1956. október 23. – a Szent István Légiója Közösség megemlékezése
A Szent István Légiója Közösség a népszerű orosz közösségi rendszeren, a VKontakte-on üzemeltetett oldalán emlékezett meg és emlékeztette minden oroszországi és a világ számos táján élő követőjét az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 69. évfordulójáról.

Kedves barátaink, testvéreink! Október 23-án az 1956-os magyar felkelésre emlékezünk.
Kezdjük azzal, hogy a Szent István Légiója Közösség (SZILK) egy jobboldali-konzervatív hagyományőrző orosz-magyar és európai közösség. Következetesen bíráljuk a kommunistákat, minden területen, minden vonatkozásban. Az etika, az esztétika, a vallás, a gazdaság stb. vonatkozásában is.
Figyelembe véve, hogy az 1956-os felkelés résztvevői között nagyon különböző politikai nézeteket valló emberek voltak, szeretnénk rámutatni egy nagyon lényeges dologra: a felkelés fő oka a szovjetbarát politikus, Rosenfeld Mátyás (aki Rákosi néven jegyezte magát, magyarnak próbálva magát kiadni) romboló politikája volt. Ugyanúgy, mint a bolsevik Kun Bélának, aki szintén nagyon távoli rokonságban állt a magyarsággal, akárcsak a korai oroszországi bolsevizmus vezetői is, akik szintúgy nagyon távoli kapcsolatban álltak az oroszokkal. Rosenfeld egyesítette magában az összes hibát, amit egy magát kommunistának valló ember elkövethetett.
Tipikus figurája volt azoknak a rajzfiguráknak és karikatúra szereplőknek, amelyek ennek az ideológiának az alakjait gúnyolták akkoriban.
Mint talpnyaló, Sztálin durva, komikus és meglehetősen görbe és torz mása volt Rosenfeld. Még csak megközelítőleg sem rendelkezett azokkal a képességekkel, amelyekkel Sztálin (a hazánkban (Oroszország) hozzá való minden jól ismert tulajdonságokkal együtt). Magyarország mindig is hagyományőrző és vallásos ország volt, amely több mint 1000 éve ügyesen ötvözte a hagyományőrzés és a jövőbe való bátor előrelépés képességét.
1945 után a magyarságot egy igen tragikus sokk érte. Először is az új hatalom betelepítette a románokat, akik a németekkel való együttműködés ürügyén Erdélyben gyilkolták a székelyeket, szászokat, magyarokat és ruszinokat, hogy az egész erdélyi területet megtisztítsák a román lakosság számára.
A szovjet hatóságok keze által a románok megtisztították maguknak az utat, majd egész falvakat fosztottak ki és égettek fel, hogy Erdélyt „őshonos románná” tegyék. Egész Erdély 44-45-ben úgy nézett ki, mint egy nagy égő „Katiny”.
Hasonló események zajlottak a Vajdaságban is, csak ott a románok helyett Tito banditái gyilkoltak, akik szorgalmasan változtatták át a Vajdaságot „Jugoszláviává, mintha ott sosem éltek volna magyarok”.
És amikor az új hatalom Budapesten berendezkedett, egész Magyarország azt érezte, amit Szovjet-Oroszország lakói a 20-as, 30-as években, csak azzal a különbséggel, hogy az események időben sokkal gyorsabban történtek.
A magyarok mindent sokkal rosszabbul éltek meg, mint a németek, mert Németország olyan polgári ország volt, ahol szélesebb volt a népességnek az a rétege, amelyet a kommunisták proletariátusnak neveztek. Ugyanakkor Magyarország a kommunisták szemében a kulákok és földesurak patriarchális országa volt.
És a helyi lakosság ezt az új rendszert egyáltalán nem akarta elfogadni, és egyáltalán nem volt hajlandó figyelembe venni a helyi változásokat, mert Magyarországon még a németek által erőltetett nemzetiszocializmus sem volt jellemző, sőt Horthy alatt bebörtönözték a hangoskodó nácikat, a nem kevésbé hangoskodó kommunistákat, és mindenféle radikálisokat is.
Akár úgy is tűnhet, mintha a háború utáni Magyarországon az új hatalom szándékosan próbálta volna megutáltatni magát a néppel. Mindezekért az eseményekért pedig a fő bűn és felelősség pontosan a Rosenfeld (Rákosi) nevű kommunistát terheli.
Azt is meg kell említeni hogy a felkelés résztvevői között elég sok kiábrándult kommunista volt, akik „kissé tévesen” az egyetemes egyenlőség és testvériség országát szerették volna megvalósítani.
Szent István Légiója Közösség – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Mementó 2006 emlékmű












