KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: illusztráció / Fotón: Ivan Bartoš, a Kalózok elnöke. CTK/Sálek Václav

A Kalózpárt kilép a cseh kormányból

Petr Pavel cseh köztársasági elnök elfogadta Petr Fiala kormányfő javaslatát, hogy hívja vissza tisztségéből Ivan Bartos kalózpárti kormányfőhelyettest és regionális fejlesztési minisztert, mert nem elégedett a munkájával – közölte Petr Fiala újságírókkal, miután hétfőn este a prágai Hradzsinban tárgyalt az elnökkel.

Ivan Bartosnak, a Kalózpárt leköszönő elnökének menesztésére reagálva a Kalózpárt úgy döntött, hogy kilép a kormánykoalícióból és elhagyja az eddig ötpárti kormányt. A másik két kalózpárti miniszter – Jan Lipavsky külügyminiszter, és Michal Salomoun törvényhozásért felelős miniszter – kedden adja be lemondását. A Kalózpárt tagsága péntektől hétfő estig szavazott arról, hogy kilépjen-e a kormányból a párt. “A tagság mintegy 90 százaléka a kilépés mellett tette le a voksát” – ismertette a szavazás eredményét a párt. Ivan Bartos már azt követően lemondott a pártelnökségről, hogy a kalózok számára néhány napja lezajlott regionális önkormányzati választás és a részleges szenátusi választás is kudarccal végződött.

Petr Fiala elmondta: kedden találkozik Jan Lipavskyval, hogy megbeszélje vele esetleges maradását a kormányban. Lipavsky már korábban bejelentette, hogy fegyelmezett párttagként beadja lemondását, de kilép a Kalózpártból is. A kormányfő azt szeretné, ha ezután párton kívüliként vezetné továbbra is a külügyi tárcát. Lipavsky ezt nem zárta ki.

A kormányfő újságíróknak elmondta: szerdáig tisztázni szeretné a kormány személyi összetételének helyzetét, két héten belül pedig véglegesítené a változásokat. A kalózpárti miniszterek mellett távozik a kabinetből Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter is, aki az új Európai Bizottság egyik biztosaként Brüsszelben fogja képviselni a következő években Csehországot. A távozó Síkela helyére pártja, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) Lukás Vlceket jelölte.

„Célom, hogy két héten belül stabil és működőképes legyen a cseh kormány” – szögezte le Petr Fiala hétfőn este Prágában.

Kiemelt kép: illusztráció / Fotón: Ivan Bartoš, a Kalózok elnöke. CTK/Sálek Václav

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük