KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: archív / Tusványos 2023 / Fotó: Beliczay László

A román sajtó teljes mellszélességgel beállt Magyar Péter mögé

Miközben a román sajtó Viktor Orbán romániai látogatását és a hagyományos tusnádi beszédét figyeli, egyre inkább úgy tűnik, hogy

a román közvélemény és média egy része a magyar miniszterelnök politikai hanyatlásában reménykedik.

Orbán Viktor szombaton tartja szokásos beszédét a Tusnádfürdőn megrendezett nyári egyetemen, ám ezúttal a magyar vezető politikai kihívásokkal teli időszakban érkezik Romániába – írta az Adevărul.

A lap elemzése szerint a Tisza Párt és Magyar Péter felemelkedése „végzetes csapást” mérhet Orbán Viktor kormányára. Az Adevărul által idézett politológus, Andrei Țăranu szerint a Fidesz 2010 után „nacionalista” politikát épített ki, amely a külhoni magyar kisebbségeket célozza meg, beleértve Románia magyar közösségét Erdélyben, valamint Szlovákia, Szerbia és Ukrajna területein élőket.

A Fidesz sikeresen újramagyarosítja ezeket a közösségeket, hiszen a kettős állampolgárság révén ezek az emberek szavazhatnak a magyar választásokon”

– magyarázta Țăranu.

Az elemző szerint ez a stratégia kulcsfontosságú a Fidesz számára, különösen a romániai magyarok körében, akik szavazataikkal támogatják Orbán politikáját. A szakértő azonban úgy véli, hogy idén megváltozott a politikai hangulat. A Magyar Péter személyében az általa mélységesen megvetett magyar kormány hóhérját látó Țăranu szerint Orbán „nem áll nyerő pozícióban”, miután Magyar megjelenése a politikában jelentős kihívást jelent.

Orbán Viktor hatalma véget érhet

– fogalmazott a politológus. Țăranu kitért Magyar Péter erdélyi útjára is – amely során, mint ismert Erdélyt román földnek nevezte az ellenzéki politikus. A politológus szerint a román elnökválasztáson „a transzilvaniai magyarok és románok együtt utasították el Orbán gyűlöletkeltő politikáját.”

Țăranu emlékeztetett arra, hogy Orbán 2014-ben itt használta először az „iliberalizmus” fogalmát, amely – szerinte – azóta a populizmus egy extrém formájaként ismert a politikai tudományban. „Ez a hely a magyar nemzet egységének szimbóluma, és Orbán számára alkalmas arra, hogy a Nagy-Magyarország-eszmét népszerűsítse” – tette hozzá.

Ez is érdekelheti:  A Putyin-Trump találkozó elé: Mi is történt az orosz-ukrán frontokon az elmúlt napokban? (videók)

A román média tehát egyértelműen Tisza Párt felemelkedését várja, és bízik benne, hogy Magyar Péter kampánya véget vethet Orbán Viktor kormányzásának.

Mandiner

 

Kiemelt kép: archív / Tusványos 2023 / Fotó: Beliczay László

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!