KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amerikai katonai bázisról juthatnak fegyverhez a terroristák

Az amerikai hadsereg bűnügyi nyomozóhatósága eljárást indított, miután ismeretlen elkövetők fegyvereket loptak egy Stuttgartban működő amerikai katonai létesítményből. A terroristák az amerikai bázisról könnyedén pótolták a megcsappant fegyverkészletet, miután a német hatóságok felszámoltak egy mecset melletti fegyverraktárat.

A Stars and Stripes magazin pénteken számolt be arról, hogy gépkarabélyok, félautomata pisztolyok tűntek el az amerikai hadsereg stuttgarti bázisáról. A nyomozóhatóság szóvivője, Chris Grey közleményében azt mondta, a vizsgálatok során eddig nem találtak arra utaló nyomot, hogy illetéktelen behatolás eredményeként tűntek volna el a fegyverek, de “nem is zárták ki ennek lehetőségét”.

Úgy tűnik, a globális megfigyelési programokat működtető amerikai nemzetbiztonsági szolgálatok is teljesen tanácstalanok annak kapcsán, hogyan tűnhettek el a fegyverek egy szigorúan őrzött katonai létesítményből. Az amerikai hadsereg a lakosság segítségét kéri az ügy felderítéséhez; tízezer dollár nyomravezetői díjat ígérnek annak, aki valós információkat közöl a bűncselekményben érintett személyek kilétével kapcsolatban.

Tavaly júliusban ugyanilyen eset történt Franciaországban: egy dél-franciaországi létesítményből 40 gránátot, 190 detonátort és nagy mennyiségű plasztik robbanóanyagot loptak el. Az eset abban az időszakban történt, amikor Franciaországban már fokozott biztonsági intézkedések volt érvényben a 2015. januári Charlie Hebdo eset miatt.

Az utóbbi hetek során számos terrorcselekmény történt Nyugat-Európában, többek között Németországban, emiatt komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai katonai létesítmények jelenléte is biztonsági kockázatot jelenthet. Az európai hatóságok ugyanis hiába szigorítják a fegyvertartási törvényeket, ha eközben az amerikaiak nem őrzik megfelelően saját létesítményeiket, és a terroristák feltűnés nélkül kiszolgálják magukat egy amerikai fegyverraktárból.

Június végén Ismail Tipi, a Kereszténydemokrata Unió tartományi szóvivője számolt be arról, hogy a Spezialeinsatzkommando Észak-Rajna-Vesztfáliában radikális iszlamista csoportok egy fegyverraktárát számolta fel. A SEK által megrohamozott fegyverraktár egy mecset melletti zöldséges hűtőszobája volt, ahonnan egy egész háborús arzenált foglaltak le, köztük kézi nehézfegyvereket.

Ez is érdekelheti:  Kalifornia ég a vágytól, hogy Mexikó részévé válhasson

http://www.hidfo.ru/

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Amerikai katonai bázisról juthatnak fegyverhez a terroristák

  1. Szerintem nem véletlen,hogy ilyen laza a biztonság.
    H.B.
    „amit kerestem: a hazafias érzésnek legkisebb nyomát sem födözhettem föl. Ennek mindegy. Orosz invázió, osztrák uralom, magyar alkotmányosság – mindegy. Lelki világába nincs belekapcsolódva a Haza fogalma. Három ismeretlenű egyenletről éppen úgy beszélhettem volna vele, mint hazaszeretetről. Hetvennégy évet töltött el a nélkül, hogy szíve egyetlenegyszer is megdobbant volna azért a hazáért, amelyben született, ahol élt, vagyont gyűjtött, oltalmat nyert. Szakálla megnőtt, meg is őszült, teste elhízott, zsebe megtelt. Gyermekeit kiházasította, unokáit fölnevelte, vidékét kizsarolta. Fináncnak, zsandárnak, bíróságnak nem vétett. Hatósággal pörbe nem szállott. Űzte a szeszcsempészetet, az áruuzsorát, a pénzuzsorát, a gabonauzsorát és a feles marha uzsorát. Így élt.”

Itt várjuk hozzászólását!