A NATO-főtitkár mondta ki: Ukrajna kritikus helyzetben van
A tél csak ront a kijevi pozíciókon a szakértők és a politikusok szerint egyaránt.
A Strana ukrán portál arról ír, hogy a tél tovább nehezíti az ukrajnai harcokat – ezt maga Jens Stoltenberg NATO-főtitkár mondta ki Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszterrel folytatott megbeszélésekor. Stoltenberg hangsúlyozta: a tél miatt is a szövetségesek eltökéltek abban, hogy fokozzák Ukrajna politikai és gyakorlati támogatását az oroszok elleni védekezésben.

Előző nap Stoltenberg azt nyilatkozta, Ukrajna helyzete rosszabbodhat, ha nem növelik számukra Nyugatról a szállított fegyverek számát. Leszögezte:
Kijev „kritikus helyzetben” van.
A portál megjegyezte:
más európai tisztviselők is úgy vélik, hogy Ukrajna helyzete a télen tovább romolhat.
A portál szerint ugyanakkor az ukrán hadsereg magabiztos: úgy vélik, az idei tél könnyebb lehet, mint a tavalyi, mert Ukrajna felkészült rá, az oroszok pedig nem rendelkeznek annyi erőforrással, mint korábban – hangzik a kissé vágyvezéreltnek tűnő narratíva.
Mandiner
Kiemelt kép: © AP Photo / Ukrainian Presidential Press Office
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







