A liberális szennyoldalakról

Az interneten böngészők, azok közül is főleg a világnézetükben még nem kellően megerősödött fiatalok, rengeteg veszélynek vannak kitéve. Ökörködő videóktól, villogó reklámoktól, közhelyes „mémektől”, társkereső hirdetésektől zajos a világháló, amik miatt a komoly értékeket felmutató oldalak felkeresése nagy nehézségbe ütközik. És ha az ember mégis értelmesnek tűnő felületre érkezik, a helyzet így is csalóka lehet. Az interneten található portálok döntő többsége modern eszmék mentén fejti ki véleményét, és formálja ezáltal másokét. A szerkesztők és írók számára a fejlődés (minden magától egyre jobb), a demokrácia (mindenki ugyanolyan), az individualizmus (mindenki önző) és a materializmus (csak az anyag valóság) mítoszai olyan alapelvek, amik nemcsak az általuk leírt tartalomban, hanem honlapuk felépítésében és működésében is markánsan megmutatkoznak. A jelen írásban utóbbiról teszünk néhány megjegyzést.

A nagy népszerűségnek örvendő liberális oldalak módszere, hogy a hitelesség látszatát keltő komoly hírek és tanulmányok közzététele mellett a háttérben, szinte észrevétlenül olyan gondolatokat közvetítenek a gyanútlan internetezők felé, amik negatív irányban befolyásolhatják őket. Például ismert hírportálok bulvárral szennyezik a kezdő felületük alját, hogy olvasottságukat fenntartsák vagy növeljék. Így fordulhat elő, hogy

míg felül, a főhíreknél erkölcscsőszként kifogásolható tettéért bírálnak egy politikust, alul sztárok szennyes életéről élvezkedve csámcsognak, és hamis példaképek felállításához járulnak hozzá.

Már ez az egy jellemző is komolyan megkérdőjelezi tekintélyüket.

Tudtad, hogy ilyenek híreit olvasod a 444 nevű szennyoldalon? (A képen: Herczeg Márk és Tamás Bence Gáspár)

A liberális szennyoldalakkal kapcsolatban az egyik legfontosabb dolog azt belátni, hogy a remek hírszerzés, a profi újságírók, a naprakészség megléte ellenére elsődleges céljuk nem a hiteles tájékoztatás, de még csak nem is a profitszerzés:

érdekük az, hogy kizárólagos értelmező hatalom legyenek a médiában.

Ők akarják megmondani, miről mit és hogyan kell gondolni. A hírközlés, amit jó szándékú szolgáltatásként igyekeznek beállítani, csupán mesteri álca, ami mögött a közvélemény baloldali tematizálásának szándéka áll. Ezért feladatuk elsősorban nem az informálás, hanem minden egyéb – például vallási, nemzeti – értelmezési törekvés ellehetetlenítése. A baloldali és áljobboldali lapok minden eszközt és anyagi forrást bevetnek annak érdekében, hogy az olvasók csakis az ő szemüvegükön keresztül lássák a világot, és mindenkivel szemben keményen fellépnek, akik e hatalmukat fenyegeti, megkérdőjelezi. Ez esetben az addig objektívnek tűnő fórumok a legőrültebb hazugságoktól és a teljesen alaptalan démonizálástól sem rettennek vissza.

Nem egyszer történt már meg, hogy a liberális sajtó nyomása befolyásolni tudta magát a törvényhozást is, mert a bírók nem mertek a manipulált és felkorbácsolt közvéleménnyel ellentétes döntést hozni.

Erről egy kiváló nemzeti érzelmű polgármester, Orosz Mihály Zoltán esete tesz tanúbizonyságot, akit folyamatosan próbálnak ellehetetleníteni, mivel nem kíván igazodni a liberálisok teljesen szellemtelen értelmezési keretéhez (hálásak lehetünk érte, hogy akad még hazánkban megalkuvást nem tűrő politikus).

A módszer (és sokszor a támogatás is) többnyire külföldről jön, amit a magyarság megvezetett rétege sajnos buzgón követ, mivel még most is abban a teljesen torz hiszemben van, hogy a nyugati nagyhatalmak valódi tekintélyek lehetnek, akiket ha kellő kitartással majmolunk, a jövőben számunkra is teremhet valami babérocska. Ezért a magyar internetes „kultúrában” az a helyzet állt elő, hogy mind az üzemeltetők, mind a befogadók részéről egy erőteljes idegenimádat hatalmasodott el. A szerkesztők bevált külföldi recepteket lesnek el, az olvasó pedig szintén azt vizsgálja, egyezik-e a nagyvilág véleményével a magyarul közölt tartalom és forma. (A propaganda bevált, hiszen ma a Magyarországon élő ember szinte semennyire sem hisz abban, hogy ő maga hitelesen irányíthatná és formálhatná a közvéleményt. Azt még kevésbé tudja, hogy ennek megtételére nemcsak képes, de kötelessége is lenne.)

Hogy a külalakot is vizsgáljuk, újabban divatos a honlapok oldalsó sávjában, erre kijelölt újságírók által rövid üzeneteket kitenni, ami látszólag az olvasóval egy közvetlenebb viszonyt kialakítani próbáló, jópofa kísérlet, valójában azonban arra való, hogy az emberek üres pillanatait semmitmondó tartalommal töltsék fel. „Vaddisznók csámcsognak az erdőben”, „Vigyázzunk a részeg madarakra”, „Nézzük meg, de már azonnal ezt és ezt a meztelen fotót, mert később már nem lesz lehetőségünk” – posztolja Marci fontoskodva, akinek arcképét is láthatjuk a rövid hír mellett. Érzelemmentes tekintetét szürke háttér és tompa megvilágítás kíséri.

Az efféle bejegyzések általános jellemzője a visszataszító cinizmus és károgás, amivel az anyagi és lelki gondokkal küszködő embereket saját nyomorukban erősítik.

A túlzsúfolt híráradatról, az állóképek helyett egyre többször alkalmazott gagyi „gifekről” (egy-két másodperces mozgóképek), az ostoba reklámokról szintén elmondható: itt már nemcsak a hibás közlendő elhitetéséről, hanem egy sajátos forma elfogadtatásáról van szó. Arról, hogy szokjon hozzá a szemünk a szeméthez, béküljön meg a lényegtelen és idegesítő külsőségekkel. Égjen bele a retinánkba a holdkórosnak ható, sötét lelkületet sugárzó firkászok képe. Törődjünk bele, hogy csak olyanok mondják meg a „tutit”, mint ők. Életunt, szürke bloggerek, akik lelkiismeret furdalás nélkül idomulnak a kultúraromboló folyamatokhoz, hiszen mégiscsak ez a „trendi”.

Nem árt tudnunk, hogy a liberális szennyoldalak (melyekből köztudottan Dunát lehetne rekeszteni) többé-kevésbé szoros összeköttetésben állnak egymással.

Egymás híreit, cikkeit folyamatosan osztják és népszerűsítik. Így nemcsak erősítik és hitelesítik a másikat, de a keresőoldalak is könnyebben hozzáférhetővé teszik a társadalomromboló írásokat a többszöri előfordulás miatt.

Ezzel elérik, hogy a liberális véleménnyel hamarabb találkozzanak az érdeklődők, amely kulcsfontosságú tényező például egy nemzeti személy vagy mozgalom helyes vagy helytelen megítélésében.

Így hivatkoznak egymásra a magyar nyelvű politikai blogok és híroldalak

A tudatos tájékozódáshoz és a negatív tartalmak kiszűréséhez ajánlatos felvérteznünk magunkat a szennyoldalak ellen. Sokat nyerhetünk azzal, ha fel tudjuk ismerni bizonyos jelekből, hogy mivel állunk szemben.

Az egymásnak ellentmondó tartalmak, az építő jellegű írások hiánya, a hamis példaképek forszírozása, a cinikus fennhang, a kicsinyes emberi ösztönökre és vágyakra való apellálás a baloldali felforgató oldalak jellemzői

(noha ők nyilván nem ilyennek állítják be magukat). Előszeretettel próbálnak érzelmekre hatni az értelem helyett, és soha sem céljuk az ember öntudatra ébresztése, szellemi emelése és benső gyarapítása.

Ám amellett, hogy szert teszünk a rosszindulattól bűzlő oldalak felismerésének képességére, fontos, hogy aktivizáljuk is magunkat.

Tudatos, rendszeres és összpontosított támadást indítva lehet csak letörni a szarvukat.

A modernitás ügynökei rengeteg pénzt és energiát öltek abba, hogy létrejöhessen az internet világa, amin keresztül profi módon követhetik és befolyásolhatják a felhasználókat, és lássuk be, ezt nem fogják könnyen feladni. Ezzel kapcsolatban nem lehetnek illúzióink. Az internet és az ott működő honlapok nagy része nem értünk létezik. Ahelyett, hogy értékeket mutatna fel, befogni akar és vezetni és végül szakadékba terelni. A mi feladatunk átvenni a kontrollt a baljós történések felett, rámutatni az átverésre, és ahol lehet, megismertetni a valódi értékeket az arra érdemesekkel, amit a vizsgált oldalak minden esetben elhallgatnak előlünk.

Réb István

, mediavadasz.hu
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)