„Mert éheztem, és ennem adtatok, …" (Mt 25:35 ) – avagy: Hogyan segítünk?

Belvárosi étkezde, délidő. Zsibongás, tömeg,…. Mindenki éhes és siet,….

Egy asztalnál két fiatalember ül, előttük ennivaló, üdítő,…. Lassan eszegetnek, s közben elmélyülten beszélgetnek. Egyszer csak megáll mellettük egy kócos, tíz éves forma, rosszul öltözött kisfiú, s alázatos hangon megszólal:

– Tessenek adni öt forintot kenyérre!

Az egyikük már nyúl is zakója belső zsebébe, s előveszi pénztárcáját,…. amikor a másik – ránézve a gyermekre – azt mondja:

– Tudod, én nem adok neked öt forintot kenyérre! – s nézi a gyermek szomorú, már-már fásult arcát. Azonnal kérdez is:

– Éhes vagy? Kérsz valamit enni?

A kisfiú arca pillanatra mintha reményt mutatna, de azt is félelemmel – „lehet, csak viccelődik?” -, mégis rögtön rábólint.

– Igen!

– Gyere, veszek neked, amit csak szeretnél.

A gyermek láthatóan nem hisz a fülének,…. de a férfi feláll, s elindul a kiszolgáló pult felé.

– Kérj valamit. – mondja.

A fiú nagy adag milánói makarónit kér.

– Mit szeretnél inni?

– Kólát. – mondja bizonytalan, szinte hitetlenkedő hangon.

Amikor mindent megkaptak, a gyermek a fal melletti étkező pult egyik székére ül, és mohón tömni kezdi magába az ételt. A férfi visszaül barátjához.

– Most nagyon szégyellem magam. – mondja a barát. Én elintéztem volna azzal, hogy adok neki egy százast, de ez eszembe sem jutott volna.

– Nekem is hirtelen támadt a gondolat, de azt éreztem, hogy a pénzt bizonyára elvették volna tőle. Hallottam már, hogy kis gyerekeket koldulni küldenek. Öt forint egyébként is kevés a kenyérre. És láttam, hogy nagyon szomorú az arca. Ekkor jutott az eszembe, hogy ételt veszek neki.

Napirendre tértek a dolog fölött. Tovább eszegetnek, beszélgetnek. Még félig sem ették meg ételüket, amikor megint odajön a kisfiú. Kíváncsian néznek rá, s az csak annyit mond: „Köszönöm szépen.” – s ezzel elment. Rövid csend. Majd megszólal az, aki az ételt fizette.

– Nagy hibát követtem el!

– Ugyan, mit?

– Nem beszéltem neki Jézusról! Nem mondtam, hogy van valaki, aki őt is nagyon szereti, s én is csak azért tudtam rajta segíteni, mert valamikor engem is megmentett.

Nem mondtam el neki az evangéliumot!

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”  (Mt. 10:32-33)

– De Jézus ezt is mondta – jegyzi meg a barát:

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám…Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”  (Mt. 25:34-36, 40)

– Minden esetre figyelmeztető számomra:

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” (Ef. 5:15-16)

Bárcsak soha ne mulasztanánk el egyetlen lehetőséget sem. Mindig készek lennénk a jó cselekedetre éppen úgy, mint az örömhír elmondására, Jézus Krisztusról való bizonyságtételre.

(A történet és a párbeszéd valós, megtörtént eseményen alapul!)

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő