1919. november 16-án Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre
November 16-án a Gellért szálló előtt beszélt a fővezér
Horthy Miklós fővezér már Szegeden a Nemzeti Hadsereg alapításakor, de a fővezérség siófoki szállásán is tudta, hogy csak akkor maradhat meg Magyarország az ANTANT és a szomszédok szorításában, csak akkor nem osztják fel egymást közt a rablók, ha ütőképes hadseregével mielőbb bevonul Budapestre, Magyarország ősi fővárosába.
A románok e közben vidáman kirabolták a fél országot, de nagyon tartottak a Székely hadosztály maradványával kiegészült és Siófokról a főváros felé elindult darutollas hadseregtől. Az ANTANT többször felszólította őket, hogy vonuljanak ki, de ez csak akkor kezdődött meg, amikor Budaörsre érkezett a hadsereg zöme. A hazamentők seregével már nem akartak a „rablók” megütközni, így sebtében el is hagyták a fővárost. November 16-án pedig egy szép erődemonstráció keretében bevonult a sokáig „vörös rongyokba öltözött” fővárosba Nemzeti Hadseregünk. Az Isten áldja és nyugosztalja őket – a hazamentőket – halott poraikban is! Minden évben megemlékezünk róluk Szegeden, július utolsó vasárnapján.
Lejjebb olvasható Horthy Miklós november 16-i beszéde, amit a főváros polgármesterének köszöntője után, lóhátról mondott el!
Dr. Bene Gábor
Polgármester Úr!
Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor -kimondom- gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.
Egy rövid jelent, mely a budapesti bevonulás előestéjének mozzanatai eleveníti föl:
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
