KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Gárda és a Jobbik politikai kapcsolata és hatása a Nemzet jövőjére

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Teljes biztonsággal merem kijelenteni, hogy megalakulásától, azaz 2007 augusztusától kezdve, a Magyar Gárda majd minden fontos rendezvényén részt vettem. Ott voltam valamennyi avatáson, szolidaritási tüntetésén, Kiskunlacházától Kenderesig. Az ellene indított koncepciós politikai perben pedig megengedett, majd kizárt beavatkozóként léptem fel.

Egyszóval, felsorolni is nehéz lenne a teljesség igényével azt a sok közös élményt, amely megalapozza most hitem szerint felelős megszólalásom a Gárdáért, a Jobbik Magyarországért Mozgalomért és Hazámért, Nemzetemért.

Le kellett higgadnom, hogy kellő gondossággal és távolságtartással tudjak szólni mindazok mérhetetlen felelősségéről, akik most alakíthatják hosszú távon – a példátlanul kiváló csapat – a Gárda jövőjét, a Jobbiknak, mint mélységes hitem szerint a Fideszt egyedül lehetséges leváltó pártnak a jövőjét, végső soron befolyásolhatják Nemzetünk sorsát.

Amikor ezt írom nem természetes, hanem politikai személyiségekről beszélek, ezért nem megyek bele nevek említésébe, hanem inkább politikai tendenciákra hívom fel a köz figyelmét.

Hazám sorsát illetően túl nagy a tét, ezért bűn lenne a további hallgatás, hozzá kívánok járulni egy egészséges politikai vita megindulásához, egy új nemzetstratégia érdekében, mely eredményeként mind a Gárda, mind a Jobbik betöltheti Isten által rászabatott Nemzetmentő feladatát, reményeim szerint egyre nagyobb számú honpolgár meggyőzésével, támogatásával.

Sokat gondolkodtam azon, mi történne, ha Vona Gábor Gárda alapító beadványát a vártnál rövidebb időn belül elővenné az Emberi Jogok Bírósága Strassbourgban és a Gárda érdekében beadott indokokat fogadná el visszamenőleges hatállyal? Mi történne a hazai belpolitikában és mi történne a jelenlegi takarék lángon működő Gárda-Jobbik viszonyban?

Azon is gondolkodtam, hogy a csak remélt rehabilitáló döntés birtokában, hogyan állna fel a Gárdát létrehozó egyesület, és milyen lenne ennek a régi-új egyesületnek a viszonya a mostani Magyar Nemzeti Gárdával, valamint hogyan lenne mindez visszailleszthető az erkölcsi politikai rehabilitáció felhatalmazásával a majdani nemzeti intézményrendszerbe.

Természetesen – mivel politikával foglalkozom – fel kell tudnom pontosan felkészülni arra a helyzetre, ha mindez nem következik be.

Közhelynek számít, de nem lehet elégszer emlegetni, hogy nem kell hivatásos politikusnak lenni annak a ténynek a felismeréséhez, hogy a Jobbik országgyűlési tényezővé válásában milyen megkerülhetetlen szerepet játszottak a Gárda tagjai és szimpatizánsai, pártolói. Nem tekintem túlzásnak azt a kialakult közvélekedést, mely szerint 70%-kot meghaladó a szerepük abban, hogy ma a Jobbik megkerülhetetlen a belpolitikában. Amennyiben ezt elfogadjuk, meg kell állapítanunk, hogy a politika oldaláról nézve is a Jobbik jövőbeni sikere, nézetrendszerének és gondolkodásmódjának széleskörű bemutatása és elfogadtatása szorosan összefügg a Gárda sorsának alakulásával a lehetséges választói szemében.

Másrészt a Magyar Nemzeti Gárdában tapasztalható rosszul értelmezett dacos önállósodási kísérletek is eleve kudarcra vannak ítélve létrehozója a Jobbik hathatós politikai támogatása nélkül.

A jelenlegi belpolitikai közegben – mely hosszútávon sem nélkülözheti a pártpolitikát – természetesen folyamatosan erősödő civil kontroll mellett nincs helye sikeresélyes Gárda-tevékenységnek a Jobbik erőteljes és tudatosan felépített támogatása nélkül. A jelenleg erről gondolkodó és előbb-utóbb a tárgyalóasztalhoz kényszerülő feleknek ezt elfogadva kell sokadszorra is nekifeszülniük az elkerülhetetlen megegyezésnek mindkét mozgalom, a bennük változatlanul széles körben bízók és a Nemzet érdekében.

Be kell látniuk, hogy az a rájuk ruházott felelősség, mellyel a közel egymillió választó a Gárdával együtt hatalmazta fel a Jobbikot érdekei képviseletére az Ország Házában, halaszthatatlanul felelős döntés meghozatalára kényszeríti a vitatkozó partnereket Nemzetünk szolgálatában.

Mélységesen egyetértek a Jobbik döntésével, hogy a látszólag magukra hagyott partnereikkel együtt visszatérnek közegükre az utcára, mert a kialakult belpolitikai helyzet és a kétharmadosok „demokrácia-felfogása” ezt tette szükségessé. Ugyanilyen higgadt fejjel elvárható döntést várok a Jobbik részéről a Gárda ügyében is, tényszerűen partnerként elfogadva a Gárda belső szervezetének autonóm alakulását, hogy zavartalanul tudjon folytatódni a Gárda belső építkezése, hogy betölthesse majdani rászabatott küldetését.

A Gárda illetékeseinek is pontosan tudniuk kell azt, hogy felelősségük pontosan fogható és körülírható annak felismerésében – mint korábban megállapítottam – , hogy nagyon rövid az idő annak az elfogadására, hogy a Jobbik támogatása nélkül nincs, és nem is lehet reális jövőképe. Ezt a konszenzust kell nemzetszolgálatként az egymás közös jövőjéről együttgondolkodó társaknak folyamatosan magukkal vinni.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a hazai belpolitikában a Magyar Nemzeti Gárdának csak ellenségei vannak és ebben az ellenséges politikai közegben – az egyelőre hihetetlenül kemény és egyre szigorodó média ellenszélben – csak a Jobbik támogatásával tudja felvenni a harcot.

Nincs olyan pótolhatatlan személyiség sem a Gárdán, sem a Jobbikon belül, aki ne látná be, mekkora szükség van arra, hogy a – 2007-ben a Nemzet üdvére létrehozott és hiábavaló betiltási kísérletek ellenére egyre sikeresebben tevékenykedő – Magyar Gárda betölthesse történelmi feladatát.

Számtalan személyes beszélgetésem a Gárda és Jobbik tagjaival, felelős vezetőivel és a mindkét szervezetről felelősen gondolkodó választóikkal szimpatizánsaikkal arra enged következtetni, hogy be kell látniuk az egymásra utaltság politikai tényét a most egymással vitatkozó feleknek.

Nem kívánhatok tehát mást, mint hogy adjon az Isten kellő bölcsességet és felelősségtudatot végső, elkerülhetetlen döntésük meghozatalakor mind a Jobbik Magyarország Mozgalom, mind pedig a Magyar Nemzeti Gárda vezetőinek!

Reiner Péter

A Gárda pártoló tagja

Budapest, 2010. december 5.

Nemzeti InternetFigyelő

 

Kapcsolódó:

Örömteli hír a Gárdáról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “A Gárda és a Jobbik politikai kapcsolata és hatása a Nemzet jövőjére

  1. Kedves Péter! Pont azért nem lesz majdani nemzeti intézményrendszer, mert most Te is és más is hőbörögtök. Ostobán és logikátlanul. Ha a Fidesznek most nem sikerül új alapokra tenni az országot, akkor soha többé senkinek nem sikerül majd. Mit akartok voltaképpen? Milyen terveitek vannak? A politizálásotokkal torpedózzátok a kormány intézkedéseit és sok dologban -nyilvánosan is meghirdetve – egyetértetek a kommunista söpredékkel! Mik vagytok Ti Péter? Kinek dolgoztok Péter? Miért akarjátok az országot eladni, tönkre tenni? Nektek is Gyurcsány kell, hogy ne felejtsetek ilyen hamar. Miért hiszed azt, hogy egy kis jelentéktelen, de hangos pártocska váltópártja lesz a mai kormánypártoknak úgy, hogy közben ócsárolja a nemzeti kisebbségeket? Tudod Péter, aki zsidó és antiszemita, az más nemzetnek sincsen a hasznára. Te is ártalmas vagy a magyarság számára, mint a légynek a Chemotox! Ja, és fejezd már be a nyálas hazafiaskodást. Ne írj hazámról, meg nemzetemről, mert Te nem vagy az aminek a bizonyítási kényszered által gondolod magad. Szeretheted és segítheted az országot, de a zsidó zsidó marad, a sváb sváb, vagy más cigány, rác, oláh, tót. Ne nyálazz tehát többet. És főleg ne kelts állandóan kétségeket a nemzeti oldalon. Bár sokan nem hallgatnak rád, hiszen alig hárman – négyen olvasunk téged. Azt is azért, hogy okuljunk ebből a slájmos csöpögésből. Ja és ha feloszlik a Jobbik, akkor kinek a seggét fogod nyalni ennyire?

  2. Kedves magyar honfitársaim, testvéreim !
    A válasz a Gárdára a Könyvek Könyvéből :
    ” Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a
    mozgalom, akkor megsemmisül, ha pedig Istentől
    való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni…”
    ( Apostolok cselekedetei 5.38-39 )
    Személy szerint hiszem, hogy Istentől való, ezért hiszek abban, hogy az Úrtól jövő bölcsesség szellemében áldott megoldás lesz…

  3. Elég szépen meg fog nyúlni az arca a Vona úrnak ha elolvassa majd a hétvégi állomány gyűlésen elfogadottakat.
    A hungaristák taroltak, elöljáróban ennyit megemlítek.

    1. Diplomás ismerőseim között nagy részt a Fidesz oda adó híveit tudhatom. Pontosan az ő hírcsatornái által kinyilvánított alap igazságokat hozzák fel érv gyanánt. Vitánk nincs az egyszerűen elképzelhetetlen. Nem kétséges egy jó indulatú vezető és társasága aki élvezi a parlamenti 2/3-ot. Sajnos azonban elvesztették mind a két előző parlamenti választást. Legnagyobb ellenzéki pártként pedig nem jelentettek komoly gátat az ország leépítésének valamint eladósításának folyamatában.Nem jeleskedtek, úgy is lehet mondani. Most sem jeleskednek a számonkérésben – nem is fognak – viszont a következetes utód párt ellenes mozgalmak vezetői ellen fenntartják a törvénysértő rendőrségi elzárást és egyéb intézkedéseket. Csak tájékoztatásul ha valaki ellen eljárást folytatnak azt legalább indokolni illik ha jogállamban gondolkozunk. Mégpedig olyan gyanú indokkal amire jogállás ráhúzható.
      Szóval itt egy olyan külső megjelenítéssel állunk szemben ahol a formálisan hatalmon lévő párt módszeresen tervszerűen igazságot diadalra visz és mindent rendbe tesz. Eltekintve a kis eltakart hamisságtól minden rendben halad. Nem kapunk azonban választ nemzeti sorskérdéeink több sarkalatos kérdésére. Így a demográfia katasztrofával fenyegető állapotára, a jeles szakemberek letávozására a perem vidékek népesség fogyására stb. Nemcsak gazdasági gondok állnak ám az állam vezetés előtt . A közgondolkozás vészesen elkülönülő közélettel nemzet társával szemben bizalmatlan gyanakvó család ellenes Kádári irányzat szerinti.
      Egy mindenkori tehetősebb – az ínséges szocializmus idején is jobban szituált – réteg számára egy megnyugtató környezetet teremt ez a koncenzuson alapuló nemzeti összefogás. Látszólag mindenki jól jár a meggazdagodott él csapat is élvezi jövedelmét háborítatlanul. Rengeteg népszerű intézkedés és szépen megfogalmazott programok nagy igazságok várhatók.

      1. Már bocsáss meg, de miféle számonkérést vársz a FIDESZ-től, ha a „radikális” jobboldal a maszoppal együtt üvöltözik a demokrácia elleni merényletről, amikor törvénybe foglalják a pofátlan bolsi végkielégítések megadóztatását, vagy a bolsi „magán”nyugdíjpénztárakba kényszerített emberek felszabadítását? MIféle áttörést várnak, amikor a radikális jobboldal hisztérikus sértődéssel kivonul az alkotmányozásból, ha nem szavazzák meg agymenéseiket, miközben ők üvöltözve védik a régi, bolsi alkotmányt és intézményeit?
        Miféle sorskérdésekre adandó választ vár a radikális jobboldal a FIDESZ-KDNP-től, például a demográfiai katasztrófával fenyegető helyzet terén ? Az nem elég, amit Budaházy mond: csináljunk több gyereket. Meg kell teremteni annak feltételeit is.
        Most megteremtik: nagy adókedvezményt kapnak a gyereket vállalók, így sokkal vastagabb lesz a fizetési borítékjuk, és hogy munkájuk is legyen és igénybe is vehessék az adókedvezményeket csökkentik a vállalkozók adóit, hogy azok fejleszthessék vállalkozásaikat és alkalmazhassák őket.
        Persze ez nem megy egyik napról a másikra. De mégis sokkal kecsegtetőbb próbálkozás, mint azt hirdetni, csináljatok több gyereket a vakvilágba.
        Ami meg a törvénysértő rendőrségi eljárásokat illeti, tudomásul kell venni, hogy most már reális többség kormányoz, és nincs szükség erőszakos akciókra, vagy azzal fenyegetőzőkre, és még a Gárda is felfüggeszthette volna a tevékenységét a választások eredményhirdetésének napján, arra az időre tartogatva erejét, amikor a bolsik visszatérésének veszélye komolyan felmerül.
        Jelenleg azonban -sajnos -a radikális jobboldal idézi fel és készíti elő ezt a veszélyt leginkább.

  4. A 3/4 úgy betett nektek ,hogy a Gárdát is szét csesztétek , írogatni a korról meg mindenről lehet de a választók döntenek !!
    Kíváncsi vagyok az EU választásokra !
    Megjósolóm előre !
    SZEBB JÖVŐT !

Hozzászólás a(z) hunguard bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük