A megtervezett spontaneitás

Avagy: Az ingerküszöb megugrásának magasiskolája –

Emlékeznek még Mel Gibson Passió című filmjére? Hát James Cameron háromdimenziós őrületet teremtő és világhódító útjára indító Avatar című alkotására? Most bizonyára megint azt kérdezik maguktól, mi a rossebb ez az össze-vissza hadoválás már rögtön az elején. Aggodalomra azonban semmi ok, haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva!

Különös dolgok történnek manapság. A valóság és az igazság mindig utólagos és gondos adagolásával kicsikét lazítanak a gyeplőn, engednek a szelepen a fölös nyomásból.

Hosszú évtizedek után, egyszercsak hipp-hopp, gond nélkül lehet könyvet írni és megjelentetni a szabadkőművességről. Addig nem, de mostantól mán igen!

Egy más alkalommal arról értesülhetünk, egyelőre persze csak a Szaniszló-féle „Világpanoráma” adásából, de azért ez is több a semminél, hogy ennek a Szaddám gyereknek azért kellett idő előtt távoznia az élők sorából, merthogy a világ tartalékvalutájának szerepkörében tetszelgő fedezet nélküli zöldhasú helyett valami másban képzelte volna el a fekete arannyal történő kereskedés fizetőeszközét…

Aztán pár perc telik csak el és a mostanság oly divatossá vált forradalmi hevületben azt is megtudjuk, hogy a líbiai despota ellen kitört lázadás inkább mutatkozik hasonlatosnak az ukránok kívülről grundolt narancsos forradalmához, úgy egyébként meg lasszóval kell összefogdosni a rendszert megbuktatni akarókat, mert olyan magasfokú az ingyenes egészségügyi ellátás, az ifjú házasoknak járó, általában visszafizetésre nem kerülő mintegy 50 ezer dollár értékű kölcsön, segítendő a közös élet beindulásaikor adódó megpróbáltatások leküzdését. De talán ami a legnagyobb skandallum, Líbia kizárólag arany dínárért hajlandó kőolajat adni, ha tetszik, nagyívben tesz a fedezet nélküli zöldhasúra. Igen, asszem ez lehet itt a legnagyobb baj.

Az öreg kanról (vagy Kahn-ról?) meg az a szóbeszéd járja, hogy kissé erőteljesebben nógatta a csőd felé száguldó Amerikai Egyesült Államokat, ugyan fizetnék mán be a tagdíjat az IMF-be. Egyes vélemények szerint Fort Knoxban már nincs is arany, s öreg barátunk lehet, hogy ilyen irányú könnyed kijelentésekre is elragadtatta magát, így hát mennie kellett.

Most meg itt van ez a norvég lövöldöző.

Mit ad Isten, két nap sem kellett hozzá, hogy a fősodratú média gondosan összeválogatott hírözöne alól kibukkanjon valami más is. Nem lehetünk biztosak abban, hogy ez a valami a valóság-e, vagy az igazság-e, mindenesetre mindig elgondolkodtató az, mikor mit mondanak el, és hogyan, illetve mi az, amit elhallgatnak. Messziről jött ember persze azt mond, amit akar, de ma már szinte semmin sem lepődik meg az ember.

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, Norvégia a napokban jelentette volna be Palesztina elismerését.

Pattintsunk ide egy rövid idézetet a Kuruc.Info weboldaláról (http://kuruc.info/r/4/82519/):

„A ma reggeli izraeli sajtó arról is beszámol, hogy Anders Behring Breivik (a gyilkoló norvég farmer – A szerk.) teljes támogatásáról biztosítja, sőt követendő modellnek állítja be a „pro-cionista, izraeli nacionalizmust”. A norvégiai vérfürdő napján közzétett több mint 1500 oldalas (!) manifesztumban Izrael neve több százszor előfordul, mint olyan országé, amelynek iszlám- és arabellenes, zsidótelepítő politikáját Norvégiának, s általában Európa keresztény népeinek minden föltétel nélkül támogatniuk kell.

A Válláh!Hádásot című hírportál arról is beszámol, hogy Behring Breivik az általa közzétett kiáltványában és más írásaiban nagy szakértelmet árul el a Közel-Kelet, s azon belül Izrael történelme, az ott zajló politikai események terén. A cionista nacionalizmus igazolásának alátámasztására gyakran idéz az izraeli sajtóból. A tömeggyilkos norvég ezenkívül fölrója az Európai Uniónak, hogy túlzottan támogatja a palesztinokat (!), majd így vélekedik: „Hagyjunk már föl a palesztinok ostoba támogatásával, s kezdjük el inkább támogatni a mi kulturális unokatestvéreinket, az izraelieket!”

Hogy a rossebbe van az, hogy utólag mindig az derül ki, hogy nem osztogatták azokat a bizonyos Volgákat, hanem fosztogatták, és nem Volgák voltak, hanem Moszkvicsok? (Régi vicc a szocializmus idejéből)

Egy közös pont van Mel Gibson Passiójában, James Cameron Avatarjában és norvég lövöldözős emberünkben. Mindhárman olyan módszert választottak, amely képes arra, hogy a mai „modern” társadalom elsatnyult tömegemberének eszméletlen magasságokba emelt ingerküszöbét meghaladja. Míg Gibson a brutalitás naturalisztikusan élethű ábrázolásával, Cameron a fantasztikus látványvilág háromdimenziós prezentálásával hívta fel magára és alkotására a figyelmet, addig norvég farmerünk az „előbb lő, aztán kérdez” metodika sajátos értelmezésével tett szert a tizenötpercre kétségkívül mindenkit megillető hírnévre.

Itt azért több dolgon megint csak érdemes elgondolkoznunk. Mert ha másra nem is, de arra kitűnő példa volt – még ha rengeteg ember életébe került is (úgy tűnik már csak ebből tanulunk) – mennyire életszerűtlen, lélektelen és embertelen világ mammon világa, melyben a gátlástalan hatalom mellett mindösszesen egyetlen dolog, a pénz számít csupán.

Itt van példának okáért mindjárt a fősodratú média és az általa kommunikált „valóság”. Két nap sem telik el és kiderül, a Volgák osztogatása helyett megint a Moszkvicsok fosztogatásával szembesülünk.

Aszongya a szpíker a szakértővel folytatott beszélgetés tanulságainak leszűrése közepette, hogy hát a fószer minden bizonnyal elmebeteg. Vajon elmebetegek sitty-sutty, csak úgy hobbiból, szórakozásképpen játszi könnyedséggel összedobálnak 1500 oldalas tanulmány-féléket, amelyről még autentikuskámék is azt állítják, hogy az „általa közzétett kiáltványában és más írásaiban nagy szakértelmet árul el a Közel-Kelet, s azon belül Izrael történelme, az ott zajló politikai események terén.”? Én magam nemigen hinném, de legyünk megengedőek, vagy ahogyan Béla bátyám szokta volt mondani egy-egy gyengébb pillanatában: „Bassza szellő!”

No, mármost itt van egy másik kényes kérdés, az ún. európai demokráciákban meglévő tabunak számító témák. Vannak dolgok, melyekről egyszerűen nem lehet beszélni. Nem engedik. Ha mégis veszed magadnak a bátorságot, akkor jobb esetben kiközösítenek, rosszabb esetben tönkretesznek, a legrosszabb esetben pedig eltesznek láb alól.

A híradásokban az szerepelt, hogy Norvégiában a lakosságnak mintegy 25%-a bevándorló, azaz nem norvég. Csak a rend kedvéért fejezzük ki sokkal érthetőbben is: minden negyedik ember nem odavaló(si)! És itt jönnek a kellemetlen kérdések. Mi lesz mondjuk 50 vagy 100 év múlva? Eltűnik a térképről Norvégia? És nehogy azt higgyük, hogy ez csak az ő problémájuk!

A kérdés bonyolult és összetett, és persze nem tömegek gyilkolászása a legmegfelelőbb figyelemfelhívás e kérdés megvitatására, ez kétségtelen, de felmerül az emberben a kérdés, vajon miért nem látja egy magát értelmesnek tartó nép, hogy a saját vesztébe rohan? Miért válik szélsőségessé, barbárrá, anti-akármivé az, aki ezt szóvá meri tenni? Miért közösítik ki azonnal azt, aki felhívja a figyelmet arra az apró, ám annál fontosabb momentumra, miszerint a többség, az odavalósiak vannak otthon, nem pedig a kisebbség, a messziről gyüttek? Következésképpen talán a gyüttmenteknek kelljen alkalmazkodni a vendéglátókhoz, nem pedig fordítva!

Lehet, hogy velem van a baj, de valamiféle egészséges önvédelemre minden nemzetnek szüksége van, még akkor is, ha ezt nacionalizmusnak híjják egyes helyeken és eleve pejoratív kategóriába sorolják. Itt szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy maga a nagyságos és fényességes kétharmados forradalmi vezérlőfejedelmünk is legutóbbi tusnádfürdői beszédében a sutba dobandó kategóriába sorolta az ún. politikailag korrekt, alias PC néven ismert, a szólás- és véleménynyilvánítást mederbe terelni próbáló felülről ránk erőltetett beszédmódot.

Mondják! Elgondolkoztak már azon, ha ránéznek a térképre, miért úgy hívnak egy országot, ahogy hívnak? Mondjuk Norvégiát miért pont Norvégiának hívják? Nem lehet, hogy azért, mert ez az ország a norvégoké? Vagy mondjuk Magyarország? Lehet, hogy azt meg „gyárilag” nekünk magyaroknak jelölte ki a Jóisten?

Egyszer részt vettem egy előadáson, ahol több egyéb más mellett az hangzott el, hogy átvettük a németektől a kvótát, így helyettük mi fogjuk befogadni az Izraelből nagyszámban Európába érkező és letelepedni szándékozó ottaniakat. No, mármost az ember elgondolkozik ezen, különösképpen akkor, amikor a fővárosi ingatlan-beruházásokról szóló anyagot olvassa és egyedül az izraeli befektetőknél nincs pontos kimutatás arról, mennyit is fektettek be itt nálunk, székes fővárosunkban.

Nem kevésbé érdekes az a szituáció sem, amikor a Nemzeti Hírhálón a barikad.hu anyagát olvasva a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban közreműködő Szolgálat azonosító adatok című weboldalának a képét látjuk, ahol a magyar mellett héber karaktersort is be kell gépelni.

Tessék mondani: miért is?

Itt azért úgy megáll az ütő az emberben egy picit. Mert hát lehet, hogy elsőször bagatellizálva legyintesz egyet könnyedén, mondván: biztosan Photoshop, de az is lehet, hogy másodjára elgondolkozol a dolgon és megkérdezed: mi van, ha igaz? Meg úgy általában nem igazán érted, mi a rossebér is kell héber karakterláncot feltüntetni a magyar mellett, amikor a legutóbbi népszámlálás alkalmával sem vallási, sem etnikumi kisebbségként nem volt hajlandó számba vétetni magát a hazai zsidóság, mer ugye a többi hazánkban élő kisebbségnek megfelelő karakterláncot nem találsz a képernyőn. Az viszont egyre inkább kezd világossá válni számodra, miért is nem adják ki soha semmilyen körülmények között sem (kormányoktól függetlenül) azt az információt, hány kettős vagy többes állampolgár ül a parlamenti patkó padsoraiban.

Visszatérve még a minden negyedik norvég nem norvég kérdésköréhez. Ez hát az eredménye ennek a fene nagy multikulturális katyvasznak. Nem véletlen, hogy minden népnek (egyelőre még) megvan a saját országa. A régiségben mindenki tudta, hol a helye. A népek, a nemzetek is.

Tegyék a szívükre a kezüket, és mondják meg nekem, de őszintén! Önök szerint életszerű az, hogy Svájcban arról kelljen referendumot kiírni, épülhet-e mecset vagy sem? Ez egyszerűen közröhej! Már maga a kérdésfeltevés is nevetséges!

Visszatérve még egy gondolat erejéig a lövöldözőhöz. A kényes, érdekeket sértő kérdések feltevése tiltott, elhallgatott, ezért meg kell teremteni a második, harmadik, sokadik nyilvánosságot! A legfontosabb feladat, hogy a jövőben elkerüljük az ilyen és ehhez hasonló véres eseményeket, át kell vennünk a közbeszéd tematizálását a politikai osztálytól!

Fordítva ülünk a lovon! Ne az legyen a gyakorlat, hogy az adott párt mit akar, s azzal egyetértünk-e vagy sem, hanem az, hogy mit akar a nép, s ehhez melyik politikai erő tud társul szegődni!

Tegyük fel az i-re a pontot! Arról az apró, ám megint csak lényeges momentumról nem is szóltunk, hogy ez a rendszer saját magát ítélte pusztulásra azzal, hogy elvesztette lába alól a talajt!

Már a fősodratú médiában is megszólaltak az elégedetlenkedő hangok! Ne felejtsük el, nincs halálbüntetés, ráadásul kiderült, maximum 21 évet kaphat a „derék” farmer! Mi lesz aztán? Újból gyilkolni fog?

Bármelyik oldaláról is vizsgáljuk az esetet, sehogy sem áll össze a kép. Pontosabban nagyon is összeáll! Kicsit olyan ez, mint az elvarázsolt kastély tükörtermében. Akármelyik tükörbe nézünk bele, mindig valami viszolyogtató néz vissza ránk, szépet, emberit, léleknek tetszőt, valahogy sosem találunk benne.

Elégedetlenkedésünk közepette ekképpen kiáltunk fel:

Európai Unió! Én így nem szeretlek!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő