KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin Lukasenkóval egyeztetett a „normandiai négyek” minszki találkozójáról

Lukasenko és Putyin
Lukasenko és Putyin

Vlagyimir Putyin orosz államfő Aljakszandr Lukasenkó fehérorosz elnökkel egyeztetett Szocsiban az úgynevezett normadiai négyek minszki találkozójáról.

A Kreml honlapján közzétett beszélgetés szerint az orosz elnök röviden tájékoztatta fehérorosz kollégáját, hogy „az imént fejezte be” az ugyancsak a normadiai formátumban – Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán elnökkel, valamint Angela Merkel német kancellárral –  telefonon folytatott beszélgetést.
Putyin csak annyit közölt a sajtó jelenlétében Lukasenkóval, „megegyeztünk abban, hogy igyekszünk megszervezni egy találkozót ugyanilyen formátumban az államfők és kormányfők között Minszkben.” Hozzátette, hogy a szerdai napot „célozzák meg”, ha akkorra sikerül az utóbbi időben intenzíven tárgyalt álláspontokat egyeztetni.
Az orosz elnök felkérte Lukasenkót, hogy segítsen a találkozó lebonyolításában a fehérorosz fővárosban, ahol korábban a szakértői tárgyalások is folytak.

A fehérorosz államfő utalt rá, hogy Petro Porosenko ukrán elnöktől már értesült a „normandiai négyek” minszki tanácskozásának tervéről és biztosította Vlagyimir Putyint, minden megtesznek azért, hogy „közös otthonunkban (a térségben) nyugalom legyen”, és hogy megoldódjon a helyzet, amelybe „a donyec-medenceiek és Kijev kerültek”.
Putyin utalt rá, hogy Berlinben és Párizsban adnak tájékoztatást arról, a négy állami vezető telefonbeszélgetésén született megállapodásról, hogy szerdán Minszkben találkoznak.

A francia elnöki hivatal értesített először arról, hogy német-francia-ukrán-orosz csúcstalálkozót rendeznek szerdán Minszkben a négy ország vezetőinek részvételével a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. A német kormányszóvivő vasárnap ugyanilyen tartalmú közleményt adott ki Berlinben.

Moszkvai sajtójelentés szerint Denis Pusilin, aki az önkényesen kikiáltott „donyecki népköztársaság” egyik képviselője a minszki összekötőcsoportban, a francia-német-orosz-ukrán csúcstalálkozóra reagálva közölte, azt várják, hogy a „normandiai négyek” a tavaly elért minszki megállapodások végrehajtásának mikéntjét fogják kidolgozni.
A másik szakadár délkelet-ukrajnai terület kormányának név nélkül nyilatkozó képviselője a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy az úgynevezett luhanszki népköztársaság képviselője részt fog venni a délkelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó minszki összekötőcsoport következő ülésén. Ezt a „normandiai négyek” találkozója előtt, jövő keddre, ugyancsak a fehérorosz fővárosba hirdették meg.

Ez is érdekelheti:  „Donald Trump nem a megváltónk” - jelentette ki tegnap este Orbán Viktor

Vladislav Dejneho arra fog törekedni, hogy kidolgozzák és véglegesítsék azt a dokumentumot, amelyet az (önkényesen) kikiáltott népköztársaságok vezetői írnak majd alá – mondta a szakadár vezetés nevében nyilatkozó illetékes.

MTI

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!