A Die Welt sztárpublicistája: Brüsszel az új Moszkva, „a nap győztese” Orbán Viktor (videó)
Kőkeményen kiállt Orbán Viktor politikája mellett a Die Welt sztárpublicistája, Henryk M. Broder a lap podcast-adásában.
Amikor arról kérdezték Brodert, miért tartja „a nap győztesének” Orbánt, az újságíró kifejtette:
„Orbán, mint tudjuk, Magyarország megválasztott miniszterelnöke, és egy szuverén nemzetet képvisel, emellett nagyrészt szuverén politikát folytat”.
Ugyanakkor, mivel látta az EU több éves kudarcát, „mivel az EU valójában csak mondókákkal szolgálta a világot, de semmilyen beleszólása nem volt semmilyen konfliktusba”, ezért „úgy döntött, hogy úgymond saját kezébe veszi Európa sorsát.”
Broder szerint ez „határozottan a régi K und K [császári és királyi – vagyis osztrák-magyar monarchiás – a szerk.] szellemet és hagyományt követ, amely nagyhatalom volt”, s bár „az európaiak most nagyon dühösek”, a publicista kiemeli, hogy
a miniszterelnök „csak a magyar embereknek tartozik elszámolással”, vagyis a szavazóinak.
Az újságíró szerint a helyzet arra is rámutat, hogy azért olyan „keserű Európa”, mert zavarba hozta, hogy nincs úgymond EU-egység. Az EU ugyanis nem államszövetség, hanem szuverén államok csoportja, amely több akar lenni mint ami, de Broder arra is rámutat, miféle hagyományt követ az EU – amelynek szerinte se alkotmánya, se kormánya, se erős törvényhozó jogkörrel bíró parlamentje nincs, „lényegében egy placebo” –: szerinte
a KGST hagyományát követi, amely, mint emlékeztet, az Oroszország körüli szatellitállamok szövetsége volt a Szovjetunióban, akik Moszkvából kapták a parancsot, hogy mit kell csinálniuk.
„A múltban mindig Moszkvából jöttek a parancsok, hogy mit tegyenek a szatellitállamok, ma Brüsszelből jönnek. Brüsszel az új Moszkva” – fogalmazott.
S véleménye szerint éppen
ez az, amivel szemben Orbán fellépett, mégpedig „meglehetősen sikeresen”.
Mandiner
Kiemelt képen: Henryk M. Broder a Die Welt publicistája / Fotó: YouTube
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!