KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Fehér Ház szerint nem szolgálja a béke ügyét a magyar miniszterelnök moszkvai útja (+ NIF kommentár)

A Fehér Ház szerint nem szolgálja az ukrajnai béke ügyét a magyar miniszterelnök moszkvai látogatása – mondta az amerikai elnöki hivatal szóvivője újságírók előtt pénteken.

Karine Jean-Pierre az elnöki repülőgép fedélzetén tartott sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy a látogatás aggodalomra ad okot, “nem mozdítja előre a béke ügyét, valamint kontraproduktív az Ukrajna szuverenitása, területi integritása és függetlensége mögötti támogatást illetően”.

NIF kommentár:Mint tudjuk, Karine Jean-Pierre a minap éppen kiválóra értékelte Joe Biden általános egészségi állapotát, miközben már demokrata oldalról is súlyos kétségek merültek fel arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi elnök és elnökaspiráns Joe Biden, képes-e ellátni feladatát az Egyesült Államok elnökeként.A Fehér Ház minősítése Orbán Viktor békemisszióját tekintve mindenképpen annak bizonyítékaként könyvelhető el, hogy Washington előtt csak egyetlen cél lebeg, mégpedig Oroszország meggyengítése és feldarabolása Ukrajna felhasználásával, valamint az amerikai fegyverlobbi kitömése súlyos pénzekkel és a lényegében csődben lévő Egyesült Államoknak egy háborún keresztül történő agonizálásának elhúzása, hogy a világban eddig általa megszokott és betöltött hegemón szerepét még egy ideig fenn tudja tartani.Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt kép: Washington, DC Fotó: Diego Cambiaso

Ez is érdekelheti:  Orbán a Kossuth rádióban: Az Európai Unió egy gazdasági hidegháborút csinál (videó)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük