KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Az Azov ezred tagjai (Fotó: AFP)

Bevetik az Azov ezredet Pokrovszkban, hogy az orosz frontáttörést megállítsák

Az Azov-ezredet is mozgósították a pokrovszki területen az ukránok abban a reménybe, hogy ezzel megállíthatják az orosz áttörést a fronton – írja a Kyiv Independent.

Az ukrán Nemzeti Gárda kötelékében szolgáló Azov közölte, hogy erőik „néhány nappal ezelőtt” érkeztek a térségbe. Az egység „összetettnek és dinamikusnak” nevezte a Pokrovszk-tengely mentén uralkodó helyzetet, az orosz csapatok megpróbálnak előrenyomulni, miközben a jelentések szerint mind személyi, mind felszerelési veszteségeket szenvedtek el – írja a Kyiv Independent az alakulat közleményére hivatkozva. Az Azov egységei már intézkedéseket hoztak az orosz erők térségben való feltartóztatására, az eredményekről később számolnak be – írták.

Alig két nappal ezelőtt egy nagyszabású offenzíva keretében az oroszoknak a jelek szerint sikerült áttörni az ukrán frontot és 11 kilométer mélyen nyomultak be Donyeck megyében alig 48 óra alatt Dobropilla–Kramatorszk út irányába. Ha sikerül elfoglalniuk, akkor az oroszok három kulcsfontosságú települést – magát Pokrovszkot, valamint Kramatorszk és Szlovjanszk erődvárosait is – elvághatják az utánpótlástól.

A 2022-ben botladozó oroszok eltanulták amiben az ukránok jobbak voltak (drónok), minden kinevetett dolgukról az utóbbi időben kiderült hogy van értelme, a motorosrohamtól a madmax tankokig és a szamarakig

– így értékelte a dobropillai áttörést közösségi oldalán Demkó Attila. A szakértő szavaihoz hasonló konklúzióra jut a Kyiv Independent is, a portál megjegyzi: „az orosz erők látszólag megtanulták célba venni az ukrán védelem gyenge pontjait”, miközben az ukrán gyalogság próbálja tartani a frontot.

 

hirado.hu

 

Kiemelt kép: Az Azov ezred tagjai (Fotó: AFP)

 

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Bevetik az Azov ezredet Pokrovszkban, hogy az orosz frontáttörést megállítsák

  1. Akkor lesz csak cifra világ ha az oroszok bekerítenek egy hohol-náci századot és kis tökmasszázsban részesítik őket!

Itt várjuk hozzászólását!