A készülő ukrán offenzíva csalhatatlan előjele

A Donbasszban készülő ukrán offenzíva egyik csalhatatlan előjele, hogy az Egyesült Államok halálos fegyvert bocsát Ukrajna rendelkezésére – mondta el Vlagyimir Szolovejcsik politikai elemző a Szövetségi Hírügynökséggel (FAN) ismertetett kommentárjában.

Fegyvereket Ukrajnának

Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminiszteri posztjának várományosa támogatta azt az elképzelést, hogy amerikai fegyvereket kell Ukrajna rendelkezésére bocsátani – jelentette ki Blinken a jelöltségéről döntő szenátusi meghallgatása során.

„Támogatom, hogy, fegyverek formájában, megadjuk Ukrajnának ezt, a védekezéséhez szükséges segítséget. Valójában én pontosan erről írtam a New York Times-ban, úgy három évvel ezelőtt” – hívta fel a figyelmet Anthony Blinken.

Az ukrán hadsereg offenzívája

Mint Vlagyimir Szolovejcsik megjegyezte: abban a Demokrata Pártot támogató csoportban, amelynek Anthony Blinken is a tagja, igen népes, többnyire radikálisan nacionalista ukrán bevándorlók is jelen vannak.

„Ezek alapjában véve az olyan banderisták, illetve utódaikból állnak, akik annak idején elkerülték a vereséget. És akik a Nagy Honvédő Háború után az óceánon túlra menekültek, hogy kibújjanak az alól, hogy – a nácik bűntársaiként – felelősségre vonják őket. És akik ebben a szellemben nevelték utódaikat is. Érthető, hogy az Egyesült Államokban élő ukrán diaszpóra lankadatlan buzgalommal lobbizik a mostani kijevi vezetés javára. A külügyminiszteri posztra törekvő személy pedig szívesen teljesíti követeléseiket. Amellett az amerikai Demokrata Párt mindig támogatta az amerikai értékek exportját világszerte, a világ minden országára, így Ukrajnára is kiterjessze a „washingtoni konszenzus” elveit, beleértve az erőszakos módszerek alkalmazását is” – fejtegette Vlagyimir Szolovejcsik.

A szakértő annak a véleményének adott hangot, hogy újabb fegyveres provokációkra kell számítani. (1) Hogy ebből az ukrán nacionalisták átütő erejű offenzívája lesz-e, vagy sem, az a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság Népi Milíciájának állapotától, illetve Oroszország álláspontjától függ.

„Ha az orosz vezetés egyértelműen kijelenti, hogy, agresszió esetén, a milicisták segítségére siet, illetve országunk kész lesz elismerni a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságot, (2) úgy semmiféle újsütetű banderisták az orrukat sem dughatják Novorosszijába, legyenek akár tonnaszámra amerikai fegyvereik” – összegezte Vlagyimir Szolovejcsik.

Korábban Konsztantyin Zatulin, az Állami Duma képviselője kijelentette, hogy a Donbassz kérdésében Ukrajna az előző garnitúra politikáját folytatja. Erre legjobb példa: a koronavírus járvány. A járvány megjelenésekor Kijev egyik első intézkedése az volt, hogy karantént rendelt el a Donyecki és a Luganszki Népköztársasággal szemben.

2014 áprilisa óta Ukrajna területén véres polgárháború folyik. (3) Kijev csapatokat vezényelt a Donbassz területére, amelynek lakossága kinyilvánította függetlenségét. Az emberek elutasították az országban végbement alkotmányellenes államcsínyt. (4)

Makszim Vrucsnij

Eredeti cikk itt olvasható

---

Megjegyzések:

(1)  Az amerikai hadsereg provokációi már most is eszkalálódnak. Az amerikai hadiflotta újra és újra megjelenik a Fekete-tenger vizein, illetve kihívó közelségben, rendszeres járőrözést folytat a krími partoknál. Ugyanez mondható el az Ukrajna fölött, az orosz határok közvetlen közelében röpködő légiflottáról; a gépek között nukleáris fegyverek szállítására is alkalmas, B-52-es nehézbombázók is vannak. Folyamatos légi felderítést végeznek. Hasonló a helyzet Oroszország más térségeiben – főként a Balti-tenger térségében is. A NATO rendszeressé váló hadgyakorlatain – orosz katonai szakértők szerint – egy Oroszország elleni támadást, beleértve nukleáris támadást is, gyakorolnak.

A provokációk közül eddig kiemelkedett a 2018. november 25-i. Amikor három kisebb ukrán hadihajó – az orosz hatóságok többszöri felszólítása ellenére is – folytatta útját, megpróbálva utat törni az immár orosz felségvíznek számító Kercsi-szoroson át, az Azovi-tenger felé. E provokációk célja: fenntartani és szítani a feszültséget annak kapcsán, hogy a Krím – a Nyugat által el nem ismerten – csaknem egyhangú népszavazással, visszatért Oroszországhoz. A kemény, kérlelhetetlen orosz álláspont láttán az amerikai-ukrán fél jobbnak látta visszavonulót fújni (legalábbis egyelőre). Az Azovi-tengeri Mariupol kikötőváros közelében építeni tervezett ukrán (értsd: amerikai) támaszpont azzal fenyeget, hogy állandóan kiújulnak majd a Krím hovatartozása miatti konfliktusok.

Tegyük hozzá: mindez Trump elnöksége idején történt. A helyzet Bidennel csak még rosszabb lesz.

(2)  Putyin elnök mindmáig negligálta az ezzel kapcsolatos követeléseket, noha az orosz parlament is már több ízben felszólította a népköztársaságok elismerésére. Az orosz elnök kiváltképpen fázott attól, hogy ebben az esetben védelmi megállapodást kellene kötnie a népköztársaságokkal. Ami véget vetne a kívülálló kényelmes szerepének. Az orosz államfő kénytelen lett volna elkötelezni magát, ami véget vetett volna bonyolult, homályos célú geopolitikai játszmáinak. És hát, tartott az újabb szankcióktól.

Bizonyos jelek arra utalnak – bár Putyin elnök esetében soha, semmit sem lehet biztosra tudni –, hogy, hét év és megannyi megalázó kudarc után talán kezd rájönni arra: hiába reménykedik. A fölötte, a Donbassz fölött totális győzelemre törő kijevi vezetés és a Nyugat sohasem lesz partner kifinomult, „soklépéses” játékaihoz. És főképpen nem az ádázul oroszellenes Biden mellett.

(3)  A „polgárháború” kifejezés: kompromisszum. (Az ukránok még ennek elfogadására sem hajlandók, ők „orosz agresszióról” beszélnek. Azbej Trisztán államtitkárunkat, például íziben fölvették az ukrán gestapó hírhedt „Mirotvorec” nevű feketelistára, amint egy MAGYARORSZÁGI fórumon „polgárháborúnak” merészelte nevezni a konfliktust.)

Mint minden félmegoldásról, erről is hamarosan ki fog azonban derülni, hogy rossz. Oroszországot újra és újra felelősségre fogják vonni, újabb és újabb szankciókkal fogják megint sújtani azért, hogy támogatni merészeli a POLGÁRHÁBORÚS (országon belüli konfliktus) felek egyikét. Az senkit sem fog zavarni, hogy évek hosszú során, a teljes Nyugat pénzzel, paripával (harci járművekkel) és fegyverrel – továbbá katonai tanácsadókkal, kiképzőkkel, zsoldosokkal támogatja nyakig véres, tömeggyilkos és háborús bűnök naponta tömegét elkövető, egyik felet. (Éppen a napokban török zsoldosokat is láttak felbukkanni a harctéren.)

(4)  Az államcsíny előzményei: 2014. február 20-án – három hónapja tartó véres erőszakos zavargások után – három nyugati külügyminiszter, illetve az orosz ombudsman érkezett Kijevbe, hogy a törvényes ukrán államfő, és a kijevi utcákon tomboló ellenzék között aláírják azt a megállapodást, amelytől (legalábbis orosz részről) azt várták, hogy az véget vet a véres válságnak.

Ugyanazon a napon azonban, Kijev főutcáján, ismeretlen fegyveresek lövöldözni kezdtek a Kijev főutcáján jövő-menő emberekre. Mintegy száz halott. Kijevben őrületes pogromhangulat támadt: az emberek az államfőnek tudták be a tömegmészárlást. És bár a megállapodást másnap még aláírták, az éjszaka folyamán az államfőnek menekülnie kellett a gyilkos pogromhangulat elől – előbb a fővárosból, majd az országból is. Másnap, 22-én a parlament – áthágva minden ezzel kapcsolatos alkotmányos rendelkezést és jogszabályt – megfosztotta Viktor Janukovicsot az államfői poszttól. Egy, a Majdan főkolomposaiból alakult junta vette át a hatalmat. Ezért hívja az orosz politikai közbeszéd a 2014. február 22-én Kijevben történteket „államcsínynek”, „puccsnak”. De így érezte a nép nagy része is. A Krím és a Donbassz népe pedig meg is tagadta az engedelmességet a törvénytelen, új hatalomnak.

NewsFront