Magyarország sorskérdései napjainkban

A mai magyarországi politikai frontvonalak nem a hagyományos baloldali és jobboldali kérdések körül alakultak ki, hanem már régóta a globalizmushoz, a fináncoligarchia világhatalmához való viszony jelenti a törésvonalak alapkérdését. A hagyományos, régimódi attitűdök közül talán már csak a balliberálisok egyházellenessége maradt meg mutatóba, ami nem sokat változott az idők folyamán. *

Az ország helyzete kicsit hasonlít a 2. világháború utáni úgynevezett ‘koalíciós időszak’ korára, amikor a Kisgazdapárt ugyan abszolút többséget szerzett az 1945. novemberi választásokon, de ennek ellenére kénytelen volt koalícióban kormányozni, a legfontosabb posztokat a kommunistáknak átengedve. A kormány mindvégig alá volt rendelve a szovjet világhatalomnak (hivatalosan, az általa vezérelt Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak), és ebben a présben hamarosan felmorzsolódott. **

A Fidesz egy hasonlóan langyos képződmény, mint az akkori Kisgazdapárt, tele kollaboránsokkal,  kripto-liberálisokkal és nemzetidegen elemekkel. Elég, ha csak a közvetlen vezetésből megemlítjük Pokorni Zoltán, Németh Zsolt, Martonyi János nevét, akik Európa egyik országában sem mehetnének a nemzeti pártoknak még a közelébe sem, a lábukat sem tehetnék át a küszöbön.

A Fidesz ugyanúgy a jelenlegi világhatalom szorításában vergődik, ugyanúgy kénytelen átengedni a hazai döntési kulcspozíciókat, és ugyanúgy le lesz darálva hamarosan. A kormánypárt ügyeskedő „hintapolitikája” számos előzménnyel bír a magyar történelemben. Fráter Györgytől Bethlen Gáborig, Thököly Imrétől Kállay Miklósig, jelentős hagyománya van a túlsúlyban levő külső hatalmakkal szembeni nehezen értelmezhető, bujkálós stratégiának.

Ezek a politikák azonban végül elbuktak, hatásukat gyorsan felszámolták, annak ellenére, hogy sokszor nem kis politikai és diplomáciai teljesítmény állt mögöttük. De az őszinteség hiánya messziről sugárzott róluk, és felemásságuk miatt hamarosan elvesztették minden támogatójukat, barátjukat. (A tömör népi bölcsesség erre mondja, hogy aki egy seggel két lovat akar megülni, az beesik két szék között a pad alá.)

És a Fideszre is már gyanakvással tekint mindenki. A magyar közvélemény sem hiszi már el sem a szabadságharcot, sem az elszámoltatást, sem a rendteremtést és a többi ígéretet. Nagyon nagy ellenszenvet váltanak ki a liberális fosztogatók helyére lépő magyar kiskirályok is. De a bankároligarchia is rosszindulatúvá vált, hiszen a Fidesz jókora lyukakat ütött az ő pénzszivattyúikon is. (bank-adó, telekom-adó, végtörlesztés stb.) És mind erősebbé válik a radikálisok befolyása, amit szintén az ő számlájukra írnak. Már csak a saját, egyre jobban olvadó, egyre hitevesztettebb tábora maradt mögötte. A kormánypárt mostani állapotában talán még képes egy-egy nagyobb Békemenetet produkálni, de ez már a hattyúdala is lesz egyben. A fokozatos népszerűségvesztés, és az erősödő külföldi és belföldi támadások kereszttüzében hamarosan el fog érkezni a kritikus ponthoz.

Ezen a ponton döntenie kell: vagy kihasználva az utolsó pillanatot őszintén a társadalom elé tárja dilemmáit, vagy pedig ezen a ponton túllendülve megértetlenül és visszavonhatatlanul pörögve zuhan a mélybe, káoszt hagyva maga után. A Fidesz lehetséges választási lehetőségei jelen pillanatban természetesen egybeesnek az ország választási lehetőségeivel, esélyeivel.

1./ NYÍLT SZAKÍTÁS, SZEMBEFORDULÁS A NEMZETKÖZI FINÁNCOLIGARCHIÁVAL

Nézzük először a nyílt szembeszállás, a lázadás, az ‘új kelet-európai forradalom’ alternatíváját.

Ez az, amitől a kormánypárt mindig is a legjobban irtózott. Az összes fideszes szerint ezt kell leginkább elkerülni. A teljes összeomlást, sőt néha a nemzethalált vizionálják, amikor ez szóba kerül (például, amikor a Jobbik az adósságok átütemezéséről beszél). Persze ez erős túlzás, de ennek kifejtése előtt érintőlegesen vessünk egy pillantást a pénzügyi piacokra, amelynek segítségével a nemzetközi bankárhatalom el tudná érni az ország összeomlását.

Az úgynevezett „pénzügyi piacok”-nak semmi közük egy valódi piaci alapon működő pénzügyi rendszerhez. A ‘piacon’ megjelenő tényleges piaci szereplők (nyugdíj, egészségügyi, biztosítási, értékpapír és befektető alapok) mellett az igazi erőt és szabályozási képességet, a bankároligarchia által létrehozott (és strómanok által működtetett) különböző befektetési alapok jelentik. Ezek tőkeereje messze meghaladja a ‘piacon’ jelenlévő valódi szereplőkét, hiszen a bankszámla-pénz létrehozásához semmiféle erőfeszítés nem szükséges, míg olyan pénzeket összegyűjteni, ami mögött tényleges teljesítmény áll, sokkal nagyobb erőfeszítés kell, és ennek komoly korlátai is vannak. A bankár-befektetési alapok segítségével bármikor alapvetően befolyásolni tudnak értékpapír, vagy valutaárfolyamokat, keresleti, vagy kínálati tényezőket. Ezeket a hedge found-okat nem gazdasági, hanem politikai célzattal hozták létre, és működtetik.

Egy nem megfelelően viselkedő ország megrendszabályozásához is – nagyságrendjétől függően – pár tízmilliárdtól akár ezermilliárd dolláros méretig képesek pénzeszközöket koncentrálni.

Ugye ismerjük azokat a jelenségeket, amikor „megfelelő viselkedés” esetén percek alatt javult a forint árfolyama, „renitens viselkedés” esetén pedig ugyanígy percek alatt romlott. Nos, egy igazán kiegyensúlyozott, „amorf” piacon az ilyen jelenségek egyszerűen nem lehetségesek. Egy valódi piacon senkinek sincs akkora túlereje, hogy ezt megtegye. És ha netán mégis lenne, egy valódi pénzzel gazdálkodó, valódi piaci szereplő nem szokott felvállalni ekkora kockázatot egy kis kelet-európai állam papírjaival. Ez csak egy hamisított piacon lehetséges, ahol az igazi szabályok csak a szereplők, és a tőke kis részére vonatkoznak. A tőke nagy részét birtokló behemótok egészen más szabályok szerint játszanak, ők a pénzügyi mellett a politikai érdekérvényesítő szerepét is eljátsszák. És mivel virtuális pénzzel ‘játszanak’, igazi kockázatuk nincs is.

Természetesen ez, az egész nyugati világot átfogó, politikai-pénzügyi háló pillanatok alatt monetáris szakadékba tudná lökni Magyarországot. Ez nem lehet vita tárgya. Mik lehetnének ennek a következményei, illetve milyen korlátai lehetnek ennek?

Nos, 2-3 elég komoly korlátot lehet megemlíteni, ami valószínűleg legalábbis elgondolkodtatná a „bedönteni” vágyókat:

– az egyik, a Magyarországra behozott működő tőke teljes leértékelődése, a multinacionális beruházások devalválódása. A transznacionális bankárvilág itt jókorát harapna a saját kezébe, hiszen ezek nagyságrendje 140-170 milliárd $ körüli érték, ami ha nem is grandiózus összeg, de érzékeny veszteség lenne a nemzetközi pénzvilágnak. Itt ráadásul tárgyiasult valódi értékekről van szó, nem pedig virtuális pénzekről.

– a másik visszatartó erő pedig a térség destabilizálódása lehet. Az Európai Uniónak semmiképpen sem érdeke, hogy a lágy déli részek akut válsága közepette Európa egy újabb régiójában váljon bizonytalanná a helyzet. Ráadásul ennek a régiónak az egyik központi fekvésű kulcs-országában, amelynek mindig komoly kisugárzása van a szomszédos államokra.

– a nemzetközi bankár-kasztnak elemi érdeke a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszer fennmaradása, hiszen ez adja hatalmának alapját. Ha egy országot bedönt, akkor saját magából semmisít meg egy darabot, ami ha kis rész is, de akkor sem lehet érdeke.

Jó példa volt erre, amikor a 90-es évek második felében a brazil miniszterelnök többször is nagy hangon nyilatkozta, hogy a végletekig eladósodott országát nem lehet a szakadékba taszítani, mert ők nagyobbak, mint a szakadék. És valóban, az ő bedöntésük óriási pénzügyi földrengést idézett volna elő, amit nem mert felvállalni a nemzetközi pénzvilág. Több ízben is teljes médiacsönd mellett törölték több száz milliárdos adósságukat. (természetesen Magyarország nagyságrendjére mindez nem vonatkozik.)

Tehát tegyük fel, hogy a Gonosz Bankár-hatalom ennek ellenére úgy dönt, hogy példát kell statuálni, nehogy esetleg más országoknak is eszébe jusson a lázadás. Régi birodalmi gondolkodásmód ez. És tegyük fel, hogy végrehajtják a pénzügyi bedöntést…

A következmények végiggondolásához egy kicsit szükség lesz a képzeletünkre, másrészt segítségül hívhatjuk egy olyan ország esetét, amelyik következetesen végigcsinálta ezt a procedúrát. Argentínáról van szó. Más lázadó országok is voltak már (elsősorban a dél-amerikai régióban) de csak ebben az országban csinálták végig, és tartanak ki ma is következetesen elveik mellett. (Az 1999-es orosz csőd csak részleges volt.)

Nos, nemzethalál nem lenne, de egy pár hónapos komoly káosz az igen. És utána egy 4-6 évig tartó nehéz kilábalási periódus. És rámenne a Fidesz hatalma, az biztos. És az MSZP is eltűnne a süllyesztőben. Egészen másfajta erők kerülnének a társadalom élére, mint a mostani periódusban. Valószínűleg keménykezű, igazi nacionalisták. De a kilábalási periódus végére helyreállna a rend az országban.

Nézzük át tehát dióhéjban az argentin történéseket, véssük eszünkbe, hogy egy velünk hasonló fejlettségű, de négyszer nagyobb népről van szó, amelyik más környezeti feltételek között él.

A 90-es években, a Carlos Menem elnök által bevezetett liberális gazdaságpolitika gyors eladósodáshoz, a belső gazdaság leépüléséhez, majd a pénzügyi gondok növekedésével a külföldi tőke meneküléséhez vezetett. A fizetésképtelenség 2001 végén, de la Rua elnök hivatali idejében érte el az országot. Az adósságtörlesztés megtagadása, bankbetétek befagyasztása, a teljes importstop együtt járt a peso drasztikus devalválódásával, a megtakarítások értékvesztésével és véres utcai zavargásokkal. Egy ideig hetente-havonta váltogatták egymást az ország elnökei.

A munkanélküliség először 25%-ra, később 40%-ra emelkedett, azután egy ideig nem is mérték. A teljes gazdaságot újraszervezték. Az import leállítása miatt vadonatúj iparágakat kellett létrehozni. Ez a mai kor technológiája mellett már közel sem akkora feladat, mint például 40 éve volt. De azért komoly erőfeszítéseket követelt. És az argentinok nem siránkoztak, végigcsinálták. Helyi pénzeket vezettek be és hierarchizált többszintű árucserét.

Nem vettek fel többé külföldi hiteleket, és nem fogadtak el politikai feltételekhez kötött segítséget. És közben elátkozták az IMF-et, a Világbankot, és a többi gyarmatosító pénzügyi intézményt.(kiemelés: szerk.) Az adósságaik kétharmadát szanálták, a többit visszafizeti az ország, de a nemzetközi bankárkaszt tisztviselőiből és intézményeiből soha többé nem kérnek. Nyilván emiatt a nemzetközi sajtójuk igen rossz (de hát azt tudjuk, kinek a kezében van).

De nézzük a tényeket: 2011-re az ország egy főre jutó GDP-je 5.485 $, vásárlóerő paritással korrigálva 15.937 $. Irtózatos különbség! Ebből következtethetünk a rajtuk levő pénzügyi nyomásra. Nálunk jelenleg ez a számpár 14.050 $ és 19.829 $, de tudjuk, hogy ennek a felét a multik és a bankok hazaviszik, a maradék harmadát pedig politikusaink és oligarcháink teszik zsebre. Marad nekünk a harmada(ez természetesen az abszolút GDP-re vonatkozik, de áttételesen egy főre vonatkozóan is igaz). Argentína 2007-re kilábalt a válságból. A kezdeti primitív bilaterális alapú nemzetközi áruforgalma kiszélesedett, az ország jelenleg már nagymértékű exportra képes, főleg mezőgazdasági termékekből. A munkanélküliség 2011-re 6,7 %-ra esett vissza! Természetesen szó sincs arról, hogy Argentína az „édes élet” földje lenne, de ne higgyük el a nemzetközi bankársajtó gyalázkodó írásait sem. Főleg az számít óriási hazugságnak, amikor a világ második legkockázatosabb országának kiáltják ki. Az ő rablógazdálkodásuk szempontjából talán igaz ez, hiszen őket látni sem akarják többé az országban. A Kirchner házaspár elnöksége idején legalábbis ez így volt, és így lesz. De valószínűleg azután is.

Folytassuk tovább a magyarság lehetőségeinek számbavételét: jöjjön a második lehetőség:

2./ A JELENLEGI „DEMOKRATIKUS” RABSZOLGASORS FOLYTATÁSA, A LASSÚ KÍNHALÁL…

Amennyiben tovább folytatódik a jelenlegi perspektívátlan gazdasági és politikai vergődés, akkor az ország folytatni fogja mélyrepülését. Mindenki ki tudja számolni – nem kell hozzá felsőfokú matematika – hogy a jelenlegi adósságcsapdából nincs kiút!

Ilyen mértékű külföldi és belföldi pénzelszívás esetén esélye sincs semmiféle növekedési pályának, amiről manapság oly divatos beszélni. Szó sem lehet semmiféle bővülésről, vagy előrelépésről. Csak az állandó, és kilátástalan megszorítások, a jóléti és szociális objektumaink (egészségügy, oktatás stb.) folyamatos leépítése van vissza. Más egyszerűen nem lehetséges. Gazdasági miniszterünk elmebajt sejtető kijelentéseit ne vegyük komolyan, nem is tudom elképzelni, hogy ő valóban érti-e, hogy miről beszél. Mintha egy bedrogozott pékmunkást vezényeltek volna át a sütőiparból, mint a Rákosi rendszerben. A realitás az, amiről a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke beszélt. Nevezetesen, hogy hamarosan le kell csökkenteni a nyugdíjakat, mégpedig drasztikusan…

Hová vezethet mindez hosszabb távon? Ez bizony még középtávig sem vezethet! Ez a rendszer pár év alatt (2-4) fejre áll, ha esetleg pénzügyileg nem is dől be, akkor a szociális feszültségek állítják fejre. Mert a pénzügyi nehézségek mellett ez is egyre fenyegetőbben bontakozik ki az előttünk levő sűrű ködből. Nagyon feszült a helyzet már jelenleg is az országban, hatalmas tömegek kerültek reménytelen helyzetbe. És itt nem is a kilakoltatásra várókról, és a többi teljesen ellehetetlenültről beszélek, hanem arról a 3 millió emberről, akik az utóbbi pár évben a középrétegekből csúsztak vissza a masszív szegénységbe. Sajnos 1-2 éven belül itt is robbanásveszélyessé válhat a helyzet.

Tehát megállapíthatjuk, hogy az ország második választási lehetősége (a jelenlegi folyamatok folytatása) gyakorlatilag ugyanoda vezet, mint az első. A teljes bedőléshez, a káoszhoz, a politikai destabilizálódáshoz, és az ellehetetlenüléshez. Ehhez azonban még pár év kell, de nem sok. Ez lassabb, kínokkal teli folyamat lenne, ami után valószínűleg – a jobban elfertőződött társadalmi sérülések miatt – a kilábalás is hosszabb ideig tartana…

És végül nézzünk meg egy harmadik lehetőséget is, ami ugyan nem tartozik a választási lehetőségeink közé, de felülírhatja az előzőekben felvázolt folyamatokat:

3./ A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI RENDSZER, ÉS A BANKÁRHATALOM ÖSSZEDŐLÉS

Egy ilyen fejlemény – ami szintén teljesen reálisnak tűnik a közeljövőben – biztos, hogy azonnali radikális magyarországi politikai átrendeződésekhez vezetne. De nyilván nem csak nálunk, hanem világszerte. Ennek a következményei felmérhetetlenek, a címszavak szintjénél mélyebbre ne is merüljünk a találgatásokban.

Az USA visszaszorulása, új szuperhatalmi status quo, a világ-erőforrások elosztásának drasztikus változása, az Európai Unió azonnali szétesése és nacionalista fordulat Európában, a 2. világháború által létrehozott eszme és dogmarendszerek megszűnése, és végül, de nem utolsósorban: a monetáris kapitalizmus azonnali bukása. Vége lenne a tőzsdéknek, a csaló, szerencsejáték értékpapír rendszereknek, a pénzügyi derivátumoknak.

Nem lennének többé off-shore cégek, és láthatatlan tulajdonosi hátterű óriás vállalat-birodalmak. És persze fosztogató pénzügyi háttérhatalom sem. De ne álmodozzunk tovább, hanem kívánjuk erősen, hogy ez az egész világméretű fordulat békésen történjen meg. Mert sajnos az ellenkezője is lehetséges…

Emlékszünk rá, az előző rendszer is így bukott meg Magyarországon. Nem belső folyamatok eredményeként, hanem a Szovjetunió nemzetközi hatalmának leáldozása következtében.

Mik lehetnek ennek a pénzügyi-világgazdasági fordulatnak a közvetlen kiváltó okai?

Nagyon sok minden, ugyanis ez a rendszer is a közvetlen szétesés határán áll. Gyakorlatilag bármi kiválthatja, ami hirtelen drasztikusan meggyengíti az alappillért, a dollárt, vagy a nemzetközi hitelrendszert. Csak egy-két példa a lehetséges forgatókönyvekből:

– a dollár nemzetközi használatának visszaszorulása

– Kína és az olaj-országok egyszerre akarnak szabadulni dollártartalékaiktól

– egyszerre válik fizetésképtelenné Spanyolország és Olaszország (ez nemcsak az eurót kaszálná el, hanem az egész nemzetközi hitelrendszert is)

– olajat csak jenért és jüanért adnak el az olaj-országok

– felbomlik az Európai Unió, megszűnik az euró (az Európából kiszivattyúzott pénzek elmaradása, az amerikai költségvetést azonnal, drasztikusan felborítaná)

– az is lehet, hogy egy drasztikus olajár-robbanás is elég lenne hozzá, ami például egy izraeli-iráni konfliktus következménye lehet. Ez alapvetően átrendezné a nemzetközi termelési és kereskedelmi folyamatokat.

És a sort még hosszan lehetne folytatni tovább…

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy sorsunk alakulására – csakúgy, mint az utóbbi pár száz évben mindig – a nemzetközi folyamatok döntő hatással lesznek.

Az előttünk felsejlő utak szinte mind ugyanabba az irányba vezetnek, csak a megtisztulás időtartama, és módja tűnik különbözőnek, valamint az áldozathozatal mértéke.

Az eljövendő események egyelőre az idő méhében pihennek.

Csak rajtunk múlik, hogy bevárjuk e a megváltoztathatatlan bekövetkeztét, vagy elébe megyünk az eseményeknek, és megpróbáljuk a magunk érdekében formálni őket.

 ——————————————————-

* Annyiban azonban ez is változott, hogy még az MSZP-nek is lett vallásos tagozata, ahol – mint tudjuk – rendszeresen bérmálkoznak egyes túlbuzgó „hívők”.

Ha valaki képes lenne rá, és el tudná magyarázni az MSZP szegény vallásos nyugdíjasainak, hogy a szocialista egyenlősdinek semmi köze a Biblia természetes

egyenlőségéhez,  mint ahogyan a baloldal is halálos ellensége bármiféle istenhitnek, nos az szerintem százezrekkel tudná csökkenteni a balliberális oldal híveinek számát.(Tudom-tudom, hogy a Gyurcsány szimpatikusabb nekik, mint az utált Orbán, de kedvencük már nincs az MSZP-ben.)

** A helyzet – hangsúlyozom – csak kicsit hasonlít arra a korra, nagyon sok mindenben más.

Kocsis Márk

Nemzeti InternetFigyelő