A V4 országok csúcstalálkozóján vesz részt Orbán Viktor
A szlovák fővárosban, Pozsonyban ülnek tárgyalóasztalhoz ma a Visegrádi Együttműködés tagállamai, a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. A napirendi pontok között szerepel egyebek mellett az ukrajnai háború, valamint az, hogy július elsejével Csehország átveszi a soros elnökséget Szlovákiától – írja a Magyar Nemzet.
Már javában zajlanak az előkészületek a V4-ben annak kapcsán, hogy június 30-án lejár Szlovákia V4-elnöksége, július elsejétől az elnöki posztot egy éven keresztül Csehország tölti be. Prága a soros elnöki programjában már ismertette, hogy a tervek szerint a következő egy évben az emberi kapcsolatokra, a gazdaság és az üzleti élet összekapcsolására, valamint az Ukrajna elleni orosz háborúra fogja fektetni a hangsúlyt. – Olyan országokkal szeretnénk jobb kapcsolatot teremteni, amelyek ugyanabban a régióban élnek és ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint mi – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter. Prága emellett kilátásba helyezte a katonai együttműködés elmélyítését, valamint tárgyalásokat is kíván folytatni az orosz agresszióval szembenéző Ukrajnának nyújtott segítségről.
Az elmúlt időszakban sorra jelentek meg olyan híresztelések, melyek szerint az eltérő állápontok következtében gyengült az együttműködés, ám a szakértők és a tagállamok politikusai is mást mondanak. Két héttel ezelőtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a visegrádi négyek védelmi minisztereinek találkozóján azt hangoztatta: bár sokan temetik a visegrádi együttműködést, a szövetség nagyon is él, nagyon is tud és akar közösen dolgozni a térség biztonságáért és jólétéért. Hozzátette: bár a háború lezárásához vezető utat máshogy látják, a pragmatikus szakpolitikai kérdésekben továbbra is a párbeszéd és az együttműködés fémjelzi a visegrádi négyek kapcsolatát.
Magyar Nemzet, Pesti Srácok
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Szlovákia fövárosában Poozsonban jobban tetszett volna