KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A gyűlölet törvényről, és az antiszemitizmus törvényi terjesztéséről

NIF: A gyűlölet törvényének beterjesztése után Takács András, aki ma az Összefogás Magyarországért Párt elnöke, mindhiába reklamált, súlyos érveket sorolva fel, a köztársasági elnök, meg se mert pisszenni, s a törvény ellen óvást nem emelve, azonnal aláírta azt. A gyűlölet törvénnyel nemcsak a szólásszabadság sérült, hanem a történészi, nyelvészeti, forenzikus és a műszaki kutatások szabadsága is, és úgy működik, mint egy fordított korbács, amely ezúttal a farizeusok kezében van, és a Jézus Krisztust tagadók röhögése közepette verik ki vele a keresztényeket, a keresztény tudósokat a templomból.

Franciaország, de Ausztria is élen jár ebben. Az osztrák mérnöki kamara elnökét mentették fel a funkciójából, aki termotechnikai szakmérnökként alaposan foglalkozott a zsidó megsemmisítő táborok krematóriumaival, és kimutatta, hogy azokban maximum a betegségben elhalálozottak hulláit égethették el, oly jelentéktelen kapacitásúak azok a kemencék. A mérnöki kamara tagságát is megvonták tőle.

Robert Faurisson, a lyoni egyetem francia professzora vette a bátorságot és kielemezte az Anne Frank naplója című szívszorító könyvet és kinyomozta megírásának körülményeit. A német állam is rövid időre megkaphatta az eredeti naplót. Ami egyből szembeugrott a szakértöknek, hogy azt golyóstollal írták, amely író eszköz csak 1951-töl terjedett el. A professzort eltávolították az egyetemről.

David Irving brit kutató történészt, osztrák törvényszék 3 év letöltendő börtönre ítélte holokauszt tagadásért!

Takács András: A gyűlölet törvénye

Aljas, becstelen, istentelen ember az, aki a gyűlölet forrását táplálja! A magyar parlament 2010. február 23-án megszavazta az úgynevezett „holokauszt törvényt”- http://www.parlament.hu/irom38/09861/09861.pdf ­-, amelyet joggal nevezhetünk a gyűlölet törvényének, mivel a népirtás, így a zsidó nép intézményesített irtása is a gyűlöletre alapozódott, de valójában gazdasági és politikai érdekből követték el. Az előterjesztők a holokauszt „melegen tartásával” az emberek közötti gyűlöletet kívánják állandósítani politikai haszonszerzésből, mindezt a magyar nép iránti gyűlöletből tették, mivel e törvénnyel azt sugallják, mintha Magyarországon általános lenne az antiszemitizmus és a törvény erejével kellene fellépni ellene. Addig, amíg Európa más országaiban zsinagógákat gyújtanak fel, a rasszizmus jegyében tüntetnek, addig itt Magyarországon ilyen és ehhez hasonlók nem fordultak elő.

Ez is érdekelheti:  Az SZBU kijevi irányítóközpontjára csaptak le az oroszok

A törvény önmagában egy jogi nonszensz, mivel nem a törvény tárgyát képező cselekedetet, a népirtást (holokauszt) szankcionálja, hanem az arról való lehetséges vélekedést. E logika alapján mi, keresztények, joggal várhatnánk el a magyar parlamenttől, hogy Isten vagy Jézus Krisztus létének a megkérdőjelezését hasonló módon büntessék.

Az önálló képviselői indítvány szövege:

„A büntető törvénykönyvről 1978. évi IV. törvény 268/B. §-t követően a következő új címmel és 269/C. §-sal egészül ki:

„Holokauszt* tagadása

269/C.§ (1) Aki mások előtt

a) a holokauszt történelmi tényét, pusztítását vagy az áldozatok nagyságrendjét kétségbe vonja vagy tagadja, vagy

b) a holokauszt áldozatait e minőségben becsmérli, vagy

c) a holokauszt elkövetőit dicsőíti vagy tetteiket helyesli, vagy

d) a holokauszt megismétlésére felhív,

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben írt bűncslekmény elkövetésére nagy nyilvánosság előtt kerül sor, vagy az erőszakos cselekményhez vagy a köznyugalom súlyos megzavarásához vezet. „

Ez a törvény pontatlan, félreértelmezhető gumijogszabály, amely visszaélésekre ad lehetőséget. Egyoldalú, természetellenes, történelmi- és világnézeti különbségek közötti vitákat akar törvényi keretek között szabályozni, úgy, hogy csak a zsidósággal szembeni bűnök tényszerűségének vitathatóságát szankcionálná.

Az előterjesztők (Dr. Bőhm András (SZDSZ), Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ), Dr. Fodor Gábor (SZDSZ), Geberle Erzsébet (SZDSZ), Gusztos Péter (SZDSZ), Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ), Horn Gábor (SZDSZ), Dr. Kóka János (SZDSZ), Kuncze Gábor (SZDSZ), Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), Dr. Sándor Klára (SZDSZ), Velkey Gábor (SZDSZ)) elfelejtették – nem véletlenül – a törvényben definiálni, hogy mit értenek „holokauszt” alatt, amit ugyan az indokolásban megtettek „ … a holokauszt, azaz közel hatmillió európai zsidó ( és ennél kisebb, de jelentős számban más csoportok) meggyilkolása a náci uralom alatt.” , de ez nem pótolja a törvény ezen hiányosságát.

Ez is érdekelheti:  Egyházi bocsánatkérés-dömping

Jogi kifogásaim e törvénnyel kapcsolatosan;

1. hogy olyan fogalomról – a holokausztról – alkot törvényt, amelynek magyar megfelelője a „zsidó nép kiirtása”, ami ebben az értelemben félrevezető és hamis.

2. hogy nem rögzíti a holokauszt törvényi meghatározását,

3. hogy sérti a szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadságát,

4. hogy a történelmi tényeket csak és kizárólag a zsidó állam politikai és a „holokausztipar” érdekeinek megfelelően engedi beszédtémává tenni,

5. hogy az áldozatok pontos számának, nagyságrendjének vitathatóságát kizárja,

6. hogy a holokauszt elkövetőit nem nevezi meg,

7. hogy a kollektív bűnösség vádjára ad lehetőséget, (Az indokolásban Németországot „népirtó-államként” említi, így a német népet is – népirtóként állítja be.),

8. hogy a holokauszt témáját tabuvá minősítette azzal, hogy a „mások előtt” folytatott ezzel kapcsolatos vitákat kizárja az oktatásból, a tudományos vizsgálatokból, sőt, még az emberek egymás közötti beszélgetéséből is.

Elvi kifogásaim e törvénnyel kapcsolatosan:

– A törvény megvalósítja az úgynevezett „gondolatrendőrség” felállításának jogi alapjait. Ma még csak a holokauszt vonatkozásában. És holnap miről nem lesz szabad majd beszélni és gondolkodni?

– A jogegyenlőség elvét semmibe veszik az előterjesztők és a törvényalkotók! A népirtás tagadásának ilyetén való elítélését kizárólag csak a zsidósággal kapcsolatosan szankcionálja, míg a más népek ellen elkövetett és elhallgatott (indián, orosz, örmény, palesztin, magyar és még sorolhatnám) népirtást nem.

– Ezzel a törvénnyel – az általa megvalósított kettős mércével, az emberek igazságérzetét sértik, jellegénél fogva ellenszenvet szít a törvény kedvezményezettjeivel szemben, nem hogy visszafogná a rasszizmust, hanem éppenséggel felszítja az antiszemitizmust.

– Ez a törvény csak a gyűlöletet szítja, mert a zsidó nép ellen elkövetett népirtást törvényileg kiemeli a más népek ellen elkövetett genocídiumok közül. A zsidó nép szenvedését más népek szenvedései fölé helyezi. Azt a vélekedést erősíti, hogy a zsidó etnikum a föld népei között kiváltságos helyzetben van, és kiváltságokat élveznek.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tart szombaton

– Maga törvény azt sugallja, mintha a magyar nép antiszemita vagy fajgyűlölő lenne. Ez pedig hamis és aljas sejtetés.

– A zsidóellenes népirtás állandó felemlegetése olyan, mint az emberiség testén lévő sebek egyikében való állandó vájkálás, csak azért, hogy vádlás alá helyezhessenek más népeket, politikai és anyagi haszonszerzés céljából.

– Ez a törvény keresztényellenes, mert az emberek közötti szeretet és a megbocsájtás lehetőségét teszi lehetetlenné, azzal, hogy kizárólagossá teszi a zsidó nép fájdalmát.

Mindezek okán bízom abban, hogy a Magyar Köztársaság elnöke ezen törvényt ilyen formában nem írja alá és megteszi a szükséges lépéseket.

Budapest, 2010. február. 23.

Takács András

*(Wikipédia): „Ez a szócikk a második világháború alatt elkövetett zsidóellenes népirtásról szól. Hasonló címmel lásd még: holokauszt (egyértelműsítő lap).

A holokauszt (a görög ὁλοκαύτωμα, holokautóma szóból: „teljesen elégetett”, t.i. égőáldozat). A szó a Szeptuagintából ered és a héber עוֹלָה ólá-nak („ami felmegy”), azaz a „teljesen elégő áldozat”-nak a tükörfordítása. Zsidó terminusa azonban nem ez,[1] hanem a Soa vagy Soá (‏‏שׁוֹאָה), ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti (jiddis חורבן) Churben).[2]

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

források: nemzetihirhalo.hu
http://mno.hu/kulfold/letoltendo-borton-holokauszttagadasert-515660
Anne Frank naplójának eredeti szövege hollandul 3 formátumban először 2016 január 1-töl hozzáférhető:
http://affordance.typepad.com//mon_weblog/2016/01/anne-frank.html
fénykép a napló 2 oldaláról:
http://eduline.hu/kozoktatas/2016/1/3/Kozzetettek_Anne_Frank_naplojat_a_neten_a_b_XS8JK5
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174:egy-francia-tanar-robert-faurisson&catid=19
https://kuruc.info/r/39/43306/
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “A gyűlölet törvényről, és az antiszemitizmus törvényi terjesztéséről

  1. SOHA EZ IDEIG NEM FOGLALKOZTAM A HOLOKAUSZTTAL – MINDIG ÍRTAM, HOGY VOLT. MEGJELÖLVE HIROSIMÁT – NAGASZAKIT ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN DREZDÁT!
    DE MOST MÁR TELE VAN A TÖKÖM VELETEK – AMIKOR AZ EGÉSZET TI GENERÁLJÁTOK!
    SEMMIT NEM TANULTATOK A MÚLT TÖRTÉNELMÉBŐL – NÉZZÉTEK MEG EZT A FILMET ÚJBÓL ERRE HÉJAZTOK? – KIK? AKI GENERÁLJÁK AZ ANTISZEMITIZMUSNAK HÍVOTT – NEVEZETT GERJESZTŐ TÉMÁT!
    A Film:
    https://www.youtube.com/watch?v=HRy1hDkJ9Ck
    ÉRTED TE BAROM – ÚJBÓL EZT AKAROD?
    Tisztelettel : ID. KISS LÁSZLÓ

    1. Tisztelt Kiss László, miért kiabál?
      Van olyan videója is, amelyben a zsidó Rákosi által Szovjetunióba deportált 800.000 (azaz nyolcszázezer) magyarokról szól kétszázezer áldozattal?
      ,,ÉRTED TE BAROM – ÚJBÓL EZT AKAROD?”
      Milyen ,,ÚJBÓL”, hiszen nem is volt holokauszt?

  2. szerintem (ki is vagyok én !?) az egy elfogadott törvényt, mégha ez igazságtalan, esztelen is (mert egy valótlant állítva, mindenki önmagát diszkredítálja, ill. az igaz még megkérdojelezve is igaz marad) … tiszteletben kell tartani !
    ha a parlament így döntött, hát ennek így kell lennie. Viszont lehetséges (?), ha lehetséges lenne, akkor ezt nem csak a zsidó
    feleinket ért történésekkel kapcsolatban, hanem más esetekben
    is felhasználnánk …
    itt van pl-ul a mai eset, az, hogy egyes szélsoséges iszlamista cselekedetek miatt egyre több az izlám-ellenesség, a gyulölet. Persze nem csak Mo-on, de egész Európában is. A gyulölködés a muzulmánok
    ellen éppúgy buntetendo kellene legyen, mint plul egyes keresztények
    ellenében is. Hány magyarnak (kereszténynek) még mindíg nem adták vissza az elkobjott javait a mai Szlovákiában, miközben a zsidókét igen. Itt nem arról van szó (én nem arról !), hogy nemp szabad lett volna elismerni a zsidók igazságtalan szenvedését, hanem az, hogy a nem
    zsidókét is el kell ismernünk !
    ha a magyar politikai vezetés zsidóellenes több törvénye elítélendo
    még ma is …, hogy lehet, hogy az ugyanilyenek még ma is érvényben vannak mások, esetében a volt Felvidékünkön !? Ha a zsidók állampolgári jogai, majd javai (és sokuk késobb élete is !) elvétele
    helytelen volt, akkor pl-ul a mienkké, a keresztényeké is az volt !!!
    az, hogy egyesek megkérdojeleznek sok olyan ténynek tartott elemét a zsidóüldözésnek és azért feleloségre vonhatók a törvény álltal, az
    hogy jó, helyes vagy sem semmit nem változtat a tényen. A törvényt
    be kell tartanunk, vagy megváltoztatnunk. Itt én arról szövegelek,
    hogyha ez helyes (hogy megtiltjuk törvény álltal az ellenvetéseket),
    akkor nem csak itt, a zsidósággal ért igazságtalanságban kellene
    ezt megtennünk, hanem sok más esetben is. Nem megyek messzebb,
    mint abban, amely bennünket, magyarokat ért (és ott minden felekezeten felül is !) csaknem 100 éve. Ha valaki Mo-on valami
    hamisat, igaztalant, igazságtalant mondana ki, akkor ott ezen
    gyulölet-törvény alá kell essen !!!
    ha valaki odahaza nem ismeri el azt, hogy a 1920 eloti Mo egy törvényes, törvénytisztelo, jogos … országunk volt …, azzal a
    börtönbe ! Ha valaki azt merné mondani, hogy a magyar politikusok
    (élükön a miniszterelnökünkkel Tiszával) akarták ezen háborút ;
    börtönbe vele !
    ha valaki a valósat megkérdojelezi, azzal a valós valós marad. Ha viszont a valós mellé egy csendort teszünk, azzal mintha megkérdojeleznénk a valós valósságát is. Na de legyen ! Ez nem
    árt a valósnak (meg nem is segíti persze). Viszont ha egy ügy mellé,
    ennek valóssága mellé csendort teszünk, akkor jogos az, hogy máshova is azt tegyünk …
    a következo lépés az örmények genociduma lesz. Lehet utána a közép-afrikai tutszik …. és akkor talán rólunk is szó lehet majd ….
    igen, a zsidóellensséget kordába kell tegyük. Ha kell ehhez törvénycikkelyeket is adnunk …
    viszont nem csak a zsidóságot értek igazságtalan tettek. Bennünket
    is, magyarokat, keresztényeket !!!
    csak egyet, mert ez borzasztóan zavar (még); hogy lehet az, hogy
    a Mo-i zsidó áldozatok nincsenek azonosítva máig sem !? Kik ebben
    a vétkesek !??!
    nálunk Belgiumban egyes szám pontossággal, személyek szerint
    ‘ismerjük’, így el is ismerjük ezeket. Mo-on meg még máig sem történt ez meg (egymásnak teljesen ellentmondó adatok jönnek Mo-ról. Még ez annyira is, hogy még a fél milliós kulönbséget is elérik ezek !!).
    Na amikor egy ilyen szigorú törvényeket egy olyan állam kihoz,
    amely önön maga is ilyen súlyos hiányosságban van, az egy
    abszurdum !!!
    hogyan védjen meg törvényileg egy ilyen számadatot Mo törvénye,
    amely NEM létezik !?
    miért nincs még ma sem ezt tisztázva !? Hogyan jönnek ezek (TI !!!),
    ahhoz, hogy törvényeket hozzatok ahhoz, hogy az ‘igazat’ nem
    szabad kérdésbe tenni … és közben ezek, ugyanezek, Ti magatrok
    még csak ki sem derítettétek ezt !!!!!!!!
    szeretettel (és mérgesen)

    1. fldlakblogroka
      2016/06/14 – 13:02
      Miért ilyen figyelmetlen – írtam nem? Tudd a holokauszt – magyarul égőáldozat – Hirosima – Nagaszaki atomja – és nem utolsó sorban Drezda foszfor bombával tűztengerré tétele az égő emberek áldozata! Ezek tények nincsenek se fel se le ragozva – mint az amit ti ma holokausztnak neveztek és talán gondoltok! Érted? A szibériai fagy halál és embertelen életkörülmények – megnevezése még várat magára – mint a magyar Recskek haláltáborai is!
      TALÁN LESZ A MEGDERMEDETTEK VILÁGA néven fog elhíresülni! Majd idegen szóval!
      tisztelettel: id. Kiss László

  3. Egyetértek Takács Andrással. Egy ponttal egészítem ki a listát, amelyben a holotörvény ellen emelt kifogást.
    – A gyűlölettörvényt csupa SZDSZ-es írta alá, az SZDSZ pedig már nem létezik. Egytől egyig mind zsidó, akik a magyar néppel idegen eredetiséget vallanak. Ez bizony fajgyűlölet a zsidók részéről.
    – Az Alaptörvény szerint ugyan bármely képviselő kezdeményezhet törvényt – remélhetőleg már nem sokáig – a választók felhatalmazása nélkül a törvény megszavazása a hatalom kizárólagos birtoklását jelenti.
    Azt pedig tiltja az Alaptörvény. Büntethetőséget kizárva kijelenthetem tehát, hogy nem volt holokauszt.

  4. „amikor az aljasság,haszonszerzés céljából,szembe megy a tényekkel,és az észérvekkel, és az igazságot ,mint olyat sárba tiporja,börtönnel „honorálja. Lehet egy ilyen „csoportosulást,mely államnak nevezi magát, tisztelni?
    Bocsánatot kérek!!

  5. Takács Andrással kapcsolatban nekem az maradt meg (persze csak abban az esetben, ha egy és ugyanazon személyről van szó) hogy 2006. október 22-én azt mondta (ha emlékezetem nem csal, élő TV adásban) hogy odaláncolja magát ahhoz az emelvényhez, amelyről oly sok szónoklatot hallhattunk mindaddig. Ez a Takács András nem láncolta oda magát az emelvényhez. Ezt a Takács Andrást több esetben is láttam különböző TV társaságoknak nyilatkozni abból a hatalmas sátorból, amelyet Körössi állíttatott fel, szerintem nem jó szándékkal. Ez a sátor ugyan menedéket adott volna a tüntetőknek az időjárás viszontagságaitól, — amire nem volt szükség, hiszen mindvégig Isten áldotta jó idő volt — ; de elválasztotta a tüntetőket attól az emelvénytől, ahonnan igazán jó szónoklatokat lehetett hallani. Vattay Szabolcs

  6. T.Vattay Szabolcs Úr!
    Függetlenül az „estleges névazonosságtól, jó magam is már sok mindent megértem, és elmondhatom, hogy „láttam én már éjjeliőrt nappal meghalni. Amit a „sírva vigad a Magyar” hozzászólásomban leírtam, nem feltétlen megelégedettséget szolgálva.

  7. Vattay úr annyiban nem téved, hogy a 2006 Kossuth téri tüntetésnek én voltam az egyik vezetője.
    Nem tudom, hogy Vattay úr 2006. október 22 éjjelén és 23-a hajnalán ott volt-e a Kossuth téren. Én nem láttam. De, én ott voltam.
    Azt sem tudom, hogy mondtam-e olyat, amit állít, ami lehet, hogy neki fontos, nekem meg az volt a fontos, hogy fölöslegesen magyar vér ne folyjon. De azt tudom, hogy mi kb. ötszázan voltunk, míg a rendőrök 3000-en éles lőszerrel ellátva.
    Azt sem tudom, hogy Vattay úr volt-e ilyen éles helyzetben, és azt sem tudom, hogy ő odaláncolta volna-e magát bárhova is. De azt tudom, hogy én felelősséggel tartoztam azért az 500 embernek a biztonságáért, annak a tudatában, hogy a kormányünnepség biztosításának megakadályozása jó ürügyet szolgált volna a rendőrségnek, hogy „jogszerűen” lerohanhassanak minket. Nos, a Legfelsőbb Bíróság jogerősen kimondta, hogy a rendőrség törvénytelenül ürítette ki a teret.
    Csak úgy szerényen megkérdezem. Ön hány ember testi épségét, vagy életét veszélyeztette volna, egy totális – fizikai és morális – vereség tudatában.

  8. Kedves Takács Úr! Én nem állítottam azt, hogy Ön volt a Kossuth-téri tüntetésnek egyik szervezője. Kérdésére most mondom el, hogy csaknem mindennap ott voltam a téren, és nem egyszer kerültem életveszélyes helyzetbe. Nem láncoltam magam oda sehova, de ilyent még csak kilátásba se helyeztem. Nincs okom számot adni arról, hogy mit tettem ott, és mit nem tettem bárhol másutt, éppen ezért senki se kérhet számon tőlem semmit. Különösen be nem váltott ígéreteket! A vereség kilátásban volt szinte már a kezdetektől fogva, hiszen semmilyen támogatást nem kaptunk a lakosságtól. Voltak, akik kimondottan utálattal nézték a nemzeti és az Árpád-házi sávos zászlóinkat. E miatt se láncoltam volna oda magam sehova! Egyébként csak a hülye megy neki fejjel a falnak! Felesleges áldozatokat hozni csaknem bűn akkor, amikor a MAGYAR egyre csak fogy. Vattay Szabolcs

Itt várjuk hozzászólását!