Faina Savenkova: Rossz gyerekek

Putyin Lukasenkóval egyeztetett a “normandiai négyek” minszki találkozójáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Lukasenko és Putyin
Lukasenko és Putyin

Vlagyimir Putyin orosz államfő Aljakszandr Lukasenkó fehérorosz elnökkel egyeztetett Szocsiban az úgynevezett normadiai négyek minszki találkozójáról.

A Kreml honlapján közzétett beszélgetés szerint az orosz elnök röviden tájékoztatta fehérorosz kollégáját, hogy “az imént fejezte be” az ugyancsak a normadiai formátumban – Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán elnökkel, valamint Angela Merkel német kancellárral –  telefonon folytatott beszélgetést.
Putyin csak annyit közölt a sajtó jelenlétében Lukasenkóval, “megegyeztünk abban, hogy igyekszünk megszervezni egy találkozót ugyanilyen formátumban az államfők és kormányfők között Minszkben.” Hozzátette, hogy a szerdai napot “célozzák meg”, ha akkorra sikerül az utóbbi időben intenzíven tárgyalt álláspontokat egyeztetni.
Az orosz elnök felkérte Lukasenkót, hogy segítsen a találkozó lebonyolításában a fehérorosz fővárosban, ahol korábban a szakértői tárgyalások is folytak.

A fehérorosz államfő utalt rá, hogy Petro Porosenko ukrán elnöktől már értesült a “normandiai négyek” minszki tanácskozásának tervéről és biztosította Vlagyimir Putyint, minden megtesznek azért, hogy “közös otthonunkban (a térségben) nyugalom legyen”, és hogy megoldódjon a helyzet, amelybe “a donyec-medenceiek és Kijev kerültek”.
Putyin utalt rá, hogy Berlinben és Párizsban adnak tájékoztatást arról, a négy állami vezető telefonbeszélgetésén született megállapodásról, hogy szerdán Minszkben találkoznak.

A francia elnöki hivatal értesített először arról, hogy német-francia-ukrán-orosz csúcstalálkozót rendeznek szerdán Minszkben a négy ország vezetőinek részvételével a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. A német kormányszóvivő vasárnap ugyanilyen tartalmú közleményt adott ki Berlinben.

Moszkvai sajtójelentés szerint Denis Pusilin, aki az önkényesen kikiáltott “donyecki népköztársaság” egyik képviselője a minszki összekötőcsoportban, a francia-német-orosz-ukrán csúcstalálkozóra reagálva közölte, azt várják, hogy a “normandiai négyek” a tavaly elért minszki megállapodások végrehajtásának mikéntjét fogják kidolgozni.
A másik szakadár délkelet-ukrajnai terület kormányának név nélkül nyilatkozó képviselője a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy az úgynevezett luhanszki népköztársaság képviselője részt fog venni a délkelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó minszki összekötőcsoport következő ülésén. Ezt a “normandiai négyek” találkozója előtt, jövő keddre, ugyancsak a fehérorosz fővárosba hirdették meg.

Vladislav Dejneho arra fog törekedni, hogy kidolgozzák és véglegesítsék azt a dokumentumot, amelyet az (önkényesen) kikiáltott népköztársaságok vezetői írnak majd alá – mondta a szakadár vezetés nevében nyilatkozó illetékes.

MTI

Facebook hozzászólások
%d bloggers like this:
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkolót észleltünk!!!

Kérjük engedélyezze az internetfigyelo.com -on a reklámok megjelenítését azzal, hogy kikapcsolja a reklámblokkolót a böngészőjében!

Ezzel segíti a honlap működtetésének fenntartását.

Köszönjük!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás