Az FKF vezérigazgatója szerint Tarlós sem egy Fidesz-fan
A főpolgármesterről és a belügyminiszterről is beszél az Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. vezérigazgatója, azon a birtokunkba került hangfelvételen, amelyet egy decemberi állománygyűlésen rögzítettek titokban.
Csontos István vezérigazgató a felvételen azt állítja, hogy őt személyesen Pintér Sándor és Tarlós István kérte fel arra, hogy vállalja el az FKF Zrt. rendbetételét, de nem pártalapon, hiszen ő nem fideszes és szerinte a főpolgármester sem egy Fidesz-fan. A vezérigazgató azt mondja a dolgozóknak, azért nem kapnak béremelést, mert 7 milliárd forint hiányzik a cég kasszájából a 2011 és 2015 közötti jogszabályváltozások utáni elvonások miatt. Csontos szerint azonban felesleges lenne sztrájkolni, mert a főpolgármester is azt mondta egy egyeztetésen, hogy attól, mert sztrájkolni fognak nem lesz több pénz.
N1Tv
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű











