A diktatúrától a demokratúráig – Évvégi gondolatok 1994.

A Svájcban élő Kenessey Csaba ’56-os szabadságharcos portálunkhoz eljuttatta “A DIKTATÚRÁTÓL A DEMOKRATÚRÁIG című, Aggodalom, reménység, bizakodás” alcímmel jegyzett izgalmas és tanulságos könyvét, mely tulajdonképpen azon írásainak gyűjteménye, melyek 1990 után jelentek meg, s szólnak a Hazáról, Nemzetről, a magyarországi változások keltette gondolatokról.

Az író egyike azon nemzeti hősöknek, akik 1956-ban fegyvert ragadva készek voltak életüket áldozni Hazánkért. Bátorságból és hazaszeretetből követendő példát mutattak a világnak, a magyar fiatalságnak és az utókornak. Kenessey Csaba az 1956-os szabadságharc legendás alakja, akit sokakkal ellentétben sem lekenyerezni, sem megfélemlíteni nem tudott a mindenkori hatalom, mert nem enged az ’56-ból! A történelem vihara folytán földrajzilag távol, Svájcban eresztett gyökeret, de lélekben mindig a Szülőhazájában él, és a Haza sorsának jobbításán fáradozik.

Folytatásban közöljük Kenessey Csaba “A DIKTATÚRÁTÓL A DEMOKRATÚRÁIG” című könyvében megjelent írásait.

5. rész

——————————————-

Évvégi gondolatok 1994.

(Megjelent a NEMZETŐR 199 5. január-februári számában, az Új Magyarország nem közölte le)

Közeledik az évvége. Ebben az időben visszatekint az ember az elmúlt évre, évtizedekre, vizsgálva ezek mérlegét önkénytelenül felmerül a kérdés, mi változott az elmúlt hónapokban, években, évtizedekben és mi nem. Nos, az analízis eredménye, a mérleg, nem pozitív.

Összehasonlításul veszem az 1945-ös évet, amikor az ország népe az átélt borzalmakkal terhelt világháború után nagy reménységekkel indult el a demokratikus úton, egy jobb jövő felé. Nemsokára az álomvilágból fel kellett ébrednie, mivel a politikai valóság egészen más képet mutatott. A kezdeti demokratikus fejlődés rügyeit hamar lefagyasztották a hatalomra törekvő diktatórikus elemek, a moszkoviták, kiket az akkori világhatalom, országunk megszállója minden rendekezésére álló eszközzel támogatott. Az eredmény ismert, koncentrációs táborok, börtönélet, haláltábor Recsken, Andrássy út 60, stb. a hatalom teljes átvétele, a kirakatperek, B-listázások, kitelepítések, tehát az ellenállás minden erővel való meghiúsítása volt a cél. Államosítások az iparban, a kereskedelemben, majd az iskolák terén úgyszintén a hatalom mindenszintű átvételét segítették elő. Az ország teljes elnyomását logikusan követte az 1956-os forradalom, itt tudatosan  forradalmat írok még akkor is, ha még ma is vannak Magyarországon olyan vezető személyiségek, akik nem képesek ezt a történelmi tényt elfogadni.

Mi a mai magyarországi helyzet? Az 1990-es rendszerváltozás után a nép ugyancsak nagy reményekkel indult neki a demokratikus fejlődésnek.  A vitathatatlan eredmények mellett azonban az elvárásoknak senki sem tudott eleget tenni. Az elmúlt évtizedekben a magyar ipar teljesen a SZOVJET hadiipar kiszolgálására való beállítása és az ennek következtében fennálló megkötések folytán a változás az ország gazdaságát teljesen felkészületlenül érte. Az eredmény  ismert, csalódás a demokráciában és nosztalgia egy (szerencsére)  vissza nem állítható világrend (egy másik világégés veszélye) irányában. Az 1994-es választások eredménye ezt a képet tükrözi. Ez mindeddig rendben is van. A magyar nép önmaga, minden külső behatás nélkül demokratikusan választotta új kormányát. Nos, milyen változások következtek be a mai napig? Az azelőtti kritikus ellenzék hatalomra jutása után a gazdasági helyzet rosszabodott, a külföldi beruházások visszaestek, az életszínvonal nem hogy stabilizálódott, hanem rohamosan romló tendenciát mutat. A hatalom, ellentétben az előző demokratikusan választott kormánypolitikával, azonnal minden téren tisztogatáshoz látott, a médiáktól kezdve a minsztériumokig, valamint az állami vállalatok vezetői között hatalmas elbocsátások következtek mindazokat érintve, akik az előző négy évben az elmúlt évtizedekben történt borzalmakat elítélték, vagy a fennálló koalíciós hatalom nézeteivel nem egyeztek. Az 1945 utáni időkkel összehasonlítva, mikoris szüleinket döntötték a legnagyobb nyomorba, nyugodtan kimondhatjuk, hogy ma is B-listázás folyik, anélkül, hogy ezt nyíltan kijelentenék. A kormány a régi jól bevált módszereit alkalmazva gyakorolja hatalmát és ahol lehet igyekszik mindazokat elhallgattatni, akik erre rámutatnak.

Hol állunk a demokratikus joggyakorlat terén? 1945 után a diktatúra hatamasai minden választás előtt vagy őrizetbe vették, vagy rendőri felügyelet alá helyezték mindazokat a személyeket, akik nyilvánvalóan az ellenzékhez tartoztak, nehogy választhassanak. Még a diktatúra delén is, amikor a 99,9%-os választási eredmények születtek, alkalmazták a választási eredmények meghamisításának ezen eklatáns példáját. A rendszerváltozás után a demokratikusan választott Magyar Országgyűlés, a Parlament, különösen az akkori liberális ellenzék (a mai kormánykolaíció) támogatásával, megtagadta a külföldön élő magyar állampolgárok választójogát! Ehhez, mivel alapvető emberi jogokról van szó, még csak joga sem lett volna! Az Alkotmánybíróság arra a kérdésemre, hogy ha egy magyar állampolgár él egyik alkotmányos, a szabad lakóhely választási jogával, hogyan akadályozhatja ez meg másik ugyancsak alkotmányos joga, nevezetesen a választói joga gyakorlásában, konkrét választ nem adott, csupán a mellébeszélés magasiskoláját alkalmazva a parlamenti döntésre hívatkozik, amit „nem áll módjában felülbírálni”. Itt is látszik a diszkrepancia, mivel az Alkotmánybíróság számos parlamenti döntést, vagy kormányrendeletet felülbírált, vagy jogtalannak minősített. Lehetséges a mai magyar jogállamban az állampolgárok alkotmányos jogainak szelektív alkalmazása? Miután a Magyar Köztársaság hivatalosan is aláírta az Emberjogi

Konvenciót, felvetődik a kérdés, hogy nem kell-e ezután jogorvoslatért a Strassbourgi Európatanács Emberjogi Bizottságához fordulni!

Elég volt az elmúlt évtizedekben alkalmazott  állampolgári jog (talanságok)ból! Az 1945 utáni megkülönböztetésekből fakadó diktatórikus bánásmód sehogyan sem illik a mai demokratikus államrend joggyakorlatába. Itt sürgős változtatásra van szükség már csak azért is, mert a joggyakorlat mai szelektív alkalmazása bármikor az egész országra, minden magyar állampolgárra, tekintet nélkül arra, hogy hol van a hívatalos lakóhelye, nagy kihatással lehet.

Amennyiben az Alkotmánybíróság képtelen ilyen alapvető emberjogi kérdésekben világosan állást foglalni, ha nem képes alapvető szerepét és főként feladatát ellátni, akkor az állam mai költségvetési nehézségeit szem előtt tartva javaslom az Alkotmánybíróság azonnali megszüntetését.

Tehát a jogtalanság évtizedei a mai napig meghatározói a mostani joggyakorlatnak, azaz a változás a diktatúrából a demokráciába még nem történt meg.

Nemzetközi szinten is érdekes párhuzamot vonni az elmúlt évtizedek és a mai helyzet között. Ha az ember a modern telekommunikáció segítségével a televíziós képernyőkön szinte direkt láthatja a különböző népek tragédiáját, szembetűnik a kaukázusi kis nép a Csecsének és a magyar nép 1956-os szabadságharca közötti hasonlósság. Akkor is mint most, 56-ban a SZOVJET, ma az Orosz hadsereg kíméletlen elnyomó harcát láthatjuk egy kis nép ellen. Éppúgy mint 56-ban Magyarországon, páncélosokkal, helikopterekkel, repülőkkel és más modern harci eszközök bevetésével akarják meggátolni egy kis népet szabadsága elérésében, az eddigi (sztálini) államkötelékből való kitörés megakadályozásával. Itt a hasonlósság, de van különbség is. Tudtommal 56-ban nem volt orosz tábornok, aki erkölcstelennek minősítette a magyar nép elnyomását és megtagadta az engedelmességet. Ma Babicsov tábornok szembe szegül Jelcinnel, megtagadja a parancsot és a Duma is elítéli a katonai beavatkozást. Sajnos ez már a sok halottnak, sebesültnek, az árváknak, nyomorékoknak és a menekültek hadának tragédiájára kevés enyhülést hoz.

Mi a helyzet a kisebbségben élő honfitársaink helyzete terén? Változott-e valamit helyzetük és ha igen, milyen irányba? A válasz nem egyszerű, de sajnos sehogyan sem beszélhetünk lényeges javulásról. Szomszédaink felbuzdulva a régi hatalom nemtörődöm kisebbségi politikáján eleinte óvatosan tapogatózó magatartást tanúsítottak a demokratikus magyar kormány hozzáállását figyelve. Majd élénken reagáltak minden olyan külpolitikai megnyilvánulásra, amelyik hivatalosan feltárja a magyarok helyzetét, azok elleni atrocitásokat. Ellentámadásba lendülve, mindenért a magyar kormányt tették felelőssé, mert felfedi a lehetetlen, jogtipró gyakorlatot. A Külügyminiszter úr is az előző kormány kisebbségi politikáját kritizáló kijelentéseivel sokban hozzájárult a magyarok elleni hangulat alátámasztásához. A mai helyzet sem kecsegtető. A kormánykoalíció igyekszik az államközi szerződések megkötésével biztosítani a kisebbségben élő és szenvedő honfitársaink jogait. Szerződésekkel? Mintha nem lenne elég tapasztalat e téren! A hatalom mámorában élő politikusok a nemzetközi megegyezéseket, szerződéseket semmibe sem veszik, kizárólag halogatásra használják fel, terveik elérése céljából. Világosan körvonalazódik a régi nagy Szerb állam megvalósításának lehetősége, ugyanezt a politikát igyekszik a romániai Vatra is követni. Szlovákiában Meciár, Romániában a Vatra vagy a Funár vezette szélsőségek veszélyeztetik a nemzetközi hatalmak politikusai által hazájukból kirekesztett magyarok életét. Szembe kell nézni a rideg valósággal, nincsenek szerződőképes felek, csak elvakúlt soviniszták, akik a szerb példán fellelekesedve bármikor képesek akár vérengzésekre is. Vállalják azt a rizikót is, hogy őket ezért esetleg a Biztonsági Tanács megrója! A romániai magyarok elleni intézkedéseket a romániai Emberjogvédő Líga (LADO) elnöke Nicolae Stefanescu-Draganesti is elismerte. Nem tudom, hogy lát-e valaki a kisebbségek helyzete területén valamilyen pozitív változást. Én nem látok.

A visszatekintést és összehasonlítást ezennel befejezem, bár témám még lenne sok. Amint láthatjuk sokminden változott. De a kérdés nyílt marad, változott-e tényleg és ha igen miben minden lényeges pont? Bizonyára minden magyar állampolgár az enyémmel hasonló gondolatokkal indul neki az 1995-ös évnek. Ezen elmélkedésemmel szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy van mire odafigyelnünk, nehogy egy év mulva még negatívabb mérleggel kelljen az esztendőt zárni. Ebben az

értelemben kívánok minden magyar honfitársamnak boldog, békés és eredményes Újesztendőt.

Kenessey CsabaA szerző engedélyével, Nemzeti InternetFigyelő