemben nevelte gyermekeit is? Tükrözi a sikerességét :-)) M.Béla

      15. Kedves Horváth Huba!

        Kívánom, hogy Magyarország következő feldarabolásánál a te városod Szlovákiába vagy Romániába kerüljön. Megérdemelnéd!

        Horváth János

      16. Szerintem azert van ez az egesz, mert tul sok hataron tuli nagyar akart attelepulni az anyaorszagba, ezert olcsobb a magyar allamnak, ha fizet, mintha a sok hatarontuli magyar attelepulne es elvenne a munkalehetoseget a helyiektol.

        Fuzesi Edit

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      17. Azért informálódhatnánk páran mielőtt tényeket vágnánk az emberek elé! Vajdasági szemmel tudok információt adni 21 éves egyetemista vagyok!
        Minden fiatal diák magyar nemzetiségű, papirokkal alátámassza igényelhet 70 eurót már vagy 10 15 éve, évente 1 szer iskola kezdésre. Vajdasági helyzet szerint én téli kabátot kaptam belőle és azt hordtam , és hordom még mái napig. Vajdaságban Szerbek vezetnek mindent, állami helyeken is csak szerb fejesek, és mindenki csak lop. Nagyon nagy a munkanélküliség, és sajnos ez ellen nem mi, hanem Szerbia tehet. Szó szerint kizsákmányolás folyik Délvidéken, és sajnos de azt kell mondjam, hogy az a kis 70 euró nagyon sok családban nagyon sokat jelent! Szavazati jogba nem kötöm az orrom, az én véleményem ha valaki Magyaroknál él az szavazzon, akárhonnan jött, csak mert nem ott élek úgy nem kéne szavazni ez igy lenne ész szerű. Az előbbi 90% utazási kedvezményről, 15-20 éve kb, lehetett igényelni magyar nemzetiségűeknek ,(persze papirokkal alátámasztva) Magyar igazolványt. Nekünk akkoriban fél évi passus 50 euró volt. Csak az útlevél mellé. A saját nemzetiségű országunkba szeretnék ellátogatni!!! Az igazolvány, magyar állampolgársággal, megszűnik, bevonják! Az igazolvány 1 évben 4 alkalommal felhasználható 90% kedvezményt biztosit, amit minden utazásnál belenyomnak 1 pecsétet, és számon tartják. Más juttatás nincs. Most ha belegondolsz, hogy kevesebb a fizetés, már ha van munka, sokkal drágább már lassan megélni, pl a disznóhús drágább szerbiában már mint magyaroknál.!?!?! Elég drága dolog a szeretett országunkba csak ellátogatni, éves szinten pár utazást segitenek olcsóbban utazni. évente a diákok kapnak 70 eurót 18-20 ezer forintot. Most ez tényleg olyan sok? Számomra a magyarság fogalma mindig megmarad, és akármit is mondanak, mindig büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, igaz Szerbia területén!
        Magyar állampolgár vagyok most már, semmilyen juttatást, nem kapok, kis pénzből, de beosztva tanulok próbálok valamit elérni az életben.
        Sajnos, hogy minket magyarokat, szét szabdaltak, és kizsákmányoltak.
        Érdekességként: Magyar gyermekként, megtanultam, hogy milyenek a magyarok, hogy ha 1 magyar össze vitázot iskolában, v mai napig az életben 1 szerb fiúval, a magyar mellett senki nem állt, de a szerb fiú mellett az egész osztály. Ezen kellene változtatni bennünk Magyarokban!
        Az öregapáim mind magyar földön éltek, születtek, de Szerbia területén haltak meg. Nem menekülhetett mindenki Magyarországba,abban az időben. Egy a vérünk, Egy nyelvet beszélünk! Egy a gondunk!
        Magyaroknak 1 a bajuk!!!
        ahogy a cikk szerkesztője is megirta, nem 1 más zsebéből kellene kivenni a pénzt, magyar ember, magyar gyermek zsebéből, hanem azt kéne megfogni ami másra megy, a sok kisebség, a sok politikai lopás, 1 szó mint 100, Magyaroknak össze kellene tartani. Akkor lesz Magyarország újra erős, ha mindenki összefog, nem pedig, azt nézzük, h a másik magyarnak mi jut. RM

      18. Kedves Huba! Képzeld el, hogy a német szépkorú( így modják sokan) hasonlóan a magyarhoz ingyen utazhat a vonaton, tömegközlekedésben stb, A gyógyfürdben ugyanazt a kedvezményt kapja meg mint a hazai nyugdíjas, St ha ideköltözik, havi 6000 Ft-ért teljes tb-t kap, amit egy gyógyszerfelíráson gyakorlatilag visszanyer. Soroljam még? Itthon viszont eltartjuk a 800ezer roma kisebbség jelents hányadát segélyekkel, ingyen tankönyvvel, iskolai étketzetéssel, életmód miatt fokozott eü. ellátással, Bv. intézeti költségekkel stb..Ezt is a te pénzedbl. Megkérdeztek felőle? Ha engem kérdeznének akkor már inkább menjen a külhoniaknak, de realista vagyok és elfogadom a hazai nyűgöket is. Mellesleg ha mindenki egykicsit magába fordulna, átgondolná honnan származnak a szülei, nagyszülei , megnézné a térképet és visszaemlékezne a történelemtanításra, miszerint a románok a Tiszáig, a szerbek a Balaton déli partjáig, a tótok az Északi Közép hegység déli széléig szerették volna kitolni az országuk határát. A románok Moldáviát jelenleg is közösnek tartják stb..
        Szóval a lelenlegi lakosság jelents hányada külhoni magyar lenne vagy már elrománosodott , eltótosodott stb.. volna(. A szolidaritás jelenlegi alacsony szintje miatt valószínűbb az utóbbi. Te mi lennél? Miért baj ha a szomszédos országokban él magyarságot támogatjuk? Ettől nem leszünk kisebbek. Lám a zsidóság az egész világban támogatja a szorványokat és sem kisebb sem szegényebb nem lett ettől. Sőt !! Tanulahatunk tőlük.( ha hagyják)

        Péter Lóránt

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    4. Sajnos ez a hir igy igaz, ahogyan levan irna.Szlovákiába élek és igen,hallottam én is egy pár szülőtől,hogy ad Magyarország a magyar nyelvü iskolákba járó gyerekeknek támogatást.Én 70 eut.hallottam,hogy annyit kapnak fejenként.Nekem már felnőtt gyerekeim vannak.Engem nem igazán érint, da ha ide jutt,akkor a magyar gyerekeknek miért kell a tanévkezdésre mindent megvenni?Hát akkor segitse előbb a saját országába levő gyerekeket!!!!Hol vagytok magyarországi szülők,hogy ez ellen nem szólaltok fel???
      Tisztelettel:Micimacko

      1. Az igazság középen van!
        Igen, kell támogatni a külhoni gyerekeket IS! és az itthoniakat is kellene! Egyenlő mértékben, minden rászorulót. (például sosem fogom megérteni, hogy miért nem kaphat minden iskolás gyerek a tízórai szünetben egy pohár tejet és egy kiflit?! ..zárt poharasat, és fóliába zárt kiflit az egészségügyi kockázatok elkerülésére. Amelyik gyereknek meg nem kell, oda adhatja annak, aki rendszeresen éhen jön az iskolába, olyan szegények!
        Káke.

      2. Segiti, a magyarországon élő cigány gyerekeket! És nem évente, hanem havonta. Ez a felháboritó!

        Aniko

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    5. Azt elfelejtetted megemliteni az iromanyodban,h csak a magyar iskolakban es gimnaziumokban tanulo gyerekek szulei igenyelhetik, itt Karpataljan az atlag fizetes 30 ezer forint, Istenem,akkor meg te vagy felhaborodva,h 22ezerrel tamogatja az Anyaorszag azokat a csaladokat,akik nem hodolnak be a mocskos ukran kormanynak es nem asszimilalodnak?

      András

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. András, az én fizetésem meg 32 ezer Ft (két diplomával, a munkanélküliség miatt, mert ez legalább van). Nekem is nagyon jól jönne 22 ezer Ft támogatás. Jelenleg a gyerekeim támogatnak. Ez nem normális. Egyébként meg nem köpködni kell, hanem megérteni amit mások leírtak. Itt nem arról van szó, hogy a határon túli magyarok kapnak valamilyen támogatást. Az a gond, hogy Magyarországon meg minden támogatást elvettek a rászorulóktól. Pedig nagyon sok embernek szüksége lenne rá. Ha valakinek van egyáltalán valami támogatása, ők kapnak 29 ezer Ft-ot. Ne gondolja, hogy ebből meg lehet élni. Még ők sem kapják meg a 22 ezer Ft-ot. Pedig fontos lenne. A választási jogról meg annyit: mit szólnának, ha mi, innen az anyaországból szavaznánk arra, hogy ki irányítsa az országukat. Ez már a belügyekbe való durva beavatkozás lenne. Fordított helyzetben én meghagynám Önöknek a döntés jogát, mert mégiscsak Maguk tudják jobban, kiket szeretnének hatalomra juttatni, akik valóban az ottaniak érdekeit képviselik. Én milyen jogon szóljak bele az Önök életébe? Szerintem ezt mindenkinek a saját országában szabad csak megtenni. Ez így fair.

        Dódus

    6. Meg súgom, hogy ez nem mai keletű. minimum 20 éves történet.. Kint rekedt magyarok kapják, és abból is a legszegényebb.. Tájékozódj mielőtt ilyen baromságot írsz..

      Arny

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Ó kedves András az nem gond! Én szívesen segítek Önnek hogy felvegye az országom állampolgárságát (szerbet).Örülnék neki többen volnánk itt túl.NEKÜNK MINDEN SZAVAZAT JÓ JÖN AZ IDENTITÁSUNK MEGMARADÁSÁHOZ. DE NEM KELL MEGSÉRTŐDNI HA A KUR MAGYAR ANNJÁT FOGJÁK SZIDNI. AZT SEM KELL FELVENNI MERT MÁSODRANGÚ POLGÁR LESZ ÉS NEM FOG MAJD TÖBBET ILYEN BÁTRAN BESZÉLNI MERT MAGÁNAK AZ A JOGA NEM LESZ. BESZÉLHET UGYAN, DE RÁ IS FIZETHET. ARRA IS KÉSZÜLJÖN RÁ HA CSALÁDJA ELMEGY EGY SZÓRAKOZÓ HELYRE, AHOL NEM CSAK MAGYAROK VANNAK ÉS NEM TÖBBSÉGBE,MEG NE SZÓLALJON MAGYARUL, MERT KÖNNYEN FÉLDÖGRE VERHETIK! DE JÓ ÖTLET SZÍVESEN SEGÍTEK, ANNAK ELÉRÉSÉT HOGY AHOL ÉN ÉLEK SZAVAZHASSON!
        vali

    7. furcsa, hogy annak fáj a legjobban, aki a kevesebb céges adózás miatt szlovákiában létesít céget, adózik,stb.

      Tamás

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Helyesbítek! ANDRÁSTÓL ELNÉZÉST KÉREK!
        Ó kedves DÓDUS az nem gond! Én szívesen segítek Önnek hogy felvegye az ország állampolgárságát (szerbet).Örülnék neki többen volnánk itt túl.NEKÜNK MINDEN SZAVAZAT JÓ JÖN AZ IDENTITÁSUNK MEGMARADÁSÁHOZ. DE NEM KELL MEGSÉRTŐDNI HA A KUR MAGYAR ANNJÁT FOGJÁK SZIDNI. AZT SEM KELL FELVENNI MERT MÁSODRANGÚ POLGÁR LESZ ÉS NEM FOG MAJD TÖBBET ILYEN BÁTRAN BESZÉLNI MERT MAGÁNAK AZ A JOGA NEM LESZ. BESZÉLHET UGYAN, DE RÁ IS FIZETHET. ARRA IS KÉSZÜLJÖN RÁ HA CSALÁDJA ELMEGY EGY SZÓRAKOZÓ HELYRE, AHOL NEM CSAK MAGYAROK VANNAK ÉS NEM TÖBBSÉGBE,MEG NE SZÓLALJON MAGYARUL, MERT KÖNNYEN FÉLDÖGRE VERHETIK! DE JÓ ÖTLET SZÍVESEN SEGÍTEK, ANNAK ELÉRÉSÉT HOGY AHOL ÉN ÉLEK SZAVAZHASSON!
        vali

      2. Kedves Vali! Nem kell izgulni mert ha dolgozni kell Onoknel is akkor oda nem megy ki a dumaberci. Ezek csak kaffognak- tamogatast varnak,mi lenne ha dolgoznanak? Kulfoldre sem azert ment ki eddig 200000 vendegmunkas mert otthon nincs munkajuk hanem azert mert ha1000 eurot keres (14oras kemeny munkaval ) akkor az a mai arfolyamon egy szep kis osszeg itthon. Nos ha itthon napi 14 orat dolgozna mint kulfoldon -ahol jol kihasznaljak oket-akkor itthon is lenne nekik penzuk. Meg kell hallgatni a fiatalokat.szakmat tanul, 2ev mulva keszen van es mar most mondja,hy kulfoldre megyek mert szaros 85 000ft ert nem fogok dolgozni. Ez sem megy majd orokke. En. Azt mondom mindenki a sajat eleteert felelos es mindenkinek maganak k ell eldontenie,hogy milyen eletet valaszt, utana pedig eljen boldogan es ne sirjon. Sajnos mi Magyarok arrol vagyunk hiresei,hogy mindig sirunk,jajjgatunk. Soha senki,semmi nem jo.valtoztass rajta! Ne mondd ,hogy nem tudsz.

        Kati

    8. egyértelmű!!!

      Kubinszky Jánosné

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    9. Valami azt súgja nekem…inkább az értelem, afelé, hogy ez az Ország a jobb felé teljesítsen…Ne legyen kiszolgáltatott, legyen szava..és ne mások akarják befolyásolni mit tegyen?,…no ettől borsózik a hátam. Magunk tudjuk mi a probléma,miért kell ennyi szakértő- ellenzékkel társítva- ahhoz, hogy mi itthon tudjuk ám, mi kell nekünk és meddig mehetünk szindróma.MIKOR AZ ELLENZÉK IS TUDJA, A SEMMIBŐL VÁRAT NEM ÉPÍTHET FEL!

      Gabriella Grapka

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    10. Ez nem igaz… Mivel ez a támogatás már évek óta megvan..Ahogy látom,nagyon ellen van mindenki,de ha hiszik,ha nem mi nem kértük…Másik dolog ,hogy ez az összeg egy havi buszjegyre elég..de szivesen visszaküldöm ,ha már ennyire fáj a dolog.Az ,hogy ott nincs támogatás???Na ne röhögtessenek..olyan dolgokról olvasok amit itt el sem tudok képzelni..GYES,GYED,emelt szintü családi pótlék Erzsébet utalvány sorolhatnám..Ha ez az összeg hiányzik a boldogságukhoz,hát vegyék el…Itt még családi pótlékra sem jogosult minden gyermek,aki igen azzal meg kitörölheti,hisz wc papirra talán elég neki..Na nem fokozom a dolgot csak nem kell egy alapitvány dolgait belekeverni a politikába…

      Vajdasági

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  1. Nekem viszont ez a szöveg bicskanyitogató. Még szerencse, hogy a feledésbe merülő lélegeztetőgépet nem hozta fel a facebookos firkálgató, amit Lendvai oly nagy hévvel és sokszor emlegetett. De ha annyira érdekli ez a trianoni döntést úgy-ahogy rendbe hozni kívánó intézkedés, akkor talán az általa említett Bethlen-alapítványnál érdeklődjön és válaszukat is tegye közszemlére.
    Anna

    1. Csatlakozom az előttem szólóhoz ! A külhoni magyarság támogatása igenis fontos dolog , és én egyáltalán nem sajnálom , ha az adóforintjaimat erre fordítják ! Ezt legalább nem lopják el a fidesz-közeli , vagy szoci – libsi jóbarátok .
      Ha jól tudom , valami 5 milliárd forintot épp most dobott ki a kormány egy újabb holokauszt emlékközpont létrehozására . Na , az sokkal inkább zavar !
      Fafejű idióta (esetleg megrögzött komcsi , vagy szutyok liberális) az , aki szerint bicskanyitogató , ha támogatjuk a határon túli magyarok otthoni megmaradását ! Az elvett területek akkor vesznek el végleg , ha elfogynak onnan a magyarok !!!
      Sztanó

      1. Ott (a határon túli) iskolákban magyarul folyik az oktatás? Az ottani állam támogatja (engedélyezi) az anyanyelvi oktatást? Az anyagi támogatás mellé adnak politikai „odacsapok”-ot is? Ezek a kérdések csak úgy felmerültek bennem.
        Megkaptam a szavazó, adatigénylő levelet. Nem fogom kitölteni és szavazni sem megyek, mert nem Mo.-on fizetek adót!! Nem jogosít fel semmi, hogy részt vegyek a zsibvásárban! Annak ellenére, hogy utalok sok pénzt az otthon rekedt (rem. nem sokáig) hozzátartozóimnak!
        Egy kivándorolt.
        Gábor

      2. nem lenne bicskanyitogató, ha az itthoni rászorulókat IS! ugyanúgy támogatnák…csak a mérce nem egyforma
        sándorékLacikája

      3. Tisztelt Sztanó úr/hölgy! Szívemből beszélt!Igen is támogatni kell a gúnyhatáron túli Magyarságot! Ez az 5 milliárd amiről beszél ez az „úriemeber”,aprópénz! Sokkal,de sokkal többet kidobunk az ablakon,”integráció”,”felzárkóztatás”címén!! János

      4. Most akkor revízióra készülnek, vagy szórják a pénzt hat marékkal???
        Közben meg az itthoniak elfogynak, mert vagy éhen döglenek, vagy kivándorolnak…
        Szép kilátások…

        joeker51stratos

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    2. Anna, annácska és vérjobbos barátai, mikor tértek már vissza a 21. századba a múlton rágodó, igaz hun-kun-táltos idióta világotokból. Trianon tragédia, de túl kellene már lépni rajta. De szavazzátok csak 2/3-ig megint a csodálatos Fideszt és még megélem, hogy Orbán kormányzó úr fehér lovon átcaplat a hídon a szegény kis ország meg csak megy tönkre és tönkre….

      Samlee

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Miről beszél sámli? Olvasson többet és gondolkodjon még többet, mert nagyon ráférne Önre. Különben a személyeskedést pedig elvbarátainak tartogassa. Világos?
        Anna

    3. Talán elkéne gondolgodni azon /ha neked sikerülne egyáltalán/hogy nem a balodali kormány miatt lett trianon. te jobboldali elvakult barom!

      Kérem, hogy normális hangnemben fejezze ki véleményét, mert ezt a hangot nem vesszük jó néven, úgyhogy a titulus vissza a feladónak! Az sem ártana, ha megtanulna helyesen írni. Ráadásul hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Ajánlom a t. hozzászólónak a b. figyelmébe Tormay Cecile „Bujdosó könyv”-ét. Arról, hogy kik és mit kavartak akkor errefelé, meg hogy miféle eszközökkel. Aztán. A „jobb” oldal kb. SEHOL nem volt, de még a fasorban sem, mikor ezt cca 1916-tól kezdve már elkezdték levajazni, a nemzetiségeink állítólagos kiküldöttjei, Amerikában, és másutt, vagy 1918 végén, mikor már a tényleges, fegyveres területfoglalással elkezdték valóra váltani, a nem épp a „jobb” oldal által Pestról demoralizált, hazaözönlő magyar katonatömeg nyomában, aztán már csak az erre következő vörös, bolsi tobzódás se tetszett a párizsi döntéshozóknak, így tudta még a szintén vesztes Ausztria is kiharapni az országból a magáét. És „jobb oldal” által kiküldött diplomatákat 1920 tavaszán gyakorlatice már csak bohócnak hívták meg a zöld asztalhoz, hogy elmondhassák a magukét, de aztán már csak engedelmeskedni és fejet hajtani, hogy ennél több már oda ne vesszen.

        ekszvájzed

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      2. Szegény Sámli! Ezzel az ügyefogyott, sértő válaszával saját magát minősítette. Ki állította, hogy a „baloldali kormány” miatt született a trianoni döntés? Jó lenne, ha legalább alapműveket olvasna, mert Raffay Ernő könyveit Ön úgysem értené meg.
        Üdv. Anna

    4. Dódus elfelejtettem még mondani ha úgy dönt SZERB LESZ HOGY SZAVAZHASSON ÉS ELOLVASTA A FENTI ÉRTESÍTÉSEM MÉG CSAK ANNYIT HOGY NEM LESZ KINEK PANASZKODNI MAGYARORSZÁG NEM SZÓLHAT BELÜGYBE SZERBIA NEM ÚNIÓ TAG ODA SEM LEHET PANASZT TENNI, EZÉRT JÓ GONDOLJA ÁT NAGYON SOK KÜLHONI MAGYAR MIÉRT IS VETTE FEL A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT A TÁMOGATÁSÉRT? A SZAVAZÁSÉRT? MÁS NEM FORDULT MEG A FEJÉBEN?
      VALI

  2. Sikeres lesz a megosztás látom. Én úgy gondolom, hogy ha a MAGYAROKNAK jár valamiféle támogatás, akkor MAGYAROKNAK járjon, rászorultsági alapon. Aki bármi más szempontot figyelembe vesz, azt belső ellenségként kell kezelni.
    eSzeL

    1. A hátánron túli magyarok csak úgy kapják a támogatást , ha igazolják, hogy magyar oktatásban vesznek részt 🙂 így felesleges az aggodalom, hogy más nemzetiségű igények is vannak.

      Bartha

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. En senkitol sem sajnalom sem az anyagi sem az erkolcsi tamogatast.olyan szep lehetne minden ha VEGRE megtanulnank osszetartani. Lehet,hogy ez egyszer sikerul? Hogy a csudaba legyen barhol beke,rend amikor meg egy nemzet sem viseli el sajat fiait.szegyelek Magukat !
        Katalin

  3. Ez az intézmény 2001 óta működik a státusztörvény okán, semmi új dologról nincs szó. Ha valaki tudatlan akkor ne irkáljon hülyeségeket szenzációt hajhászva.

    Karak

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  4. Csak hogy mindenkinek világos legyen. Bizonyos (mostani) határon túli magyar családnak nem mindig egyszerű magyar iskolába íratni a gyereket. Mert bizony sok falu van, ahol nincs magyar iskola és ha magyarba akarom járatni a gyereket, akkor a szomszéd faluba vagy akár harmadik, negyedik faluba kell a gyereket járatni. AZ idő, pénz és energia.H ezt esetleg már csak a 70 euró miatt is megteszi egy szülő, akkor már ne sajnáljuk tőlük, mert nekik az igenis nagy motiváció és segítség. És mi lenne, ha minden magyar gyerek mondjuk román vagy szlovák stb. iskolába járna. Nem tanulnak meg írni-olvasni magyarul, nem fogják olvasni nagy magyar klasszikus költőink, íróink műveit stb.
    És siránkozunk évi 5 milliárd kiadáson erre? Egy választási kampány mennyibe kerül és sorolhatnám még azt a rengeteg pénzt, amibe egy államapparátus fenntartása kerül és sok minden nem olyan fontos. De ezt meg sajnáljuk a „határon” túli magyaroktól? Jaaaaj, ne már. Gusztustalan az egész cikk, az írójával együtt.
    Reményi B. Csaba

    1. Reményi B. Csaba – Egyetértek, igaza van, sajnos sokan nem gondolják át, hogy miről is van szó. Szerintem is nagyon helyes, hogy az állam támogatja – még ha ily kevéske összeggel is – a külhoni magyar oktatást.
      Szászné Aranka

    2. Nálunk is vannak falvak, ahol nincs iskola. (Mo.) A szomszéd városban, vagy 3 faluval arrébb van csak. Mi is utaztatjuk a gyermekeinket Magyarországon, magyar gyereket, magyar iskolába.
      „AZ idő, pénz és energia”
      Nem sajnálom tőlük, jogos a támogatás. Csak azt ne felejtsük el, hogy az itthoniak NEM kapnak támogatást. Ez nem légbőlkapott állítás. Az én gyermekem ötödikes, öt éve utazik minden nap.

      Tóth Jutka

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Úr isten de nagyon egyet értek Tóth Jutkával!!!!
        Nem azzal van a gond hogy kapnak hanem azzal hogy az a gyerek aki Magyarországon él semmit nem kap!!! Attól hogy én itt élek nem jobb az életem és nem keresek többet! nekem is a két gyereket etetni iskoláztatni ruháztatni és még sorolhatnám kell!!!!
        Ahhoz hogy valami féle támogatást kapjon egy család ,kuncsorogni kell a szociális osztályon és még akkor sem biztos hogy megkapja!!!
        Ha sikerül elintézni akkor is csak gyerekenként 5000.- a támogatás!!!
        össze sem hasonlítható azzal az összeghez …..
        Szuper hogy támogatjuk a Külhoni oktatást de először az itthonit kéne rendesen helyre tenni!!!!!!!!!

        Hné Dévay Dóra

      2. Hné Dévay Dóra ez nem csak az oktatásra támogatás hanem azt a célt szolgálja, hogy támogassa azokat a családokat akik vállalják, hogy gyermeküket magyarnak nevelik. Jelezném, hogy a külhoni, főként erdélyi és délvidéki magyar fiatalok folyamatos betelepedése, átvándorlása nélkül az évtizedek során Magyarország lakossága is sokkal nagyobb arányban esett volna vissza. Ezek a magyar nyelven tanult, magyarnak nevelt gyermekek egy csomó nehézségen mennek keresztül azért, hogy megtarthassák identitás tudatukat ami sok Magyarországinak már semmit sem jelent. De valószínű most az árvizekkor amikor százával, ezrével mentek az erdélyi fiatalok Magyarországra segíteni mi is azt kellett volna mondjuk, hogy á minek hisz nálunk is van mit csinálni. Maga sajnálja ezt az 5 milliárd forintot a külhoni magyaroktól miközben itt vannak olyanok akik a város legtávolabbi üzletébe mennek el és ráfizetnek csak arra, hogy magyar terméket vásároljanak, az olvasók vagyonokat fizetnek ki azért, hogy magyar nyelvű könyveket vegyenek. Síratom azt a nemzetet amelyben ez egyáltanál vitára és széthúzásra ad okot.

        Szalay László-Zoltán

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    3. Kedves Csaba! Nekem Magyarországon közönséges általános iskolába járatni is gondot jelent járatni a 2 gyerekemet. Szerintem ha a seggünk kilóg a gatyából ne gálánskodjunk nagyvonalúan (pláne más pénzével). Miért a fél osztály kap csak iskolatejet, azt is csak időnként. 5 milliárdból pl. lehet futná még 1 szelet kenyérre is azokban a kistérségekben, ahol a gyermek akkor eszik, ha kap az iskolától. És ez nem egyedi, elszigetelt eset…
      Az anyanyelvi kérdésről pedig én azt gondolom, hogy ha nálunk a sok vietnami gyerek képes Magyar iskolába járni, és a mi tantervünk szerint az általunk meghatározott irodalmat tanulni, és ennek ellenére mégis beszéli az anyanyelvét, hogy ha annyira fontos a nemzetisége, otthon is tudja magát képezni. Ha ez nem tetszik, vállalja fel, hogy saját költségre eljár nemzetiségi iskolába. Kíváncsi lennék, hogy mi lenne a válasz, ha én a gyerekemet egy alapítványi fizetős iskolába beiratnám, és utána meg állnék sorba a segélykéért, mert hát szegény nem járhat magániskolába… Lehet, hogy demegóg vagyok, csak megúntam, hogy én legyek mindenki Goriot apója

      Brick

      1. Kérdezném én ,a mi gyerekeink talán 12 évig vagy tovább Magyar ország,vagyis az önök költségein tanul??Ez a 70 euró egy havi buszjegy ára..és hol a többi?
        azt én és a férjem finanszirozzuk..nem kell a vietnámi gyerekeket ide keverni.Ha akarnám,igen az én gyermekeim is tanulhatnának Szerb nyelven.Én is anno magyar iskolába jártam és most 46 éves vagyok.Akkor se volt támogatás,mégis saját anyanyelvemen tanultam.Néha szégyenlem ,hogy Magyar vagyok..Még egy ilyen nemzetet keresni kell a föld kerekségén..Ennyire gyülölködö,nyafogó..szavam nincs már önökhöz…Olvasgattam itt minden hozzászólást..Igen ki lehet próbálni kölföldön Magyarnak maradni..

        Vajdasági

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    4. Az éremnek van másik oldala is!
      Csak a tömör, száraz tények:
      Itthon iskolákat zárnak be, mert nem tudják fenntartani.
      Itthon sok iskolában nincs fűtés, helyenként áram se…
      Itthon sok családnak fejtörést okoz az iskolakezdés anyagi megoldása.
      És… itthon alulfizetik a pedagógusokat, elveszik az állami támogatásokat, a frissen végzett fiataloknak esélyük nincs munkát kapni.

      Nos, ebben az esetben melyik a fontosabb? Saját házunk táján tevékenykedni, vagy ott, ahol történelmi okokból még nem fogadták el a helyzetet…?! 1921 óta lassan 100 év telt el.

      Az ott végzett gyerekek, amikor felnőnek majd vajon hol fognak dolgozni, és hova fognak adózni…? Majd itt, ahol ….

      Nem irigylem, nem sajnálom tőlük, DE annak a pénznek a hazai oktatásban is lenne sok – sok helye!

      csdoree

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Ha Ön szerint ez így a helyes, AHOGY ITT ÍRJA, egyet értek vele toborozzák össze az embereket követeljék hogy szavazás útján Önök döntsék el azt a k pénzt kell – e adni mint támogatást,,de hogy nem LEHET MEGÉRTENI, hogy vannak itt olyan hozzászólások amik a külhoni magyarságot sértik. Igen sok külhoni magyar gyerek megkapja, persze ha megpályázza a dolgot és elfogadják a pályázatát. A múltal nem kell foglalkozni legyen úgy, az senkinek nem fordult meg a fejében hogy még nem volt támogatás és nem élhettünk azzal a joggal hogy Magyarország állampolgárai is lehetünk mi akkor is magyarnak vallottuk magunkat, és igen is fontos volt hogy magyarul is tudjunk a szerb, a román vagy a szlovák nyelven kívül.Hogy ismerjük a magyar történelmet, a hagyományainkat, a Szózatot kívűről fújjuk az első szótól az utolsóig mert sajátunknak tartjuk.És még azt is Kimerem mondani hogy sajnos hogy ismerek olyan magyarországi magyart NEM IS EGYET aki azt sem tudja hogy hívják a Szózat KÖLTŐJÉT! Ami szégyen! Milyen magyar az a magyar! MI KÜLHONIAK TUDJUK A PÉNZBELI TÁMOGATÁS NÉLKÜL IS, MEG ÁLLAMPOLGÁRSÁG NÉLKÜL IS! ÉRTI MÁR! ÉS NEM ÍTÉLKEZNI ÉS SÉRTEGETNI KELL, ÖSSZE KELL ÖNÖKNEK FOGNI KÖVETELNI EZZEL KAPCSOLATBAN A SZAVAZÁST KISZAVAZNI KAPJÁK ÖNÖK IS, VAGY A KÜLHONIAK SE KAPJÁK!
        VALI

    5. Ha Magyarország jobb helyzetben lenne anyagilag, én is azt mondanám, hogy menjen a támogatás, ám a mostani körülményeket tekintve egyáltalán nem látom helyes dolognak. A határon túliak pityognak, hogy nem tudnak magyar iskolába járni, elvesztik az identitásukat, brühühü… Nálunk meg a gyerek kifordul a padból, mert éhezik! Azért van fontossági sorrend is!
      A határon túliakat, pontosabban a szavazataikat veszik meg a támogatásokkal, seggnyalással, bennük meg túl nagy a sértettség és düh, hogy átlássanak a hazugságokon. Sőt. Talán direkt élvezik is, hogy nyakunkon hagyhatják Orbán apánkat és csapatát.!

      Lucas

    6. Tisztelt Reményi B. Csaba! Tévedés, h azért járatják a szülők a gyereket magyar iskolába mert kapnak évi 22.000 ft támogatást. Én Erdélyben éltem, tanultam. Kicsi, nagyrészt magyar faluban nőttem fel, 1700 lakosból 1300 magyar, a többi román és természetesen cigányok is vannak egyre nagyobb számmal. Óvoda és általános iskola működik magyar tannyelvű, magyar tanárokkal, tanitókkal, óvónénikkel. Gimi van 32 km-re, ami román iskola, de magyar tagozat is van. És van 65 km-re egy magyar iskola, ahol 1-2 magyar ajkú emberrel találkozhatsz, a román tanárral, mert ugye hiába magyar iskola, a román kötelező. Érettséginél senki sem nézi, h te magyar vagy és nem tudod esetleg úgy a nyelvet mint a román anyanyelvűek, sőőt, ha látták, h magyar neved van 10x jobban megszivattak mint a románt, akinek ugye nem volt nehéz az anyanyelvén leérettségizni, mint ahogy nekünk sem esett nehezünkre a magyar. Érettségi után Magyarországra jöttem továbbtanulni, és nem járt ingyen tankönyv (fentebb olvastam egy hozzászólásban, h a külföldről átjött diáknak adott volt a koli, a könyv stb..), koliért ugyanannyit fizettem mint a magyarországiak. Elvégeztem a sulit, sikeresen levizsgáztam itt maradtam, dolgozok. Szeretem a munkahelyemet és engem is szeretnek. Nyilván elfogult vagyok de nem az otthon maradt, magyar tagozaton tanuló hugomtól vonnám meg a támogatást amit az én adómból is vonnak, hanem a magyarországon ingyenélő, luxus autókkal segélyért járó, kutyalánc vastagságú arany nyakláncos, karkötős „emberektől”, akiknek joguk van mindenhez, de kötelezettségük 0 , aki azért szül 8-10 gyereket, -és ha sikerül akkor szellemi fogyatékos,- az elnézést a kifejezésért, de beltenyészet miatt, vagy azért mert terhesen addig ütik, mig egészséges gyerek nem születhet, h még több pénzt adjon nekik a kormány. Mint ahogy egy másik hozzászólásomban irtam, nem a külföldiektől kéne sajnálni, hanem a sok cigánytól akit mi tartunk el és nem tudhatjuk, h melyik nap, vagy éjszaka tör be hozzánk, vagy rabol ki az utcán. Abból a sok pénzből amit nekik ad a kormány a magyar emberek gond nélkül élnének..

      Aniko

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  5. Megkezdődött a kampány. Bérbloggerek kamuhírei jönnek majd ezerrel. És ez csak a kezdet.

    Tóth kálmán

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  6. Érdekes……. Nekem itthon 3 gyermekes egyedülálló anyának nem jár, sőt mivel a lányaim betöltötték a 20-at nem kapunk családi pótlékot sem, pedig még nappali tagozaton tanulnak. Ez a szomorú! Én nem sajnálom tőlük, de akkor adjanak nekem is!!!!

    Natália

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Kedves Natália!
      Én is 20 éves főiskolás vagyok, és hallgatói jogviszony igazolás ellenében kaphatsz családi pótlékot, csak minden év elején kell ilyen igazolás! 🙂
      Csilla

      1. Kedves Natália! Talán most töltöd a 20-at. A családi pótlék nem jár betöltött 20. életév után semmilyen igazolással. 🙁

        Egy anya

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      2. Kedves Natália!

        Én 20. éves elmúlt egyetemista hallgató vagyok, és minden egyetem biztosít lehetőséget a szociális ösztöndíjra. Amibe beleszámít a gyermekek száma, a szülők fizetése, a TÁVOLSÁG az iskolától és még van néhány tényező. Minden félév elején meg kell igényelni a papírok benyújtásával.

        Üdvözlettel, Zsófia

    2. Csak megjegyezném, hogy a cikkben ÉVI 22 ezer forintról van szó!!!

      Viktória Klimkó

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  7. Azért megkérdeznem a kedves forrongó írónkat, hogy ő miért intézi Szlovákiában a cégügyeit/pénzügyeit?? Itthon kellene inkább adóznia,és utána háborodjon fel, ha minden megszerzett forintjából itthon fizeti a járulékát,és az adóját is!

    L.Jánosné

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  8. Azért arról sem feledkezzünk meg, hogy mostani határainkon kívül élő HONFITÁRSAINKnak a saját létfenntartásukhoz is alig elegendő jövedelmük van, én nem tartom felháborítónak, ha gyermekeiket ilyen módon segítik a továbbtanulásban sőt… ez nekem inkább öröm.

    Chikken

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  9. A határon túli magyarok megérdemlik ezt a támogatást. Sajnos sokan csak minimális ismeretekkel rendelkeznek róluk. Ez a szocialista elhallgatás és meghunyászkodás következménye. Kérem az irigykedőket, hogy minimális empátiát gyakorolva, gondoljanak bele abba, hogy az ő szülőfalujuk, szülővárosuk is lehetne a mai határokon kívül. Vajon, hogyan vélekednének akkor. A trianoni ország-csonkítást minden magyar megszenvedte, de az elszakítottak sokszorosan; gyakran az életükkel, vagyonukkal, egészségükkel. egzisztenciájukkal, generációkon át…ez a kiszorítósdi az utódállamokban még ma is tart. Segíteni nem csak szép szavakkal kell! Nekem nagyon fáj, hogy ilyen vélekedéseket kell olvasnom. Mi az anyaországiak is annál erősebbek vagyunk, minél többen vagyunk… Meg kellene érteni… és szeretni azokat, akiket „hazátlanokká” tett a mohó szomszéd-népek kapzsisága…

    Zsengellér Tibor

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  10. Ha ez a hir teljes mértékben igaz lenne,akkor a baloldal sakáljai már itt vonyitanának a parlament előtt ! Különben undoritó a cikk ! Zsámba László

  11. Az elvek azok elvek. Nem az a gond, hogy ott jár, hanem az, hogy itt nem. Ha alanyi jogon jár, mert magyarok vagyunk, akkor járjon itthon is. Ennyi. Ez az , ami kiveri a biztosítékot az embereknél. És a nyomorról és anyagi helyzetről – tényleg azt hiszi mindenki, hogy csak a határon túli magyaroknak nehéz az élet?
    A szavazásról: az ember ott szavazzon, ahol adót fizet. Ugyanúgy nem tartom korrektnek a tartósan külföldön élő kivándoroltak szavazati jogát, mint a határon túliakét. Én nem akarok beleszólni más életébe, korrekt módon arról tudok véleményt mondani, amiben élek. Ők NEM élnek itt, nem adóznak ide. Szerintem bármely magyar anyanyelvű ember bármikor áttelepülhet …
    Nem vagyok semmilyen pártnak a tagja, nem is leszek. Csak józan paraszti ésszel gondolkodom. A magyarkodást hagyjuk meg már fórumnak.
    Ja és annyi, hogy az a pénz, amit ott kiosztanak, itt kerül befizetésre, a nyomorgó emberek rohadt magas ÁFA-ja által is – nem lenne joguk tudni arról, hogy mire költik? A kérdés csak elméleti volt …

    Őri Anikó

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Az a bizonyos, EUs forrásból származó, 2001 óta járó összeg azért jár nekik, mert Külhoni magyarok,és magyar iskolákba járatják a csemstéjüket, ami sokszor nem olyan egyszerű. költözz ki, próbálj ott megélni(ha itt így siránkozol, ott éhen halnál)és simán megkapnád azt a nyomorult minimális összeget, évi egyszer. Ha itthon dolgozol, havonta gyermekenként jár 10 ezer forint adójóváírás, vagy ha annyira szarul élsz, a tankönyvek, étkezések az oktatásban 50 vagy 100% támogatással járnak neked, havonta kapsz Gyest vagy Gyedet,vagy Gyetet, és családipótlékot. Ennyisem elég, mi? Idén minden első osztályos gyermek megkapta az ingyen tankönyveit. DE itt ugye nincs semmi támogatás, igaz? JA vagy AZ TE vagy és NEKED AZ JÁR, SŐT, ez nem is elég!

      anonymumo

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    2. Kedves Anikó!
      Maximálisan egyet értek veled!
      A cikk ellen a külhoni magyarok kampányolnak!
      Ők tényleg nem értik miről van szó! Hogy is érthetnék, hiszen nem itt élnek! Nem látják a fától az erdőt!
      Itt valóban azon van a hangsúly, hogy amennyi jár a külhoni magyaroknak, arra mi anyaországi magyarok szintén jogot formálunk?!
      Mitől különbek ők, mint mi?!
      És engedtessék már meg, hogy a kőkeményen megdolgozott béremből levont adómról hagy nyilvánítsak véleményt!
      Mindenki ott kapjon segélyt, kedvezményt és ott szavazzon ahol él!

      A cikk egyáltalán nem bicskanyitogató, csak egy hétköznapi ember találkozása a valósággal!

      Kedves külhoniak!
      Javaslom, hagyatok hátra mindent, de úgy ám, hogy oda vissza soha ne is mehessetek, még látogatóba sem, gyertek át Magyarországra, éljetek, dolgozzatok, adózzatok, neveljetek gyereket 28.000.- gyersből itt és akkor majd meglátjátok, hogy mi itt élők miről is beszélünk!
      Addig semmi jogalapotok semmire sem!
      Trianon régen volt! Ne hátra, előre nézzetek! Van országotok, van elnökötök, van szavazati jogotok. Ott! És nem itt!
      És hagyjuk már! Szlovákiában jobb az életszínvonal, mint Magyarországon! Miről is beszélünk?!

      Magyar Állampolgár

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Te Magyar Állampolgár.

        A határon túli magyarok pont olyan magyarok mint a határon belül élők. Én pest megyében születtem és éltem, majd erdélyben. Amikor egy új magyar kormány kerül fel a polcra az a külhoniaknak sokkal többet számít mint nektek. Mi a bőrünkön érezzük meg és nem csak a pénztárcánkon ha az egyik kormány rossz, lásd a gyurcsányét ezért igenis fontos, hogy szavazhassanak azok is akik a határon kívül élnek mert ha tetszik ha nem amikor a román politikusok a magyarokról gondolkodnak elsősorban az anyaországot veszik számításba melynek gazdasági és politikai befolyása is van nem pedig a kisebbségben tengődő elnyomott magyarok véleményét.

        Szalay László

      2. Nem tudom mi forr a „Magyar Állampolgár” fejében, vagy mi fáj neki annyira. Hány évig is volt Magyarország a Vajdaság, Erdély, Kárpáti stb. területek a Trianon előtt. Nem a mi hibánk, hogy külhoniak lettünk. Lehet mondani azt is, hogy a Magyar összetartás, összefogás eredménye talán?! Na ez van most is otthon Magyarországon, a szennyeket, piszkokat másokra kenitek, az helyett, hogy vizet kérnétek a mosakodáshoz. Minket határon túlon úgy bélyegeznek, hogy -ez a Magyar, rohadt Magyar meg ne soroljam. Titeket ha el mentek határon túlra csak magyarországi Magyar. Akkor valójában ki is a Magyar?? Mi Határon túl, a támogatások nélkül is ápoltuk, és továbbra is ápoljuk a Magyar hagyományokat.
        Az hogy néha az adott ország zenéjére mulatunk, vagy dúdoljuk, az talán csak azért van mert értjük a szövegét. Na és mi is van ott, valamennyi tehetség kutató műsorokban mennyi is a Magyar anyag? Miért is van az, hogy nem anyanyelven akartok ki emelkedni a saját hazátokban.
        És akkor még ott vannak azok a tehetségek akik nem Magyarországon születtek, alig beszelik a Magyar nyelvet, a tehetségükkel Magyarország hírnevét építik, ott költik pénzüket, külföldi turnéjuk bevételét oda viszik és nem abba az országba ahol születtek.
        Kedves „Magyar Állampolgár” úgy érzem belőled az irigység és a tehetetlenség beszel, vagy esetleg mennyire is vagy TE Magyar?
        Tisztelettel László.

      3. Magyar állampolgár ! Külhoni Magyarok nem csak Szlovákiában vannak! És hidd el nagyon sok külhoninak sincs több a te gyesednél havonta. És kérem a JÓISTENT ne keljen átélned soha azt az érzést hogy másod rendű polgár vagy, hogy soha ne keljen hallanod hogy szidják a kur magyar anyádat! Ne keljen félned hogy gyerekeidet féldögre verik mert magyarul szólalt meg olyan szórakozó helyen, ahol nem a magyar a többség! És te miért nem költözöl el Magyarországról ha neked ott olyan rossz! ÉN TUDOD MIÉRT NEM MENTEM ÁT ODA MERT ITT VANNAK A GYÖKEREIM ITT SZÜLETTEM ITT VAN AZ OTTHONOM (NEM A HAZÁM!) CSAK VALAMIKOR VOLT!, ÉS HARCOLOK AZ ITT MEGMARADÁSOMÉRT,IDENTITÁSOMÉRT FÜGGETLENÜL ATTÓL HOGY NEKEM MÁR SOKSZOR ÁT KELLETT ÉLNEM A FENT EMLÍTETTEKET!
        vali

    3. Tisztelt Anikó!
      Akkor nincs gond, én mind külhoni magyar évi szinten Magyarország területén nem 22.000 ft hagyok hanem 2.000.000ft és még annál többet is, akkor hogy van ez? Csak józan paraszti ésszel! Minden egyes vásárlatnál és szolgáltatásnál kifizetem az ÁFÁT! PEDIG CSAK EGY BUNKÓ KÜLHONI VAGYOK! ÉS NEM AZ EGYETLEN AKI ENNYIT ELKÖLT ÖNÖKNÉL! A józan paraszti esze ilyen téren nem gondolkodott? pEDIG AMIT ODA ÁTVISZEK PÉNZT NEM OTT KERESEM MEG! Az hogy sokunk miért nem költözik Magyarországra? És Ön miért nem költözik el Magyarországról, ha olyan rosszul megy a sorsa? Tudja Én miért nem? Mert ott ahol most élek ott vannak a gyökereim! Akkor hogy is van ez a józan paraszti ésszel gondolkodva? Mennyi adót fizetek én, és hagyok ott Önöknek az ÁFÁVAL? Tudja, mélységesen tisztelem és szeretem az anyaországot, de sajnos rá kell döbbennem egyre több ilyen paraszt a polgára!
      VALI

      1. Kedves Vali!
        Javaslom az értő olvasást. Nem az a bajom, hogy Önöknek adnak, hanem az, hogy itt csak a cigányok kapnak.
        Nem rólam van szó, köszönöm, mi megvagyunk, nem kell senki támogatása. Tanultunk, előre jutottunk.
        Én 2 diplomával, 2 nyelvtudással „túlképzett” állástalan vagyok Borsodban. És igen, megyek, ahol kellek. Ha ez külföld, akkor oda.
        Jelenleg az az állapot van, hogy én hiába szeretem a hazámat, ha a hazám nem szeret engem – csak fejpstehénnek tart.

        Szóval NEM a kinti segítséggel, a 70 euróval van bajom, hanem az elvekkel, vagyis az elvtelenséggel.

        Őri Anikó

    4. Tisztelt Anikó!

      Ön tényleg azt az évi 22.000 ft-ot sajnálja?? Miért nem sajnálja azt a pénzt amit az Ön adójából a cigányoknak adnak, nem évi 22.000-et, hanem egy nagyobb család, ahol sikerült néhány szellemi és testi fogyatékos gyereket is szülni(nem véletlen, h egyre több az ilyen gyerek a „kisebbségnél”) havi több 100.000-et kap. Tudja azt a pénzt kéne a saját gyerekének követelni, azokért a pénzekért kéne harcolni. Jah és akkor még a hálájukról nem is beszéltünk. Hogyan köszöni meg a cigány? Úgy kérem szépen, h idős embereket rabol ki, ver agyon, de ez nem baj, csak az évi 22.000 ft amit az Ön adójából adnak a külföldön élő, magyar tagozatra járó gyerekeknek!
      Ha bármikor áttelepülhet bárki akkor mit szólna ahhoz, h Ön települjön át, járassa a gyerekét magyar tagozaton igényelje meg a pénzt és a magyar államtól kap évi 70 eurót, mindezért cserébe féltse a gyerekét, h nehogy rossz helyen rosszkor szólaljon meg magyarul, mert előfordulhat, h legjobb esetben kék-zöld foltokkal megy majd haza.

      Üdv, Anikó

      1. Anikó!
        Az a csendes érzésem, hogy fejéntalálta a szöget.
        Sosem hidtem volna, honfitársaim valaha is ily mélyre sülyedtek volna.Azok a magyarok akiket egy pár gazember elszakított hazájától, azokat megkell vetni, megkell tagadni.
        Szomorú, hogy azoktól sajnálják,sírnak érte, azt a pénzt amit adnak nekik, de ugyanakkor nem csinálnak semmit azok ellen akik kifosztják a Hazát. Szomorú, nagyon szomorú.
        Nem kérdezték meg maguktól: Mi haszna van az országnak és ennek a sok felháborodotnak azokból a milliárdokból amiket a túlélôknek fizet az állam, az ô „adójukból”? S ezek a túlélôk mégráadásul követelik a járulékot, azok, akik eldaják lábukalul a magyar földet. Ezektôl a túlélôpktôl nem sajnálják a milliárdokat, akik sosem voltak és sosem lesznek magyarok?
        Nem szégyelik magukat „magyarkodó” magyarok.

        Corvinus

  12. Szerintem nem a külhoniakat kéne támogatni és így megnyerni emberek szavazatait, hanem itthon, az Országon belül kéne támogatni azokat az embereket, gyerekeket, családokat… és még sorolhatnám akik erre a támogatásra rászorulnának…. lettek volna itt is családok jószerivel akik örültek volna az iskolakezdéskor egy kis plusznak…. itthon kéne jólétet biztosítani az ITT ÉLŐ MAGYAROKNAK !!!!!! és nem ilyen alattomos módon bánni velük amilyen módon ez a kormány elintézi családok ezreit… fúúúújjjj ezek nem is emberek…. nekem ez a véleményem.

    Nea…

  13. Kedves Híradmin!
    A hozzászólóktól aláírást vár el, s közread egy olyan (sztem csak felbujtásból születő förmedvényt), ami nincs aláírva! Ki írta ezt? Ki ez a nem Mo-n adózó vállalkozó? Az ő szája jár, aki ügyeskedik és nem ad be a közösbe?
    Kis Kata

  14. Csatlakozni szeretnék az előttem szólókhoz.
    Teljesen egyetértek az Anikó által leírtakkal. Itt nem az a probléma, hogy Nekik alanyi jogon jár, hanem az hogy akkor nekünk miért nem???
    Két kislányom van, mindkettő iskolás korú. Egyik gyermek után sem kaptam iskolakezdési támogatást. Sőt mi több a nagyobbik gyermekem tankönyve tavaly 35.000 Ft-ba került.
    Hol van itt az ingyenes oktatás????

    Kata

    1. Az én gyerekem tankönyve középiskola 9. osztályba több, mint 46ezer forint volt! És nem egy gyerekem van! Én sem kaptam még egyszer sem tankönyvtámogatást!

      Magyar Állampolgár

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  15. Nem az a gond, hogy a határontúli magyarokat támogatjuk, de mint előttem azt már leírták, miért nem az egyenlőség jegyében? Ha ott kapnak, akkor itt is, ha itt fizetnek, akkor ott is….. Én emlékszem a kilencvenes évek elején egy határon túlról itthon letelepedett család 200.000. Ft visszanem térítendő támogatást kapott (akkor itthon két gyerekre volt a szoc.pol 200.000.-) és minden egyébb itthoni magyarnak ADHATÓ támogatást is megkapott, azzal a különbséggel, hogy az neki JÁRT! és igen, ha ott annyira rossz, nincs munka, nincs pénz, nem tud magyarul tanulni, miért nem költözik ide????

    Marika

    1. Marika!
      Amit írtál, azt már én is akartam írni!
      De nem csak pénzt kaptak a 90-es években, hanem állást, míg mi itthoni magyarok meg munkanélkül voltunk, mert hát ők voltak elsőbbségben és őket kellet felvenni a magyar munkahelyre.
      De nem csak pénzt, munkát, hanem lakást is kaptak csak úgy szocpol alapon! Mindegyik! Kivétel nélkül! A mi családjainkban pedig megnőtt a 3 generáció együtt élése.
      Erről is hallgatnak.
      De ez Neki jár!
      Idióta ez az ország és idióták vagyunk mi magunk is, hogy hagyjuk ezt!

      Magyar Állampolgár

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Marika és Magyar állampolgár! És azt miért nem mondják hogy a 90-es években olyan jó munkanélküli segély volt Magyarországon hogy sokan úgy hagyták ott munkahelyüket, mert nem érte meg nekik dolgozni! Minek is tették volna hisz munkanélküli segélyt kaptak! Írta egy külhoni Magyar aki nagyapjának az 56-ban menekülni kellett, de azért még maradt rokona Magyarországon, és pontosan tudja hogy ezek a munkanélküli segélyek léteztek és sokan Magyarországi magyarok nem is voltak hajlandók dolgozni ez végett!
        Külhoni magyar.

    2. Marika

      ön elköltözne az otthonából anélkül hogy küzdene azért ?

      Továbbá küldjön mindegyik családnak annyi pénzt, hogy új életet kezdhessen Magyarországon és valószínű megteszik mivel a legtöbben még azokban a házakban élnek amiket nagyapáik építettek vagy azokra a földekre építenek amiket megörököltek, nincs lehetősége mindenkinek csak úgy költözni.

      Ha önnek van akkor adjon hálát Istennek a jó sorsáért és szerencséért.

      Szalay

    3. Másik apróság. Még a románokban is volt annyi tartás, hogy a haza települőket támogassa. 98-ban két gyermek után 7000 márkát (akkor egy lakást lehetett belőle venni és még maradt is) adtak, adókedvezményeket autók és egyebek behozatalára és az állampolgársági papírok gyorsított elkészítését is biztosították.

      Szalay

  16. Így van.Először az itthol élő,itthol adózó Magyar embereket kellene támogatni,van rászoruló itt is bőven.Úgy osztogatják itt a lóvét,mintha nyugati ország lennénk.Tudnék még sok abszurd dolgot felhozni,pld mennyi jut egy kórházi betegünkre,és mennyi egy börtönben ülőre/nap(erre több),de utána kell nézni.

    Gerák J.

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Igazad van!!!

      joeker51stratos

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  17. Nincs azzal semmi gond, ha támogatják a határon túli magyarok taníttatását de a határon belül élők miért nem kapnak ebből a támogatásból? A férjem 47 évéből 28 éve adózik én a 43 évemből 20 éve adózom. Nekem van egy minimálbéres fizetésem (nem közmunka) A férjemnek egy kicsit több. Az én nagyobbik fiam nem 3-4 településsel arrébb, hanem 60 km-re jár iskolába. Soha nem kaptunk támogatást, sem ingyen tankönyvet vagy kedvezményes étkezést mert van (egy kis) fizetésünk. Szerintem igazságtalan! L. Anikó

    1. és az 50%-os utazási kedvezmény , valamint a családi pótlék, és az ingyenes oktatás, ez mind mind az adófizetők pénzéből van. végre meg kellene szüntetni, hogy elveszik idétlen adókban. Mindenki felnőtt és el tudja dönteni mit kit akar támogatni szülőt, gyereket unokát, nagy szülőt, és nem felelőtlenül osztogatni amiért más dolgozott L.Pál

  18. http://www.bethlenalapitvany.com/index.php?me_id=2

    Csak olvasni kellene ostoba, primitív, senkiházi bunkók. Most komolyan, elolvasnak egy nevenincs blogot, és máris terjesztik habzószájjal az ökörséget… Milyen ember az ilyen? Húú, de feltud bosszantani a gyöpösség ilyen mértéke. Fizikailag fáj. És az ilyennel persze meg sem lehet értetni mekkora gyökér….

    Kovács Attila

    Na, és mekkora gyökér az, aki ilyen stílusban írogat véleményt? Mellesleg kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  19. A külhoni magyarság pályázati úton történő támogatásának legfontosabb színtere és forrása a Szülőföld Alap, amely 2005-ben jött létre. Az elkülönített állami pénzalap idén több mint 2 milliárd Ft szétosztásáról határozhat. Az új nemzetpolitikai stratégia az eddigi szétaprózott támogatási rendszer egységesítésére és hatékonyabbá tételére törekszik.
    Az Alap a Kárpát-medencében élő magyarság széles rétegei számára rendelkezésre áll: a tágan értelmezett célok eléréséhez pályázat útján támogatást igényelhetnek a magyarországi és határon túli magánszemélyek; továbbá a határon túli – illetve a határon túl tevékenykedő magyarországi -oktatási intézmények, kutatóintézetek, civil szervezetek; ezen kívül a magyarországi és határon túli önkormányzatok, illetőleg ezek társulásai és nem utolsó sorban a magyarországi és határon túli vállalkozások. Pályázásra jogosultak a bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező intézmények, szervezetek.
    A magyar miniszterelnök által vezetett Regionális Egyeztető Fórumon a határon túli magyar pártok és társadalmi szervezetek vezetői döntenek a következő évi támogatási célokról és prioritásokról, a támogatások régiók és szakmai kollégiumok közötti elosztásának arányáról.
    A Kollégiumok a Szülőföld Alap támogatási célok alapján megszervezett szakmai döntéshozó testületei, melyek szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett, politikamentesen végzik szakmai tevékenységüket. Munkájukat a Regionális Egyeztető Fórum ajánlásai alapján, a támogatási célok figyelembevételével, a szakmai szempontok érvényre juttatásával végzik.
    Az alap három szakmai kollégiuma a következő:
    – Oktatási és Szakképzési Kollégium
    – Kulturális és Egyházi Kollégium
    – Önkormányzati együttműködési, Informatikai és Média Kollégium
    Szülőföld Alap Iroda
    Postacím: 1054 Budapest, Báthori utca 12.
    Levelezési cím: 1357 Budapest, Pf. 1.
    Telefon: +36 1 441 2340
    Fax: +36 1 441 2342
    E-mail: szulofold@szulofold.gov.hu
    Pál János

    Bethlen Gábor Alap
    Az Alap létrejötte a támogatások kezelésének új szemléletmódját kívánja képviselni, amely egységbe fogja a nemzetstratégiai elképzeléseket és a hozzájuk rendelhető forrásokat. A Bethlen Gábor Alap a Szülőföld Alap általános jogutódjaként többszintű döntés-előkészítő munkát szab meg, átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá teszi a kifizetéseket, valamint megnyitja a lehetőséget az uniós alapok hatékonyabb kihasználásához. Az Alap a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének céljából, a határon kívül élő magyarokért viselt felelősségünk érvényesítésére jött létre János.

  20. Tudják az anyaországiak, mit jelent a trianoni határokon kívül magyarnak lenni? Egyes hozzászólások és a cikk olvasása után kétlem. Nagyon sokáig minden csak az anyaországiaknak járt „alanyi jogon”, az önhibájukon kívül kisebbségbe került magyarok meg le voltak románozva, szlovákozva, le voltak sajnálva. Valamikor nekik is járhat valami, még akkor is, ha nekünk nem. Mert fordítva már túl sokszor volt ez így az elmúlt 93 évben. Nem tudom elfogadni a „Ha nekem rossz, nem bírom elviselni, hogy másnak jó!” mentalitást.

    Tiszteletem mindenkinek

    Ács Péter

    1. Kedves Ács Péter!
      Tudjuk milyen külhoni magyarnak lenni! Nagyon is jól tudjuk itt mi anyaországi magyarok!
      Ti ott külhonban már régen nem vagytok magyarok!
      Mert aki magyar, az nem hallgat, énekel folyton szerb, román, szlovák dalokat, nem mulat azokra a zenékre!
      Trianon után több, mint 2 generációval, külhonban már nem létezik határon kívüli tiszta magyarság.
      Az igazi külhoni magyarok nem fikázzák az anyaországi magyarokat maguk között! Az igazi külhoni magyaroknak ha annyira kurva szar ott külhonban, akkor jöjjenek át ide, felégetve maguk mögött mindent, úgy hogy oda vissza se térhessenek! Éljetek, dolgozzatok, adózzatok, neveljetek 28.000.- gyesből gyerekeket!
      De nem teszitek, mert nektek kurva jó ott, mert nyavajoghattok, síránalmakat zenghettek, nyalogathatjátok a trianon óta a sebeiteket a múltba révedve. Nem jöttök át, mert nagyon jól tudjátok, hogy itthon sincsen kolbászból a kerítés és ha átjönnétek Magyarországra, a kormányt már egyáltalán nem érdekelnétek! Nem kapnátok ti sem támogatást, úgy mint az anyaországi magyarok!
      Úgyhogy kedves Ács Péter, ne nyisd nagyra a szádat, mert a hülyeség zeng belőle!

      Magyar Állampolgár

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. kedves Magyar Állampolgar

        gyere át Romániába ha neked ott olyan baromi szar ! : ))) (de ugy, hogy oda többet vissza ne mehess, á vannak rokonaid …. és akkor mi van ?

        Levi P

  21. Szlovákiában a 90 % igénylő roma (Ilyen nép, hogy roma, nem létezik! Akik így nevezik magukat, magyarul cigányoknak hívják! – NIF szerk.). Meg kell nézni a bank előtt.

    Tomi

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  22. 🙂 kicsit viccesnek találom és képmutatónak, hogy a kedves úriember, adófizető vagy akárhogy is szólítsam, éppen ő van felháborodva, pedig ő maga is éppen szlovák oldalon vezet számlát, feltételezem szlovák bejegyzésű „magyar” céggel, és talán még szlovák rendszámú autóval, éppen azért, hogy kedvezőbb adózási rendszerbe tartozzon, mint idehaza… Ha tévedek, kövezzetek meg, ha mégsem, akkor követhetné a médiát ő is és mélyen elhallgathatna….!

    Valaki

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Ne csodálkozzunk. Közeledik a választás, elkezdődött megint az árokásás. A jól bevált sárga irigység faktor működik. Az így bedobott ötletek /23 millió román/ már egyszer beváltak. Újra próbálkoznak.Nem szabad bedőlni nekik.Ott támogassuk egymást, ahol lehet.

      Horváth Zsuzsa

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  23. Megint kezdődik az ostoba prolik – „az én pénzemből osztogatnak” – tipusú irigykedős dumája. Feltehetően a választásokra hangol már a magyarellenes söpredék.
    Most olvasom éppen az indexen, Martonyi szerint a holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma
    (http://index.hu/belfold/2013/10/02/martonyi_a_holokauszt_a_legnagyobb_nemzeti_trauma/).
    Beteg ez az alak?
    Kineeek?
    Miféle trauma volt az, amely csak egy Magyarországon élő vallási kisebbséget érint? És akkor a teljes magyarságot megcsonkoló Trianon az micsoda volt? Karácsony 2.0?
    Ne idegen népek mindenféle 60-70 éve történt magánproblémáival foglalkozzanak már (és költsenek rá milliárdokat)!
    Ilyet még a nagy elkövető németek sem tettek meg és tesznek. Legfeljebb tesznek rá – egyet …

    Hufi Lajos

    1. Akkor a (min) 4 millió (mély)szegénységben „élő” állampolgár számára mi az élet, ha nem trauma???
      Ez a Ma….i is belefulladhatna a pénzébe – legalább nem lopna többet…

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  24. Ez a támogatás nem más mint a 2014.es választási szavazatoknak megvásárlása.Ébresztő itthon szenvedő Magyar állampolgár társaim!!!!

    Loránd Temesi

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Szülőföld Alap, amely 2005-ben jött létre! A Bethlen Gábor Alap a Szülőföld Alap általános jogutódja. Az Alap a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének céljából, a határon kívül élő magyarokért viselt felelősségünk érvényesítésére jött létre János.

      1. Tisztelt János, végre egy értelmes válasz, és magyarázat.Jól esik elolvasni nekem külhoni Magyarnak,, akit a Magyarországiak bunkónak tartanak, nem magyarnak, mert tudom a szózatot, a nyelvet, ápolom a hagyományokat ismerem a magyar történelmet, mert ezt mind a sajátomnak tartom, de hát nem vagyok Magyarországi így jön ki. És nevetséges hogy évi 22.000 forinton megy a vita a sértegetés, a gyalázás.

        VALI

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

  25. Még hogy „elvtelen” , van itt gond kérem . Az hagyján , hogy ennek a szösszenetnek az írója a saját tájékozatlanságát mások hibájának rója fel, de , hogy a kárpátmedencében élő magyarok segítését nemzetrontásnak titulálja az azért tréfának is sok…
    Segítenünk kell minden magyart , minden formában , ez egy egészséges társadalomban evidenciának kellene lennie . Lehet keresni a helyeket , hogy hova férne el az az x millió vagy milliárd , segítek mindenhova . Jó , hogy van mindig valami amiben a hibát tudjuk keresni , és nem pozitívumot . ÉN személy szerint örülök , hogy ilyen módon is támogatjuk őket. Sőt talán még kevés is ez. Haj az meg már az én bajom , hogy egyáltalán reagálok ilyen sületlenségekre . Fontos tíz perc az életemből …. köszönöm .

    Juhász Gábor Péter

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Tökéletesen leírtad a véleményem. Hozzátenném, hogy itthon is jár rászorultsági alapon ingyen tankönyv, ingyen étkezés, támogatott sportolási lehetőség, a családi pótlék és a kiegészítő pótlékok mellé, valamint adókedvezmény(már aki dolgozik, és nem a tótoknál adózik). Ezt csak a „mi méé nem kapuuunk mán” tipusú hozzászólásokra jegyezném meg. Egyéb iránt valóban többet kellene adnunk, aki ezt sajnálja, majd az élet rendbe teszi és azt is elveszi amije most van….Azt gondolom azért a többség nem az ilyen gyökerek szintjén gondolkozik. Üdv: Csaba

  26. Hát ,kérem,sok van ami csodálatos,de az embernél nincs csodálatosabb! Találékony leleményes,s csak önös érdekeit szolgáló!A nyugalom megzavarására,kitűnő,volt,ezen közzététel,Gratulálok!

    bernathzsuzsa

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  27. „Azt még valahogy benyeltem, hogy a határokon túl élők szavazhatnak, holott nem itt élnek, nem itt adóznak. Jó legyen! Négy évenként csak egyszer kerül pénzbe, de bosszantó.”

    Aha, és tegyük hozzá, hogy befolyásolhat egy választást, aminek az eredményét meg mi szenvedjük el négy évig.

    Hanna

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  28. Tudatlanok, olyan dolgokról beszéltek, amiről halvány fogalmatok sincs!!! A támogatás nem jár alanyi jogon mindenkinek, csak azoknak a gyerekeknek, akik magyar iskolába járnak a határokon kívül. Egyfolytában sír a szátok, hogy egyre kevesebben vagytok határokon belül és kívül. Asszimilálódik a magyarság, nem is akármilyen mértékben. Hogy megőrizzük magyarságunkat, amit a ti tehetetlen politikusaitok igencsak megnehezítettek 1920-ban, magyar iskolába járatjuk gyerekeinket. Ezt támogatja évi 70 euroval a magyar kormány, ezt sajnáljátok a gyerekeinktől??? Örüljetek, hogy egyfajta védelmi vonalat alkot a határon túlra szakadt magyarság országotok körül…Ahelyett, hogy ilyen levelekkel, hozzászólásokkal szítanátok a feszültséget anyaország és peremvidék között, inkább azon igyekezzetek, hogy minél inkább összefogjátok a tieiteket, mert igen mi is MAGYAROK vagyunk, határon túlra szakadt MAGYAROK!!!
    Ui.: A nagyon okos levélírótól csak annyit kérdeznék, mit keresett a szlovák OTP-ben, csak nem Szlovákiában bejegyzett cége van? Ezek szerint ő se Magyarországon adózik? És a mi adónk hiányzik neki???
    De ez már egy másik kérdés…

    Valkó Péter

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  29. Nem igaz, hogy hallgat róla a jobboldali sajtó. A Kossuth Rádióban pont a héten volt szó a határontúli magyaroknak járó támogatásról. Egyébként én is viccesnek találom, hogy pont olyan „magyar” háborodik fel, aki valószínűleg a szlovák oldalra jár adózni, szlovák rendszámmal…. 🙂 Ja és az általa emlegetett „csak az szavazzon itt, aki itt adózik”-ból többszázezren kiesnének, ha itt Magyarországon bevezetnék…. Eleve kiesnének a nyugdíjasok, a 18 éven felettiek, akik még nem dolgoznak.

    Melinda Szabó

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  30. Szerencsétlen irigy emberek…de nehéz lehet úgy élni. Nem cserélnék veletek.

    Tila

  31. Én sem sajnálom tőlük.De..mi értelme is van?Semmi mert amikor nekilát melozni kijárja a sulit hol is fog dolgozni?Magyarországon?Hát persze itt kuka pénzért.Soha nem fog idejönni melozni fele annyi pénzért.Kint válal melót és kintre adózik nem Magyarországnak.Sok potya pénzkidobás..Dolgozzon magyarországonx-y ideig akkor kapna támogatást.Engem se támogatott senki iskolás voltam.Sőt kintről semilyen pénzösszeget nem kaptam semilyen országtól.Magam pénzéből kellett iskoláztatni saját magam mint mindenki itthon.Ismétlem:Nem sajnálom tőlük én sem csak nem jól van megoldva az egész

    buksi

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  32. Kedves cikkíró.

    Úgy állítja be a cikket, mintha állami támogatásról lenne szó.
    Pedig nem. A Bethlen Gábor alapítvány (www.bethlenalapitvany.com) 1979-1980-ban Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csóri Sándor vezetésével alakult ALAPÍTVÁNY, a határon túlra került honfitársak megsegítésére.
    Gyomorforgató az, ahogyan ilyen félrevezető információkkal és erre csaholva a „ha nekem nincs, dögöljön meg a másik tehene” elv működik. Ez a baj itthon és nem más. Érdekelne egyébként, hogy a szomszédos országok, Szlovákia, Románia, Szerbia milyen ÁLLAMI eszközökkel támogatja határon túl kisebbségben élő honfitársait, amit valszeg nem ilyen módon fogad az ottani lakosság.

    Katie

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Kedves Katie!

      Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a lenti sorokat!
      1.) Próbálja meg kielemezni, kik a pénzügyi alap bizottság tagjai.
      2.) 2/b, 2/c pontok!

      Ennyit az állami támogatásról!
      Az, hogy a külhoni magyar családok maguk nem vehetik igénybe csak úgy, az egy dolog, mert ott van mögöttük az oktatás, akik viszont igen is mint magyarországi állami támogatást igénybe veszik.

      Javaslom a link bővebb vizsgálatát!

      Forrás: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000182.TV

      3. Az Alap pénzügyi forrásai

      4. § (1)15 Az Alappal – az e törvényben foglaltak figyelembevételével – négytagú bizottság (a továbbiakban: Bizottság) rendelkezik. A Bizottság tagja a nemzetpolitikáért felelős miniszter, a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által kijelölt személy, az államháztartásért felelős miniszter által kijelölt személy, valamint a nemzetpolitikáért felelős miniszter irányítása alatt álló helyettes államtitkár.

      (2) Az Alap bevételei:

      a) állampolgárságától, illetve lakhelyétől függetlenül bármely természetes személy, valamint honosságától függetlenül bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet önkéntes befizetései, adományai,

      b) költségvetési támogatások,

      c) egyéb bevételek.

      (3) A jogi személyek, a jogi személyiség nélküli szervezetek és természetes személyek Alap javára történő önkéntes befizetései alapján a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvényben a kiemelkedően közhasznú szervezetek részére juttatott adományra vonatkozóan meghatározott kedvezmények vehetők igénybe.

      (4) A meghatározott céllal juttatott, vagy feltételhez kötött befizetések, adományok elfogadásáról a Bizottság dönt.

      (5) Költségvetési támogatásként

      a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti befizetések, adományok előző naptári évi összegével azonos rendszeres támogatás, amely nem lehet kevesebb, mint amennyi az Alap 1 milliárd forint összegre való kiegészítéséhez szükséges,

      b)16 eseti támogatás

      illeti meg az Alapot.

      (6) Az Alap működtetésének kiadásait az Alap finanszírozza.

      (7)17 A (6) bekezdésben meghatározott kiadásokra évente az Alap adott költségvetési évben teljesülő bevételének – ide nem értve a részben vagy egészben visszatérítendő támogatásokból és egyéb céltámogatásokból származó bevételt – legfeljebb tíz százaléka használható fel.

      Magyar Állampolgár

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    2. Katie

      A román állam 98-ban két gyermek után 7000 márka értékű támogatást nyújtott (akkor egy lakás áránál több), több ádó kedvezményt és egyébb juttatásokat azoknak a családoknak akik román állampolgárként a kommunizmus alatt kimentek/szöktek az országból majd visszatelepedtek. Ezt tapasztalatból állíthatom.

      Szalay

  33. úgy az első 10-15 hozzászólást olvastam csak el, de a „dögöljön meg a szomszéd lova is” stílus süt a java részéből

    az egyetemen több külhoni magyarral találkoztam, egyikük szobatársam is volt, és egyáltalán nem sajnálom tőlük az összeget, még úgy sem, hogy én nem kaptam egy fillér szociális támogatást sem

    /Árpád

  34. Kedves Hozzászólók!

    Ne vegyetek készpénznek mindent, amit az interneteken olvastok. Szerintetek a levélben leírtak tényleg megtörténtek? És tényleg ez a helyzet? Amíg nem jártok utána, egy szavát se higgyétek. Nem azért, mert nem igaz – hanem mert nem tudjuk, hogy igaz-e.

    Utánajárni, informálódni, tájékozódni!!!!

    Bruno

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  35. A kedves cikkiro elhallgat egy fontos infot: a tamogatas csak azoknak jar, akik magyarul tanittatjak a gyereket. Ha en, mint erdelyi magyar, romanul szeretnem tenittatni a gyerekem, akkor nem vagyok jogosult erre a tamogatasra.
    A gyerekem mar harmadik ovodai evet kezdte. Magyar csoportba jar, ugyhogy jogosult erre. De eddig nem kertem ezt a penzt, mert inkabb azoknak jusson akik tenyleg raszorulnak.
    Bodola Zsolt, Kolozsvar

  36. Sajnos nincs időm az összes hozzászólót végigolvasni, viszont ezt teljesen jó dolognak tartom. Az a baj, hogy a magyarok nagyon negatívan gondolkodnak, ezért tart ott az ország, ahol, de ezt most nem részletezném. A lényeg, hogy ez se jó, de az se lenne jó, ha nem tudom hány millió határon túli magyar beköltözne Magyarországra. Akkor az lenne a probléma, hogy elveszik a munkát. Miért nem lehet pozitívan nézni a dolgokat. Hál’ Istennek tudja támogatni a Magyar Állam a határon túli magyarokat.

    Sarkady Csaba

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  37. Én is abszolút egyetértek a határon túl élő magyarok támogatásával, egyszer végre már elkezdhetne növekedni a magyarok száma, ne csak az legyen, hogy minden tíz évben a külhoni népszámlálásokon látjuk, hány 10-100 ezer emberrel csökkent honosaink száma mindefelé a Kárpát-medencében. Ehhez pedig egy ilyen minimális támogatás is nagy segítséget nyújthat.
    Akik a választásokat belekeverik, azoknak azt üzenem, hogy egyik, hangsúlyozom, egyik magát baloldalinak nevező, és az utóbbi fél évben bejegyzett párt sem alkalmas arra, hogy ezt az országot vezesse, akár együtt, akár külön-külön. Leszerepelt politikusok gyűjtőhada mindegyik. Természetesen ez igaz a jobb oldalra is, de ott legalább egység van. Nekünk, magyaroknak mindig éppen az nem tetszik, ami van, azzal mindig elégedetlenek vagyunk. Ha véletlenül megnyeri a választást a másik társaság, akkor majd egy-két év múlva ugyanolyan vehemenciával fogják ezen és más blogon szidni azt a kormányt, hogy mennyit lop és kibabrál a néppel. Próbáljunk meg együtt gondolkodni, segítsük egymást a mindennapokban, mosolyogjunk egymásra a buszon, segítsük át a zebrán az időseket, és igen, támogassuk elesett magyar honfitársainkat (értsd. gyerekeket, időseket, betegeket, rászorultakat), legyenek bárhol ezen a világon, határon innen, vagy túl.
    Kopp Kristóf

  38. Kedves vitatkozók ! Erről nem úgy kell beszélni mintha csak a magyar állam támogatná az önhibájukon kívül külföldön rekedt polgárait. Nagyon sok. A görög állam is támogatja a görög származású görög nyelvű iskolában tanulókat,pedig Ők sem állnak túl jó anyagi helyzetben.Azonkívül a görög állampolgárságot is megadta már a nyolcvanas években is./szavazati jogot nem / a pontosság kedvéért. A görög származású gyermekeknek ingyenes nyaralásokat biztosít.A német és az izraeli kormány is elég bőkezű támogatást nyújt a nálunk élő kissebbségeiknek. Bár nekik inkább van miből. Szerintem több példa is van ,de én konkrétan ezekről tudok.Én az ötvenes évek óta rendszeresen járok szlovákiába /rokonaim élnek kint /és egyre kevesebben értenek magyarul már a magyarlakta vidékeken is ez elég elszomorító.Úgy hogy szerintem ne sajnáljuk azoktól a pénzt akik még valamilyen módon szeretnének magyarok maradni.
    Üdv mindenkinek és nem indulatokat K.Laci budapestről.

  39. Csak annyit a cikk „okos” írójának: ez a támogatás egy bizonyos kedvezménytörvény alapján van odaítélve, kb. 10 éve működik és a szoci kormányok idején is folyósították. Ha az egész összeget tekintjük valóban soknak tűnik, de sok ember számára ez az összeg inkább jelkép értékű, hogy az anyaország nem feledkezik el rólunk, akik saját hibánkon kívül a határon kívül maradtunk (habár ha ilyen cikkeket olvasunk, akkor lehet, hogy jobb is…). Határon túli magyar pedagógusként ez egy fontos érv az iskolaválasztás előtt, mert sajnos nem olyan egyszerű meggyőzni a magyar szülőket, hogy gyereküknek magyar iskolát válasszanak. Ha a cikk írója nem lát tovább az orránál, akkor majd lehet 30-40 év múlva épp egy magyar ember unokája fogja az ő unokáját „lemocskosmagyarozni”….

    Pálffy Dezső

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  40. De egymilliárddal bezzeg lehetett támogatni Baumgartner Zsoltit a Forma 1-ben… Szűkmarkú, táposok vagytok egytől egyig.

    BDA

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  41. Érdekes volt végigolvasni a kommentárokat. Szerintem teljesen jó, hogy van ez a támogatás, mert így a magyarok nem asszimilálódnak annyira, mintha nem lenne ez a segítség. Örüljetek, hogy a határon túl még vannak magyarok, akik magyarul taníttatják a gyermeküket, ezzel segítve, hogy ne vesszen el a nemzeti öntudat. Tavaly diákmunkát végeztem, és adóztam én is -bár nem olyan mértékben-, és ha erre is ment pénz, én egyáltalán nem bánom, sőt! Örülök neki, mert végre valami értelmesre is megy a pénz, amiért megdolgozunk. Holokauszt emlékre nem szeretnék adózni, akkor már Trianoni emlékművet csináljanak, ami hozzánk, magyarokhoz tartozik. Egyébként, amit a zsidók jelenleg művelnek a palesztinekkel, sokkal szörnyűbb, mint a holokauszt, mégsem sír értük senki, mert erről erősen hallgat is a média….

    R. Eszter

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  42. Az előttem szóló szenzáció hajhász urak ,hölgyek nek még sosem szorut össze a torka , ha a MAGYAR HIMNUSZT hallja.mert néki az alanyi jogon jár.
    Igyártó Szilvia Visk KÁRPÁTALJA.

  43. Ugye Milyen jó volt a kedves úriembernek, hogy a biztonsági őr, és a banki alkalmazott magyarul beszélt. Meg máskor a boltos a benzinkutas a pincér az éppen arra sétáló ember akitől megkérdezi hogy is jut el A -ból B- be.
    Talán ha csak ennyi magyarságtudat lenne a határon túli magyarokban mint a kedves úriemberben akkor lehet tolmácsot kellett volna vinnie, mert egy szikra magyar sem létezne már a csonka határon kívül.
    Sajnos rengeteg hozzászóló szintén nem érti meg , nem éri el a magját,értelmét annak, amit egy ilyen támogatás jelent a határon túliaknak.
    Talán majd egyszer mikor a szlovák történelem könyvek megírják hogy Mátyás királynak hivták magyar nyelven a valódi szlovák Matej krált. Volt mikor megengedték a szlovák uralkodók hogy használják a Bratislava-i várat a magyarok is stb.

    Dušan

  44. Szégyen, hogy a „Nemzeti” Internetfigyelőnek ez az álláspontja. A nemzeti szó pont azt jelenti, hogy nem csak egy országról szól hanem egy nemzetről. A nemzetnek akkor is nemzetnek kell maradnia, ha valamikor valakik húztak közénk pár vonalat valami térképen.

    Szerintem nevezzétek át az oldalatokat…

    Laszlo Janos

    Legyen szíves, ne csúsztasson és ne hazudjon! Hol olvashatja azt, hogy a NIF-nek ez az álláspontja? Mert mi ilyet nem írtunk, de a korrekt tájékoztatáshoz az is hozzátartozik, hogy olykor közre adunk olyan – szerintünk is túlzó – írásokat, amik széles körben terjednek! Ha nem ért vele egyet, szíve joga, és cáfolja meg legjobb tudása szerint, de ne vádaskodjon olyannal, ami nem igaz! Mint látja, sok vélemény és hozzászólás van, vagyis nem volt érdektelen leközölni,mert ennél sokkal durvább sunyiságokat, csúsztatásokat is fogunk hallani ebben a máris mocskosuk induló kampányban!

    Továbbá kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  45. Én most nem értem kinek mi a baja? Ezt ha jól értelemezem akkor alapítvány általi támogatásról beszélünk…És mi köze akkor a politikához? Fent olvastam egy mondatot miszerint az illető Szlovákiába jár banki ügyet intézni valószínűleg szlovák rendszámú autóval…Akkor miről beszélünk? Miért kell mocskolni a határon túli magyart amikor Magyarországon az emberek bizonyos hányada menekül a különböző kötelezettségektől és szlovák rendszámú autókkal járnak hogy kevesebb biztosítást és más egyebet is fizessen…és olyanok akik nem minimál bérből élnek…De a másikat aki normális becsületes állampolgár és éppen külhonban él azt minden negatív megjegyzés éri….Induljon ki mindenki saját magából, ne azt nézze hogy a másiknak miért van több vagy kevesebb mert az emberekre manapság az irigység és a rossz indulat jellemző…
    Marcello

  46. A cikk íróját és a hozzá hasonlóan gondolkodókat a elvinném egy hónapra Kárpátaljára, h éljen meg havi 30-40 ezer Ft-ból. S akkor megtapasztalnák, hogy kinek is jobb a helyzete.

    HUNGI

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  47. Ha már ezen a támogatáson akad fen néhány magyarországi Magyar, ami kicsivel több mint 10 éve folyik. Én mint nem magyarországi Magyar, merem azt mondani, hogy Trianon óta amit a határon túli magyarok be hordta Magyarországra pénzt, annak még a kamatját sem adják vissza segély alapon. A másik: azt is ki merem jelenteni, hogy az a pár millió forint valószínű dupláján vissza kerül Magyarországra, mert hát hova is menne turistaként egy határon túli Magyar, ha nem Magyarországra. És ami a legborzasztóbb: ha már egy magyarországi menő Magyar céget alapít határon kívül, miért is szív ügye az otthoni gyerekek, miért nem adott munkát azok szüleinek.
    Ami még elmondható, hogy mi határon túli Magyarok csak elfogadjuk és élünk a lehetőséggel, mert hiszem azt, hogy ezt magyarországi Magyarok szavazták meg. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK és merem állítani, hogy az mind kamatostól kerül vissza Magyarországra.
    Tisztelettel László.

    1. Ha valaki támogatni akarja a határon túli állítólagos magyarokat az támogassa a saját jövedelmének bármennyi %-val,de ne a magyarok
      adójából és ott szavazzanak,ahol élnek.

      Dr.Akárki

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Dr. Akàrki,

        nem állítólagos magyarok, Dr. Akárkiként ezt illene tudnia.

        Nagy Lóránd (állítólagos magyar)

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

      2. Dr Akárki!

        Ha az adóm akárhány %-val én rendelkeznék akkor a sok moscsadék cigány igen-igen éhen halna… csak sajnos nem én rendelkezek vele. Miért is állitólagos magyar egyébként a külföldön élő magyar? Ön vajon mennyivel magyarabb(ilyen hozzászólással semmivel sem, sőőőt!!!)

        Anikó

  48. Ez a támogatás már évek óta létezik.Hangsúlyozom nem a nemrég törvénybe lépett,határon túli magyarok visszahonosításával egyidejűleg vagy az után kezdték adni.Szóval bárki is írta ezt nem hiszem,hogy a határon túli magyarokra kellene ujjal mutogatni…hanem a leírtakban is szereplő bürokráciára. Arról,hogy valamiről nem tud az ember nem biztos,hogy nem létezik.Másik pl miért van az,hogy egy csomó juttatást a nap mint nap dolgozó emberek nem igényelnek meg,holott járna nekik,viszont,aki ül otthon más pénzén….lassan egy fillért nem költ mondjuk rezsire….de ez egy más téma.A hasonlóság csupán annyi,hogy míg ők tudnak róla és igénylik,sokan nem….igen…igen az a jó kis hírközlés és tájékoztatás.Mint,ahogy sok minden nem…ez sem működik kis hazánkban,határon túliak ide vagy oda.

    Farkasné Edina

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  49. Itt egészen konkrétan arról van szó, hogy a lényegi dolgokról eltereljék az emberek figyelmét az ilyen cikkel.
    Nemzet nemzet ellen!
    Gratulálok!
    VESSZEN TRIANON!!!!

  50. Nem szaporitom itt a szot,elhang…leirodott itt mar nyilvan sok féle vélemény,ok,okozat.Ha legközelebb Pakanyban jarsz (nem is tudom,hogyan talaltad meg,mikor ez a térképen szlavul van fültüntetve-sturovooooo,jiddisül nem tudom,hogyan irjak),te6 ha legközelebb Parkanyban jarsz ügyintézni,elütte szolj,elMAGYARAZOM neked,te kis köcsög,hogy hogy van ez.Szemléltetem is,beljebb m1ünk 1 kicsit totiaba,ha szorult 1 kis agyvelö is a „fej”-nek,légüres testrészedbe,akkor halvanyocska még remény van,hogy megérted a helyzetet.Ha nem,akkor sincs baj,akkor is el tudom MAGYARazni,de ez mar két esélyes…közel van az orvosi elsösegély-szolgalat,szoval 1 kis szerencsével,akar tul is élheted…

    Garamvölgyi Koppany

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  51. Az ilyen típusú emberek miatt tartunk ott ahol tartunk. Sajnos a legtöbb honfitársunk a „Dögöljön meg a szomszéd tehene is!” elvet vallja. Nemzeti összefogás nélkül sosem lehetünk erősek, és ez a megosztás amit tapasztalok az elmúlt 10 évben, nagyon elszomorít! Én első sorban ember vagyok, másodsorban Magyar és így tovább. Nem értem miért baj az ha másoknak is jó? Miért fáj embereknek ha segítünk a határokon túl élőknek is? Sokan nem is tudják milyen nehéz haza nélkül élni, mert Ők sehol nincsenek igazán otthon. Egyébiránt az írás szerzője valószínűleg nem nélkülözik igazán, és mindig ezek az emberek sírnak, hogy milyen nehéz, az igazán szegények pedig az utolsó falat kenyerüket is megosztják velünk.. Ezen kellene elgondolkodni!
    Zsuzsa

  52. (http://www.youtube.com/watch?v=KyHwtcIye4I)

    SOHA senki ne tudja meg, milyen a saját szülőföldjén idegennek lenni, s az édes testvérei előtt mostohának.

    Emese

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  53. Sajnálom ha Magyarországon a polgárok nem informálódnak. Ez a támogatás nem új keletű innen-onnan már tíz éve létezik! Azt még jobban sajnálom hogy a politika és az állampolgárság felvétele is bele van keverve.TÍZ ÉV ALATT NEM EGY,,ÉS NEM EGY POLITIKAI BEÁLLÍTOTTSÁGÚ KORMÁNYA VOLT MAGYARORSZÁGNAK! A támogatástól függetlenül én MAGYARNAK SZÜLETTEM, AMIRE BÜSZKE VAGYOK ,ÉS KÜLHONI MAGYAR VAGYOK. BESZÉLEM A NYELVET, ÍRNI ÉS OLVASNI IS TUDOK SAJÁT ANYANYELVEMEN! ISMEREM A MAGYAR TÖRTÉNELMET AZ IRODALMAT, TUDOM MAGYARORSZÁG HIMNUSZÁT(A SZÓZATOT) FEJBŐL AZ ELSŐ SZÓTÓL AZ UTOLSÓIG, ELSŐSORBAN IS MERT SAJÁTOMNAK TEKINTEM! Ápolom a hagyományainkat,az anyanyelvemet! Ismerem a népzenét, a néptáncot…stb. és arra törekszem és megkövetelem gyermekeimtől is ugyan ezt, átadva nekik a tusást! És nem a pénzbeli támogatás végett! Tudják még nem volt a támogatás Én akkor is Magyar voltam és ha nem lesz támogatás akkor is az maradok! Kettős állampolgár vagyok! És nem a holmi támogatásért a pénzért, tudják miért mert dédapám, a nagyapám nem mondtak le róla, és nem is tehetnek arról hogy Trianon végett az országon kívül ragadtak,elvéve tőlük állampolgárságukat!
    VALI

    1. Kedves Vali!
      Elismerésem, és egyben köszönöm az összes magyar nevében is, amit értünk, és Önmagáért Tesz.

      Mundi Judit

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  54. Forras:facebook….de megis nev szerint ki? Az illetonek felhivnam a figyelmet eloszor is arra, hogy ha o a ceges ugyeit Szlovakiaban intezi, akkor ezek szerint nem Magyarorszagon adozik, mar csak ezert sem kene hoborognie. Masreszt egyetertek azzal, hogy a hatarontuli magyarokat, ha magyar iskolaba jaratjak a gyerekuket, tamogassuk. Minden tiszteletem azoke, akik meg ilyen helyzetben is magyarok maradnak es gondoskodnak arrol, hogy a gyermekeik is magyarok maradjanak. Szomoru, hogy vannak, akik ezt irigylik toluk.

    Zsuzsa

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  55. Személy szerint egyáltalán nem vagyok ellene hogy támogatást kapjanak.Ők is magyarok,dolgoznak,megérdemlik,tőluk nem sajnálom.De azt hiszem van olyan dolog ami szerintem is bicskanyitogató,méghozzá az ami itt zajlik Magyarországon.Van itt egy olyan társaság aki úgy kap havi akár több száz ezer Forint segélyt,hogy azért az ég világon semmit sem tesz.Van viszont amit tesz:Megfertőzi az országot,nem hagyja élni a normális embereket,akik dolgoznak.Azokat akiknek a pénzéből ingyenél.Lop ,csal ,rabol,gyilkol,nem tisztel senkit és semmit.A kormány meg nyalja a se…ket.Na ezen kéne felháborodni,hogy ez miért van?Ki akarják írtatni a magyarokat?Ennyire hülyék?Akkor ki fogja őket eltartani?Mert dolgozni nem fognak az biztos.És egyre többen vannak,ezen kéne inkább elgondolkozni,hogy jól van-e ez így.

    Zoli

  56. Nemzetrontónak nevezni azt, aki a nemzeti összetartozást támogatja elég abszurd kijelentés! A magyarságot nem szétzilálni, megosztani, hanem összefogni kellene minden magyar politikusnak! Határoktól, politikai hovatartozástól függetlenül!
    M. Zsolt

  57. Jellemző!!! Ne másnak adják adják inkább nekem! Mi az, hogy a kinti magyarokat támogatjuk!?? Tényleg ennyire sötét az emberek agya????Azoktól az emberektől sajnáljuk az évi kb. 25 000ft-os segélyt akik arra törekednek, hogy gyermekeiket magyarra, illetve magyarrá neveljék?? Azoktól akik magyarabbak szívükben, tisztességesebbek, ahol még az adott szónak súlya van, azoktól akik sokkal nehezebb körülmények között élnek mint mi, sokuk még így is túl büszke ahhoz, hogy egyáltalán segítséget kérjen. Higgyétek el, hogy szégyenlem magam, hogy itthon élő magyar honfitársaim ilyen ” bicskanyitogató” hangnemben gyalázzák a kinti magyarságot!! Azon még nem gondolkodtak el, hogy mi itthon is kapunk támogatást a gyerekeinkre, tankönyv, étkezés stb! Ezektől az emberektől sajnáljuk!!! Gyalázatos!! Az nem háborít fel senkit, hogy akinek egy kicsit sötétebb a bőre, ne adj Isten még van jó pár gyereke is és nem dolgozik, többet kap , mint az aki reggeltől estig dolgozik, az nem zavar senkit, hogy vannak olyan öreg korú személyek akik életükben egy napot sem dolgoztak több nyugdíjat kapnak mint akik szerencsétlenek épp egy varrodában robotolták le a 40 évüket, vagy az, hogy olyan emberek kapják nálunk a segélyeket, akik nincsenek rászorulva és olyan autókkal járnak, hogy lesülne a bőr a képemről ha sorba állnék azért a pár forintért, Na hát az ilyen embereknek nem kéne adni!!! Nem még ingyenes gyógyszereket kapnak, amit eladnak másoknak, akiknek visszafizetik a rezsijüket, közben az arany meg lehúzza a nyakukat, ők nem adóznak, csak jól élnek belőlünk!!! Hát ez ellen kéne tenni!!Nem a kinti magyarságtól sajnálni a segítség eme szerény formáját!! El lehet gondolkodni és magunkba szállni egy kicsit!

    Cilio

  58. DE sok irigy tudatlan gyűlt itt össze! Nem tudom, azok közül, akik itt irigykednek, hányan jártak magyar lakta településeken pl. Ukrajnában? Tudják-e, mi munka az, amivel előteremtik a betevő falatot? Hogy nem elég egy idegen nyelvet megtanulni, hanem rögtön az adott országét is, mert ha ott akar majd élni, akkor az ügyintézéshez, vagy a jogsi szerzéshez is nem elég magyarul tudnia. Sok esetben az iskolai vizsgához is tudni kell az adott nyelven, pl. érettséginél, és természetesen az adott ország irodalmát, történelmét is. DE ez csak apró szelete annak, amit sokszor el kell viselnie egy külhoninak. Aki itt nyávog, hogy itt sem adnak, az legyen kedves ne itt nyávogni, hanem abban a bizonyos ikszelős fülkében el kellene feledkezni a narancs-vörös színkódról.
    Én sem kaptam támogatást az államtól az öcsémre, akit én nevelek, akkor sem, amikor nagyon rosszul mentek a dolgaink. Ugyanis 1500 FT-tal többet kerestem, mint a minimum. De eszembe nem jutott volna sajnálni ezt tőlük!
    Idehaza kellene hőbörögni, ha valami nem tetszik, nem tőlük sajnálni. Én inkább sajnálom azoktól, akik idehaza kisebbségként markolnak fel fél évenként 25-30 ezer Ft, ha legalább 3-as tanulmányi átlaggal rendelkeznek. Kiemelem, hogy ez kb. 10 éve volt, hogy ment, évekig, hogy most adják-e még, nem tudom, de szívesen utánajárok, ha valakit érdekel.
    Szóval, ha nem elég az a támogatás, amit itthon lehet kapni, akkor nem itt kell irigykedni, hanem felfogni a kis fenekünket, kivonulni a Parlament elé, és ott kinyitni a szánkat. Mert a fotelból nagyon kényelmes osztani az észt.
    Én megyek holnap is, és 23.-án is demonstrálni, nem csak a szám jár!

    Kata

  59. Ez a cikk, meg a hozzászólások is undorítóak. Fogalmatok sincs róla, a mindennapokban mit jelent magyarnak lenni határon túl, és még azt a kis pénzt is sajnálnátok tőlünk, amit megkapunk – 55 euró körül mozog. Az a cél, hogy ne asszimilálódjon teljesen a magyarság.

    Hát jobb is lesz, ha asszimilálódik. Mert ilyen nemzetbe tartozni szar érzés. Ja, hogy mi nem is tartozunk közétek???!!!! Ja, bocs.

    Ilyenkor azt érzem, undorító, hogy magyarnak születtem. És hogy megérdemeltük Trianont. Nektek, valamit? A legtöbb ember nálunk utálja a magyarországi magyar mentalitást, a kisstílűséget, a szarrágást, hogy pofáztok, holott azt se tudjátok, miről van szó. Én mindig védtelek Bennetek, csak azt nem tudom, minek.

    Egy felvidéki

    1. T Felvidéki!
      A mint magyar és köztetek élve valamint a nevemet is vállalva én értem mind a két oldalt!
      A cikk tévessége az ami a bajok forrása!
      Hisz mindenki azt hiszi hogy Magyarország az aki osztogat kifelé (megjegyzem hogy joggal! hiszen a világba bárhol katasztrófa van Magyarország elsőként gyűjt és adományoz a hitelekből nálunk is volt katasztrófa (pl.: vörös iszap) tudtommal nem sok támogatást kaptunk vagy legalábbis nem sok került napvilágra. Talán hogy ne lehessen elszámoltatni?) Nem tudom.
      A tény hogy Magyarországon határon belül élőket támogató alapítványok és állami támogatások eltörpülnek a határon kifelé nyúlókétól. Kérdés a más állam Magyarországon élő nemzetiségeinek milyen támogatásokat nyújtanak? és ők mekkora tandíjat fizetnek Magyarországon? És ha mi kimegyünk tanulni mi mit fizetünk és mennyivel támogatnak? szóval ezeka mértékek nincsenek összhangban és a nemzeti feszültség politikailag gerjesztett és szándékosan fenntartott!

      Pászka Roland Károly

  60. Kedves Külhoni Magyarok!
    A támogatással semmi gondom, én tudom, hogy több, mint tíz éve jár. DE el kell hinnetek, hogy Magyarországon nyomor van! Én Borsodban élek, rengeteg cigány, sok munkanélküli, néhány kiskirály. A nagy cégek minimálbért fizetnek, amiből megélni és gyereket nevelni nem lehet. Az állam elvesz (jobb és bal oldali kormányzáskor is), az ÁFA a világ 3. legmagasabbja. Az emberek nyögnek, izzadnak, a tartalékaikat élik fel.
    Amikor valaki nyomorog, akkor nehezen viseli, hogy máshol adnak, itt nem, hogy olyanok fognak szavazni az ország sorsáról, akik nem élnek itt, nem nyögik velünk együtt a nyomort. Trianon majdnem 100 éve volt, a 2. VH is elég régen. Ez nekem olyan, mint a Holokauszt. Miért szól minden ezekről 70 év távlatából is? Miért nem nézünk előre?
    Ez itt egy ks Magyarország, majdnem 10 millió lakossal, és 1-2 millió határon túl élővel. Költözzetek ide, szívesen látunk benneteket, hely van. Ja, me, is olyan jó itt élni? Akkor meg kell érteni, hogy más egy 30-40 milliós országnak támogatni a hazatelepülőket, mint 10 millió – 1,5 millió cigánynak, vagyis 8,5 milliónak 1-2 millió határon túlit.
    Üres a zsebünk, adni csak szeretetet és helyet tudunk.
    A kormányok hitelt hitelre halmoznak, lopnak a néptől. Nincs pénz osztogatásra, lopásra, stadionokra, mivel az itt élő gyerekek 40%-a tartósan éhezik.Az emberek feszültek, robbanás előtti a helyzet.
    Naponta látok tragédiákat.
    Ha csak folyamatosan azt halljuk, hogy nektek mi JÁR, akkor az negatív irányba indíthatja el a gondolkodást.
    Hosszú voltam, elnézést – de amit leírtam, az igazság. El kell gondolkodni ezen – IS

    Őri Anikó

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Tudja nagyon sok országban ahol mi külhoni magyarok élünk, még sokkal rosszabb a helyzet,gazdaságilag Ott ahol én élek a minimálbér nem haladja meg a 100 eurót, mennyi is az forintban olyan 29000 körül,és higgye el nagyon sokan dolgoznak ennyi pénzért, és ezt nem azért írom most itt le hogy sajnálkozzanak rajtunk, köszönjük szépen abból nem kérünk.Nem vagyok nemzetgyűlölő nagyon is megtanultam mi az hogy tolerancia. ott ahol én élek több nemzet is él,De vannak emberek akiknek adhatnak pénzt a végtelenségig akkor sem lesz nekik.Sok-sok segélyt oszthatnak nekik akkor is lesz sok minden olyan dologra ami nem szükséges ahhoz hogy éljünk (gondolok itt a piára, cigarettára… stb) de az olyannak sose lesz a gyerekére, az általános kiadásra, sőt még azt is merem mondani dolgozni se fog a büdös életben, hiszen minek, havonta úgy is megkapja azt a kis pénzt. Ha nekem nincs miből szezonális munka mindig akad felgyűröm a gatya szárát és elmegyek kétkezű munkára. Az olyan embereket ott fejbe kéne egy kicsit formálni, de persze ők arra se hajlandók, miért is lennének hisz megkapják a pénzt. Ott Önöknél higgye el sokkal de sokkal több támogatásba részesülnek az emberek mind ahol én élek! Amit még ide le akarok írni, hogy Önöknek fogalmuk sincs hogy mi külhoni Magyarok nap mind nap sokszor mennyi megaláztatást,lenézést kell megéljünk és örüljenek annak, hogy önöknek nem. Hogy miért nem költözünk sokan oda? Hát, Ön miért nem költözik el más európai országban ha olyan rossz? Az hogy Magyar állampolgár vagyok nem kell félni hogy beleszólok az Önök sorsába de most már lehet hogy bele is szólok! Nekem ott ahol élek ott vannak a gyökereim! Az elődeim is itt éltek, nekem itt is jó! És Önöknek fogalmuk sincs mi mennyire tiszteljük anyaországunkat. És nem az állampolgárság megadásért és a támogatásért! Még azt is megkérdőjelezem Önök ezt a tiszteletet meg -e érdemlik. És még csak annyit ha semmit de semmit nem nyújtana nekünk Magyarország, Én akkor is magyar vagyok!
      vali

      1. Kedves Vali, le a kalappal. Teljesen egyetértek önnek, az anyaországiakat Kádár megtanította (betanította?), hogy csak a zsebüket nézzék.
        Balázs (BDA)

    2. Kedves Őri Anikó és mind azok aki a véleményedet osztják.
      Merem állítani, hogy a határon túli magyaroknak sem könnyű ott illetve itt is sokan éheznek nincs munkájuk, meg még mellé meg is vannak alázva. Nekünk külhoni Magyaroknak elég lenne a Magyarországi Magyarok szeretete is csak lenne az őszinte.
      Az hogy mi itt vagyunk ahol vagyunk, nem a mi hibánk és talán a tiéd sem, csak néhány hatalom éhes emberé, mert Trianonba amit aláírtak nem lett volna muszáj és talán most nem kellene a Magyarnak Magyar támogatni csak azért mert ki áll a Magyarsága mellet.
      És ha őszintén írtad amit írtál a link végi olvasása után biztos sírni fogsz és el fogsz gondolkodni dolgokon.

      http://foldunktitkaiadattara.wordpress.com/adatbank-legerdekesebb-adatokgyujtemenye/az-institutum-pro-hominis-juribus-kerelme/

      Tisztelettel Laszlo

      1. Én őszintén írtam. És tudom, hogy mindenkinek a saját” nyomora” a legfontosabb.
        Az én vallásom a humanizmus, és utálom a populista kormányokat, akik egymásnak ugrasztják az embereket.
        És tényleg jót tenne az országnak egy löket, egy másfajta gondolkodás. amit hozni tudnának.
        Szóval a szeretet tényleg jár, és meg mindig könnyen sírtam 🙂

        Őri Anikó

      2. Tisztelt László!
        Köszönöm hogy kirakta a linket.Eszemben se jutott volna, pedig tudok róla.Úgy szeretném megértetni egyes személyekkel. Hogy itt nem a pénz a lényeg amit a szemünkre vetnek, és az állampolgárság felvételével sem az az elsődleges célja a külhoni magyarnak hogy szavazzon .
        Hogy az összetartás, a szeretet sokkal de sokkal fontosabb. hogy kiálljunk honfitársaink mellé! hogy hálát mondhassunk egymásnak. És tudja mire jöttem rá? nagyon sok Magyarországon élő magyar ember nem ismer, nem tudja saját hazájának történelmét.Nem elszomorító! FÉLNEK TŐLÜNK KÜLHONI MAGYAROKTÓL! Nem elszomorító!
        VALI

  61. Én nem látok semmi kivetnivalót benne. Inkább erre költsék, mint üres stadionokra.

    Laci Fehérvári

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  62. Nahát,nahát,mostmár ők is magyarok???Pár éve még nem voltak azok..ha valaki ki mert utazni Magyarországról,leköpdösték,megverték…mélyen tisztelt kormányunk mindenkit támogat csak a saját adófizető népét nem..a mi gyerekeink ennyit sem érdemelnek tőlük?hányan éheznek,fáznak,utaznak csöpp gyerekek iskolába,óvodába?miért nem ők számítanak elsősorban?

    M.Andy.

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  63. A cikk írója sztem egy onzo ember. Sokan a régi nagy Magyarországot sírják vissza, olyan matricákkal ragasztja autóját stb., de eszébe se jut, hogy a támogatás ugyan úgy magyar embereknek megy, csak a határok lettek mások trianon óta. Ez tényleg nemes támogatás a kint élo magyarok felé. Mindemellett egy olyan személy reklamál, aki szlovákiába hordja a pénzét, és ott alapít céget. Inkább írtad volna azt, ha onzo vagy, h csak bementem egy szlovák bankba, mert pénzt kuldtem vlkinek.

    Csinger László

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  64. Én azt gondolom, hogy azok a határon túli magyarok nagyon sokat tettek a Magyarság fennmaradásáért, akiknek elvették az országát,állampolgárságát egy tollvonással, mint a helyben maradt Magyarok. Szerintem megérdemlik. Én sok olyat látok, külhonba szakadt magyart, aki sokkal magyarabb, mint az itt maradottak. Igen is az oktatást kell támogatni, azt, hogy ők tovább is őrizhessék, azt ami nekünk már nem nagyon van. Ők, magyarabbak a magyaroknál. Én pedig itthon maradt magyar vagyok. Nem külhoni.

    M. Judit

  65. Az ilyen cikkek és az ilyen hozzáállás miatt van mersze Pontának azt nyilatkozni: cél hogy úgy használhassák nyelvüket mint anno az amerikai emigránsok, tehát hétvégén a vasárnapi iskolában.
    Szomorú és könnyfakasztó dolgok ezek, sajnálom hogy elolvastam a cikket és ha tudnám ki írta, sosem olvasnék többet tőle. Irigy, gonosz és visszataszító iromány.
    Igen, lassan 100 éve tartják foggal-körömmel magyarságukat, és ezt érdemlik tőlünk?
    Jönnek a választások és riadtan nézek vele szembe, hányszor fogják még sárba tiporni nemzettársainkat honfitársaink? Szörnyű világot élünk ha ez a kérdés egyáltalán megfogalmazódhatott. Szégyenlem magam az író és a hozzászólók helyett is, és az ő nevükben is elnézést kérek minden jelenkori határainkon kívül maradt magyar embertől.
    Sokan vagyunk már akik minden este 21 órakor imádkozunk, meditálunk, vagy csak gondolunk arra hogy minden magyar ajkú élete könnyebb legyen, mert sok ember együttes akarata világokat mozgathat meg.
    Hol a szeretet és az összetartás emberek?
    Egy jobb világ reményében küldöm üdvözletem: Pintér Zsófia Budapestről.

  66. Tök jó olvasni ezt a sok nyálfröcsögést. 🙂
    Annyi joguk van a külhoniaknak bármiféle segélyre, mint az itthon élőknek. Ennyi erővel visszamehetnénk a „3 tenger mosta partjait Magyarország” idejébe és adhatnánk minden akkori „magyar” de azóta kint rekedt embernek támogatást mindenféle barom jogcímen. Nekem nem fáj hogy ott adnak, de elég fura, hogy itthon nem. Ennyi.

    roden

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Menj, nézd tovább a Barátok köztöt. Mi volt az óvodában a jeled? TAJ kártya?
      Balázs

  67. A kommentelok tobbsege ket csoportra oszlik.:

    1, megerdemlik a tamogatast a kulfoldon elo magyarok, nagyon jo ez igy, punktum.
    2. megerdemlik a tamogatast a kulfoldon elo magyarok, de mi is itthon.

    En kulfoldon elek, Angliaban. Itt dolgozom, ide adozom, stb. stb, Mert itt normalisan tudok elni. Otthon csak letezni hagynak vagy meg azt sem. Szeretem a magyarokat, barhol legyenek a vilagon, (bar ez a dogoljon meg a szomszed tehene dolog mar jo lenne ha kikopna vegre). De annyit tudok, hogy otthon, nagyon, ugy ertem n.a.g.y.o.n. nehez megelni. Utazas, tanszerek, etel, ruha, stb. Nem mondom, hogy mashol fenekig tejfel, de az meg logikus, hogy itthon IS!!!

    Ha jobban figyelunk, reg nem az a tema, hogy „nekik miert?” hanem hogy, „ha mar nekik igen, akkor nekunk miert nem?”

    A tobbseg itt nem a kintiek ellen van!! (a nem tobbseg meg ugye mas category). Hanem csupan meg egy bor, amit lenyuznak rolunk, magyarokrol. Itthon… nem az a baj, hova megy, hanem hogy b-szki nekunk hogy hogy nem jar???

    nem? de.

    Morocz Anna

    1. Kedves Anna, nap mint nap kinézek a ház mellett húzódó egyik főútra (Budapesten vagyunk), az ablakból nézem az autófelhozatalt. Dzsipek, Bmw-t, Audik garmadája. Tudja, kinek papoljon ezzel a nem tudunk miből megélni szöveggel…
      Balázs

  68. T. Olvasók!
    Én Párkapcsolatom miatt élek Szlovákiába!
    Eme támogatást párom is kapja! a Hír ferdesége hogy ezt nem a Magyar állam adja hanem egy magyar alapítvány akik támogatják a határon kívüli közoktatásban résztvevő magyar gyerekeket, és a magyar iskolán keresztül (Szlovákiában lévő magyar iskola) lehet igényelni!
    A szégyen hogy a magyar oktatásban hazánkban édes kevés támogató alapítvány van, és legfőképpen a szégyen hogy az is megkapja a támogatást aki nem is szorul rá. Ugyanakkor pedig az a pénz felosztva egy iskolán belül a rászorulóknak egy egy könyv árát is fedezné!
    Pászka Roland Károly

  69. ebben az a szép, hogy jó egy hónapja ugyan ez már megjelent csak akkor még román bankban…

    Alexandra Tarr

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  70. Én meg nem értem, hogy a cikk forrásaként szolgáló illető miért is kommentálta, hogy ki kap a magyar adóforintokból, míg ő szlovákiában intéz céges ügyet, azazhogy nemigen ő adózta azt a pénzt össze.

    Igény Elek

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  71. Na mindegy én nem támogatok senkit a kemény 22800 -ból! Ebből is levonnak a bank csak 4800-at! A Kurva anyukat azt fizetek, lemondom? a kártyámat is!

    Attila Horvath

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  72. az iskolai tamogatasba nem szolhatok bele, de hogy a kulfoldon elo magyaroknak had ne legyen joguk valasztani azzal egyet ertek,. mint kettos allampolgar ugy erzem semi jogom beleszolni az otthon kuzkodo emberek eletebe
    Gulyas jozsef
    Anglia

  73. A cikkben vagy egy buta tévedés, vagy egy rosszindulatú ferdítés olvasható!
    A szerző úgy állítja be a helyzetet, mintha ezt a támogatást a magyar állam vagy kormány nyújtaná, aki közben a magyarországi iskolakezdőkre rá sem bagózik (egyesek még azt is belelátják, hogy szavazatot akarnak ezzel szerezni).
    Csakhogy ott van a valóság is, már az idézett beszélgetés elején. Az adományt a Bethlen Közalapítványtól kapják, ami mint a nevében is foglaltatik – egy alapítvány, nem pedig minisztérium vagy hasonló. Következésképp olyan pénzről van szó, amit valakik direkt arra a célra ajánlottak fel, hogy segítsék a határon túli magyarokat. Aki nem adományozott pénzt a Bethlen Alapítványnak, annak egyetlen forintja sem bánja ezt az akciót. Egyébként biztos vagyok benne, hogy olyan alapítvány is létezik – legalább helyi szinten -, ami a magyarországi magyar gyerekek iskolakezdését segíti.

    Németh Bence

  74. A „kedves” cikk írója és a sok agymosott barom valószínűleg soha nem járt az elszakított területeken,nem beszélt ott rekedt MAGYAR emberekkel.Igen támogatni kell őket!!!Elképesztő hogy ez bárkit is zavarhat!!!!Azért nem sírtok mikor az adóforintjaitok a kib@szott integrációra meg a holokauszt sírásra megy????!!!!Gondolkodjatok!!!

    Tommen

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  75. Szlovakiaban nem kellesz mert magyar vagy… Magyarorszagon nem kellesz mert szlovak vagy… pedig nem te dontottel trianonkor a leted felol, megsincs hazaja a kulfoldon elo magyarnak

    bettyi

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  76. A magyar ember legnagyobb baja, hogy keserűségében elvakítja az irigység homálya. Lemérni fillérekben a nemesebb értékeket, a hovatartozást, az érzelmi preferenciáinkat tökéletesen lehetetlen dolognak és valóban irreálisnak tűnik. Ha hiányt élek meg, irigykedem a másikra. Egyébként attól még nem lesz jobb nekem! Mindezt nem bántásként írom. Én magam nap, mint nap vizsgálom meg, hogy a magyar nekikeseredettségem mennyire vakít el, és tompítja be a jobbik felemet. Mert szeretnék nagylelkű és összetartó lenni egy nagylelkű és összetartó közösségben. Hiszem, hogy ezek a készségek megvannak bennünk és legyőzzük a fájdalomból fakadó széthúzást.
    Ebből a szempontból pedig irrelevánsnak tartom az egész problematikát: évi 22e Ft persze összeg, de valljuk be, nem a világ! A nyáron többször megtörtént, hogy számomra éppen, hogy ismerős magyar emberek többet is összedobtak nekem, amikor éppen bajban voltam. Ez az igazi összetartás.
    Ne azt vitassuk el, akinek már biztosítunk valamit, hanem azt próbáljuk közösen biztosítani, ami még nincs!

    Botos Kíra

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  77. Ebből a cikkből (és sok hozzászólásból) is látszik, hogy az egyik alapvető tényező, ami miatt Magyarország ott tart, ahol tart, hogy a magyar magyarnak ellensége (vö.: “dögöljön a szomszéd tehene is”) . Teljesen természetesnek kellene lennie, hogy valamilyen formában egy nép anyaországa támogatást nyújt azoknak az embereknek, akik ugyanahhoz a néphez tartoznak, de akaratuk ellenére elszakadva élnek egy másik országban, hátrányos helyzetben. Nem mondhatunk le róluk, azt mondva, hogy oldják meg maguk. – Hogy érthető legyen, mindezt úgy mondom, hogy nem vagyok egyik pártnak sem szavazója.
    Az egy más kérdés, és ezt fel is lehet, kell vetni, hogy milyen mértékben használja ezt fel saját politikai céljaira a két regnáló kormánypárt, illetve, hogy a határon túl élő magyarok támogatása mellett bizonyos alapvető dolgokra, ami az anyaországokban élőket érinti, meg esetleg nem áldoz elegendő erőforrást. De teljesen demagóg és rosszindulatú érvelés, hogy azt a pár milliárd forintot, amit a határon túliak iskolatámogatására költenek, azt bizony az itthoni oktatásba és egészésgügybe kellene tolni. Nem, nem azt a pár milliárdot kellene átcsoportosítani, hanem más valóban értelmetlen költekezésből (pl. stadionok építése) volna illendő magukat visszafogni és azt fontosabb dolgokra fordítani.

    Vörös Kajmán

  78. A Kedves Cikkíró mi a francot keresett Párkányban, miért nem Magyarországon rendezi a ” céges ügyeit” ??? hmmmm….. Szégyen ,hogy ilyen irigy legyen valaki….Ez apró pénz amit azoknak adnak akik a határokon kívül rekedtek pont az anyaország hülyesége és gyávasága miatt….Ja és akik az anyaországon kívül vannak amiatt is vannak ott mert az anyaország államatyái eladták annó azokat a területeket, No comment…….Ugyanezeknek a valamikori államatyák leszármazozttjai sanyargatják népünket nemzetünket ….Nem a határintúliaktól kell sajnálni az apró pénzt!!!!! ….Nézzünk körül saját házunk táján inkább! Gyáva népnek nincs hazája! De még a kutya sem dobja el a köjkét! Ne a sajátjainktól sajnáljuk !!!!

    Sogun

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  79. Na ez az a cikk, ami nemzetrontó!
    Miért sajnáljak külföldi magyaroktól 100 eurót?
    Nem ez lenne a nemzet lényege, hogy összefogunk, és azt segítjük, akinek nehezebb?Ráadásul miért kéne rájuk ferde szemmel néznem?
    Hát nem a testvéreim?Nem tartozunk össze?
    Ha ez igaz lenne, a balos médiumok nem őrjöngtek volna már, hogy a rezsim épp szavazatokat vásárol?
    Ha ez igaz lenne, a szerző nem írná oda a nevét?
    Jelenleg annyit olvashatunk csak, hogy „híradmin”
    ha viszont én szeretnék hozzá szólni, még az e-mail címemet is adjam meg!Ezt én surmóságnak tartom!

    Arnold Dávid

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  80. sajnos ez van magyart országon itt a kis nyugdijas elmegy az őnkormányathoz segélyt kérni nagy huza vona után adnak 3000 ezer forintot. tiszta szégyen. inkáb nem kér az ember. de maguk.kőzőt száz ezreket osztanak szét. nem hogy 70 vagy 150 eurot adnának. nesztek a nagy semi a szegényeken kelene segiteni itthon mért nem lehet ugyan eszt meg csinálni mert az ithoni nép birka.

    marika Németh

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  81. Hogy tud egy magyar ennyire magyar ellenes hozzaszolasokat irni? :|. Fajdalmas, mi kulhoni magyarok naponta szenvedunk es vagyunk megalazva, mert magyarnak szulettunk, errefel vannak otthon ilyen sik agyuak. Csak, hogy tudjatok, egy hajszalon mulott az, hogy ti is a mi helyzetunkbe legyetek, latnam akkor, hogy josztok ezzel a „torodjunk bele dologgal, es hogy ez mar elavult tema es tovabb kell lepni”. Es sajnaltok tolunk 70 eurot? Dogoljon meg minden egyes magyar aki sajnalja honfitarsatol a 70 eurot. Nem tudjatok ertekelni, hogy a sajat orszagotokban elhettek, fajdalmas, siralmas. Es ezt a penzt azert kaptuk mert magyar iskolaba jartunk, ami higyjetek el, hogy legalabbis itt Erdelyben fele annyira sem felszerelt mint a magyarorszagi iskolak, es az allam is megtagad tolunk tamogatasokat, es tudjatok miert? Mert magyarok vagyunk. Es ezt a dontest meg az MSZP adta. Ne a Fideszre kenjetek mindent. Mert a Fidesz szerintem eddig csak jot tett. Es nem fogunk menni szavazni. Ennyi eszunk nekunk is van. Es fajdalmas, hogy megkaptuk az allampolgarsagot, ami nekunk oriasi eszmei ertek, es errefel vannak olyan hazai magyarok akik ezt ellenzik. De szerencsere keves az ilyen, es csak azert tunik soknak, mert a netten nagy a szajuk, szerencsere ahanyszor voltam magyarban mindig meleg szivvel fogadtak

    Norbert

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  82. Ahelyett, hogy azon lennetek felhaborodva, hogy mi, testveretek, magyarok, kapunk nyamvadt 70 eurot, toroljetek el a zsidoknak a fizetest, azert amihez abszolut semmi kozunk es amiert tobb milliardokat kapnak a magyar kormanytol.

    Norbert

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  83. Többször említik, hogy a nyugdíjasnak sem lehetne szavazni, mert nem adózik. Elfelejtik, hogy ezek a nyugdíjasok átlagosan 30 – 40 egynéhány éven keresztül adóztak!!
    Marika

    1. Kedves Marika! a nyugdijasok „30-40 egynéhány évesn keresztül” szavaztak is. Ha már ennyire kiragadjuk, h miért ne szavazzanak a külföldi magyarok, akkor ennyi erővel ne szavazzon a magyarországi magyar se aki nem adózik, pl a külföldön dolgozó magyar állampolgár se ide adózik, a cigány se adózik, és igen, a nyugdijas sem adózik. Szavazzon akkor az aki Magyarországon él, és dolgozik!!
      Tisztelettel, Anikó

  84. Ennyi helyesírási hibával írott szöveget már rég láttam! Egy igazi Magyar, miért nem törekszik arra hogy azt a magyar szót helyesen írja le!
    Írta: VALI Külhoni magyar.

  85. 2013. OKTÓBER.3-ÁN EGY TEMERINI 16 ÉVES MAGYAR FIÚT ISKOLÁBA MENET A BUSZON EGY 30-40 ÉV KÖRÜLI NEM MAGYAR FÉRFI SÉRTEGETETT ÉS KIPOFOZOTT S CSAK AZÉRT MERT ÉSZREVETTE HOGY MAGYAR NYELVEN SMS-ZIK. NEM KAMU HÍR http://www.magyarszo.com EL LEHET OLVASNI! A RENDŐRSÉG MÉG A MAI NAPIG NEM IGAZÁN TÖRTE MAGÁT EZ ÜGYBEN. MIT SZÓLSZ TE EHHEZ MAGYARORSZÁGI MAGYAR! TE IGAZI HAZÁDNAK TEKINTENÉD AZ ILYEN ORSZÁGOT? AHOL CSAK AZÉRT KAPSZ MERT SZERBIAI VAGY DE MAGYAR!
    vali

  86. Nekem csak egy nagy kérdésem lenne a Tisztelt Határontúli Magyarokhoz: Mit tesz a trianoni határon kivűli magyarság azért hogy ismét visszacsatolják az Anyaországhoz? Repült már a levegőbe egyetlen román rendőrörs? Siklattak már ki „szlovák” vonatot? Távcsövespuskával szedegetik le a rácokat? Mert ahogy egy albán kollégám mondta: meg is érdemlitek hogy ez van,hiszen nem harcoltok,csak szép kényelmesen ültök.Mindenki óbégatott hogy milyen a Funar.Volt egy tökös kolozsvári magyar csapat aki likvidálja? Nem.
    Autonómia: a dél-tiroliak évtizedeken keresztül irtották az olasz csendőröket,hivatalnokokat.Baszkföld se biztonságos spanyol hivatalnoknak.Észak-Irország és még sorolhatnám.

    Szóval először nektek elszakitott magyaroknak kéne megkezdeni a harcot,mely vérrel fog járni,hogy megkapjátok ami jár: magyar anyaföldet és magyar állampolgárságot.

    Akartok ti egyáltalán területileg ide tartozni? Mert ha nem,akkor felesleges állampolgárságról beszélni.
    1918-1919-ben is böszmén néztétek,ahogy 10ezer román katona elfoglalja Erdélyt,ha csak kaszával kapával mentek rájuk esélyük se lett volna! A csehek meg párszáz katonával foglalták el a Felvidéket,és ti csak lestetek.

    Én Németországban élek,magyar állampolgár vagyok,és mehetnék szavazni.De nem megyek,mert ez nem az én országom,nem vagyok német,nincs jogom(pedig lenne) beleszólni az ő dolgaikba.

    Igy amig vissza nem csatlakoztok nektek sincs ehhez jogotok!

    Attila

    1. Mint erdelyi magyar faj amit mondasz de nagyon igazad van. Sajnos valoban le vagyunk ragadva, es a politikusok is csak a sajat erdekeiket nezik maskepp mar reg lenne autonomia. Szavazni meg mi sem megyunk, legalabbis nekem egy olyan ismerosom sincs aki megy, nincs kozunk beleszolni az ottani politikaba, foleg ha vakon olyanra szavazunk aki art az ottani magyarsagnak.
      Minden esetre nagyon igazad van. Minden egyes szavad igaz. De eljon a mi idonk is, muszaly eljojjon.

      Norbert

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    2. Kedves Attila! Röviden és téged éppen nem érdekelnek azok a területek amik Trianon előtt Magyarország volt? Talán neked is oda kellene állni a csatasorba, hogy harcolj azért ami a tiéd volt ,mert hát ha szüleid nem is de a nagyszüleid igen is Trianon előtt születtek. Meg még nem vérrel csatolták el a területeket, hanem tintával, és mi azt szeretnénk, hogy ugyan úgy csatolják is vissza. TE elhagytad hazádat, a mi szüleink el lettek csatolva, a kettő nem ugyan az. A sok, hozzászólásból derül ki az is, hogy vagytok Magyarok akiket csak a saját zsebe érdekli és nem a saját népe vagy a saját országa. Tégedet is jól ki oktatott a szocializmus, GRATULÁLOK:

      Tisztelettel László.

  87. Te jó ég! Elkapott a hányinger a cikk olvasása közben… 2X kellett átolvasnom mert nem hitem a szemek! Hogyan lehet ilyen felháborító cikket írni? Miért baj az ha mi Magyarok Magyarokat támogatunk??? Tudja mit kedves író? Én személy szerint szivesebben támogatom a külhonban élőket mint, hogy az adóm az itthoni lusta, dolgozni nem akaró (TISZTELET A KIVÉTELNEK!) kissebségre illetve ingyen élősködő menekültekre szórjam… Véleményem szerint ez egy okos, és helyes döntés volt a kormánytól… Annyiban igaza van az írónak, hogy tényleg már minden a mi adónkból megy, és mindent mi fizetünk, de akkor ne adjunk az itthoni naplopó bandának semmit, hanem tanuljanak, azután meg menyjenek el dolgozni, és ne csak a semmittevésből éldegéljenek mint a kiskirályok… Szóval mindenkinek igaza van, de saját testvéreinktől ne sajnáljuk már ezt a kis támogatást amit kapnak… Higgye el, van nekik elég bajuk odakint…

    HZS

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  88. Tisztelet a határon túli magyaroknak, hogy őrzik a „magyarságukat- nyelv- öltözködési hagyományok – „de ne esünk át a ló túlsó oldalára.Ha nem itthon élnek akkor honnan tudják hogy itthon milyen az élet és milyen lelkiismerettel tudnak egyes személyekre szavazni majd választáskor..A facebookon olvastam hogy Párkányban milyen egyszerűen igényelhetnek iskolai támogatást/–70-120 eurót–/Itthon nincsennek szegény rászoruló gyerekek.Igen segítsük őket,de csak azután ha már itthon nem látunk kukázó- éhes kisgyermekeket.
    Rebeka

  89. Ez visszataszító gondolkodásról tesz tanúbizonyságot, mert a külhoni magyarokat segíteni kötelessége az ország minden polgárának teljesen mindegy milyen formában akinek ez nem tetszik az nem érdemli meg a magyar állampolgárságot!

    Tóth Imre

  90. TISZTELT REBEKA!
    Ha olvasta volna, vagy tanult volna történelem órán,( remélem tanították) a második világháború idején, Magyarország a Trianon által elvesztett egyes területét visszafoglalta. Nagyon sok külhoni magyar akkor csatlakozott a Magyar sereghez, A háború után nekik menekülni kellett mint magyar katonáknak már aki életben maradt..Mit gondol hova mentek? Sokuk Magyarországra ott alapítottak családot is. Nagyon sok külhoni Magyarnak közeli rokona van Magyarországon. A háború után sok-sok magyar ártatlant a JUG. partizánok meghurcolták, lelőtték őket, a magyar katonák tetteiért. Ezek mind ártatlan civilek voltak nők,gyerekek is.Nekem anyai oldalról nagybátyám kerül oda mind Magyar katona. Hallott e már 56 ról. apai oldalról nagyapámnak 17 évesen menekülni kellett mert harcolt egy jobb Magyarországért, sajnos a harc hiábavaló volt. De nagyon sok rokon ott maradt közeli rokon! Kapcsolat van akiktől informálódik az ember, na meg ott van a média is, meg hát sűrűn az ember át is látogat. Mi sem járunk csukott szemmel. De nem kell aggódni, mi nagyon sokan nem a szavazásért vettük fel az állampolgárságot. De sajnos ezt Önök nem értik meg, kapzsian félnek tőlünk Magyaroktól! Mint ahogy már itt elhangzott az országban élő cigány néptől kell félniük ha így halad és így támogatják őket, tíz év alatt többen lesznek mint maguk.
    VALI

  91. Tudja Rebeka szégyen hogy egy magyarországi ember ilyen dolgokról nem tud, nem hallott vagy nem olvasott.HOGY MÉG ORSZÁGA TÖRTÉNELMÉT SEM ISMERI.
    VALI

  92. A legjobb megoldás az eredeti országhatárok visszaállítása lenne!
    Újra Nagy Magyarország!! És nem lenne probléma ilyenből sem!
    Sokszor elgondolkodok, hogy mégis hogyan engedhették eme borzalmas tettet anno megtenni, hogy így megcsonkították hazánkat! Ez a nyugat szégyene!
    Béke legyen veletek!
    K.Attila

  93. Mindenféle kulturális támogatással egyetértek, még ha ez pénzbe is kerül. Igen is, segítsük a határainkon túl élő magyarokat, hogy megőrizhessék nyelvüket, hagyományaikat, kultúrájukat. Minden kormánynak minden lehetséges eszközt be kell vetnie, hogy kisebbségi jogaik ne sérüljenek. Ha már ilyen tragikusan alakult a történelmünk, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt. A határon belül élők támogatása ugyanilyen fontos, de a kettő nem zárja, nem zárhatja ki egymást. VISZONT azzal kénytelen vagyok egyetérteni, hogy a magyarországi választások az itt élők és adót fizetők belügye. Még azzal is egyetértek, hogy a határon túli magyaroknak legyenek képviselői a magyar parlamentben, hogy eredményesebben tudjanak hangot adni a gondjaiknak. Azzal viszont végképp nem értek egyet, hogy a határon túl élőket politikai bábjátékukban felhasználják a politikusok, és mesterségesen ellentétet szítsanak az anyaországban és a határon túl élők közt. Az utóbbi időkben mindent elkövettek, hogy szétziláljanak bennünket határon belül és kívül, mi meg hagyjuk ezt. A valódi problémát nem egymásban kell látnunk, hanem a cinikus, hatalom és vagyon éhes politikusokban, akiknek semmi sem szent, miközben a magyarságra hivatkoznak, éppen annak tönkretételén munkálkodnak.

    F. Erzsébet

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  94. Feherul a gazdasag,mashol meg feketedik.csusszkalnak,repkednek milliardok.ez az5-nem lehet hogy eppen az amit meg lehetett volna nyerni a lotton,csak epp errol sem tudunk.repul a sok penz ki tudja hol all meg?Egy kis nyaralo lessz belole,vagy epp egy luxus jacht,vagy svicerlandi bankszamla.persze ha egy kisembernel landolna egy ekkora osszeg,meg a bordait is atvilagitanak.kiadott erre engedelyt az kene elovenni.ott is kell lennie kozigazgatasnak vagy nincs?A roman lej erosebb mint a forint nem ertem hogy miert innen kell,vagy kotelezo?Ekkora osszegeket kiszipolyozni

    E Laszlo

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  95. De kulonben meg feleslegesnek tartom ezt a sok kerdest,meg hozzaszolast,mert maguk ugyis kimagyarazzak,hiszen ez a dolguk,nem,a duma hogy elhittessek a sok emberrel,hogy onok mijen jot cselekedtek,es remek helyre kerult ez a nagy osszeg.Csak a gond ott kezdodik hogy az ottani Magyarallampolgarok tudtak rola,az itteniek meg csak ugy ertesultek rola ,na ez a nem mindegy.Lenne egy kerdesem:az ottaniak roghoz vannak kotve vagy mi,ennyi ido elteltevel,mar Magyaroeszagra is koltozhettek volna.Ezzel kezdetet vehette volna a kozos teherviseles is.Es ha itt elne kivancsi lennek az illeto hozzaszolasahoz.Ezzel az erovel akkar az amerikaban elo magyarokat is tamogathatnak.Ebbol az,itteni nyugdijasoknak mekkora osszeget lehetne emelni.Vagy erdelyig mekkora autopalyat lehetne a jobb megkozelites erdekeben.En azt mondom hogy csak magyarazkodjanak tovabb,ha mar ilyen hejzetbe hoztak magukat igy kell csinalni.

    E Laszlo

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Tisztelt László minek Önnek Erdélyig autópálya? Mit akar ott Erdélyben , ha így ítélkezik a külhoni magyarokról?
      Nagyon sajnálom Önt, ha nem olvas.
      külhoni magyar.

  96. Hulyeseg az egesz.

    E Laszlo

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  97. Utanna nezet az illeto hogy tenyleg egyszeru regosztracioval kp ban megkapjak a lovet.nos errol nem szamol be

    E Laszlo

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  98. Kedves honfitarsaim,nem vettetek eszre hogy egymast uberelitek,mar lassan elmentek,odaig hogy en magyarvagyok o meg erdelyi.ez a tema direkt lett feldobva.konkret valaszokat nem kaptok csak egymassal vitatkoztok.hogy igy meg ugy ez a love ugrott majd szamon kell kerni az alapitvanytol,meg a vezetestol ennyi.

    E Laszlo

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  99. Én három gyermeket neveltem ,föl nagy nehézségek árán!!!Soha NEM KAPTAM SEMMIFÉLE TÁMOGATÁST MERT NEKEM NEM JÁRT!!!!Mára SIKERÜLT FELKÜZDENEM MAGAM ODÁIG,hogy egyik napról a másikra élek!DOLGOZOM ,igaz Minimálbéren de ez csak arra jó hogy ne haljak éhen!!Belföldön ne lenne ennek a pénznek helye ???

    TATA

  100. Meg vagyok döbbenve, hogy ezen a portálon megjelenhetett egy ilyen gyalázatos, magyarellenes szöveg. Hogy miért magyarellenes? Mert ismét a határon túli magyarok ellen uszít, pont úgy, mint 2004-ben. Emlékszünk még? 23 millió „román” fogja lerohanni és kifosztani Magyarországot. Mondta a hazaáruló balliberális oldal. Természetesen hazugság volt, a legaljasabb fajtából. Most sem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy tudhassunk, honnan származik ez a förmedvény.
    Kezdjük ott, hogy a szöveg úgy állítja be a határon túli magyar gyerekek iskolakezdési támogatását, mintha ez valami új és titkos dolog lenne („a média hallgat róla”). Ezzel alapozza meg az összeesküvés hangulatot. Pedig csak arról van szó, hogy a szerző tájékozottsága a nullához konvergál a témában, ugyanis 2001 óta, a Kedvezménytörvény megszületése óta támogatja a magyar állam a határon túli magyar gyerekek tanévkezdését. Tehát 12 éve, folyamatosan, évente egy alkalommal, most éppen 20-22 ezer forinttal.
    És persze a média nem hallgat róla, csak mivel ez 12 éve így van, nem éppen az a friss „szenzáció”, amivel a szerkesztők megtöltik a lapjaikat. Aki rákeres a Google-ben, bőven talál róla anyagot, persze jobbára a régebbi, több évvel ezelőtti írások között. Tehát a szerző egyszerűen hazudik, hogy csak az Eduline-on van róla említés.
    Folytassuk azzal, hogy mégis miféle gazember az, aki egyébként Párkányban intézi a céges banki ügyeit, de azon háborog, hogy olyanok kapnak a magyar közpénzből, akik nem ide adóznak. Nos, ez egy hülye gazember. Mert aki Párkányban intézi a céges banki ügyeit, az jó eséllyel nem Magyarországon, hanem Szlovákiában adózik. De persze a markát azt tudja tartani.
    Végül azért azzal is érdemes lenne foglalkozni, hogy mégis miféle emberi minőséget mutat ez a szerző. A legrosszabb, legpocsékabb, legalávalóbb tulajdonságokat villantja: irigység, önzés, kapzsiság. Az együttérzés, a testvéri érzés teljes hiánya. A bunkó „kaparj kurta” mentalitás, a gyűlölködés terjesztése, a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” és végül a hamisítatlan otromba kommunista demagógia. Minden benne van ebben ebben a mocskolódó pamfletben, ami miatt normális ember undorral fordul el ettől az embernek látszó aljfajtól: a lumpenproli söpredéktől.
    Épp csak azt felejtette le ez a gazember a szövege végéről, hogy mér nem veszünk abból a pénzből is lélegeztetőgépet.
    Vén Csataló

    1. Kedves Olvasó (Vén Csataló)!

      Ne hüledezzen, és ne legyen megdöbbenve! Mert ez a mai valóság, hogy ilyen írások keringenek bizonyos portálokon, s ebben a már zajló ocsmány kampányban szoknia kell az efféle uszításokat.

      Hüledezés helyett inkább írja meg higgadtan a véleményét, és azzal döngölje földbe azokat, akikkel Ön nem ért egyet. Mert kirohanásokkal, káromkodásokkal és durvaságokkal nem lehet diadalmaskodni, csak lesüllyedni a hazug balliberálisok szintjére!

      Láthatta, mit műveltek Bajnaiék egy jó hete. Na, olyan akciókra és ilyen hazug írásokra lehet számítani a következő hónapokban, s ha nem készülünk fel rá, akkor menthetetlenül veszítünk, mert ezek képesek lesznek felhergelni és maguk mellé állítani a tömegeket, hiszen közel száz éves gyakorlatuk van benne (ha a tanácsköztársaság gyalázatos idejét is beleértjük!).

      (Híradmin)

  101. Nem tudom, nem lenne jobb megoldas egy olyan sablont beszerezni, amely megjeleniti a kommentmotor altal biztositott szerzonevet a vastag betus felszolitas helyett? Erdemes lenne a site fejlesztojevel egyeztetni errol, az interneten ugyanis – meglepo modon – nem szokas alairni a kommenteket pont azert, mert a legtobb esetben a forummotor nevesiti azokat.

    hron84

  102. Minden MAGYAR embernek egyenlő jogokat, és egyenlő kötelezettségeket! Ne jusson se több, se kevesebb, a rosszból vagy a jóból, bárhol is él az a Magyar. Ne legyen előjog, vagy hátrány az, hogy valaki a határokon belül, vagy kívül él. Ja, és ne támadjátok egymást Magyarok, ha már annak valljátok magatokat. Ne egymást bántsuk, van elég aki ellen összefoghatnánk!
    Laci.

  103. Csak évente 1 szer kapnak, 1-12 Osztályos MAGYARul tanuló Határon túli MAGYAR gyermekek! (20-22ezer FT-ot), 1szer 1 évben… Ennyi!, ennyit meg érdemelnek azért mert nem asszimilálódnak és meg maradnak magyarnak! (és sokaknak nagy segítség) itt nállunk Erdélyben is!

    Robert

  104. Megértem a cikk íróját, hogy csavarja a „nóziját” Nem kell olyan nagy kampós nózit növeszteni!
    Csak a zsidók támogathatják egymást?
    Mi nem?

    Kis János

  105. Csak egy apró tárgyi tévedés… Semmiféle Bethlen Közalapítvány nem fizet ilyesmit Magyarországon.
    Ezeket a pénzeket a Bethlen Gábor Alap-on keresztül a költségvetésből finanszírozza az állam.

    Az Alapról a 2010. évi CLXXXII. törvény rendelkezik, ez az Alap a jogutódja a korábbi Szülőföld alapnak hasonló célokkal.

    Szóval bárki is írta a bejegyzést, vagy nem ért az internetes kereséshez, vagy nemtudom, de ezt kb 5 perc alatt minimális google használat mellett egészen könnyen megtaláltam.

    Az itt található 2012-es beszámoló szerint: http://www.parlament.hu/irom39/11399/11399.pdf

    elköltött erre a célra az ország kb 12-13 mrd forintot, ami a jól hasznosult, én örülök neki, még annak ellenére is, hogy egy csomó mindenre kellene pénz, akkor ha kell is ne ebből az alapból vegyük ki, ne ebből az alapból sajnáljuk. Majd ha már nincs máshonnan elvenni, ami ennél feleslegesebb (és valljuk be azért még a legvadabb ellenzők is szerintem tudnak ilyet mondani kapasból), akkor majd gondolkodjunk el ezen.

    Pifta

  106. Hogy rohadjon meg aki írta!!!A zsidó holokamu milliárdok nem bántja a szerző büdös lelkét?????A cigány segély se bántja a férget???Inkább adom a pénzem a Magyar testvéreimnek mint ezeknek az élősködö patkányoknak!!!!!!!És megkérdezném a szerzőt mi a jó büdös francnak intézi külföldön a pénzügyeit ha ő ilyen nagy Magyar??????Egy féreg vagy még jo hogy kihalófélben van a fajtád!!!!!!

    Szántó László/Marosvásárhelyi

  107. Szerintem sem helyes az, hogy támogassátok a külföldön levő magyar oktatást, hogy még ideig-óráig megmaradhassunk magyarok külhonban. Igen. Sokkal hasznosabb dolgokat is lehetne ebből a pénzből támogatni, például egy ezredik holokausztemlékhelyet vagy egy roma büszkeség centrumot, életjáradékokat naplopóknak. Hajrá, ettől lesz egyre erősebb a Nemzet! 🙁

    Zsolt

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  108. Havi lebontásban ez 1830 FT/hó, és tanulásra, nem pedig apunak, anyunak 1-1 doboz cigire. Egy élősködő cigány gyerek akiből, tisztelet a kivételnek bűnözőt neveltek, mennyit kap havonta?
    Zsolt

  109. Felháboritó, hogy milyen undoritó emberek élnek köztünk, hogy sajnálja a magyartól a pénzt, de nem sajnálja a cigánytól. Hogy évi 22.000 ft-ért ilyen megnyilvánulások vannak.. Szégyen! Miért nem szavaztatok olyan kormányt aki a magyarországi magyarokat támogatja a még jelenleg kisebbség helyett? Miért engeditek, h olyan sok pénzel támogassa a cigányokat, miért nem mentetek tüntetni, h azt a pénzt forditsák az iskolákra, h ne kelljen bezárni? Ezt TI szavaztátok meg, akkor éljetek boldogan még néhány hónapig élvezhetitek. Tudjátok ezért az évi 22.000 ft-ért egyetlenegy külföldi magyar sem verte az asztalt, h de már nekem ez kell, de veri a cigány havi több százezerért és meg is kapja. A szavazásról annyi a véleményem, h ha azt veszitek alapnak, h nem ide adózik miért szólna bele, akkor hőbörögjetek azért is, h a nyugdijasok, a külföldön dolgozó magyar állampolgárok, a cigányok se szavazhassanak!
    Sokan irtátok, h költözzön Magyarországra a külföldi magyar és akkor egyenlő jogokkal bir az itteniekkel. Egyrészt soha nem lesz egyenlő, m mindig le lesznek nézve, m ilyen a magyar mentalitás(tisztelet a kivételnek), másrészt meg akkor azon menne a hőbörgés, h átjön és elveszi a munkahelyedet.
    Erdélyi magyar vagyok, ott jártam magyar óvoldába, általános iskolába és 70 km-re mentem, h magyar gimibe járhassak. Ott leéretségiztem, átjöttem Magyarországra továbbtanulni és itt helyezkedtem el, ide adózok, de nem igényeltem a személyit, nem akarok szavazni sem, ahogyan a külföldön élő magyarok sem. Szavaztassátok csak a cigányokat és lesz megint szép 4 év!

    Külföldön élő magyaroknak: „ne állj le vitatkozni idiótákkal, m ahhoz le kell sülyedned az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal”. Néhány gyöpös agyú soha nem fogja tudni felfogni azt, h milyen romániában, ukrajnában stb magyarként élni, de majd lassan megtudják, m ők lesznek a kisebbség és megtanulja, h kussba kell ám lenni keményen ha nem akarod, h a gyereked kék-zöld foltosan menjenek haza ha nem cigányul beszélnek az utcán. Még most könnyen vannak, bár már most sem magyarok irányitják az országot 🙂 Ők vajon hány évig tudnak majd megmaradni magyarnak?!

    Aniko

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  110. Én magyarországi magyarként nem kapok semmilyen támogatást más országok kormányaitól. Sajnos mert csak magyar vagyok… Nem tudom elfogadni, a külhoni magyarok bármilyen támogatását sem, élnek egy adott országban (legtöbben már EU tagállamban), és vonatkoznak rájuk saját országuk törvényei, saját kormányuk gondoskodik róluk. A szavazati jog is ilyen, az szavazzon akire az adott ország törvényei vonatkoznak, ebbe nem lehet belekötni. Semmi szükség arra, hogy idegenek beleszóljanak az itt élők (akikre Magyarország törvényei vonatkoznak) sorsába. A szavazati jog megadása is csak további problémákat generál az itt élők és a nem itt élők között. Mindezt csak és kizárólag azért, hogy a jelenlegi kormány 100 évig hivatalban maradhasson.

    Saint-Savin

    1. Kedves Saint-Savin,
      lehetséges, hogy Ön személy szerint nem kap semmiféle támogatást más országok kormányaitól, viszont áttételesen igenis. Ha jól tudom, Magyarország nettó befizető az Unión belül, ami azt jelenti, hogy amennyiben épp Magyarország lehívja a számára az uniós (más tagállamok által befizetett) pénzeket, akkor áttételesen Önök is, magyarországi magyarok is részesülnek a más tagállamok adófizetői által befizetett adókból ma Magyarország számára biztosított pénzösszegekből.
      Nem mellesleg mindig függ melyik oldalról nézzük a dolgokat, én határon túli magyarként, nagyon örülök annak, hogy a magyarul tanuló gyerekek részesülhetnek ebben a támogatásban, s feltétele a magyar óvodába-iskolába való járás, tehát mondjuk esély van arra, hogy nem felejtenek el magyarul írni-olvasni, beszélni..
      Természetesen a szavazati jog az egy másik kérdés. Ha nem élek ott, ne szavazhassak, de teszem azt, amikor Magyarországon dolgoztam tíz évig, akkor lehet, hogy szerettem volna szavazni arról, miként is adózzak, hogy vonatkozzanak rám a magyar törvények, többek között megélhettem az idegenrendészeti eljárások nem éppen határontúli-magyarbarát ügyintézési stílusát, majd tíz évig bizonyítgathattam évente, hogy azért tudok ám magyarul beszélni, el tudom magam tartani Magyarország határain belül, stb.
      hatarontulimagyar-barat ugyintezesi stilusat, fizethettem a fizetnivalókat, kötelező ügyintézési díjakat, sőt utazhattam évente Kolozsvárra, hogy határon túli magyarként vízumot igényelhessek, és azt sem kívánom senkinek, amivel ott szembesült az ember.
      Az meg, hogy nem tudja elfogadni a határon túl élő magyarok semmiféle támogatását, egy nem éppen szép álláspont… most ne is beszéljünk a határon túl élő magyar személyek támogatásáról, de azért a magyar történelem és kultúra emlékeit megőrizni úgy gondolom, más módon nem lenne lehetséges, mert gondolom nem mondok nagyon furcsa dolgot, ha azt állítom, hogy a más országoknak nem nagyon lenne érdeke megőrizni azt, ami mondjuk a magyarok történelme, kultúrája, még akkor sem, ha az Unióban van Románia is, stb.
      Nem mellesleg az, hogy ilyen viták vannak itt is, azt jelzi, méltán jutott egy ország oda, ahova, kicsi közösségekre is ugyanez a szemlélet a jellemző. Csak az én falumra, ha utalok, román utálja a magyart, cigányt és fordítva, katolikus(magyar) semmibe nezi a reformatus (magyar) embert. Tehát ez mindig így is volt, így is lesz… és még egyszer, talán tényleg az lenne a legjobb, ha ezek a határon túli magyarok szépen beolvadnának a románok, szlovákok, szerbek, stb.. közé és mondjuk még csak a vallásukat is megváltoztatnák, hogy semmi se kösse őket ahhoz a Magyarországhoz, ahol így gondolnak rájuk….

      Nagy Lóránd

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  111. Soha nem mertem volna gondolni, hogy ezen a portálon egyszer egy ilyen cikk fog megjelenni. Az emlitett támogatás a határon túli magyar oktatásban részt vevő tanulók kapják. Ez eddig is megvolt, az Orbán kormány még le is csippentett belőle. Nem elég, hogy bennünket, határon túli magyarokat utálnak románok, szerbek, cigányok, szlovákok még az anyaországban is úszitanak a magyar oktatás támogatása ellen. Ha a román sajtóban egy román egy ilyen cikket jelentetett volna meg a saját fajtája ellen akkor megköveznék a románok.
    Ugy látszik pusztulásra van itélve a magyar nép mert a sajátjába is belerúg.
    Szégyeljék magukat nemcsak a cikk irója hanem ennek a portálnak az üzemeltetői is. Eddig nagyon kedveltem magukat, minden cikküket elolvastam de ezzel a cikkel nagyon elvették a kedvemet a további olvasástól. Politikai inditatású a cikk és pont a magyarokba rúg bele, nem az Orbán vezetésbe.
    Kérem ha ezt nem cenzurázzák tegyék közzé a hozzászólásomat és vegyenek le a hirlevelek listájáról.
    Amit ezzel a cikkel müveltek az megalázó számunkra határon túliakra és egy szégyen magukra.
    egy magyar pedagógus

    István

    Kedves Honfitársunk! Hogy nem veszi észre, hogy mi zajlik Magyarországon? Uram, mi is harcolunk ezzel a lelki nyomorék, aljas balliberális bandával! Nézze meg a közvélemény-kutatási adatokat! Ezeknek a tetveknek növekedett a népszerűségük! Muszáj volt nyilvánosságra hozni, mert lehet, hogy Ön és sok honfitársunk nem is tudná, mivel kampányolnak!

    Bevallom Önnek, hogy okos ellenérveket vártam, és nem vényasszonyos nyivákolást, kemény kiállást, és nem önsajnálatot! Nem siránkozást, hanem a tetű banda elleni összefogást!

    Higgye el, itt is bele rúgnak az igaz magyarokba, a hazafikba,… akik aggódnak hazánkért épp úgy, mint Önökért!

    Látja, ha mi nem hozzuk nyilvánosságra, Önnek fogalma sincs, miről szól a suttogó propaganda! Önnek is az Orbán vezetéssel van baja? Akkor támogatja a balliberális maffiát? Hát ezt kapta tőlük,…

    Nem hőbörögni, megsértődni kell, kedves Olvasónk, hanem okosan cáfolni!

    Sok sikert ehhez!

    Híradmin

  112. Még azt szeretném hozzáfűzni, hogy talán ezek a nemzeti cikkek felnyitják a határon túli, ugynevezett magyarok szemét. Talán jobb lenne ha mi is felülvizsgálnánk azt hogy minek érezzük magunkat. Ha holnap úgy kelnék fel, hogy román vagyok akkor nem is bosszantanám magam az ilyen irásokon. Nem zavarna olyan dolog mint Mohács, Trianon. A trianon kifejezetten boldoggá tenne és szórakoznék azon, hogy a mellettem élő kisebbség hogy eszi egymást amig fel nem morzsolódik. Nem zavarna ha hazátlannak neveznének de mondjuk örülnék annak, hogy egy nemzet része lehetek. Azt hiszem a román honfitársaim elkezdenének kedvelni is ha örülnék például Erdély egyesülésének Romániával. Egy olyan nemzet része lehetnék amelyben az ilyen vitát kiváltó egyéneket mélyen megvetné és kitaszitaná magából.
    Én minden esetre többé ide magyar nyelven nem fogok irni.

    István

  113. Megmondom önöknek világosan. Én nem kedveltem az Orbán politikát. Önök viszont viszályt keltenek csak azért, hogy a fidesz kevesebb szavazatot kapjon. Az egész eddigi müködésük bizonyitotta, hogy kaphattunk egy komoly felvilágositást arról, hogy mi zajlik Magyarországon és a világban. Örömmel olvastam a cikkeiket és szinte mindegyikkel egyet értettem. Én nem vagyok magyar állampolgár, nem szavazok. Ha szavazhatnék a Jobbikra szavaznék. Most viszont azt látom, hogy a normális, kiegyensúlyozott tájékoztatást feladják hangulatkeltés céljából. Valóban nem hőbörögni kellene de ez amit most csináltak csak visszatetszést kelthet.
    Örültem, hogy ujrakezdték a portált de most azt kell mondjam, hogy mélységesen csalódtam. Nemzeti oldaltól nem ezt várja el az ember.
    Ez a cikk csúsztatáson alapul. A szocik is folyósitották az oktatási támogatást. Miért hazudják, hogy ez el van titkolva, hosszú évek óta támogatják a magyar oktatást. Most azt várják el a mostani kormánytól hogy ezt ne tegye. Lelkük rajta.
    Nézzék meg, hogy mennyi hozzászólást kaptak, ezek jelentős része felháborodott az irottakon.
    Ezeknél a pénzeknél sokkal többet költenek semmittevőkre, onnan is lehetne fargni. Most röhöghetnek ezeken a vitákon a szocik és a cionisták mert a malmukra hajtják a vizet.
    És valóban igaza van, amig kicsinyeskednek kilopkodják az országukat a multik, átveszik az irányitást az EU támogató háttérhatalom. Ez a magyarság átka, hogy még a nemzeti érzelműek is mint a kutyák rágják egymást.
    A maguk kezében volt a hatalom a választáskor is, egyetlen külföldi sem szavazott. Miért lenne most jobb választásuk?
    Az emlitett támogatás nem fogja befolyásolni azt a pár ezer küldöldit aki el fog menni szavazni. Maguk baltázták el az előző választást és most egy esetleges hasonló helyzetért meg is van a forgatókönyv hogy ki legyen a hibás.
    Mindegy, én vagyok a hibás, hogy belementem ilyen eszement téma vitájába. nem kivánkozom ezekkel a jövőben foglalkozni, keresek más portálokat. Ajánlom mindenkinek a levelek szürését erről a lapról.
    Szebb jövőt.

    István

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

Hozzászólás a(z) Péter Lóránt bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük