A lovak meghalnak vagy elpusztulnak?
Más nyelven talán érdektelen különbség, de magyarul ezen is múlik, hogy magyarul beszélünk-e.
Rekviem a lovakért címmel jelent meg írás a Szabad föld 2014 június 13-i számában. Arról ír a szerző, hogy az első világháborúban nemcsak emberek, hanem lovak is meghaltak (ártatlanul a frontvonalra cibálva).
Furcsa dolog olvasni a Magyarországra megkérdezése nélkül ráerőszakolt (általa fegyveresen mégis győztesen megvívott, majd belső puccsal az agresszorok célját segítendő a magyarok ellenében elbuktatott) első világháborúról ezt az írást. „Rekviem a lovakért”. Nemeslelkűséget felmutató gesztus lenne, hogy még az állatokról is magasztos hangon elmélkedik a szerző? Mert az emberek a lovakkal egyenértékűek? Legközelebb a ravatalozóban egyik sarokban egy halott ember, másik sarokban egy elhullott állat, és ez utóbbinak is a haláláról fognak értekezni?
Az érdi Pál Ferenc talán újságíró talán egy olvasó, aki beküldte írását. Bármelyik, az újságot minősíti, hogy megjegyzés nélkül közölte írását. Tehát a Szabad Föld egészének szeretném jelezni most (mert mindig nem győzi az ember), hogy állatok a magyar nyelvben nem halnak meg (kivéve a provokatív célú avantgard vereseket és más szokatlanságra, rendkívüliségre, logikai törésre igyekvő műalkotásokat). Egyébként fogalmilag kizárt. Nyelvi fejlődés-változás ide vagy oda.
Az állati jogvédők is tévúton járnak. Állatoknak definíció szerint jogai nem lehetnek. Az ember rendelkezhet róluk, mint az utakról és egyéb közművekről, szobrokról stb. Mert nem lehetnek jogalanyok, mert nem értelmesek és nem szabad akaratúak. Akármilyen találékony az országgyűlés vagy bármely lobbicsoport. Hülyeséget nem kell megenni és főleg nem kell nemes érzelmű megemlékezésként tálalni. Zsinórban. A közel egymillió első világháborús hős és áldozat emlékét ez a költői nyelvezet nem segíti. Főleg nem segíti Trianonra, az ország, a társadalom puccsal és más (amint egyre több visszaemlékezés veti fel) nem harci eseményekkel kierőszakolt tragédiájára való emlékezést.
És valami ellenpéldát, hogy még világosabb legyen: Fél évszázad alatt 6-8 millió magzatot gyilkoltak meg, öltek meg, 6-8 millió magzat oktalan haláláról lehet beszélni – akik viszont számos tekintetben formálisan is jogalanyok. Az ő haláluk nem halál, a lovaké viszont halál? Csak nem az emberi magzatok és a lovak, kutyák becserélésről beszélhetünk? Emberi magzatot szabad ölni, Antigoné kora előttre vissza rángatva a társadalmat, a sajtóbeli hangvételt, és temetetlenül hulladékként kezelve elégetni minden tisztelet adás nélkül ezeket a kis halottakat – ellenben a lovakért rekviemet mondunk, mert a lovak meghalnak szemben az emberi magzatokkal?
Pál Ferenc szerző természetesen mondhatja, hogy nem így gondolta. Viszont a kirajzolódó mozaik így fest. A mozaikban a Szabad Föld Rekviem a lovakért írása egy jellemző mozaikcserép. A szerkesztőségnek leginkább elnézést kellene kérnie. Különösen szembetűnő, hogy éppen a Szabad Földben olvashatók efféle szóhasználatú írások, mintha városiaknak akarna hamis romantikát eladni, megfeledkezve, hogy a falusiak körében sokkal erősebb a hagyományos szemlélet egyértelműsége: a ló elpusztul, elhullik, megdöglik, az ember viszont meghal, elköltözik a másvilágra, itthagy minket stb.
Ez az eltorzult szemlélet fedte el, segítette elviselhetővé tenni lelkileg az abortuszok gyilkos „kultuszát”, ennek a szemléletnek az erősödése miatt vagyunk az országban ma már éppen fele annyian, mint lehetnénk. Az úgymond a rendszerváltás terhét viselő aktív korosztályokból hiányzik az ország fele – az élőkhöz a csecsemőt és aggastyánt is beleszámolva (tehát az aktív korosztály talán ha negyede annak, mint ami az abortusz áldozatául esettekkel együtt lenne). Azaz társadalmi öngyilkosság stimulálója, elfedője, elfeledtetője a lovak haláláért rekviemet mondó hamis elmélkedés stílusa, magyartalansága. Nem az élhető jövő fogalmazási módja.
Fáy Árpád
Mementó 2006 emlékmű
Nem értek egyet a szerzővel, főként abban nem, hogy az állatok nem értelmesek. A lovakat csak csodálom, de nincs velük kapcsolatom, de a tekintetük bizony több értelmet tükröz, mint néhány emberé… A kutyákat-macskákat viszont közelről ismerem, és kijelenthetem, hogy ők is nagyon okos/értelmes lények. Nem a „tulajdonunkat” képezik, hanem társként élnek mellettünk. Amikor eltávoznak – mert sajnos ez is megtörténik – a gazdi bizony halálesetként éli meg a társállat elvesztését.
Azt hiszem, nem a magyar nyelvvel és az értelmezéssel van baja a szerzőnek, hanem azzal, hogy felsőbbrendűnek képzel minket, embereket, pedig sok esetben tanulhatnánk az állatoktól. Ha erre bárki közülünk képtelen, legalább tisztelje azokat, akik megértik és szeretik négylábú barátainkat…
Lenhardtné
Kedves Fáy Árpád!
Mély fájdalommal olvastam a sorait. Megrendítő a szavaiból áradó keserűség, és az el-nem-fogadás, amit a Szabad Föld cikkírójára zúdított. Szerintem kívánatos lenne, ha kezeltetné magát (lelki blokk oldásokra gondolok), de legalábbis megtartaná magának a hasonló véleményeit, és saját lelkivilágán belül dúlna-fúlna.
Lehet, hogy Ön tárgyként tekint az állatokra, de megpróbálhatná elfogadni, hogy más emberek (szerintem a többség) érző lénynek tartják őket. Egyébként milyen alapon játssza az Istent, hogy eldönti, kinek milyen jogai vannak?
Mélyen egyetértek a cikk írójával, a lovak sokkal többet érdemelnek, mint amit kapnak tőlünk. Évezredeken keresztül kihasználtuk őket, pont az önéhez hasonló mentalitás miatt.
Bozsó Márta
TISZTELT FAY ÚR !
Legyen szabd felhívni b.figyelmét arra, hogy fenti okfejtésének alapvető premisszája – figyelembe véve a nemzet múltbeli és jelen szokásrendjét – a f e l t é t l e n lótiszteletről szól!
Az „ősmagyar ‘ időktől kezdődően n a p j a i n k i g ez a tisztelet megilleti hűséges társainkat.
Okfejtésének következtetésével n e m érterk egyet! De ezt ennek a rövid kis írásnak keretében nincsen módom részletesen kifejteni.
Őszinte nagyrabecsüléssel üdvözlom:
Charissime d’la Mancha
Igen tisztelt Fáy úr! Önből árad a hibás felsőbbrendűség. Méghogy az állatok nem értelmesek és nincs szabad akaratuk? Nekik van csak igazán. Mindent tudnak, mindent maguk intéznek. Többre becsülöm őket, mint az általam ismert emberek többségét. Én is azt mondtam a múltkor, hogy MEGHALT a szeretett háziállatom. És még egy: ők önzetlenűl szeretik az embert, nem úgy mint fordítva! Nem véletlen, hogy 30-40 éve annyian tartanak kutyát még meg nem felelő helyeken is, mint a panellakások. Őket használják arra, hogy a megszűnt emberi kapcsolatokat némileg újraélesszék, vagy rajtuk éljék ki magukat a napi sérelmeik miatt.
Azok a katonalovak teljes jogú,értékű társai,hűséges segítői voltak a magyar honvédeknek és sokszor az életük,bár talán nem tudatos föláldozásával próbálták megmenteni őket.A harctéren elpusztult lovakat hősökként kell kezelni és jogos a vesztüket elhalálozásként megnevezni,mert ezt az egykori gazdáik se mondták volna másképp.Aki ezt nem fogja föl,annak fogalma sincs a magyar paraszti gondolkodás mikéntjéről.Miután meghal a fentebb nevezett úriember,őrá nyugodtan mondhatjuk,hogy megdöglött.A meggyilkolt magyar magzatok sorsát pedig,bár valós tragédia,nem kéne ide belekeverni.
„Az állati jogvédők is tévúton járnak. Állatoknak definíció szerint jogai nem lehetnek. Az ember rendelkezhet róluk, mint az utakról és egyéb közművekről, szobrokról stb. Mert nem lehetnek jogalanyok, mert nem értelmesek és nem szabad akaratúak. ”
Ekkora baromságot nem szabadna leírni. Persze ettől még lehet jogalany, aki írta, de az nem számít.
A kutyáim meghaltak. Mind értelmes volt. Ha lenne lovam, az is meghalna, hajszál pontosan ugyanúgy, mint ember társaim és ismerőseim és az a bizonyos sokmillió magzat. Mindenki, aki érzelmileg közel áll hozzám, hozzánk, meghal.
Persze vannak, akik elpusztulnak, de azok biztosan nem a lovak, sokkal inkább azok, akik szándékosan kárt okoznak ennek a nemzetnek. Egy dologban csak reménykedhetünk, hogy a lelkük is oda kerül, ahová való, ahová a lovaké egészen biztosan nem.
Megdöbbentő mennyire ki lehet ferditeni az ősi nyelvet. RTL, TV2. Bors, Valóvilág, Ridikül, hajrá öreg kun