KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Brutus, aki megbuktatta Kádárt, mégis megindult a birnami erdő

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ki volt Grósz Károly, aki megpuccsolta Kádár Jánost és a „trónszékébe” ült? Hithű kommunista? Reformer? Vagy csak egyszerűen egy gyenge kezű pártvezér, aki a lovak közé dobta a gyeplőt, és még úgy sem tudta megállítani a rendszer bukása felé tartó folyamatot, hogy nyolcszázezer párttag, a teljes belügyi apparátus, a hadsereg, a Munkásőrség és a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok mind a háta mögött álltak? Brutus volt vagy Macbeth az 1996. január 7-én elhunyt politikus?

„Romlásba vinni gyakran igazat / Mondanak az éjfél küldöttei…” – írta egykoron Shakespeare a Macbeth című drámában. A Szabó Lőrinc fordításában olvasható mondatokat a létező szocializmus végóráira is lehet értelmezni. Macbeth ugyanis a darabban, miután galád módon megszerezte a hatalmat és Skócia trónját, a lázadóktól való félelmében boszorkányoktól kért jóslatot. Válaszként ezt kapta: „Légy vakmerő és véres és szilárd / Akit asszony szült, tenéked nem árt”. A másik jóslat pedig így szólt: „Oroszlánszívű légy és kevély! Ne bánd: / Ki zúg? ki átkoz? kardot rád ki ránt? / Macbeth legyőzve nem lesz, míg csak a / birnami erdő nem mozdul maga.” Macbeth pedig erre felkiáltott: „Akkor soha!”.

Csakhogy a lázadó hadak Macbeth ellen törtek, s a katonákat a legfőbb ellenfél, aki császármetszéssel jött a világra, a birnami erdő lombkoronájával álcázva mozgatta.

Shakespeare óta dívik a mondás, hogy ha lehetetlennek tartott dolgok következnek be, akkor megmozdul a birnami erdő.

Ez történt Grósz Károllyal is.

Örök életűnek hitte a szocializmust, amelyet hatalomra kerülése után megpróbált toldozgatni-foltozgatni, csakhogy egyszer megmozdult a történelem „birnami erdeje”, és az események elsodorták. Őt is és a rendszerét is.

Munkáscsaládban látta meg a napvilágot, és annak ellenére, hogy jósorsa az ország élére röpítette, mindvégig megmaradt miskolci proletárnak. Grósz Károly egész életét a mozgalomban töltötte. 1945-ben a Borsodi Nyomda nyomdászsegédjeként, 15 évesen lépett be a Magyar Kommunista Pártba, négy évvel később már a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége Abaúj vármegyei szervezetét vezette, aztán berukkolt a seregbe, ahol a vitézséget a főhadnagyságig vitte. Miután leszerelt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője lett. A forradalom alatt is a posztján maradt, s mint megbízható elvtárs, az orosz támadás napján a frissen megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei vezetőjévé nevezte ki a kádári hatalom. Karrierje töretlenül ívelt felfelé: 1961-től az MSZMP Központi Bizottságának (KB) agitációs és propagandaosztályán dolgozott, 1962-ben a Magyar Rádió és Televízió párttitkára lett. Ekkor mindössze harminckét éves volt. Öt évvel később már az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetőhelyettese, s mint ilyen, napi kapcsolatban állt a pártvezetés minden tagjával, így Kádárral is. Ő szervezte a Politikai Bizottság (PB) és a KB tagjainak programjait. 1979-ben Kádár úgy találta, hogy Grósz túl közel repült a tűzhöz, ezért félreállította és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság élére helyezte. A következő évben azonban visszafogadta, és az MSZMP KB tagjává választották. Nem akárki ajánlotta újra Kádár figyelmébe: Biszku Béla. 1984–1987 között aztán a Budapesti Pártbizottság első titkára volt, ráadásul 1985-ben az MSZMP Politikai Bizottságába is bekerült.

Az MSZMP első és utolsó főtitkára: Kádár János és Grósz Károly (Forrás: Fortepan Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)

Addigra már Kádár János bizalmi embere volt, karrierje mögött is ő állt. Az „Öreg” ugyanis nem bízott a régi fővárosi pártvezérekben, az utódját sem volt hajlandó megnevezni, a hatalmát pedig úgy próbálta fenntartani, hogy időnként rotált, és „régi, jó, kipróbált elvtársakat” emelt be a hatalomba. Grósz így lett Kádár áldásával 1987-ben a Minisztertanács elnöke.

Akkor már Moszkvában a Grósszal egyidős Gorbacsov volt az úr, akit 1985-ben választottak szovjet pártfőtitkárrá. A gyorsítást és reformokat hirdető szovjet politikus a Varsói Szerződést alkotó országok kommunista pártjainak élén kikerülhetetlennek tartotta a fiatalítást jelentő személycseréket. Magyarországon Grósz Károly volt az embere.

A miskolci nyomdászsegédből miniszterelnökké avanzsálódott Grósz őszintén hitt abban, hogy a szocializmus anélkül is megreformálható, hogy a rendszer alapjaihoz kelljen nyúlni.

Programja fontos eleme volt, hogy a szocializmuson belül bizonyos piaci elemeket is életbe lehet léptetni. Miniszterelnöksége idején vezették be az áfa és a személyi jövedelemadó rendszerét. Kormányának tagjai közül néhányan aztán a rendszerváltás után is aktívak maradtak, és az MSZP színeiben tevékenykedtek tovább, mint például Csehák Judit vagy Medgyessy Péter.

Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára szavaz az MSZMP XIV. kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban, 1989 októberében (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Az ország rohamos tempóban romló gazdasági helyzetén azonban a Grósz-kabinet nem tudott javítani. Az árak emelkedtek, a magyar gazdaság termékei gyorsvonati sebességgel szorultak ki a nyugati piacokról, és már nemcsak az Ikarus, de a Rába is csak kelet felé tudott gurulni. Az ország pedig nyakig eladósodott. Az 1973-as olajválság után ugyanis hazánk többször is hitelt vett fel azért, hogy fenntartsa a gazdasági alapok nélküli kádári életszínvonalat, a „gulyáskommunizmus látszatát”, csakhogy ez a politika adósságcsapdába vitte Magyarországot.

Grósz egyensúlyozni próbált az MSZMP reformerei és konzervatívjai között, ahová akkor már Kádár is tartozott. Ez a felismerés vezetett az „Öreg” elleni „puccshoz”.

Az 1988. májusi pártértekezleten az MSZMP reformszárnya kerekedett felül, amely a „kibontakozási programot” bizonyos társadalmi lazítások árán akarta megvalósítani. A májusi pártértekezleten Grósz Károlyt választották meg az MSZMP új főtitkárának, Kádárt és körét pedig kiebrudalták a hatalomból. Még a Politikai Bizottságba sem kerültek be. A látszat kedvéért az „Öreg” számára abban a pártban, amelyet ő hozott létre, kreáltak egy semmilyen hatalommal sem rendelkező, pusztán csak formainak nevezhető tisztséget, a pártelnöki posztot.

Kádár ezt nehezen viselte el. Néhány nappal a májusi pártértekezlet után kifakadt és azt mondta: „megjelentek a Brutusok”.

Grósz november 24-én megvált a miniszterelnöki tisztétől, utóda Németh Miklós lett. Az MSZMP főtitkári posztját azonban megtartotta. Számára talán a legnagyobb kihívást az hozta, hogyan ítélje meg Nagy Imre politikáját, majd a kádári megtorlást és kivégzését. Kádár világában az 1956-os forradalom és szabadságharc dicső napjai egyértelműen ellenforradalmi cselekmények voltak, és az elítélése a rendszer egyik alapját képezte.

Eleinte Grósz is a kádári narratívát szajkózta, és felháborodva fogadta, hogy svájci tárgyalásai alatt Pozsgay Imre 1989. január 28-án az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte. Két nappal később Grósz kijelentette, hogy Pozsgay nem ítélheti meg az 1956-os események jellegét, hiszen azt csak az MSZMP KB teheti meg. Meglepetésére február 11-én az MSZMP KB is megállapította, hogy „népfelkelés történt 1956. október 23-án, ami ellenforradalomba torkollott”. Tavasszal azonban már számára is egyértelművé vált: a bírósági eljárás koncepciós volt. Stratégiát váltott, és április 2-án azt mondta egy interjúban, hogy „a jogi rehabilitálásnak van létjogosultsága”. Esetében a kínlódást szó szerint is érthetjük, 1989. április végén ugyanis így fogalmazott egy MSZMP-s, zárt tanácskozáson: „Hát itt már nem tudunk mit csinálni, már itt állandóan nyomnak bennünket, mint Krahácsot. Hát most mit tudunk ebben csinálni? Le kéne zárni. Ha 15 évvel ezelőtt eltemették volna, nem lenne ilyen gondunk. De hát itt van a nyakunkon”. Hozzátette azonban, hogy az újratemetés nem jelenthet „politikai rehabilitációt”, hiszen ez aláásná az MSZMP uralmának törvényességét. Bukása előtt néhány nappal viszont elismerte: „Nagy Imre és társai nem követték el azokat a bűnöket, amelyeket terhükre róttak, ártatlanul ítélték el őket.”

1989. január 10-én Grósz, mint az MSZMP főtitkára, bejelentette: heteken belül megkezdődik a szovjet csapatok részleges kivonulása, Magyarország azonban „folytatja részvételét a Varsói Szerződés szervezetében”. Egy hónappal később az MSZMP KB jóváhagyta a többpárti politikai rendszerbe történő „fokozatos és folyamatos” átmenetet, egy újabb hónap múlva pedig megalakult az Ellenzéki Kerekasztal.

Az általa is elindított folyamatot már nem tudta megállítani, de még csak fékezni sem tudta, s az végül nemcsak őt, de az egész, vérben született rendszert is elsöpörte.

Grósz Károly 1989. november 24-ig volt az MSZMP főtitkára.

A Kádár által 1956 novemberében életre keltett párt 1989 novemberében megszűnt.

Születését és halálát egyaránt „társadalmi földcsuszamlás” kísérte. Halott testéből jött létre jogutódként a Magyar Szocialista Párt, vagyis a ma is létező MSZP, illetve a maradékból újjáélesztett, de a politikai margón túlra sodródott MSZMP. Egy korabeli vicc szerint 1989-ben az állampártból az MSZP vitte az összes pénzt és vagyontárgyat, az MSZMP pedig a múlt összes terhét.

Jezsó Ákos – Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára beszél 1989. március 9-én a dunaújvárosi Dunaferr Sportcsarnokban rendezett munkásnagygyűlésen (Fotó: MTI/E. Várkonyi Péter)

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this: