A politikai „Aratók” pénzpiaca és az egyenes kasza!

A magyar szuverenitás helyre állítása nélkül, nem valószínű, hogy boldogulni fogunk a globális bankárkaszt hazai kiszolgálóival, mert mindig ott lesz mögöttük a liberális média(pontosabban vélemény diktatúra), amely sajátos nyelvezettel kiáltoz boszorkányüldözést, s fasiszta restaurációt az agymosottak Európájának, de a hazai közönségének is.

A jól megfizetett „média sztárok és megmondóemberek” pedig, minden korszakban hajlamosak egy kis baksisért eladni magukat, s ezt a terhet a szocialista és liberális pártképviselők sem érzik túl nehéznek akkor, ha számunkra megfelelő a javadalmazás.

Nekünk viszont a szuverenitás visszaszerzése: még az Unióból való kilépés árán is, úgymond „nyereséges” lenne, hiszen ma – de már a belépéstől kezdve –, többet fizetünk be a közösbe, mint amit haza vihetünk. (de így volt ez hajdanán a téeszesítés idején is, tehát az ”uniók” azonos forgatókönyvre épülnek ma is.)

A hazai liberális kiszolgáló személyzet, egyébként elvégezte már kollaboráns feladatának zömét, hisz teljesen szétroncsolták a társadalmi hitet, az összetartást, a nemzettudatot, felszámolták a nemzeti honvédséget, sőt az ifjúság jövőképét is „valamilyen függőséggé” változtatták. A munkaerkölcs lezüllesztésével, illetve fizetésünk megszégyenítően alacsonyan tartásával – Európa legbetegebb nemzetét – még a bizonytalanság és a munkanélküliség bugyraiba is bele kényszerítette.

Sőt, ez lett a sorsa az általunk befogadott etnikai kisebbségnek is, bár őket a munkalehetőségtől való megfosztással, még az eltartó többség ellen is hangolták. Eközben pedig a „cuslágolók”: különböző civilszervezeteken keresztül baloldali ifjúsági szervezeteknek, tanácsadói szerepekben tetszelgő haveroknak, stb., valamint filozófiai műhelyeknek és „kiválasztott” önkormányzatoknak óriási pályázati pénzeket fizetnek ki a költségvetés nehéz helyzete ellenére. (hallom, hogy a Szegedi Táblabíróság szerint nem kell a vagyonelkobzás! Még két évet letölt, aztán kezdheti előlről, az új de átnevezett szocipártban!)

A haveroknak áron alul juttatott önkormányzati ingatlanok, valamint a több százezer eurós tanácsadói megrendelések, mind-mind arra irányulnak, hogy minél mélyebbre süllyesszenek minket az adósságcsapdába, hiszen a globális bankárkaszt erre adta a megbízást nekik. No persze arra is jutott pénz, hogy igaz történelmünkről, irodalmi nagyságainkról, alkotmányos berendezkedésünk évezredes hagyományairól minél „modernebben” tudjanak előadni olyan „darabokat”, amelyek lejáratnak mindent (különösen azt), ami számunkra szent! Így mutatják be a világnak is, hogy kultúránk bugris, illetve mítoszt teremtve a saját ál-kultúrájuk számára. Mindezt – stílszerűen -, az általunk megtermelt adóforintjainkon!

A láthatatlan és felelőtlen bankárkaszt persze elvárta azt is a szoc-lib csicsáktól, hogy azonnal az ő oldalukon sorakozzanak fel, ha a nemzet egy kicsit is mozdul, ha felemelné a fejét. Igaz, a neobolsiknak és a kiválasztottan liberálisoknak, már nem számít semmi. Nem érdekli őket, hogy a politikai színház milyen darabot tűz műsorra. Nekik már az is közömbös, ha csak nézünk: mint a moziban. Ám „szabózoltánok” gusztustalanul felsőbbrendűsködő – pl. a Kossuth Lajos téri – beszólásai óta azt is tudhatjuk, hogy a „helyi háború” sem jönne nekik rosszul. Valójában azt szeretnék elérni provokálós viselkedésükkel, hogy elszakadjon a cérna, s a „terrorista veszélyre” hivatkozva legyen lehetőség az ország teljes birtokba vételére, s legyen alkalom végre a szükségállapot bevezetésére. Miután a társadalomban megszűnt az összetartás(kohézió), megvalósították a többségi társadalmat riogató, fosztogató, ún. megélhetési bűnözők pártolásának liberalizmusát, az iskolai nevelésnek a primitív és álságos oktatássá degradálását, már jöhetett a nemzetközi szocik és libsik után a nemzeti liberalizmus.

Az államok költségvetését leszívó és közvagyonát részben megszerző láthatatlan pénzerő, azaz a globális bankárkaszt, mindezt csak akkor engedte, miután szabad kezet adott kedvenc spekulánsainak! Azok pedig olyan pénzügyi válságot idéztek elő, ami (hogy a klasszikust idézzem) trükkök százait tartalmazta, s az országot teljes mértékben belerángatta az adósságcsapda poklába, ahol a „klasszikus” buldózeres házrombolások helyett, az elárverezés útját választották arra, hogy elűzzék a lakóhelyükről az őslakók nagy részét. Talán ma még nem ismerhető fel a rettenetes hasonlóság az 1920-30-as évek palesztin viszonyaival, de nem túl sok idő kell a változáshoz, hogy ezt a tendenciát a magyar társadalom – még gondolkodásra képes és hajlandó – rétege átlássa.

Ha már említettem a 20-as és 30-as éveket, akkor jusson eszünkbe a nagy válság, amelyet Amerikában a New Deal, Németországban pedig a nemzeti szocialista közmunkaprogram oldott meg. Ha ugyanis maga az állam kibocsát ki olyan fedezetlen pénzt, amivel nem az inflációt gerjesztik, hanem konkrét célú infrastruktúrafejlesztő beruházásokat valósít meg a közmunkaprogram, akkor bizony az már nem fedezetlen pénz, hanem nagyon is komoly értékek fogják azt fedezni! Mondjuk a most aktuális árvízi gátak, vagy éppen a belvízelvezető csatornák megtisztítása vagy újjáépítése. Ez esetben bizony az eddigi profit(magánbankok által „termelt” ún. pénzpiaci profit) a közösségi célokat képviselő államhoz csorogna be, amit újra lehetne a gazdaságba irányítani, ami még nagyobb fellendülést okozna majd. A munkaalapú pénzzel való infrastruktúra-fejlesztés és termelésbővítés módszerét persze nemcsak az USA és a nácik próbálták ki, hanem régebben Japán, Franciaország, sőt napjainkban a komcsi (?) Kína hihetetlen fejlődését is ez eredményezi.

A hazai kormányaink azonban nem ezt az utat választották eddig, hanem folyamatosan kénytelenek voltak benyúlni az adófizető polgárok zsebébe, sőt a polgárokra terhelni a hazardírozó bankár világ csődtől való megmentését is: de szigorúan közpénzből! Ha nem ez az elvetélt gazdaságpolitika uralná az európai országok vezetésének gondolkodását, akkor nem a bankárkaszt megmentése lett volna a fő céljuk, hanem pl. a mezőgazdasági termények felvásárlását igénylő magyar feldolgozóipart állították volna újra talpra azért, mert ez esetben a közpénzek zöme nem a multik által kivihető profitot gyarapítaná, viszont alaposan megélénkülhetett volna a hazai termelés volumene. Ráadásul olyan jó minőségű élelmiszert lehetett volna így (nagy mennyiségben)előállítani, amely iránt nőni fog a kereslet, s egyre inkább emelkedik majd az értéke. Így, a kitűnő beltartalmi értékekkel rendelkező magyar élelmiszer előállítása, nem csak a feldolgozó ipari munkahelyek ezreit jelentette volna, hanem a végveszélybe került magyar mezőgazdaság talpra álltását is! Ezzel lehetett volna a „nemzeti bankban napozó” közpénzeket közvetlenül a termelőszférának juttatni, amely további előnyöket is jelentett volna az ország számára! Vajon mikor fogja végre megtudni a lebutított magyar társadalom azt, hogy miért csak az értékpapírokkal hazardírozó bankokat részesíti előnyben a politikai osztály, a valódi értéktermelőkkel szemben?

A Magyar Nemzeti Bank kamat és árfolyam politikája egyébként is teljesen érthetetlen számomra! Már legalább húsz éve fizet sokkal magasabb reálkamatot az állítólagosan jóságos és korrekt hitelezőinknek, mint bármely másik EU ország? Sajnos ilyen régóta folyamatosan magas a jegybanki alapkamat! Pedig éppen a válság miatt kellene – úgy, mint a többi országban –, leszállítani 1-2 százalék közé, mert ez segítené a hazai vállalkozókat, olcsó hitelhez. (ezzel értékteremtési lehetőséghez jutnának!) Az MNB által kifizetett kamattöbblet, egyébként a kisembernek okoz gondot, hiszen nem csak az adószint magas, de még magánhiteleinkre is kb. háromszor fizetünk többet, mint amit a más környerő országok polgárai fizetnek a hitelért. (ez a pénzpiac?)

Pedig, mint már említettem: az állam központi bankjai korlátlanul tudnának fedezetlen pénzt kibocsátani, amiből úgy lesz fedezett pénz, hogy kölcsönadják az államnak, a vállalkozóknak, és a polgároknak. Ez esetben már munkával fedezett pénzből fizetik a kamatot utána, s így a pénzmultiplikátor szerepe eltűnik.

Maga a Nemzeti Bank ”függetlensége” sajnálatos módon azt eredményezi, hogy sem a nép, mint a szuverenitás tulajdonos, sem az alsóház, mely pedig állítólag birtokosa a szuverenitásnak ma: nem ellenőrizheti a látszólagos „nemzeti bank” munkáját. De vajon akkor kinek a kezében van az a jogosítvány, ami könnyen ellenőrizhetővé teszi a pénzpiacot és a nemzeti bankot?

Amikor a pénzügyi világválság éppen a legjelentősebb időszaka zajlott, a hazai bankrendszer magántulajdonosainak nyeresége éppen a duplája lett a nyugati országokban realizált profitnak. Miért nem engedik meg az államnak, mint tulajdonosnak, hogy a pénzrendszer irányításába beleszóljon, ha már a válság alatt tőle várta a segítséget a bankrendszer?(remélem értik, hogy ez nem egy naiv kérdés, hanem egy problémamegvilágító, de természetesen költői kérdés!)

Éppen azért kellene az ÁSZ ellenőrzési felügyelete alá vonni az MNB gazdálkodását, hogy véget vessünk a magánpénz monopóliumának, s visszatérjünk a közpénzrendszer, egyedüli üdvözítő lehetőségéhez!

Ma ugyanis a Monetáris Tanács tagjai csak kinevezett bürokraták, akik nem tartoznak: sem politikai, sem gazdasági felelősséggel a választópolgároknak.

Mindezt egyébként feles törvénnyel lehet megoldani, tehát nem is szükséges hozzá a teljes Fidesz-KDNP szavazógépezet. Vajon mi lehet az akadály?

Talán az Arató Gergely és párttársai által is, oly sokszor védett bankárkaszt?

Viszont Ady tollából tudhatnák az aratók, hogy ha a „nyár heves, a kasza egyenes”!

Szeged, 2011-01-31 Dr. Bene Gábor S.

Nemzeti InternetFigyelő