Ukrán katona: Kijev nem meri bevallani, mennyire rossz a helyzet
Egy Bahmutban harcoló katona szerint sokkal rosszabb a helyzet, mint amit a hivatalos szervek közölnek.
A katona a CNN-nek úgy fogalmazott, tragikus a helyzet az oroszok által hónapok óta ostromlott városban. Az ukrán katona szerint a hivatalos jelentésekhez
„még 100%-ot hozzá kell rakni,”
és akkor nagyjából valós képet kaphat a városban történt eseményekről az érdeklődő. Állítása szerint a város északi részén a legrosszabb a helyzet, ugyanis az orosz hadsereg (szavai szerint „az orkok” – a szerk.) ott tör leginkább előre.
A katona ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint az oroszok körbezárták volna a várost és elvágták volna az utánpótlási útvonalakat.
Amíg lehet, megvédjük Bahmutot”
– jelezte.
(Mandiner)
Kiemelt kép: AP
Legfrissebb anyagaink:
Éjszakai tárlatvezetés a bezárt Terror Házában – Tarr Zoltán a rosszalló tekintetek elől elzárva nézte meg a kiállítást, amit bezáratott
Vége a konteónak: kormányok napirendjén a nap elhomályosítása
„Nem a csatatéren fog befejeződni” – Rubio üzent, az USA nem írta alá az EU oroszellenes nyilatkozatát
Ukrán titkosszolgálati támadás Magyar B. Tamás ellen – az SBU külön határozatot hozott, blokkolják a tartalmait
„Az állam keres Putyinon” – a Mol nyeli a drágulást, a lakosság fizet, a kormány pedig bezsebeli a többlet áfát és az oroszadót
„Tik-tak, tik-tak” – Magyar Péter hétfőn reggel 7:30-kor akarja rendezni a mentelmi ügyeket, de a Fidesz csapdában van
Egyhetes demonstráció kezdődik – a független benzinkutasok a kormánnyal és a Mol-lal szemben





















