Czeglédi Andrea: Állatok és jogok

A derék, érzékeny lelkű ember korán kelt aznap. Bekapcsolta a rádiót, ám, amikor hallotta, hogy valami vallási izé megy, inkább gyorsan kikapcsolta. Kissé eltűnődött… Nem hitt sohasem az efféle „mítoszokban”, ahogyan gyakran emlegette társaságban, ha kisebb vita kerekedett a téma körül. Igaz, a szülei sem hittek ilyesmiben. Valahogy, kicsit le is nézte és bugyutának tartotta a hívő embereket.

A szülei arra nevelték, hogy szorgalmasan tanuljon és még szorgalmasabban építse kapcsolatait. Szépen ívelt a karrierje fiatal kora ellenére, a jó kapcsolatok és egyszer- egyszer egy apró csalás, a valóság megfelelő tálalása jövedelmezőnek bizonyult. Divatosan berendezett lakása volt a belvárosban. Feladatokkal látták el, néha másokon átgázolva érte el célját, de ő korán megtanulta, hogy sohasem szabad hátranézni, nem szabad senkit sem sajnálni, mert akkor rajta fognak átgázolni. Sikeres volt, már az elithez tartozott. Büszke volt erre.

Munkába menet előtt, rögtön a koffeinmentes, kurkumás kávéja után fogta a műanyag hulladékot és kislattyogott az utcára. Jó érzéssel töltötte el, hogy ő is tudatosan védi a környezetet, és hogy ezt mások is látják. Valahogy, jobb embernek érezte magát. Amint az utcára ért, meglátott egy apró jószágot, egy csapzott cicát, amint rémülten a falhoz lapult. Valami megmozdult benne…, talán a lélek? Gondolkodás nélkül ölbe kapta az árva jószágot és már vitte is magával a lakásba. A konyhában letette az állatot, tejet vett elő a hűtőszekrényből és töltött belőle keveset egy müzlis tálba. Amíg a cica a tejet lefetyelte, ő leült a pult előtti, magas bárszékre és gondolkodni kezdett. Érezte, hogy most igazán jót cselekszik, felelősséget érzett ez iránt az apró lény iránt. Tudta, hogy ez az igazi szeretet, amely most benne lakozik. Nem az, amit a többi hülye érez, akik láthatatlan lény iránt éreznek rajongást, vagy akik hülye, nyivákoló kölykeiket szeretik – akik ráadásul még a Földet is tönkre teszik ezzel. Ugyanígy, undort érzett akkor is, ha a szegények vagy az öregek kerültek szóba. Mihaszna, parazita népség… Talán a következő járvány majd rendet csinál…

Ekképpen csapongtak a gondolatai és egyre inkább úrrá lettek rajta az érzései. Furcsa…

Mintha szárnyra kapott volna, úgy érezte magát. Szinte ragyogott a jóságtól.

Felkapta telefonját az asztalról és szólt az asszisztensének, hogy ma később megy be, mert halaszthatatlan dolga van. A Google segítségével rögtön rátalált egy állatorvos magánrendelőjére. Fogta az apró szőrmókot és már indult is. Törülközőt terített a bőrülésre, mert az autóját, annak belsőjét még alkalmi kicsapongásai közben is gondosan védte. Az ő köreiben az efféle autó státuszszimbólum. Az állatorvosnál gyorsan végzett. Oltások, féregtelenítés stb. Kicsit felbosszantotta magát, mert az állatorvos pofátlanul sokat kért, készpénzt követelt és számlát sem adott, de ma reggel annyira átszellemült volt, olyan rendesnek érezte magát, hogy még az állatorvos felmenőit sem emlegette, sőt, feljelentéssel sem fenyegetőzött. Hm! Ez teljesen szokatlan – ez nem jellemző rá – morfondírozott már az autóban ülve. Megpillantott egy kisállatboltot a következő kereszteződésen túl. Hirtelen megállt a bolt előtt. Vásárolt cicahordozót, olyat, amilyet a szemtelen, szeplős eladólány javasolt. Vitát nem tűrve kijelentette, hogy ő tudja, mi az, ami most trendi. Vásárolt cicaágyat és almot, mászókát és rengeteg konzervet is. Elégedetten ért haza. Ekkor eszébe jutott, hogy nincs kire hagynia az új lakótársat. Felhívta az anyját. Rögtön az elején dühös lett, mert az anyja a szokásos nyafogással kezdte; hogy – ritkán hívja, mindene fáj és egyedül van, meg mikor lesz már unoka. Türelmetlenül szakította félbe:

–Fejezd be mama! Inkább gyere át rögtön, az első villamossal! Neked úgyis ingyen van. Unoka helyett van jobb, egy macska. Vigyázz rá, amíg én dolgozom!

Tudta, hogy a vénasszony nem mer vele vitatkozni, amióta az öreg meghalt. Elégedett volt, amiért ilyen gyorsan elrendezett mindent. A macska ekkor már összegömbölyödve aludt az új ágyában. Nem várta meg az anyját, a szokott helyre tette a kulcsot. Elég lesz este találkozni vele, semmit sem kell túlzásba vinni.

Beérve az irodába, mindenkinek elmesélte a reggeli kalandot. A kollégák dicsőítésétől övezve vonult be irodájába és fogott bele a napi rutinba. Az asszisztensének szólt és hívatta az egyik alkalmazottat, a tegnap elrendelt kimutatás miatt. A neve sohasem jutott eszébe, mert egy szürke, vékony egérke volt az illető és folyton rohant. Jól mulatott minden alkalommal, amikor rémülten botorkált be az irodájába és remegő kézzel nyitogatta a dossziékat. Persze, ezt sohasem mutatta, mindig szigorúan nézett rá és kissé megrovóan. Ettől még inkább pánikba esett az egérke. Most azonban azt a választ kapta, hogy „egérke” nem jött be dolgozni. Kicsit utána nézetett asszisztensével és kiderült, hogy betegszabadságon van, mivel már a „gyerekes” szabadnapjai is elfogytak és a gyereke beteg, orvoshoz kell vinnie. Az eddig jónak ígérkező napja egycsapásra megváltozott. Elrontották! Éktelen haragra gerjedt. Mi az, hogy nincs kimutatás!? Mi az, hogy egy büdös kölyök miatt!? Akinek kölyke van, úgy érzi, hogy neki akkor már mindent szabad?! Dühösen üvöltött ki asszisztense után, aki megszeppenve rohant az irodába. Utasította, hogy szóljon le a HR-re; „egérkét” – mit egérkét! Azt a patkányt azonnali hatállyal rúgják ki!

Egész nap mérges volt. A feszültség akkor kezdett feloldódni benne, amikor hazaindult. A dugóban ugyan még leszorított egy kölyköket szállító anyukát a padkára és kikiáltott egy nyanyának, hogy vonszolja a seggét a zebrán, de aztán már csak a reggelre gondolt, a kis szőrmókra és arra, hogy ő igazi, modern lovag – a megmentő.

Nemzetei InternetFigyelő (NIF)