Félig elnéző utókor

Magyarország 1945 óta adós állampolgárai számára az igazi múlt feltárásával. Sok mindent hiányosan tudunk. A német megszállásról, a vörös hadsereg általi felszabadításról, az ’50-es évek magyarországi kényszermunka-táborairól, 1956 kirobbantásáról, az ’56 utáni megtorlásokról, a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek gulyáskommunizmusáról.

Legfőképpen azonban a ’89-90 közötti elszabotált vagy előre már megtervezett rendszerátmentésről vagy rendszernemváltásról, amelynek aztán mára már csak veszteseit – a névsor rettenetesen hosszú, – és győzteseit – mely névsor rövid, – ismerjük, egyszóval sok mindennel adósak a jól kiképzett, ilyen-olyan intézeteket vezető történészek, vagy a valós helyzetünket rendszeresen félremagyarázó politológusok, szociológusok, akik ha kell, még azt is megmagyarázzák számunkra, ami meg sem történt velünk…

Sokak számára ismerősen, sokak számára pedig ismeretlenül cseng négy név: Képíró Sándor, Zentai Károly az egyik oldalról, Biszku Béla és Vajda Tibor a másik oldalról. Nos, az egyik oldal, ha elkövette a terhére felróttakat, az úgynevezett fasiszta eszmevilág, a másik oldal, ha elkövette bűneit, a kommunista eszmevilág bűnösei, amelyet szinte félve merek csak leírni, mert valójában ma még egy olyan Magyarországon élünk, ahol a kommunizmus által elkövetett bűnök nemcsak hogy nem büntethetők, hanem egyszerűen olyanok, mintha nem is lettek volna, vagy mintha egyszerűen jócselekedetnek számítanának.

Ki is ez a négy ember? Képíró Sándor jogot végzett, egykori magyar királyi csendőr százados, aki 1942. január 21-23. között részt vett az újvidéki razziában. Ő jelenleg a vádlottak padján ül egy ellene folyó perben. A Wiesenthal Központ szerint az első számú legkeresettebb háborús bűnös. Igaz, korábbi ítéletében felmentették, 1945. után elhagyta az országot, és miközben a délvidéki magyar vérengzés ügyében még a 70-es években is folytak büntetőeljárások, ő ellene nem emeltek vádat. 1996-ban saját nevére szóló, szabályos útlevéllel érkezett vissza szülőföldjére, ahol 2006-ig háborítatlanul élt. Időközben a Wiesenthal Központ meghirdette az „Utolsó esély” elnevezésű programot, amely arra hivatott, hogy vérdíj fejében felkutassák és elkapják a még élő háborús bűnösöket. Így aztán az első tíz helyen két magyar születésű állítólagos háborús bűnös is található, a már említett Képíró Sándor, és az Ausztráliában élő Zentai Károly.

Az egész világra kiterjedő nagyszabású kézrekerítési akciót az Izraelben élő Efraim Zuroff vezényli, aki Budapesten is megjelent Képíró bírósági tárgyalásán, de azóta nem tudunk róla. Azt, hogy a vád mennyire helytálló, nem lehet még tudni, mint ahogy azt sem, mi lesz Zentai Károly sorsa Ausztráliában. Kiadják-e Magyarországnak, avagy sem? Minden esetre Simon Wiesenthal, aki 2005-ben elhunyt, két nagyon fontos megállapítást tett, egyben fontos gondolatot hagyott hátra az utókor számára. 2003-ban, visszavonulásakor azt nyilatkozta, az összes tömeggyilkost megtalálta akit akart, mindet túlélte, és ha maradtak is néhányan életben azok közül, akik bűnösök lehetnek, már túl öregek és valószínűleg túl gyengék egy bírósági tárgyaláshoz. Többször hangoztatta, nem lehet különbséget tenni a nácizmus és kommunizmus által elkövetett bűnök között, hozzátéve, hogy 89 hozzátartozóját veszítette el a nácizmus által. Kevesen tudják róla, hogy családja elszenvedte a sztálinizmus bűneit is, valamint azt sem szeretik róla nyilvánosan elmondani, hogy Wiesenthal az osztrák Néppárt (OVP) tiszteletbeli alelnöke volt. Zuroffék számára csak a nácizmus által elkövetett bűnök a fontosak, vajon miért nem fontosan számukra a kommunizmus által elkövetett bűnök, amelyeket zsidó származású állampolgárok ellen követtek el, egy másik bűnös eszme követői. Vajda Tibor, aki szintén Ausztráliában él, mint Zentai Károly, a halálba küldette ávós pribékjeivel Bárdy Magda első férjét, egyidejűleg megkínozta az Auschwitzot megjárt Bárdy Magdát is. Vajda Tibor felelősségét állami segédlettel, a számára kiadott igazolással el lehetett fedni, miszerint „az ÁVH-n nem volt megengedett az őrizetesek bántalmazása”.

Ez még 1995-ben történt, amikor már túl voltunk a nagyreményű, állítólagos rendszerváltáson, melyben az igazságtétel mindmáig elmaradt. Az elszabotálók közül sokan komoly, felelős beosztásba kerültek, és felelős beosztásban vannak a mai napig is. Néhány hónappal ezelőtt az általam vezetett Kiút műsorában felvetettem, hogy miért kapnak mind a mai napig megkülönböztetett nyugdíjat azok, akik még élnek az elmúlt kommunista rendszer vezetői vagy kiszolgálói közül, de a választ nem sikerült megtalálni. Így aztán a nyugdíj maradt, igaz, hogy azóta készült egy film Biszkuról, egy jobbikos képviselő fel is jelentette Biszkut, azonban semmi sem történt. Továbbra is dicsőség az egykori kommunista múlt. Egy egész ország hallhatta, nézhette Biszku megnyilvánulását a „dicső” időkről. A hamis igazolást kiadó rendőr ezredes asszony szintén háborítatlanul él, sőt, a nyilvánosságra került besúgók, szt. tisztek akár még miniszterelnökök is lehettek az elmúlt húsz évben, mint Medgyessy. Arrogánsan viselkednek, ha valaki felemlegeti múltjukat, amely egyben jelenük is, hiszen ők nem változtak, de hogy mi, állampolgárok ezt hagyjuk, és képtelenek vagyunk közösen összefogva megváltozni, miszerint el kell számolni az ilyen-olyan bűnökkel, ezt azt hiszem nagyon kevesen akarják elhinni. Időnként úgy érzem, hogy egyedül keresem az igazságot ebben a megnyomorított országban, igaz, néha ideig-óráig akadnak társaim, de ahhoz, hogy a valóság kiderüljön, a bűnösöket mindkét oldalon megtaláljuk ne csak az egyiken, ehhez komoly elhatározásra lenne szükség.

Zuroff úr figyelmébe szeretném ajánlani, amennyiben segítségre van szüksége, a kommunizmus által elkövetett bűnökért, amelyet a zsidóság ellen követtek el, szívesen állok rendelkezésére, mert egyszer és mindenkorra próbálja megérteni, csak egyfajta igazság létezik, de ez vonatkozik a nem zsidó magyarokra is. Értjük, Zuroff úr?

Vámos György

Nemzeti InternetFigyelő