Beszélgetések Kópé kutyával (5): Hivatlan vendég

Egyik délután Apó macskanyávogásra lett figyelmes. A hang a kertből jött. Kópé rá sem hederített, éppen délutáni sziesztáját töltötte a konyhai asztal alatt. Békésen szunyókált.

Apó kiment a kertbe, hogy megnézze a nyávogót. Egy kis szürke cica sündörgött elő, hívogatóan miákolva. – A kölykeit keresi! – futott át Apón egy gyermekkori emlék. A cica oda szaladt Apóhoz, s hátát meggörbítve lábához törleszkedett. Közben szinte kérdőleg nézett rá.

• Sajnos Macsek, nem tudom, hol vannak a kölykeid – mondta részvétteljes hangon Apó.

A Macseknak elkeresztelt cica erre Apó ölébe telepedett, s dorombolni kezdett. Apó közben azon töprengett; lehet, hogy Kópé az örök és megbontathatatlan kutya-macska barátság élharcosává vált? Ebben a hitében nem sokáig ringatózhatott, mert hirtelen megjelent az ajtóban Kópé: – Ősi ellenség! – morogta, s vad harci ugatással a cicára vetette magát. Ám Macsek sem volt rest, felszaladt az első fára. Kópénk megpróbált utána mászni, de hát körmös mancsát a Jóisten nem fáramászásra teremtette. Ezért aztán őkelme fa tövébe telepedve vad csaholással juttatta Macsek tudtára, hogy mi lesz a sorsa, ha egyszer a mancsai közé kaparintja. A cica unatkozva hallgatta a csaholás-áradatot. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz e helyzet végkifejlete, mert Kópé nem mozdult a fa tövéből, a cica pedig szemlátomást jól elvolt a fa tetején. Ám egyszer csak megjelent Mami az ajtóban és füredi bevásárló körútra invitálta hűséges kutyalányát. Kópé rögvest beugrott az autó hátsó ülésére még egy utolsó figyelmeztető vakkantásban részesítve a fa tetején unatkozó cicát.

Ahogy elmentek, a cica lemászott a fáról, s újból Apó lábához törleszkedett. Biztosan éhes – gondolta Apó, s kis tálcában tejecskét tett elé. A cica nyalintott belőle néhányszor, de szemlátomást nem volt éhes. Újra Apó ölébe telepedett, majd onnan felugrott a tornác asztalára. Apó előzőleg éppen kolbászt vágott karikára az esti lecsó lakomához, ezért gyorsan leemelte Macsekot az asztalról és egy tálcával letakarta a kolbászt. De Macsek újra és újra felugrott az asztalra. Apó hiába mondta neki, hogy nem szabad, fütyült a tiltásra. Végül Apó egy türelmetlen kézmozdulattal lehajította az asztalról.

• A macskák tényleg mindig talpra esnek – állapította meg Apó, s közben az jutott eszébe, hogy Kópénak elég egyszer mondani azt, hogy „Nem szabad!”, azonnal engedelmeskedik. Nem hiába, a kutya és ember agya együttélésre van „drótozva” – jutott eszébe az előző nap olvasott cikk –, a macskák pedig individualisták. Azt cselekszik mindig, amit ők akarnak. Sokkal jobb kutyagazdinak lenni mint cicagazdinak. Apó csöndesen elmosolyodott a bajsza alatt, mert VILÁGSZÉPE kutyalányára gondolt.
• Ide figyelj Macsek! – mondta végül -, jobb, ha most eliszkolsz, mert nemsokára megjön Mami, s vele Kópé, és akkor lesz neked haddelhadd!

A cicát ez különösebben nem érdekelte. Lefetyelt még egy kicsit a tejből, majd lehevert a tornácon. Már egészen otthon érezte magát.

A Pince körüli futóversenyt megint Macsek nyerte meg. Ezúttal kiszaladt a villanypásztor legalsó huzala alatt, ami előtt az őt kergető Kópé reflexszerűen megtorpant. Ha tudta volna Macsek, miért szűnt meg az üldözés, alighanem visszafordul és szamárfület mutat – ha egy macska egyáltalán képes erre – dühösen ugató Kópé kutyánknak.

Itt a vége, fuss el véle!

Vászoly, Öreghegyi Novák-Krasznai Pince, 2014. szeptember 5.

Krasznai Zoltán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!