KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Szent István Légiója Közösség a Kijev által tervezett hamis zászlós műveletről

Ahogyan arról korábban a Magyar Békekör tudósításában már beszámoltunk, az FSZB (Oroszország Szövetségi Biztonsági Szolgálata) meghiúsította Ukrajnának azt tervét, hogy egy orosz MiG-31-es típusú repülőgéppel támadást intézzen a NATO legnagyobb repülőbázisa ellen Romániában, Konstancában. Ráadásul olyan pilótát kerestek, aki lehetőleg a gépre felszerelve egy Kinzsal rakétát is vitt volna magával.

A Szent István Légiója Közösség rámutatott arra, hogy a MiG-31 eltérítéséért az Orosz pilótáknak 3 millió dollárt és állampolgárságot ígértek egy nyugati országba. Mint azt az orosz hírszerző szolgálat közzétette, nyilvánvaló, hogy a repülőgépet a NATO erők lelőtték volna, így bizonyíthatatlan lett volna az egyébként a brit titkosszolgálat által kitervelt művelet.

Világosan látható, hogy a cél az volt, hogy Oroszország közvetlen konfrontációba kerüljön a NATO-val.

Az alábbi videón az a pilóta nyilatkozik oroszul a britek beszervezési próbálkozásáról, akit erre a célra szemeltek ki.

A Szent István Légiója Közösség értesülései szerint az akció kiterveléséveb részt vett a Bellingcat nevű szervezet is – írják az FSZB beszámolójára hivatkozva.  A Bellingcat egy hollandiai székhelyű oknyomozó újságírói csoport, amely tényellenőrzésre és nyílt forráskódú hírszerzésre specializálódott. A szervezetet egy Eliot Higgins nevű brit állampolgárságú újságíró és korábbi blogger alapította 2014 júliusában.

A Bellingcat egyébként az Orosz Föderációban egy betiltott szervezet.

Kép: Szent István Légiója Közösség

 

Szent István Légiója KözösségNemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ismét a drogost választotta képviselőnek Józsefváros népe

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!