Megtagadjuk az Aranybulla rendeleteit? Meg bizony!!!
Az Aranybulla szűkebb értelemben a II. András magyar király által az 1222-es székesfehérvári országgyűlésen kiadott, függőpecséttel ellátott királyi okirat. Tágabb értelemben az aranybulla szó azt az arany pecsétet jelenti, mellyel a magyar királyok – III. Bélától kezdődően – megerősítették fontosabb okmányaikat.
Pirossal kiemeltük azokat a rendeleteket, melyeket a FIDESZ nem tart be. Mivel a „demokrácia” rendszerének alkalmazása miatt a magyar népre hárul a királyi hatalom egy része, így azt kell mondanunk, hogy a magyar nép a hatalma gyakorlása folyamán semmibe vette az Aranybulla rendeleteit és folyamatosan zsidókat ültet tisztségekbe, a hatalomba tévén ezáltal rendkívüli felelőtlenségről tanúságot.
II. András Aranybullája a magyar történeti alkotmány egyik legfontosabb törvényeként a megszületését követő későbbi századokban hivatkozási alap volt a rendi szabadság védelmében, a 16. századtól pedig egészen a 20. század közepéig az írott törvénycikkelyeiben vagy csak a szellemében.
Az aranybulla szövege a kevésbé fontos cikkek kihagyásával a következő:
„A Szentháromság és oszolhatlan egység nevében. Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-és Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által, kik néha haragjukban boszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is űdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét hacsak némí súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek.
- (I. p.) Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak kedveért, hanem ha előbb megidéztették és törvény rende szerint elmarasztaltattak.
- (II. p.) Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségén; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanem ha meghivatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi adót sem szedetünk.
- (III. p.) Ha valamely nemes meghalálozik fiú nélkül, lányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék és ha a halál közbejötte miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonra szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, szálljon a királyra.
- (IV. p.) Ha a király sereget akar vinni az országon kivül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzeért. Ellenben, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni.
- (VII. p.) A nádor országunk minden emberei felett különbség nélkül biráskodjék; de a nemesek főben-és birtokbanjáró ügyeit a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse.
- (VIII. p.) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. (XI. p.) Fekvő birtok az országon kivülieknek ne adományoztassék.
- (XVI. p.) Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.
- (XXIV. p.) Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó, kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbéli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
- (XXVI. p.) Hogy az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell. Továbbá, birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak. 1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.
- (XXX. p.) E négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.
- (XXXI. p.) Kelt Klétusnak, az egyház prépostjának keze által a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik esztendejében. (…) Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké. Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kanczellárunk; a testté lett ige után ezer-kétszáz-huszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váczi, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.”
Forrás: hu.wikipedia.org
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
szevasztok!
Az az Ă©rzĂ©sem, hogy figyelnek bennĂŒnket – lopnak tĆlĂŒnk – mĂĄr meghirdettĂ©k az ingyenes csipes Ășj igazolvĂĄnyt, most nem talĂĄlom a linket – Ă©n Ărtam errĆl ide idĂ©zem:
„…Szevasztok!
VĂ©lemĂ©nyem nem vĂĄltozott Ă©s nem is fog – mindent, a szĂł szoros Ă©rtelmĂ©ben mindent meg kell tenni a cĂ©l Ă©rdekĂ©ben!
Javaslom, egy anyagi-bĂĄzis megteremtĂ©sĂ©t is – az erkölcsi mellett – ami önmegbecsĂŒlĂ©st Ă©s hihetetlen erĆt, bĂŒszkesĂ©get ad – egy igazolvĂĄny elkĂ©szĂtĂ©se! A sĂ©ma meg van az Apostoli Magyar KirĂĄlysĂĄg igazolvĂĄny mintĂĄjĂĄra – vagy azt – vagy egy ErdĂ©lyi KöztĂĄrsasĂĄg cĂmen neven egyenlĆre elkĂ©szĂteni – az elĆbbi 1500 ft.-Ă©rt – igĂ©nyelhetĆ – de ne feledjĂ©tek az ARANYBULLA ezen cikkelyĂ©t – idĂ©zem:
„…(XXIV. p.) Hogy izmaelitĂĄk Ă©s zsidĂłk tisztsĂ©get ne viseljenek. PĂ©nzvĂĄltĂł, kamara-ispĂĄnok, sĂł-kamarĂĄsok Ă©s vĂĄmosok, orszĂĄgunkbĂ©li nemesek legyenek. IzmaelitĂĄk Ă©s zsidĂłk ne lehessenek….”
innen:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Aranybulla#Sz.C3.B6vege
azĂ©rt, hogy többet ne furakodjanak közĂ©nk halĂĄlos ellensĂ©geink magyarnak kiadva magukat – a szƱrĆ legyen oly sƱrƱ, hogy csak a valĂłdi menjen ĂĄt rajta!
Minden ĂĄllam vezetĆnek kĂŒldjĂ©tek el – mint Ărtam, ismerjĂ©k el – alĂĄĂrĂĄsukkal amit visszakĂŒldnek egy fĂ©lgyĆzelem mĂĄr e kĂŒzdelemben!
Sok sikert veletek vagyok – vagyunk! Csak okosan Ă©s kitartĂłan tĂŒrelmesen ami meghozza gyĂŒmölcsĂ©t!
tisztelettel: id, Kiss LĂĄszlĂł
ui: ehhez mit szóltok, kérem a véleményeteket privåtban is lehet!
Ăme:
https://www.youtube.com/watch?v=I0V-C9ZVYak
…..”
szĂłval lĂ©gy rĂ©sen – jĂł Ășton haladunk – hallgasd meg ezt az elmĂ©leti futtatĂĄst
itt:
https://www.youtube.com/watch?v=5GxQJNfjCZQ#t=81
tisztelettel:
id. Kiss LĂĄszlĂł
ui: vĂĄlassz:
melyik ĂĄllam formĂĄnak akarsz hƱ tagja lenni – ne tagad meg önmagadat – mert volt Magyar NĂ©pköztĂĄrsasĂĄg – volt Magyar KöztĂĄrsasĂĄg – most van MagyarorszĂĄg – de mĂ©g mindig Ă©l a jogalap az Apostoli Magyar KirĂĄlysĂĄg!
Kedves OlvasĂłnk! NĂ©ha a linkjeit hasznosĂtjuk. Az Aranybulla linkkel is Ăgy tettĂŒnk. RemĂ©lem ezt pozitĂvan Ă©rtĂ©keli!
BarĂĄtsĂĄggal
Transyadmin
Kedves Transyadmin!
TermĂ©szetesen – sĆt kĂŒlönös Ă©rzĂ©s Ă©s hĂĄla övez ennek felismerĂ©sĂ©ben – volt idĆszak, amikor azt hittem meghĂŒlyĂŒltem, mert, hogy csak Ă©n lĂĄtom, Ășgy a dolgokat ahogy lĂĄttam akkor rĂ©gen – Ă©s le is Ărtam kĂŒlönös kĂ©nyszert Ă©rezve……. Ășgy lenne ötösöm a lottĂłn, ahogy a dolgokat akkor leĂrtam – persze tudom, hogy a lottĂł is csalĂĄs – volt amikor többen is rĂĄjöttek erre, kĂĄr volt rĂĄ hivatkoznom, jutott eszembe….
tisztelettel: id. Kiss LĂĄszlĂł
ui: megtiszteltetĂ©s rĂ©szemre….