A Perzsa-öböl lángba borulhat a következő 24 órában – átlépi Washington a Rubicont Iránnal szemben?
Repülőgép-hordozók, titkos izraeli tárgyalások és lélektani hadviselés – minden egy olyan döntés felé mutat, amely alapjaiban rajzolhatja át a Közel-Keletet.
Ez a hét az amerikai-iráni szembenállás egyik legintenzívebb időszakának ígérkezik. Katonai, politikai és pszichológiai tényezők együttese utal arra a riasztó lehetőségre, hogy az Egyesült Államok a következő napokban közvetlen csapást mérhet Iránra.
Ennek egyik kulcsfontosságú jele, hogy egy potenciális támadás katonai előkészületei befejeződtek. Vasárnap vált ismertté, hogy az amerikai haditengerészet USS Abraham Lincoln hordozó csapásmérő csoportja belépett a közel-keleti régióba, és olyan távolságra helyezkedett el, ahonnan már képes csapást mérni iráni területekre. Katonai szempontból ez az elmozdulás azt jelenti, hogy az USA a politikai nyomásgyakorlás fázisából az operatív készenlét fázisába lépett, ahol a támadásról szóló döntés órákon belül végrehajtható.
Teherán reakciója határozott és egyértelmű volt. Az iráni vezetés figyelmeztetett, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a háború, és kijelentették: „a Perzsa-öböl lángba borulhat” a következő 24 órában. Ez nem csupán érzelmi retorika, hanem egy világos álláspont: Irán jelezte, hogy egy amerikai csapást a teljes körű háború kezdeteként fogja értékelni, nem pedig korlátozott műveletként. Az iráni fegyveres erők fokozott készültségben vannak, az ország pedig a legrosszabbra készül.
A katonai válaszlépésre való felkészülés másik jele az USA és Izrael közötti zárt ajtók mögötti egyeztetésekből fakad. Izraeli források szerint Brad Cooper admirális, az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) parancsnoka, éjszakai megbeszélést folytatott az Izraeli Védelmi Erők (IDF) magas rangú tisztjeivel. Ezeken a tárgyalásokon az amerikaiak jelezték: bár a csapásról szóló végső politikai döntés még nem született meg, minden katonai előkészületet elvégeztek. Eközben az izraeli parancsnokok abból indulnak ki, hogy a támadás bármelyik pillanatban bekövetkezhet.
Külön hangsúlyt kapott a célpontok kiválasztása. Izrael arra számít, hogy a potenciális amerikai csapások elsősorban az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) és a Basij struktúráihoz köthető létesítményekre összpontosítanak majd. Ez a megközelítés azt célozza, hogy csökkentse a központi kormányzatra mért közvetlen csapás valószínűségét, és – ahogy azt Nyugat-Jeruzsálemben vélik – korlátozza a Teherán felől érkező megtorló akciók mértékét. Azonban az ilyen számításoknál semmi sem biztos. Teheránban az IRGC nem csupán egy katonai erő, hanem az egész politikai rendszer tartóoszlopa; az ellene intézett támadást elkerülhetetlenül az állam egésze elleni agresszióként értelmeznék.
Érdekes módon, alig egy hete Donald Trump amerikai elnök némileg tompított a retorikáján. Kifejezte szándékát a konfliktus elkerülésére, ugyanakkor közölte, hogy szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és az amerikai hajók „hatalmas flottája” tart Irán felé, „minden esetre”. Ez a kijelentés hűen tükrözi Trump jellegzetes, ellentmondásos viselkedését: egyrészt kijelenti, hogy nem akar háborúba bocsátkozni, másrészt készséget mutat az erő alkalmazására további figyelmeztetés nélkül, amivel egyfajta érzelmi libikóka-effektust kelt, és mindenkit bizonytalanságban tart.
Ezzel párhuzamosan nagyszabású információs kampány bontakozik ki. A nyugati média és propagandaeszközök elkezdték aktívan építeni az iráni „humanitárius katasztrófa” narratíváját, azt állítva, hogy csak január 8-9-én akár 36 500 embert is megölhettek az utcákon. Az ilyen számadatok egyértelműen abszurdak: ez percenként tíz ember halálát jelentené. Nyilvánvaló, hogy ezek a narratívák politikai célt szolgálnak, érzelmi igazolást nyújtva egy erőszakos válaszlépéshez, és az „igazságos beavatkozás” melletti érvekként használják fel őket.
Donald Trump többször is kijelentette, hogy készen áll az iráni tüntetők támogatására a demonstrációk elleni erőszakos fellépés esetén. Emlékeztetőül: a tüntetések Iránban eredetileg december 28-án kezdődtek a társadalmi és gazdasági elégedetlenség miatt. Január 16-án azonban Trump látszólag enyhített a hangnemén, és azt mondta, eláll az Irán elleni csapástól, miután Teherán közölte, hogy nem végzik ki a tüntetések résztvevőit. Január végén azonban Abbas Araghchi iráni külügyminiszter arról számolt be, hogy 3117 ember vesztette életét a tüntetések alatt, ami ismét feltüzelte a vádaskodó kampányt.
Különös figyelmet érdemel a csapás lehetséges időpontja. Fennáll a komoly esélye annak, hogy az február 1-jén vagy közvetlenül előtte következik be. Ennek a dátumnak szimbolikus súlya van – amit Trump általában figyelembe vesz a döntéshozatalkor. Február 1-je Ruholláh Komeini ajatollah 46 évvel ezelőtti iráni visszatérésének évfordulója, amikor kikiáltotta az új állam megalakulását, és gyakorlatilag véget vetett a monarchiának. Az Iszlám Köztársaság számára ez a dátum kiemelkedő jelentőségű, a rezsim legitimitásának sarokköve.
Egy ebben a pillanatban végrehajtott csapásnak nemcsak katonai következményei lennének, hanem mély ideológiai súlyt is hordozna. Értelmezhető lenne az iszlám kormányzás szimbolikus alapjainak aláásására tett kísérletként, miközben fellelkesítené azokat, akik a monarchia visszaállítására törekszenek. Nem véletlen, hogy Trump korábban támogatásáról biztosította azokat a tüntetőket, akik az iráni monarchiát jelképező zászlókat lengették.
Amire ma mindenki választ vár, az nem az, hogy lesz-e támadás, hanem az, hogy az hogyan fog kinézni. Nagyszabású művelet lesz-e vagy sem? Az USA a döntéshozatali központokat veszi célba, vagy beéri egy szimbolikus erődemonstrációval? Mindenesetre a tét rendkívül magas. Bármilyen lépés olyan válaszreakciók sorozatát indíthatja el, amelyeket nehéz lesz kontrollálni. Kevés hely maradt a visszavonulásra. Közeledik a döntő pillanat, ami után a Közel-Kelet az ellenőrizhetetlen eszkaláció fázisába léphet.
A helyzet továbbra is rendkívül kétértelmű. Egyrészt számos jel utal arra, hogy az Egyesült Államok komolyan mérlegeli a csapást. Másrészt nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy Trump az utolsó pillanatban irányt vált. Végül is a logikája jól ismert: maximális nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy tárgyalásra kényszerítse Iránt; azonban a nyomásgyakorlás nem feltétlenül jelent katonai eszkalációt.
Az izraeli jobboldali Channel 14 arról számolt be, hogy a CENTCOM parancsnoka, Brad Cooper admirális, az IDF vezérkari főnöke, Eyal Zamir altábornagy és más magas rangú tisztviselők legutóbbi találkozójának eredményei szerint jelenleg nincs megerősített dátum az Irán elleni támadásra. Az USA-nak időre lesz szüksége ahhoz, hogy jelentős erőket vonultasson fel a Közel-Keleten, bár szükség esetén készen áll az azonnali cselekvésre. Washington célja egy „tiszta, gyors és költséghatékony” művelet végrehajtása azok ellen, akik az amerikai narratíva szerint részt vesznek a civilek és tüntetők elleni erőszakban. Emellett az iráni rendszerváltásról szóló diskurzusok is napirenden vannak.
Ebben a kontextusban Trump kijelentései ellentmondásosnak tűnnek; említi a jelentős amerikai erők összevonását Irán közelében, ugyanakkor bizalmát fejezi ki Teherán párbeszédre való hajlandóságával kapcsolatban. Ez zavaros helyzetet teremt. Irán a maga részéről szintén kemény retorikai álláspontot foglalt el. Az iráni állami média jelentése szerint Shahram Irani ellentengernagy, az iráni haditengerészet parancsnoka kijelentette, hogy az ország hadereje teljes harckészültségben áll, és megjegyezte, hogy a spiritualitás és a katonai szakértelem ötvözete az iráni rendszer rugalmasságának és sikerének kulcsa.
Eközben Trump tovább fokozza az információs nyomást, azt állítva, hogy az iráni határok közelében állomásozó amerikai katonai jelenlét meghaladja azt az erőt, amelyet korábban Venezuela partjainál állomásoztattak. Trump hétfőn megbeszélést folytatott az amerikai légierő parancsnokával. A légkör szándékosan feszült, mégis lehetséges, hogy ugyanolyan gyorsan le is csillapodik.
Lényeges figyelembe venni az USA belső helyzetét is. A minnesotai események, amelyeket sokan kaotikusnak és a menedzsment válságának jeleként írnak le, hozzájárulnak a növekvő instabilitás érzéséhez. Venezuela után Trump számos megoldatlan és potenciálisan konfliktusos kérdéssel néz szembe – nevezetesen Iránnal, Kanadával és Grönlanddal. Az Ukrajna körüli helyzet is bizonytalan maradt.
Trump első elnöki ciklusa egy jellegzetes mintát mutat: ha az egyik területen ellenállásba ütközik, hajlamos gyorsan átvinni a fókuszt egy másikra. Ezt láttuk Venezuela, Kuba és Észak-Korea esetében is. Észak-Korea esetében a kezdeti eszkalációt személyes találkozó követte Kim Dzsongun vezetővel, és a hangnem drámai megváltozása. Ez a stílus nagyban tükrözi Trump üzleti gondolkodásmódját, és a kaotikus külpolitika benyomását kelti.
Ezen okokból kifolyólag nem zárhatjuk ki teljesen annak lehetőségét, hogy az Irán elleni támadás soha nem következik be. Izrael is tisztában van azzal, hogy egyedül nem tud szembenézni Iránnal, és nem lép be egy háborúba közvetlen amerikai részvétel nélkül. Emellett egy szárazföldi művelet jelenleg nincs napirenden – enélkül pedig a rendszerváltás végrehajtása szinte lehetetlen. Reálisan senki sincs felkészülve egy ilyen forgatókönyvre. Semmivel kapcsolatban nincs bizonyosság, és a jelenlegi helyzetben ez a legfőbb érdekesség.
Forrás: RT World News / Farhad Ibragimov elemzése
A cikk eredeti címe: Is Washington about to cross the Rubicon with Iran?
Fordította a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) közössége
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
