KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A NATO hivatalosan is hadszíntérré nyilvánítja a kiberteret

A fejlett Nyugat kalapáccsal üldözné a hackereket

kibervédelem hidfo.ru

Toomas Hendrik Ilves, Észtország elnöke szerint a NATO nem rendelkezik olyan kibervédelmi stratégiával, ami elrettentő erőt jelentene idegen hatalmak számára.

A politikus a New York Times-nak nyilatkozva azt mondta, az észak-atlanti szövetség nem rendelkezik valós kibervédelmi stratégiával, ami elrettentő erővel bírna és kezdeményező erőt jelentene más hatalmakkal szemben; azon kívül, hogy a szervezet “védett” számítógépes hálózatai elzárva működnek, a NATO-országok kibervédelmi infrastruktúrája alkalmatlan arra, hogy egy külső hatalom részéről kezdődő esetleges támadást elhárítson,

a kezdeményezés lehetősége pedig fel sem merülne ilyen helyzetben.

Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a NATO-országok vezetői hosszú évek óta vitatkoznak arról, hogy ezzel a problémával kezdeni kellene valamit, valós megoldás továbbra sem született. Ilves szerint a helyzet annyira súlyos, hogy egyelőre nincsenek is komoly tervezetek, melyek lehetőséget teremtenének arra, hogy a NATO nagyhatalmi tényezőként jelenjen meg a kibertérben.

Az interjú során Ilves kijelenti, hogy az észak-atlanti szövetség számára nem adottak a feltételek ahhoz, hogy egy esetleges kibertámadás esetén agresszív eszközökkel választ adjanak a külső fenyegetésre.

A hét folyamán Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kijelentette, hogy a szövetség úgy döntött, hivatalosan is hadszíntérré nyilvánítja a kiberteret. A nyugati hatalom azonban olyannyira alárendelt helyzetben van a kiberhadviselés terén, hogy az amerikaiak – más eszköz híján – konvencionális fegyverekkel akarnak válaszolni a kémműholdjaik feltörésére.

Adam Schiff, az amerikai kongresszus hírszerzési bizottságának tagja kedden kijelentette, hogy az amerikai hadsereg fegyverekkel fog válaszolni olyan esetekben, ha külföldi hackerek feltörik az ország egy kémműholdját. Ez a kijelentés jól mutatja, hogy a technológiai fejlődés húzóerejének gondolt Amerikai Egyesült Államok gyakorlatilag teljesen védtelen más nagyhatalmak kiber-haderejével szemben, emiatt – más eszköz híján – fizikai csapással akarnának harcolni a hackerek ellen.

hidfo.ru
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “A NATO hivatalosan is hadszíntérré nyilvánítja a kiberteret

  1. ,,…észak-atlanti szövetség nem rendelkezik valós kibervédelmi stratégiával, ami elrettentő erővel bírna…”
    Az egész kibervilág a háttérhatalom kezében volt és van. Ő felügyeli még a számítógépes technológia gyártását is, hiába van papíron több gyártó.

  2. A fegyverek története másról sem szól mint az ember és a fegyver távolságának növeléséről és az ember felelőségének csökkenéséről.,.. Ugyanakkor drasztikusan csökkenti a fizikailag gyenge emberek kiszolgéáltatottságát. Az ész egyre inkább győz az felett.

Itt várjuk hozzászólását!