A török parlament plénuma megszavazta Svédország NATO-csatlakozását
A török parlament plenáris ülése kedden este jelentős többséggel megszavazta Svédország NATO-csatlakozását.
Az előterjesztést – több mint négyórás vitát követően – 287 képviselő támogatta 55 ellenében és négy tartózkodás mellett, miután a török parlament külügyi bizottsága december végén már rábólintott Svédország NATO-csatlakozására.
Recep Tayyip Erdogan török elnök pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint szövetségesei többséggel bírnak a törvényhozásban.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a szavazás eredményére reagálva kijelentette, hogy hazája egy lépéssel közelebb került a NATO-tagsághoz.
„Egy lépéssel közelebb vagyunk a teljes körű NATO-tagsághoz” – írta az X-en a svéd kormányfő. „Pozitív fejlemény, hogy Törökország Nagy Nemzetgyűlése (Büyük Millet Meclisi) Svédország NATO-csatlakozása mellett szavazott” – tette hozzá.
Ankara a svéd csatlakozás jóváhagyásáért cserébe korábban közölte: határozottabb fellépést vár Stockholmtól a terrorizmus elleni harc területén, elvárja például a Törökország által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Svédországban élő tagjainak kiadását. Erdogan december közepén mindemellett ahhoz kötötte Svédország NATO-csatlakozását, hogy az amerikai kongresszus hagyja jóvá 40 darab új F-16-os amerikai harci repülőgép és alkatrészek eladását Törökországnak. Az amerikai kongresszus eddig még nem hagyta jóvá a harci repülőgépek eladását Törökországnak.
Az észak-atlanti szövetség minden tagjának hozzá kell járulnia egy új tagország felvételéhez.
Kiemelt képen: Recep Tayyip Erdogan / SkyNews
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













MINEK AZ ELLENSÉG HA A BARÁTOK ILYENEK.