Alkotmányos tudathasadás

Miért lehet az alsóházban egy párt, a KDNP?

Ha már így van, akkor nem a felsőházban lenne a helye valami hasonlónak, de nem pártnak? Nem más ez a mostani helyzet, mint a bomlás virága, ha komolyan veszem a KDNP elnevezéséből következő értékrendjét.

Már gyerekként felmerült bennem (hol volt akkor a most – csak a kommunizmus előtti pártokról tanulhattam a történelemben), hogy mi lehet a magyarázata a KDNP párt mivoltának (60-as években voltam középiskolás).

Azt hittem, hogy nekem kell majd tájékozottabbnak lennem, hogy megértsem a politikai élet logikáját, de nem, mint kisült a világ rendszerében van megroggyanás…

Azért képviseli most a KDNP nevű néppárt azt, hogy az „EGYHÁZ” kifejezést taglétszám szerint legyenek jogosultak bármifélék használni, és nem az egykor alapító Jézus Krisztus akaratát követőkre korlátozódjon az elnevezés, mert ő „PÁRT”, egy a pártok közül, ráadásul a néppártok közül. Nimród volt a nagy vadász, ők meg a nagy voks-vadászaton vesznek részt. Itt lehetnek mindenféle név és cím meg címer alatt vadászgatók a rajthoz állók között.

Értékekhez, netán az alapítók szándékához ragaszkodóknak a pártvilágban nincsen helye. A nemzeti színház egykori telkén is üzletközpont tornyosul, pedig a hajdani alapító ebbe nem egyezett bele (feltámadva és eljőve közénk), de e nélkül is arcpirítóan visszás (aljas) lépés volt a rendszerváltás idején (fölösleges, mert volt irodaháznak hely másutt is bőven, meg kicsit megalázó is a nemzeti színházzal kapcsolatos legtöbb lépés, hogy a mostani állapottal ne is foglalkozzak). Olyan ez az alsóházi KDNP-s törvényszöveg a felsőházi kontroll nélkül, mint amikor városok játékos vetélkedőjében papírból hajtogatott játékhajókban küzdenek egymással a svájciak meg a bárkik egy nagy uszodában. Hiteltelenítően komolytalan.

Tehát a botrányosnak érzett KDNP-s vallásgyakorlási törvény-javaslat és elfogadott úgymond sarkalatos törvény nem más, mint lakmusz-papír. Csak ezt nem vegyi összetétel ellenőrzésére lehet használni, hanem az utat vesztett politikai elképzelések komikumára. Játszunk történelmi alkotmányosdit meg alaptörvényesdit és sarkalatos törvényesdit – azaz zakatoljon a politikai hívószavak kis gépezete, és utána, mint Pinochió a játékvárosban, már terelhetők a jámbor szavazók a szamárfülnövesztő meg szamárpata növesztő karámok felé (jogkövetés címszóval).

Holott ha Péter hite volt az egyik kősziklája az egyháznak, amire az épült, úgy az egyház volt a kősziklája az európai társadalmaknak. Az egyház volt annak az erkölcsi talapzatnak az intézménye, amelyre támaszkodva a világi társadalom politikai rendszere fölépülhetett. És hiába voltak hullámvölgyei az egyháznak, mégis nélküle még megróható felelőse sincsen a társadalmi rendszerben az erkölcsnek.

Most lehet tamáskodni, hogy vajon csak annak a társadalomnak volt a kősziklája az egyház, vagy az egyház kapocs-rendszere nélkül semmivé mállik az az erkölcsi alap is, amely nélkül megsemmisül az európaiság?

De miért kell nekünk európaiság? A posteurópai világban még működnek a telefonok, autók és egyebek?! Nem lehet a posteurópait mindjárt a posthumánnal azonosítani – a posteurópaira sem mondhatjuk, hogy majd a kínai nyugdíjrendszer vállalja át a magyar nyugdíjasok számláinak utalását, de posthumán korban már végképp nem lesz sem nyugdíj sem párt sem telefon, legfeljebb jégkunyhó meg a szerencsésebbeknek valami kopott jégcsákány — vagy az sem. Szerintem kell nekünk az európaiság, abból is a személyt tisztelő alkotmányosság, amit mi, mint magyar alkotmányosságot tudunk elérni.

Tehát nem közömbös, hogy szent István intelmeiben miért kiemelkedő témakör az egyházzal való viszony. Ha ezt végiggondoljuk, akkor az egyház, legalább az emberi erkölcsiség meghatározó volta miatt még a vallás-szabadság örve alatt sem lehet olyan játékszer, mint a KDNP-sek törvényjavaslatára épülő, amúgy elfogadott, sarkalatos törvényben jelenleg olvasható. Lehet egyenlősdit játszva lerombolni a hegyeket, hogy a síkságoknál ne legyenek magasabban, de ennek nincsen értelme. Tessék felelősen utána gondolni, hogy a keresztény erkölcsiség mi mindenben volt alapja a magyar alkotmányosságnak és általában az európaiságnak. S ki fog derülni a megtapasztalt KDNP-s néppárti-koalíciós törekvések komolytalansága.

Mint a viccben: Mózes mondja, hogy felmegy a hegyre, mert az Úristen kőtáblát adományoz neki. Társai kérdik, hogy mennyiért? Ingyen a válasz. Hát akkor kérjél kettőt…… No most ezen a szinten kértek mindjárt hatot például az óhitű lobbisták, majd amikor az soknak tűnt, akkor megelégedtek hárommal (legyen nekik is három egyházuk, hogy szavazáskor majd a mérleg nyelve lehessenek a többi felekezet között) – egyházból. Gondolom az alapító Krisztus nélkül. Az alapítót eltagadva szert tenni annak „alkotmányára”? Van ilyen a világon, a kalózok is ezt csinálták holmi vízi alkalmatosságokkal. De sosem hallottam, hogy a hajózás fejlődését, netán biztonságát stb-stb a kalózok biztosították volna. Hogy a magyar alkotmányosságra hivatkozó törvényalkotási láz kalózokkal a nyergében merre halad, azzal kapcsolatban aggályokat sokan hangoztatnak. De itt koncepcionális néppárti tévedésről van szó. Az alkotmányosság nem csak voksvadász hívószó!

Így viccelgetnek velünk a néppárti alkotmányozók. Nem adva mást, mint lényegük. Mint a lápi kacsavadászok. Fújdogálják sípjaikat, aztán a gyanútlan voksolókat piff-puff levadászgatják.

Gőzük nincsen alkotmányosságról a pártpolitikai játékmezőn kakaskodóknak, csak bevállalnak mindent a voksvadászat hevében (de legalább ők nem égetik a voksokat?, mert a vokségető frakció a másik irányzat? ők vadásszák a voksokat). A kettő között szépen fogalmazva az a különbség, hogy egyik sem veszi komolyan a voksokat meg a voksolókat.

Halkan jegyzem meg, hogy a voksolókon is sok múlik. Ők tudják, mit kellene rendbe tenni?

Hogy a felsőházban nem a kommunista szakszervezeteknek kellene helyt kapniuk párt-szimpátia alapján (egyet innen, egyet onnan, hármat amonnan), hanem egy alkotmányos társadalom működési mechanizmusa szerint (és nem hívószavai szerint) kellene az ország gyűlését az alapértékekre figyelővé tenni. Mert a tényleges küzdelmekben, a piacon és minden más téren csak a tényleges szereplőknek van esélye, az imitált hamisságoknak véletlenül sem.

A magyar államadósság, a magyar cégek adósságai és a magyar háztartások adósságai számszerűsíthetővé teszik azt az ámokfutást, amit pld. most a KDNP-tagok követtek el a vallásgyakorlási törvény kapcsán. Nincsenek egyedül. Az egész sarkalatos törvény sorozat ennek a lufinak csak a további felfúvódásához vezet. Fel kellene fogni, hogy miféle csúszdában folyik a játszadozás a voksokkal.

Nem káoszra és teljes romba dőlésre gondolok, mint egyetlen (de nem valószínűtlen) lehetőségre, hanem az észre térésre is. Kicsit remeg a láb az első lépéseknél. Mégis a voksolóknak és voksvadászoknak is a tényleges élet követelményeire kellene figyelni. Mint a varázslóinasnak, aki ráébred, hogy mivel játszik, és lehiggad és elkezd odafigyelni. Oda kellene figyelni a résztvevőknek, a voksolósdi nem gyerekjáték. Ne járjunk már minden téren úgy, mint a néppárti KDNP, aki szerint más a vallás és más a politika (meg a libatenyésztés meg a sakkozás meg a bélyeggyűjtés, kétségtelen). Ők éppen csak a maradék esélyek eljátszásával foglalkoznak a koalícióban, az irányt vesztettek útkeresésében.

Fáy Árpád

Nemzeti InternetFigyelő