KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Magyar Fálun Dáfá Egyesület nyílt levele Magyarország Köztársasági Elnökéhez és országunk képviselőihez

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Magyar Fálun Dáfá Egyesület 2011.06.24-re és 25-re békés demonstrációkat jelentett be az Országos Rendőr-főkapitányságnál a kínai miniszterelnök, Wen Jiabao látogatása okán. Ezen a két napon a kínai miniszterelnök tudomásunk szerint ugyanis Budapesten tartózkodik, és tárgyalásokat folytat hazánk képviselőivel.

A magyar Fálun Dáfá gyakorlók bejelentett békés demonstrációinak célja az, hogy tájékoztassák az embereket a Fálun Dáfá gyakorlók elleni Kínában zajló brutális üldözésről, ill. kiálljanak a Fálun Dáfá jóságos alapelvei, az Őszinteség, Jószívűség és Tolerancia mellett.[1]
Egyértelműen kijelentjük, hogy rendezvényünk nem Wen Jiabao úr ellen irányul, hanem a kínai koncentrációs táborokban fogva tartott gyakorlótársaink jogainak védelmére, ill. egyúttal szeretnénk felkérni Wen Jiabao urat, hogy vonja felelősségre a Kínai Kommunista Párt azon tagjait, akik a Fálun Dáfá gyakorlók ellen irányuló törvénytelen üldözésért felelősek. Ezen bűntettek ugyanis nemzetközileg üldözendő emberiség elleni bűncselekményt valósítanak meg.
Szerda délután megtudtuk, hogy a rendőrség rendezvényünket meg akarja tiltani. Felkértek minket, hogy vonjuk vissza a bejelentésünket, ill. figyelmeztettek arra, hogy amennyiben ezt nem tesszük meg, akkor tiltó végzést fogunk kapni tőlük minden bejelentésünkre… Azt is elmondták továbbá, hogy ezt a végzést megtámadhatjuk a bíróság előtt, az azonban egyértelmű, hogy a bíróság nem döntene olyan hamar, hogy a rendezvényünk addigra értelmét ne vesztené.
A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény mindössze két okot említ meg, mely miatt egy ilyen bejelentés megtagadható:
1. ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné,

2. ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható. A mi tervezett demonstrációnk békés, ill. a közlekedési útvonalak akadálytalan használatát engedő jellege miatt egyik kategóriába sem sorolható.
A fennt felsorolt tények arra engednek következtetni, hogy a rendőrség nyilvánvaló nyomás hatására arra készül, hogy a jogállami demokrácia szabályait megsértve visszaéljen a joggal, és egy az alaptörvényünkben foglalt legmagasabb prioritást élvező emberi jogokat védelmező demonstrációt betiltson.
Ez az eset egy olyan tendenciát mutat fel, mely szerint az alapvető emberi jogok megsértéséről hírhedt Kínai Kommunista Párt hazánkat is jogsértésre kényszeríti, és immár a magyar állampolgárok sem gyakorolhatják szabadságjogaikat saját hazájukban. Ez a veszélyes irány minden magyar emberre árnyékot vet, s így rendezvényünk esetleges betiltása mindenképpen közügynek mondható.
Kihangsúlyozzuk, hogy ezen levelünkkel nem kívánjuk támadni sem a magyar rendőrséget, sem államunk egyéb hivatalait, mindössze alkotmányos jogainkat szeretnénk gyakorolni.
Arra kérjük a Köztársasági Elnök urat, mint az alkotmányosság őrét, ill. a magyar kormányt, hogy igazságos álláspontra helyezkedjen ebben az ügyben, és támogassa a Magyar Fálun Dáfá gyakorlók engedélyét, hogy megtarthassák békés rendezvényüket.
Fricskó Sándorné
A Magyar Fálun Dáfá Egyesület elnöke
Pécs, 2011.06.23.
[1] Háttér-információk a Fálun Dáfáról és annak jogtalan üldözéséről:
A Fálun Dáfá (Fálun Gong-ként is ismert) egy az egyén testének és szellemének nemesítésére szolgáló meditációs gyakorlat, melynek célja, hogy gyakorlói minden értelemben egyre nemesebb és tisztább szívű emberekké váljanak, és ez által visszatérjenek eredeti énjükhöz, mely igaz, jószívű és elfogadó.
A Kínai Kommunista Párt egykori vezetője Jiang Zemin 1999-ben betiltotta az addig nagy népszerűségnek örvendő Fálun Dáfá-t, mivel riválist látott benne hatalmas népszerűsége miatt (több mint százmillióan gyakorolják csak Kínában), ill. úgy vélte, hogy akadályozza az embereknek a kommunista párt ideológiájába vetett feltétlen hitét, mivel a Fálun Dáfá nem az ő szigorúan ellenőrzött rendszerükbe tartozik. A gyakorlókat koncentrációs táborokba zárják, ahol kényszermunkát végeztetnek velük, ill. kegyetlen módszerekkel kínozzák őket, hogy feladják hitüket az „Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia” elveiben. Kanadai hivatalnokok nyilvánosságra hozták, hogy a koncentrációs táborokban fogva tartott Fálun Dáfá gyakorlók létfontosságú szerveit illegálisan eladják, melyet megelőz a gyakorlók „élve boncolása” és ezt követő halála.
További információk az alábbi oldalakon is:
http://hu.clearharmony.net/cat/c1117/c1117.html
http://faluninfo.net/
http://faluninfo.net/topic/81/



Fricskó Sándorné Eszter
tel.: +36-20-442-1382
email: kovacseszter@fmail.co.uk

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A Magyar Fálun Dáfá Egyesület nyílt levele Magyarország Köztársasági Elnökéhez és országunk képviselőihez

  1. A szervezet céljai nemesek. Bárcsak pl. a HIT gyülekezete bírna ilyen nemes célokkal.
    Azonban meg kell említsem: Kína és Amerika politikáját megvizsgálva fel kell tűnjön, hogy Amerika eddig az elmúlt időszakban 18 békés államot támadott meg és rombolt le. Kína rovására mit tudunk felhozni? Talán Tibetet? (Ahol az USA által szervezett „tiltakozómozgalmakat” szétverték?)
    Az USA és általuk üdvözítőként kikiáltott gazdaságpolitika maga a csőd. Ahol ezt a módszert követik, országok sora „dől be”. Kína fütyül erre az idióta gazdaságpolitikára is. Érdekes módon még a válság kellős közepén is nagyon sikeres volt Kína…Lassan mindenben az élen jár és átveszi a világ gazdasági vezetését. Számítógép, iparcikk, ruházati cikk, minden. A másik oldalon pedig: csak szűkül a gazdaság, egyre boldogtalanabb a lakosság mindenütt. Megszorítások, elvonások, adóemelés, stb. és a világ öt-hat (…amerikai…) családjának mesés vagyona közben meredeken nő….
    Lehet, hogy ennek a szervezetnek ezeket át kellene gondolnia és inkább a gonosz tengelye ellen tiltakozni…

  2. Egy hónapot töltöttem Kínában. Mesés bőséget láttam Pekingben és Kantonban is élelmiszerek, ruhák, iparcikkek, stb területén.
    Elképesztő méretű építkezések, tiszta utak, rend.
    Mindezek fenntartásához viszont egy erős kezű központi hatalom kell.
    Viszont a fizetések rémületesen alacsonyak.
    Fogalmam sincs miért üldözik a Falun Dafát.
    Ark

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük