KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Tanítanék Mozgalom kiskátéja március 30-ára

1. Mi fog történni március 30-án?
Március 30-án reggel 8 és 9 óra között az ország sok iskolájában tiltakozni fognak a tanárok az oktatás rendszerszintű átalakítása és a 12 pont követeléseinek azonnali teljesítése érdekében. Ez helyszínenként változó módon fog történni. Lesz, ahol kimennek az iskola elé a tanárok, lesz ahol fákat ültetnek, lesz ahol a közeli parkban szemetet szednek tanítás helyett, lesz ahol a szülőkkel közösen élőlánccal ölelik körbe az iskolát.
Arra kérünk minden tiltakozót, hogy minderről tájékoztassák a közvéleményt is (fotókkal, üzenetekkel, stb.) az akció Facebook-oldalán: Az akció Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1574608016189623/
2. Mi a célja a március 30-ai tiltakozásnak?
A március 30-ai tiltakozás célja, hogy további nyomást gyakoroljunk a kormányra annak érdekében, hogy kezdje meg az oktatás teljes reformját a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának azonnali teljesítésével, hiszen ahhoz hogy érdemi változások történjenek, először ezt a 12 pontot kell sürgősen teljesíteni.
3. Mi ez a 12 pont?
A 12 pontban azokat a fontos problémákat gyűjtöttük össze, amelyek egyszerűen megoldhatók, nem igényelnek hosszas előkészítést, egyeztetést. Ahhoz például, hogy jövőre ne kelljen harmincezer szakközépiskolásnak olyan tárgyból érettségiznie emelt szinten, amelyikről egy hónapja hallottak először, és ne kelljen lemondani továbbtanulási terveikről, mert nem tudnak abból érettségizni, amiből eddig készültek, csak egy dátumot kellene megváltoztatni a megfelelő rendeletben.
A könnyen megoldható problémák közül is csak az került a pontok közé, amelyet sürgősen meg kell oldani ahhoz, hogy a jövő tanévet ne terhelje, vagy hogy ne okozzon visszavonhatatlan változást (tankönyvrendelés, iskolatípusok átnevezése, új kerettantervek a szakképzésben, óraszámcsökkentés, különleges bánásmódot igénylő tanulók problémái, szegregáció, működési források biztosítása)
A 12 pont magyarázatokkal ellátva megtalálható a www.tanitanek.com oldalon.
4. Miért nem elfogadhatók a Köznevelési Kerekasztalon zajló tárgyalások?
A megjelent szervezetek nem kompetensek a köznevelés belső problémáit illetően; a sajtónyilvánosság hiánya, a valós döntéshozók és a szakértők távol tartása, valamint a témák szétaprózása illegitimmé teszik a tárgyalásokat. Nincs semmi jogi garancia arra, hogy az ott született döntések kötelező érvényűek lennének a törvényalkotók számára.
5. Miért nem elég, hogy „megszüntetik” a KLIK-et?
Egyelőre csak ígéretek vannak a KLIK megszüntetésére, de azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mi lesz helyette. Egyelőre minden jel arra utal, hogy csak egy átnevezés, “márkanévcsere” történik, de a rossz, államilag központosított rendszer megmarad. Pedig fel kellene számolni a centralizált, alulfinanszírozott, nem az iskolai autonómiára építő struktúrát, ahol a döntések az iskoláktól távol születnek.
6. Mi az a Civil Közoktatási Platform?
A Civil Közoktatási Platform (CKP) oktatásban érintett szervezetek együttműködési koordinációja. E szervezetek az oktatás minden területéről (pedagógusok, szülők, diákok, érdekvédők, tankönyvesek, pedagógusképzők, oktatáskutatók, SNI-témában érintettek, szakmai szervezetek, tanodák, stb.) becsatornázzák a különböző szereplők tudását, tapasztalatát, javaslatait ebbe az együttműködési térbe.
A CKP csatlakozott szervezeti között egyetértés van abban, hogy egy új közoktatási rendszer megalkotása felé kell haladni, melynek alapja az élményszerű tanulás, a befogadó, esélyteremtő óvoda, iskola és a XXI. század kihívásainak megfelelő tudás.
Ennek érdekében a CKP kétféle javaslatcsomag előállítását tartja szükségesnek, és jelöli ki feladatul a maga számára.
Az egyik javaslatcsomag az akut problémák gyors megoldását célzó azonnali követelések összegzett listája, a másik javaslatcsomag a hosszútávú, szerkezeti átalakításra vonatkozó intézkedéseket tartalmazza. E javaslatok kidolgozása érdekében két tematikus munkacsoportot hozott létre, melyben a csatlakozott szervezetek kompetens képviselői működnek együtt.
Létrehozott egy harmadik munkacsoportot is, melynek feladata a nyilvános tiltakozások, demonstrációk szervezése, mert az oktatás területén követelt változtatások érvényesítéséhez szükség van a társadalom értő támogatására.
A Civil Közoktatási Platform ezen kívül még kinyilvánította, hogy – érdekelt a kormánnyal folytatott nyílt, minden érdekelt bevonásával zajló tárgyalásokban – támogatja a Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontját, és a Tanítanék Mozgalom 4 pontját.
7. Mi az a Tanítanék?
Egy olyan mozgalom, mely internetes csatlakozással szerveződött különböző oktatással kapcsolatos követelések, elsősorban a Miskolci Herman Ottó Gimnázium január elején nyilvánosságra hozott levele (http://tanitanek.com/herman) köré. A 35 ezer egyéni és 950 csoportos támogató jelenti a közoktatási rendszer megújítására törekvő kezdeményezések tömegbázisát. A Tanítanék Mozgalom a CKP egyik alapító szervezete.
8. Ki szervezi a tiltakozást?
A tiltakozásokat a Tanítanék Mozgalom szervezi, a szervezésben pedig aktív részt vállal a Civil Közoktatási Platform egyik munkacsoportja, az Akciócsoport. Az Akciócsoport azért jött létre, hogy elősegítse a másik két munkacsoport tevékenységét azzal, hogy folyamatosan fenntartja a közoktatás nagy kérdéseire irányuló figyelmet. A különféle figyelemfelkeltő akciók célja természetesen túlmutat az egyszerű tájékoztatáson: cél a nyomásgyakorlás is. Alapvetően azt kívánjuk elérni, hogy a kormány végre tárgyalóasztalhoz üljön a CKP képviselőivel, és hogy érdemi tárgyalások induljanak el – első menetben – a CKP 12 pontjáról.
9. Miért nincs sztrájk?
Ma Magyarországon a sztrájktörvény megköti a szakszervezetek kezét, ezért nagyon nehéz, szinte lehetetlen törvényes módon tiltakozni a minket ért sérelmek ellen. Ezért döntöttünk úgy, hogy visszatérünk egy korábbi, egyszerűbb „módszerhez”, az egyetlen, jelenleg a kezünkben lévő eszközhöz: a polgári engedetlenséghez.
10. Mi az a polgári engedetlenség?
A polgári engedetlenség azt jelenti, hogy valamilyen magasabbrendű jogi vagy erkölcsi normára való hivatkozással, törvénysértő, de erőszakmentes és jóhiszemű módon tiltakozunk egy súlyos jogsérelem vagy igazságtalanság ellen.
A polgári engedetlenség a sztrájkjog kivívását megelőzően a korai szakszervezetek bevett módszere volt, gyakran alkalmazták az angliai és amerikai szüfrazsett mozgalomban, és alapvető eszköze volt az India függetlenségéért – és a parasztok, munkások kizsákmányolása ellen – küzdő gandhiánus mozgalomnak is.
11. Mi van, ha továbbra se vesznek komolyan minket, meddig megyünk el?
Ez a Kormány és személyesen Orbán Viktor bölcsességén múlik. Akkor is, ha a végsőkig feszítik a helyzetet, mi erőszakmentesek maradunk, és továbbra sem rágalmazunk, vádaskodunk vagy hazudunk. Ha a Kormány továbbra sem enged, akkor folytatnunk kell a nyomásgyakorlást. Ha hiszünk abban, hogy a jelenlegi Kormány legitim, akkor nincs más megoldás, valahogy meg kell értetni a hatalom képviselőivel, hogy az oktatás jelenleg a legfontosabb társadalmi ügy, az egészségügy mellett. Ha nincs tárgyalás, folytatnunk kell.
Egyet ne felejtsünk el: nemcsak a pedagógusnak kötelessége az etikus hozzáállás, hanem a kormányzat képviselőinek is.
12. Hogyan tudok csatlakozni, ha pedagógus vagyok?
Minden iskolát arra kérünk, hogy tantestület döntése alapján szervezzék meg, hogy milyen – lehetőleg minél látványosabb – tevékenységgel tudnak csatlakozni az akcióhoz. Azokat az iskolákat, ahol tanítási szünet van, arra kérjük, hogy mutassák ki szolidaritásukat. Kérjük a csatlakozni szándékozó iskolákat, pedagógusokat, hogy itt jelentkezzenek: https://docs.google.com/forms/d/1_SwonvcgI4Ma66LRZlbBCcnuU-1Q3xTA_zyRUClblMI/viewform
Azokat a kollégákat, tantestületeket, akik csatlakozni kívánnak az akcióhoz, arra kérjük, hogy ezt a kérdőívet töltsék ki – így tudjuk ugyanis elkészíteni azt a térképet, amelyen a szolidaritásukat kifejezni kívánó magánszemélyeknek segíthetünk abban, hová érdemes menniük.
13. Hogyan és hol tudok csatlakozni, ha magánszemély vagyok?
A tiltakozások helyszínét folyamatosan vezetjük fel egy térképre a hozzánk eljuttatott információk alapján: https://batchgeo.com/map/d3b514c6502557d320741acb99974530
14. Hogyan tudok csatlakozni, ha nem oktatás intézmény, cég, vállalat vagyok?
Több cég/vállalat jelezte már felénk, hogy megengedi a dolgozóinak a szolidaritási sztrájkot, de volt olyan nem oktatási szakszervezet is, ami arra hívta fel tagjait, hogy ezen a napon húzzanak kockás inget. (Ilyen példa volt egy nyíregyházi cégvezető nyilatkozata: https://www.facebook.com/magyarinfo/photos/a.10150201675448467.330467.85568463466/10153936764853467/?type=3&theater, vagy például az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének felhívása: http://www.vd.hu/hirekszakszervezet/valjon-kockassa-iskola-utca-es-minden-munkahely-10970.html)
15. Mit tehetek, ha nem tudok csatlakozni, de szeretném kifejezni a szolidaritásomat?
Ha nem tudsz csatlakozni, de szeretnéd kifejezni szolidaritásod, húzz egy kockás inget vagy vigyél magaddal egy esernyőt, csinálj magadról egy képet és töltsd fel az eseményünk Facebook oldalára: https://www.facebook.com/events/1574608016189623/
16. Az iskolán kívüli tiltakozást be kell-e jelenteni és ha igen, mikor?
Amennyiben az iskolában vagy az iskola területén (kerítésein belül) fogtok ebben az egy órában valamilyen tevékenységet folytatni, akkor ezzel a levéllel már nincs is semmi dolgotok. Ha budapesti iskola vagytok, akkor szintén nincs semmi dolgotok ezzel a levéllel, mert azt központilag kezeljük.
Amennyiben az iskola területén kívül, akár az iskola járdája előtt terveztek valamilyen akciót, akkor a következő javaslatokkal szeretnénk a segítségetekre lenni: Ha az intézményetek előtt terveztek tartani valamilyen akciót, amely során transzparenseket tartanátok fel, és/vagy beszédeket is mondanátok, esetleg több ember megjelenésére is számítotok, akkor kérjük, ezt a helyi rendőrkapitányságnak jelezzétek vasárnapig. Azért javasoljuk ezt, mert ha a fenti leírás illik a ti tevékenységetekre, akkor az olyan, mint egy tüntetés, amelyet a rendőrségnek az esemény előtt három nappal hamarabb jelezni kell. Ez semmilyen nehézséggel nem jár, és a ti dolgotokat fogja megkönnyíteni. Mert ha például annyian lesztek, hogy a járdán nem férnétek el, akkor így a rendőrség a forgalom irányításával a segítségetekre tud lenni.
Annyi csupán a dolgotok, hogy közületek olyan valaki töltse ki ezt a dokumentumot, aki végig részt vesz a tiltakozásban, és küldje el az illetékes rendőrkapitányság e-mail címére, amit itt tudtok megnézni a baloldalon elhelyezett „Főkapitányságok” menüpontból kiválasztva: http://www.police.hu/ugyintezes/szerv/orszagos-rendor-fokapitanysag/ Ha az egyórás akcióban a közterületen szemetet szedtek, fákat ültettek, kerítést festetek, vagy focipályát újítotok fel, akkor ezt nem kell megtenni.
A budapesti iskoláknak semmi dolguk, a BRFK-t a Tanítanék Mozgalom központilag tájékoztatta a budapesti eseményekről, és folyamatosan tájékoztatjuk a hozzánk bejövő információk alapján.
Ha bármi ezzel kapcsolatos kérdésetek van, a tanitanekakcio@gmail.com-on tudtok segítséget kérni.
Amennyiben nem tudtátok valamiért bejelenteni és mégis olyan akciót terveztek, ami megfelel egy demonstrációnak, azaz lesz beszéd, meg transzparensek, akkor sincs joga a rendőrségnek feloszlatni a rendezvényt. A rendőrség csakis abban az esetben oszlathatja fel azt, ha a rendezvény elveszíti a békés jellegét. Leges-legrosszabb esetben – de erre nagyon kicsi az esély – utólag csak azt vonhatja a rendőrség felelősségre, aki szervezte az akciót, viszont a résztvevőket nem. Az akció szervezőjével szemben szabálysértési eljárást indíthatnak, ami pénzbírsággal büntethető, de minden ilyen esetben természetesen megadunk minden jogi segítséget. De hangsúlyozzuk ismét, hogy ennek előfordulására nagyon kicsi az esély.
17. Milyen következményekkel számolhatnak a tiltakozási akcióban részt vevők a KLIK által alkalmazott közalkalmazottak esetében?
A KLIK alkalmazásában álló közalkalmazottak vonatkozásában a KLIK és a PSZ között létrejött kollektív szerződés alapján hátrányos jogkövetkezményként a jogsértéstől – jogellenes munkabeszüntetéstől – számított 15 napon belül szóbeli figyelmeztetés, írásbeli figyelmeztetés, valamint a jutalmazásból határozott időre – fél évre – történő kizárás lehetséges.
Emellett a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. értelmében amennyiben a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyából eredő lényeges kötelezettségét vétkesen jelentős mértékben megszegi, úgy akár rendkívüli felmentéssel megszüntethető a közalkalmazotti jogviszonya, a munkáltatói jogkör gyakorló erről való tudomásszerzését követő 15 napon belül.
A fenti jogszabályok alkalmazásával kapcsolatban a gyakorlat az, hogy a nem folyamatos jogszegést elkövető közalkalmazottaknak legfeljebb a fent említett, a KLIK és a PSZ között létrejött kollektív szerződés alapján végrehajtható enyhébb jogkövetkezményekkel kellett számolniuk, ritka esetben kellett csak felmentéssel szembenézniük. A törvény szerint ahhoz, hogy felmentést eszközölhessenek, arra van szükség, hogy bizonyíthatóan szándékos és súlyos gondatlanságot kövessen el az alkalmazott. A jogszabályok szerinti szankciókat a KLIK tankerületi igazgatói vethetik ki, más nem.
A 2016 március 30-i egy órás demonstratív munkabeszüntetéssel kapcsolatban Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt nyilatkozta, hogy „még nem lehet megmondani, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki részt vesz a március 30-ai polgári engedetlenségen, de az biztos, hogy Magyarországon ma egy tanárnak sem kell félni, különösen a kormányzattól nem, hiszen minden problémás kérdéssel foglalkoznak. A tanároknak maximum annyi bántódásuk esik, hogy az adott órát pótolniuk kell, mert a gyerekek érdeke mindennél fontosabb.” Ezen nyilatkozat elhangzása után arra számítunk, hogy nem kell fegyelmire számítaniuk azoknak a pedagógusoknak, oktatóknak, iskolai alkalmazottak, akik részt vesznek az egy órás munkafelfüggesztésben.
18. A diákok felügyeletét meg kell-e oldani és hogyan?
A diákok felügyeletét minden esetben meg kell oldani. Akár úgy, hogy abban az egy órában a tornateremben vigyáz rájuk néhány tanár, akár úgy, hogy azok a tanárok felügyelnek rájuk, akik egyébként azért nem dolgoznának, mert nincs órájuk.
A diákokat tanárként nem kérhetjük arra, hogy szolidarítsanak, húzzanak például kockás inget vagy tartsanak fel egy üzenet, ezt persze ők saját döntésükből megtehetik. Az nem probléma, ha kinti órát tart valaki az akció keretében, vagy fákat ültetnek az óra helyett, esetlegesen szemetet szednek, de politikai cselekvésre nem lehet őket buzdítani.
19. Hol találok további információkat?
További információkat a Tanítanék Mozgalom honlapján és Facebook oldalán találsz:
20. Mi történik március 30-a után?
Ha a március 30-i tiltakozásunk után a kormány nem tesz érdemi lépéseket a 12 pontban összefoglalt követeléseinket illetően, akkor folytatni fogjuk a tiltakozó akciókat, amelyek pontos részleteiről a március 30-i polgári engedetlenséget követően fogunk tudni tájékoztatást adni.
21. Hányan jelezték eddig a csatlakozásukat?
Folyamatosan érkeznek be újabb csatlakozások, ezt a Facebook-esemény szövegében frissítjük folyamatosan: https://www.facebook.com/events/1574608016189623/
Beküldte dr. Fórizs Eszter
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “A Tanítanék Mozgalom kiskátéja március 30-ára

    1. Ezt nem értem! Milyen szöveget kellene visszaállítsak? A Spam-ben és a Trash fiókban nincs semmi, csak 1-1 régi komment.

  1. Ennek a liberális társaságnak a közleménye aligha érdekli a nemzeti oldalt,nem értem,hogy került ez ide,de ha ez lesz ezután a tendencia,elkerülöm a NIF-et.Úgy csinálnak,mintha a KLIK megalakítása előtt minden rendben lett volna.A poroszos oktatás feladásával rontották el az oktatást,az pedig a zsidó kormány alatt volt! Ez az akció is egy zsidó ármánykodás,dehogy akarnak ezek jobbítani,a zavarkeltés a cél,a többfrontos háború a kormány ellen.A magyar nemzeti érdekeket ez a kormány képviseli,egyszerűen nincs jobb a láthatáron!

    1. Ha hihetünk Dr. Forizs Eszternek, akkor az igazi cél a kormány buktatása. Olvasd el egy másik cikkünket!
      Ugyanakkor kell ismerni a nemzetellenes oldal tömegmegmozdulásait, szervezkedéseit is!
      Az az állításod, hogy az egészségügyi meg a tanügyi dolgozóknak van elég nagy fizetésük, NEM IGAZ!!! Ha igaz lenne nem vándorolnának ki Nyugatra dolgozni. Különben személyesen ismerem a fizetéseiket. Családomban több orvos van.
      Viszont a munkahelyi henyélésre az nem válasz, hogy ennyi fizetésért csak ennyit dolgozunk!!! Az ágyhoz kötött betegek felfekvési fekélyei is a jele annak, hogy a személyzet vagy nagyon kevés és nem jut idő a betegekre, vagy henyélnek és az intenzív osztályokon hangosan hahotáznak egymás viccein.

Itt várjuk hozzászólását!