KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Stoffán György író, újságíró

Válasz egy „Szemlélek” interjúra – a szeminárium és a papképzés „modernizálásáról”

Mostanában lépten-nyomon olvashatunk a Római Katolikus Egyházon belüli krízisekről, az új kihívásoknak való megfelelésről, az elmagányosodásról, kiégésről és a papi hivatást választók egyre csökkenő számáról. Egy, a Szemlélekben megjelent interjúban pedig, a papképzés reformjának szükségességéről olvashattunk. Egyre gyakrabban emlegetik, hogy az egyháznak minden tekintetben meg kell újulnia, azonban az ellenvélemények ritkábban kerülnek nyilvánosság elé. Ha már a nyilvánosság előtt zajlanak ezek az eszmefuttatások, elvárható lenne, hogy a másik fél véleményét is megismerhessük. Mivel egyre inkább szorgalmazzák a párbeszédet e téren, megkérdeztük az ismert, 27 kötetes egyháztörténet kutató írót, Stoffán Györgyöt, mi a véleménye ezekről az újító jellegűnek gondolt törekvésekről és mennyire célszerűek és racionálisak ezek az ötletek.

– Ön szerint, valóban a hagyományos keretek közt működő szemináriumi képzés okolható azért, hogy egyre kevesebb fiatal választja a papi képzést?

Ha a Szemlélek okán kérdez, akkor először összegezve válaszolnék arra az interjúra: A kérdezett egyházi diplomata a papképzésről és a papi életről úgy beszél, hogy csak az embert említi, az emberi vonatkozásokat feszegeti és ebből az aspektusból látja fontosnak, hogy modernizálni kellene a papképzést, a papi életre való felkészítést. Ez súlyosan téves gondolkodásmód, ugyanis a papság nem szakma, hanem Istentől kapott hivatás, hívás. Így teljesen más válaszokat kell adni a mai problémákra. Ami az Ön kérdését illet: Azért, hogy ma kevés a kispap, semmiképpen sem a szemináriumi nevelés, képzés tehető felelőssé. Sokkal régebbi a problémával állunk szemben. 1947-ig kell visszamennünk. Abba a korba, amelyben a kommunista diktatúra elkezdődött. Ez ugyanis egy sátáni folyamat, amit előre kiterveltek: Az ifjúság erkölcstelenné tétele, az egyház vezetésének a „lefejezése”, az egyházi iskolák bezárása, tanáraik bebörtönzése, a szerzetesrendek feloszlatása és sorolhatnám. A legaljasabb lépés viszont az volt, hogy a kommunisták határozták meg, hogy évente hány kispapot vehetnek fel a szemináriumokba. Később pedig kirúgták azokat, akik nem írták alá a hűségnyilatkozatot. Ebben sajnos partner volt számos egyházi vezető is, Czapik Gyula érsektől, Lékain László esztergomi érseken keresztül Paskai Lászlóig. Tehát, azt gondolom, hogy a mai szemináriumi képzésnek semmi köze ahhoz, hogy kevés a jelentkező. Az Egyház ennek ellenére nem vész el! Nem kell megrettenni, mert az Egyházat a Szentlélek irányítja és vezeti. Láss csodát, ebben a kusza, erkölcstelen és hitetlen világban egyre több fiatal jelentkezik erre a szolgálatra és hallja meg az isteni hívást. Itt az emberi vonatkozásokat teljesen kizárhatjuk… persze csak, ha van elegendő, tántoríthatatlan hitünk. Aki csak emberi megfontolásból jelentkezik, az úgyis kibukik, hiszen Istennel szemben nem lehet jellemtelenül viselkedni.

Ez is érdekelheti:  Orbán Éva: Nőtüntetés 1956. december 4.

– Mennyiben segíti jövőbeni hivatásában a leendő papot az, ha előtte valamilyen másik egyetemet végez, esetleg szakmát tanul? Egyáltalán, felkészültebb lesz-e akkor, amikor a felszentelés után kikerül egy plébániára?

Nem hiszem, hogy egyes szakmáknak vagy diplomáknak bármilyen hatása lenne egy pap későbbi működésére. Itt visszatérek az imént mondottakhoz: azaz, a Szentlélek által való irányításhoz. A hivatás személyre szabott. Az, hogy ki, mit végzett és mihez ért, mit tanult a szemináriumba jelentkezése előtt, az nem befolyásolja a papi hivatást és a későbbi működést. Ahogy múlnak az évek, úgy minden ember, pap és civil egyaránt, ezernyi dolgot megtanul és alkalmaz.

– Laikusként azt gondolnánk, hogy a hit minden gátat ledönt, és a Szentlélek munkálkodik, segíti Isten szolgáit… Ehhez képest, azt halljuk, hogy a mai korban a papok egyre nehezebb körülmények közt, olykor az elmagányosodás súlya alatt végzik a dolgukat. Önnek mi a véleménye erről?

A papi hivatásban ma éppen az a csodálatos, hogy akinek hite és kötelességtudata van, annak nincs ideje elmagányosodni. Számos papbarátom és püspök ismerősöm életvitele a bizonyíték erre. Hiszen soha nem volt olyan nagy szükség az evangelizálásra, mint napjainkban. Csak nézzen körül a világban, a fiatalok között, akik vágynak valamire, valaki után, és nem ismerik az isteni szeretet erejét, magát Istent. Meg kell ismertetni velük! Ma, egy papnak családokat, kórházakat kell látogatnia, visszaadni vagy átadni a hitet, a krisztusi tanítást, az isteni parancsokat és segítséget kell nyújtani a csalódottaknak, az elkeseredetteknek, az elesetteknek. Ebben a világban csak a pap tud boldoggá tenni embereket, közösségeket – a hit által. Mert csak a hitben, Krisztusban válik az ember igazán boldoggá. Szerintem a legnagyobb baj a papok körében a hit és a tanítás relativizálása, az újításra való ostoba hajlam, hiszen mindenki a maga saját elképzelését akarja megvalósítani és igyekszik reverenda nélkül civilként, haverként, üzlettársként pap lenni. Ez divattá vált ugyan, de nem vezet jóra! Igen erős, negatív példa erre az, ami a legfőbb egyházi vezetés holdudvarában történik. Az újítások és a relativizálás örvényébe került az Egyház, amit a lehető leghamarabb rendezni kellene. Hogyan? Úgy, hogy a szent hagyományokat és a hívő nép „konzervativizmusát” ne fojtsa el. Sokkal több bölcsesség kellene ahhoz, hogy ne Krisztust és az Ő tanítását akarjuk belerángatni az „új világba”, hanem az új világot vegyük rá, a krisztusi tanítás megismerésére.

Ez is érdekelheti:  A Tisza az adóemeléseivel a kisvállalkozókat lényegében lenullázná

Hozhat-e megoldást a kísérletező újítás, hogyha az évszázadok óta működő rendszert nem tartják megfelelőnek?

– Minden újítás lerombol valamit. Csak nézze meg a történelmi példákat. A kommunisták elvették a vallásgyakorlás szabadságát, és mi lett a vége? Mindannyian látjuk. Gyűlölködő társadalom, telefont nyomkodó fiatalok, torz elképzelések az Egyházról és a hitről. A papnevelésben nem lehet újítgatni. Ez egy rendszer, amelyet az elmúlt ötszáz évben a tapasztalatok tökéletesítettek. Aki papnak készül, szemináriumba jelentkezik, az ne bíráljon, és ne kísérletezzen. Ez a hivatás a parancsok betartásáról szól, nem az ellenkezésről, újításokról, és főleg nem önmagunkról. Mert a parancsokat Istentől kapta a világ. Ha egykor a katonaságnál sem lehetett visszabeszélni az elöljárónak, akkor hogyan vesszük a bátorságot, hogy Istennek visszabeszéljünk. Az egy másik vallás… Itt megint azzal szembesülünk, hogy megpróbáljuk a hagyományt hozzáigazítani a mai világhoz, noha fordítva kellene történnie. A papnevelés ma nagyon felelősségteljes dolog, hiszen az emberi lélek megmentéséről beszélünk, a világ újra-evangelizációját kell megoldani, és azzal is számolni kell, hogy ma nem tudjuk: papokat vagy vértanúkat szentel-e az Egyház. Tehát, a felkészítés erre a pályára megköveteli a teljes testi, szellemi és lelki edzést. Nem a hallgató határozza meg, hogy hogyan tanítsák, és mit tanítsanak, hanem azok a képzett és a hagyományokat ismerő elöljárók, akiknek a nevelés, a felkészítés terhe és felelőssége mindennapos.

A Szemlélek interjújának a címe: „A papok nem szuperhősök” – így kellene átalakítani a szemináriumi képzést”… Mit mond ez a cím Önnek?

– Ez a mai liberális szemlélet és a történelmi feledékenység tipikus esete. Ha az egyháztörténet 20. századát tesszük górcső alá, akkor mit látunk? Szuperhősöket! Zadravecz püspök üldöztetését, amely üldöztetéstől nem rettent meg, hanem végezte emberfeletti egyházmentő munkáját, a titkos papszenteléseket, a börtönt, a megaláztatást vállalva. Látjuk Mindszenty Józsefet, a letartóztatott és össze-visszavert esztergomi érseket, aki nem futamodott meg, nem kötött kompromisszumot. Látjuk Márton Áront, aki minden erejével és tudásával, a börtönt is megjárva szolgálta Erdély népét, a megmaradást, a hitet, a magyar nyelvet ott, ahol ez volt a legnagyobb bűn. És kiket látunk még? Papok százainak a meghurcolását, a Gulágot, ahol mínusz 50 fokban, rabként is szabad tudott lenni a pap, mert volt hite. És látjuk a vértanúkat, Kiss Szaléz ferences szerzetestől, Vezér Ferenc pálosig… Miről beszél tehát, a kérdezett? Van-e elegendő hite annak, aki nem abból indul ki, hogy aki a hit és az isteni kiválasztottság által méltóvá válik a papságra, azt minden eszközzel felvértezi az Úristen? Nem a szemináriumi képzést kell megváltoztatni, hanem minden jelentkezőnek mérlegelnie kell, miért is jelentkezik, igazán elkötelezetté tud-e válni bármilyen megpróbáltatásban és közösségben, és érzi-e, hogy közösségformálóvá, a hit megerősítőjévé válhat. Összességében tehát, úgy gondolom, hogy kár volt ebben a kérdésben megszólaltatni egy egyházi diplomata papot, aki nem magyar közösségben él és dolgozik, nem itthon tanult, és láthatóan egy ma divatos, liberális, de nagy veszélyeket rejtő irányvonalat követ, a válaszaiból ítélve eléggé leegyszerűsített és számomra kérdéses szemlélettel. Persze, ez csak az én véleményem, amelyet arra építek, amit életem során a papsággal, az Egyházzal kapcsolatban megtapasztaltam, és amit ma látok. A modernizálással és az örökös változtatási igénnyel nagyon bizonytalan terepre kószálhat az Egyház. Azonban a minősítés nem az én dolgom, hiszen, mint mondtam, az igaz Római Katolikus Egyházat, ezen belül pedig a Magyar Katolikus Egyházat is a Szentlélek irányítja. Tehát, nincs miért aggódnunk… Buta gondolatok mindig lesznek, de semmit nem jelentenek a pillanatnyi elgondolások – ha van elegendő, tántoríthatatlan hitünk és elegendő bátorságunk harcolni az emberi butaság ellen.

Ez is érdekelheti:  Brüsszel újabb adócsapást mérne az európaiakra

– Köszönöm!

– Engem illet a köszönet, hogy elmondhattam a véleményemet.

 

 

Czeglédi Andrea

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Stoffán György író, újságíró

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!