NOÁR ukrán hősei – avagy hogyan és miért harcoljunk az oroszok ellen?

Úgy, egy hónapja harminc értelmiségi nyílt levelet írt “az ukrán népnek”. Ebben elhatárolódnak a magyar kormánytól, annak “ukránellenes propagandájától”. Az aláírók között szerepel Molnár Áron – Noár – is.

Molnár Áron – Noár, – “fekete” (apám őt úgy jellemezné: “setit”), Ő egy színész – bár inkább aktivista. Arra szólít fel minket, hogy tanuljunk az ukránoktól: hogyan kell harcolni az oroszok ellen. Igen, tőlük kellene tanulni. Róluk ezekről, itt, kellene példát venni:

 Nos, hogy tetszik? Kár, hogy oly sok mindenről nem tudunk, ami 2014. február 21 előtt – és főleg ami utána történt. 

I.

 Noár nemrégiben kamerák előtt fordult az ukrán néphez. Ennek lényege: Ukrajna hősei példát – követésre méltó példát – mutatnak nekünk. Akik mi is harcoltunk az orosz agresszió ellen.

Én magam 2013 november vége, a Majdan kezdetei óta figyelem Ukrajna, és a belőle kivált részek (Krím, Donbassz) történéseit.

Mindannak alapján, amit azóta tapasztaltam (közbevetőleg: 2018 áprilisában két hetet töltöttem ⁷Donyeckben), én is összeállítottam egy csinos kis listát Ukrajna hőseinek példamutatásairól.

II.

Írásomban szerettem volna ezeket összevetni az ő példáival. Ám amikor hivatkozni szerettem volna nyilvános üzenetére, már csak ezt találtam:

“Nem áll rendelkezésre AI-alapú áttekintés ehhez a kereséshez”

Ez valami olyasmi, mint amikor a Facebook-nak valamit “nem sikerül továbbítania”. Annál is inkább, mivel, például az Ukrajnával 1991-ben megkötött alapszerződésünk esetében a kereséshez, igenis, rendelkezésre áll ez az “AI-alapú áttekintés”.

Másfelől viszont arra is rájöttem: alighanem így akarják befűzni az embert arra, hogy engedje be gépébe a MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁT. Amit aztán távolról irányíthatnak. Hogy olyan hamisítványt kreálhassanak, mint a minap “az autójával együtt felrobbantott” Zacher Gábor. Ki tudja, hányan ugrottak be ennek a provokációnak; hánynál “ment föl a pumpa” arra a gondolatra, hogy “Orbán Viktor maffiaállamában a hatalom már gyilkolja, illetve a hozzá közel álló maffiákkal gyilkoltatja a vele szembenállókat”. Ezzel is lehet tehát Orbán ellen hergelni, uszítani a közvéleményt.

Ennyit az emberek és eszmék szabad áramlásáról, az információ és informálódás, az eltérő vélemények szabadságáról. Mennyi szemrehányást, panaszt hallgattunk emiatt negyven évig, “a bolsevista diktatúra” alatt!

Most is bolsevista diktatúra van? Állítólag azért történt 1989-ben a rendszerváltás, hogy többé ne legyen.

Abból ítélve, hogy iszonyatos társadalmi egyenlőtlenségek jöttek létre – némelyek nem tudnak mit kezdeni a hallatlan vagyonukkal, míg emberek milliói létbizonytalansagban, anyagi kiszolgáltatottságban tengődnek, szűkölködnek, sőt nyomorognak – már régen nincs “bolsevizmus”.

III.

 Diktatúra? Éppen az imént szóltam erről.

Ezt a diktatúrát becsületes nevén úgy hívják: liberálfasizmus. Amely háborút indított a világhódító útjában álló egyik utolsó akadály, Oroszország ellen. (A másik ilyen akadály: Kína.)

2014 tavasza óta tart a liberálfasizmus háborúja Oroszország ellen. Ukrajna területén, az utolsó ukrán ágyútöltelékig. Aztán majd mi, kelet-európaiak – közöttük magyarok – következünk. A Nyugat Oroszország elleni háborújához kell a mi földünk, a mi életünk, a mi pénzünk is.

Ezt Soros György bő három évtizede, Ruszin-Szendi Romulusz pedig nemrégiben meg is mondta.

A tábornok így válaszolt: „Hát ez az üzengetés egymásnak. Ez abban az esetben képzelhető el, hogy ha Ukrajna vagy NATO-, vagy EU-tag lenne. Akkor jogos lenne, hogy oda bemennek a mi erőink, már az észak-atlanti térség országainak erői, anélkül az casus belli lehet Oroszországnak.”

 IV.

Arról, ellenben, végképp nem tudunk semmit, milyen vitézül verekedtek, és verekednek mindmáig az ukrán hősök Délkelet-Ukrajna (a Donyec-medence, Donbassz) fegyvertelen, civil, etnikai orosz lakosságával. (Mintha a román hadsereg – vasgárdistákkal, Maniu-gárdistákkal a soraiban, egy “terrorellenes (amúgy rendőrségi) művelet” keretében – indítana egy katonai büntető expedíciót az autonómiát követelő székelyek mozgalmának vérbefojtására. Légierővel, nehéztüzérséggel bombázva, ágyúzva Székelyföld településeit, békés, civil lakosságát – gyilkolva, fosztogatva, terrorizálva a békés embereket.)

Mit kellene ilyenkor tennie a magyar kormánynak? Amikor az alkotmányban is szerepel az, hogy a magyar kormány felelősséget visel határon túli honfitársaink iránt?

Talán bizony nem lenne erre joga?

De ha, netán maga, Noár szerint is, a magyar kormánynak erre joga lenne, akkor miért nincs ugyanerre joga az orosz kormánynak? Miközben olyan, zömében etnikai oroszok lakta területekről van szó, amelyeket az orosz vezetés önként Ukrajnához csatolt át (az egykori Novorossziját 1922-ben, a Krímet 1954-ben).

Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna mindezen területek rossz gazdájának, gyilkos mostohájának bizonyult. A területén élő orosz kisebbséggel kapcsolatban Ukrajna minden létező kétoldalú és nemzetközi szerződést felrúgott, az ENSZ Alapokmányától kezdve, a Polgári és Politikai Jogok, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányán át egészen az Oroszországgal 1997-ben aláírt barátsági, együttműködési és partnerségi megállapodásig.

Bang Ki-moon, korábbi ENSZ-főtitkár pár éve feltárta: egy ország határai csak onnantól számíthatnak nemzetközileg elismerteknek, ha azokat határszerződések erősítik meg: ezeket a szerződéseket pedig – azok mellékleteivel együtt – letétbe helyezték az ENSZ Titkárságán.

Ami igaz, az igaz. A volt szovjetköztársaságok közül egyedül Kazahsztán – a Föld hetedik legnagyobb területű országa – felel meg ennek a feltételnek.

Túl azon, hogy Ukrajna az említett szerződésben IS vállalta, hogy tiszteletben tartja az Ukrajnában élő orosz közösség jogait – a szerződés a két ország közös beltengerének nyilvánította az Azovi-tengert. Márpedig a beltengereken a partmenti államok joghatósága érvényesül – azokra nem vonatkoznak a nemzetközi tengerjogi egyezmények előírásai.

Az említett szerződés értelmében a két partmenti állam egyike sem tehetett lényeges lépéseket, a másik beleegyezése nélkül. Márpedig Ukrajna, Oroszország hozzájárulása nélkül állapodott meg Nagy-Britanniával egy támaszpont megépítéséről az Azovi-tenger partján lévő Mariupol mellett. Formailag az angolok az ukránok számára építették volna a támaszpontot. Nyílt titok volt azonban, hogy a támaszpontot saját maguk számára létesítik.

Miután a helyi lakosság akarata szerint a Krím visszatért Oroszországhoz, orosz felségvízzé vált az Azovi- és a Fekete-tengert összekötő Kercsi szoros. Amelyre így az orosz joghatóság terjed ki.

(Jelzem: a fentebb említettekben “sárosak” Ukrajna nyugati támogatói is. Akik tevékenységük során az ENSZ Alapokmányában rögzített minimum három alapelvet rúgtak – és rúgnak – fel folyamatosan, mindmáig.

● Az országok, népek szuverenitása, szabad útválasztása, önrendelkezési 0joguk

● Az államok egyenlősége, egyenlő jogaik és kötelességeik

● A konfliktusok békés rendezésére való törekvés előírása

Ha nem tudná: amennyiben egy állam, előre megfontoltan, módszeresen, tudatosan negligál, obstruál, áthág, lábbal tipor kétoldalú és nemzetközi szerződéseket ,- és ezáltal fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot – akkor, az ENSZ Alapokmányának is megfelelően, egy másik államnak – vagy éppen a nemzetközi közösségnek, joga van kikényszeríteni nála a békét. Akár fegyverrel is rászorítani ezt az államot jogsértésének megszüntetésére, a két- és többoldalú, valamint nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinek a teljesítésére.

Ezt, az ilyen műveleteket azelőtt úgy nevezték: BÉKEKIKÉNYSZERÍTŐ MŰVELET. Az ilyesmitől már régen elszoktunk. Aligha függetlenül attól, hogy némelyek, az erősebb kutya elve alapján, hatályon kívül helyezték a nemzetközi jogot és jogrendet, és mindezt fölváltották valamifajta – senki más által nem ismert, szabatosan sehol ki nem fejtett, tetszés szerint értelmezett – “szabályokkal” és “értékekkel”, Amelyeket játszi könnyedséggel lehet bármikor változtatgatni, elhagyni egy jogi dokumentumból, vagy utólag beilleszteni oda.

Az illető államok azzal azért tisztában vannak: ha ilyen “nemzetközi jogi” környezetben ők valakivel szemben “BÉKEKIKÉNYSZERÍTŐ” MŰVELETRE adnák a fejüket, azt a világ nagyobb – józan, jogkövető – többsége AGRESSZIÓNAK tekintené. Ezt pedig nem szívesen kockáztatják meg. Ám politikai, gazdasági, katonai túlsúlyuk, egyelőre legalábbis, elegendő ahhoz, hogy ellenőrzésük alatt tartsák Európa, a világ nagy részét, és rájuk tukmálják az ő felfogásukat, világképüket.

Meglehet, Moszkvában, a kérdéses pillanatban, hamarjában nem találták meg a kellő kifejezést arra – a KÜLÖNLEGES KATONAI MŰVELETNEK nevezett fegyveres beavatkozásra, ami 2022. február 24-én vette kezdetét. Ennek céljai azonban egy az egyben egy békekikényszerítő művelet kritériumainak felelnek meg.

Azért is nem lehet addig befejezni az akciót, amíg a békekikényszerítő művelet céljai nem teljesülnek.

V.

Azért is folydogált olyan lassacskán eleinte a fegyveres összecsapás. Ahogy nyilván nemcsak azért volt ez, mert orosz részről túlbecsülték a szláv testvériség jelentőségét. Hanem azért is, mert csakugyan egy békekikényszerítő akcióra készültek, annak fölöttébb korlátozott céljaival. És Moszkvában nyilván nem számítottak arra, hogy – a Nyugat kitartó erőfeszítéseinek, majd nyílt beavatkozásának következtében a békekikényszerítő műveletből valódi háború lesz.

Ami – legalábbis amíg a Nyugat kényszerítette ki / rá másoknál és másokra a maga békéjét – nem számított agressziónak. Á – áá! Dehogy is! Hogy’ is képzelhetnek ilyesmit?!

Pedig – hiszik, vagy nem, elfogadják-e, vagy sem – Oroszország mostani háborús céljai: egy békekikényszerítő művelet – tipikus – céljai.

Nem szerepeltek abban, például, területi hódítások. Csakhogy a Nyugat háborúvá változtatta ezt az orosz békekikényszerítő akciót. Katonái, katonai szakértői, zsoldosai az ukrajnai harcok részeseivé váltak. És – együtt az ukrán csapatokkal – ők is behatoltak Oroszország területére, Ezzel részeseivé váltak az Oroszország Kurszk régiójában folyó ukrán hadműveleteknek.

Mi ez, ha már nem háború? Mégpedig támadó háború.

Putyin kezdettől fogva nem árult zsákbamacskát. Eleve megmondta: biztonsági zónák kialakításával fog védekezni, ha Ukrajna területéről támadás érné Oroszország belső területeinek békés lakosságát, civil infrastruktúráját.

Vagyis: minél messzebb hordó, minél korszerűbb fegyverekkel látja el a demokratikus Nyugat náci-Ukrajnát, az orosz határoktól annál messzebb fogják tolni a biztonsági zónák túlsó határát. És amennyiben a Nyugat immár több ezer kilométerre is elhordó rakétákat ad Ukrajnának, akkor – bizony – A BIZTONSÁGI ZÓNA TÚLSÓ HATÁRA UKRAJNA NYUGATI HATÁRAIN HÚZÓDIK MAJD. Magyarán: UKRAJNA EGÉSZ TERÜLETÉBŐL OROSZ BIZTONSÁGI ZÓNA LEHET.

És akkor magukra vessenek! Örülhetnek akkor, ha elnyerik az “Orosz Föderáció szövetségi szubjektuma”, azon belül pedig egy köztársaság státuszát. Az előbbiből most 89, az utóbbiból 22 van.

Erre figyelmeztetett Putyin már kezdettől fogva. Hogy akkor az ukrán államiság – annak most ismert formájában – megszűnik. Egyszer s mindenkorra.

Térjenek hát már észre Brüsszelben! Ha továbbra is tömik Ukrajnát a mind korszerűbb, mind messzebbre hordó fegyverekkel – azzal nemcsak a háborút nyújtják el a végtelenség, de ÖNKEZÜKKEL PUSZTÍTJÁK EL MAGÁT AZ UKRÁN ÁLLAMISÁGOT IS!

VI.

Mint magyar színész, a magyar nyelv művelője, ehhez, például, mit szól?

A maga hőseinek országában, tudniillik, csak ukránok élnek. Nincsenek, például, azok a kárpátaljai magyarok, akiket meg tetszik szólítani. Ukrajnában csak magyarul, oroszul, lengyelül, bolgárul, stb. beszélő UKRÁNOK vannak. (Márpedig ha ők UKRÁNOK, akkor miért nem az állam nyelvén, azaz ukránul beszélnek? Minek ezeknek magyar nyelvű oktatás, magyar nyelven való művelődés? Tiszta szeparatizmus!)

Az idegengyűlöletéről elhíresült, szélsőséges Irina Farion, a lvovi egyetem nyelvészeti docense, egyszer így fakadt ki a kárpátaljai magyarok ellen: Ha a kutyámat elküldöm a kutyaiskolára, egy hét után már úgy jön onnan haza, hogy érti a legfontosabb parancsszavakat Ezek a debilek azonban máig sem értik Tarasz Sevcsenko és Sztepan Bandera nyelvét.

(Itt mindjárt hozzáteszem: Tarasz Sevcsenko oroszul írta verseit. Talán azért, mert az ukrán nyelv akkoriban, a XIX. század közepén, kisorosz tájszólásnak számított.

Sztepan Bandera pedig… Nos, ez olyan, mintha a magyart valaki Petőfi Sándor és Szálasi Ferenc nyelvének nevezné.)

Nos, hogy tetszik? Tanuljunk – mit tanuljunk – tőlük?

Minthogy azonban az “orosz propaganda” mifelénk tilos (“kockázati tényező a NATO és az EU tagállamainak nemzetbiztonsága számára”) – így 2014, illetve 2022 februárja között semmit sem láthattunk az “orosz agresszió” ellen küzdő ukrán hősök dicső tettei közül. Ettől az élménytől így színész aktivistánkat – aktivista színészünket – is megfosztották,nyolc hosszú éven át.

De megfosztják még most is, amikor immár több mint három éve tart az ukrán-orosz háború.

Lám – ha ezt nem tették volna, akkor mi is többet tudhatnánk arról, hogyan is kell harcolni az oroszok ellen. Így viszont szebbnél szebb, jobbnál jobb példákról maradtunk le.

Például ilyenekről:

Az „ogyesszai Hatiny”, 2014. május 2-án.

A szakszervezetek Ogyessza területi tanácsának székháza előtt békésen demonstrálo pár száz emberre sok ezer, felfegyverzett szélsőséges nacionalista támadt rá – beszorítva őket a székházba. Ahol, egy előzetesen kidolgozott terv szerint, gyilkosaik, elrejtőzve, már várták őket. A megindult öldöklésnek hivatalos adatok szerint 42 ember esett áldozatul – a túlélők szerint azonban legalább 116.

Véres Győzelem Napja Mariupolban, 2014. május 9. A város környékén tartózkodó ukrán egységek ütöttek rajta a gyanútlanul ünneplő embereken. Az oroszok és oroszajkúak által lakott város mintegy negyven lakosa esett a megvadult ukrán katonák áldozatául – akik még a sebesültekhez kivonuló mentőautóra is tüzet nyitottak.

Gondolom, így kell harcolni a gaz oroszok ellen. Nemdebár?

(A kiégett épület a nép oldalára állt rendőrség városi kapitányságának az ukrán támadók által tankágyúval szétlőtt épülete. Az épületet védő rendőrök közül kilencen – továbbá a segítségükre érkezett civilek közül 11-en lelték ott tűzhalálukat.)

Rá két nappal az emberek hosszú sorokban állva várták, hogy sorra kerüljenek a függetlenségi népszavazáson. A felvétel végén a hivatalos ukrán propaganda hazugságain felháborodott asszony azt kiabálja, hogy “nem kellenek itt nekünk a fasiszták!”)

2014. május 11-én a Donbasszban népszavazást tartottak a szuverenitásukat április 6-án kikiáltó Donyecki, illetve Luganszki Népköztársaság önálló államiságáról.

Május 2 óta már hivatalosan is folyamatban volt a kijevi rezsim által elhatározott, és “Terrorellenes Műveletnek” nevezett katonai büntető expedíció (Szlavjanszk ukrán ostroma pedig már április közepe óta tartott). Az ukrán hadsereg gyorsan nyomult előre. Krasznoarmejszkbe a népszavazás napján, kora reggel nyomultak be, és géppisztoly-sorozatokkal kergették szét a szavazás kezdetére gyülekező embereket.

(Ennek az ukrán megszállók által a régi nevére – Pokrovszk – visszakeresztelt városnak zajlik most a felszabadító ostroma. Orosz részről már előre közölték: a városból újra Krasznoarmejszk lesz.)

Mindezek a képsorok is szemléltetik: MITŐL MENTETTE MEG AZ OROSZ HADSEREG BEAVATKOZÁSA A KRÍM (OROSZ) LAKOSSÁGÁT.

Amely iránt különös gyűlölettel voltak a szélsőséges ukrán nacionalisták. Amint az kiderült 2014. február 20-án, amikor Korszun Sevcsenko közelében fölfegyverzett ukrán szélsőségesek rátámadtak Kijevből hazafelé tartó krímiek autóbusz konvojára.

Ez volt az a fordulópont, ami után a Krím és a Donbassz orosz lakossága többé már nem elégedett meg az Ukrajna föderális átalakításáról szóló népszavazással. INNENTŐL KEZDVE UKRAJNÁTÓL ELSZAKADNI, illetve OROSZORSZÁGHOZ VISSZATÉRNI AKARTAK.

Az amerikai lapokban megjelent az Egyesült Államok közbeszerzési hivatalának pályázati kiírása a szevasztopoli támaszpontnak az amerikai igények szerinti átalakítására. Ez volt az a pont, amikor Putyin eldöntötte: beavatkozik a Krímben.

Ezzel együtt is – és annak ellenére, hogy, a Krímmel ellentétben, a szavazók biztonságát nem őrizték orosz különleges egységek – a Donbassz lakossága csaknem olyan arányban szavazott a két népköztársaság önálló államiságára (90 százalék fölött), mint amekkora arányban (96,77 %) a Krím népe az Oroszországhoz való visszatérésről döntött. (Ezt a tényt, persze, nem szabad tudnunk. És azt sem, hogy a népszavazáson arra is lehetett voksolni, hogy a Krím maradjon Ukrajna része. A szavazók mindössze 3,23 százaléka akarta így.

Mint ahogy arról sem szabad tudnunk: az orosz diplomácia megakadályozta, hogy a népszavazás a Donbasszban is az Oroszországhoz való visszatérésről szóljon.

Akkor Oroszország nem ismerte el a két népköztársaságot sem. A helyi nép akarata ellenére Oroszország, nyolc hosszú éven azon munkálkodott, hogy a Donbasszt visszatoloncolja Ukrajnába. Nekünk azt nem szabad tudnunk, hogy senki sem tett többet Ukrajna területi integritásának megőrzése érdekében, mint éppen a főgonosz – Putyin.

2014. május 11-i mulasztását Moszkva csupán 2022. február 23-án pótolta. Amikor számára már nem hagytak más megoldást, mint hogy elismerje a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságot – és katonailag a küszöbön álló, elsöprő erejűnek meghirdetett ukrán offenzíva miatt végveszélybe került két népköztársaság segítségére siessen.

Kijev válasza a népszavazásra

a Donyeck békés lakossága ellen intézett légitámadás volt 2014. május 26-án. Sokan innentől számítják az ukrán-orosz háború kezdetét.

Egy hónappal az “Ogyesszai Hatiny” után, 2014. június 2-án az ukrán légierő kazettás bombákat lőtt ki a luganszki megyei közigazgatás épületére, amelyben az újonnan megalakult Luganszki Népköztársaság kormánya székelt.

A szanaszét repkedő, borotvaéles repeszek letarolták a szemközti park fáinak, bokrainak leveleit. Az épület előtt gyanútlanul elhaladó járókelők, a parkban sétálók közül 8 ember életét vesztette, 28 sebesültet kellett kórházba szállítani. Egy szemtanú 16 bombatölcsért számolt össze – csak a parknak a kormányzati épület felőli oldalán.

Életét vesztette, többek között az új ország nemrég kinevezett egészségügyi miniszter asszonya.

A kazettás bomba egyébként tiltott fegyvernek számít. Nemhogy civilekkel, de még az ellenséges hadsereg katonáival szemben is tilos bevetni – minthogy válogatás nélkül öl.

2014. augusztus 27-én a donyecki repülőteret ellenőrzése alatt tartó ukrán hadsereg rakétát lőtt ki a város központjában lévő Sevcsenko bulvárra.

A lobogó lánggal égő autóban egy család – apa, anya, és gyermekük – lelte szörnyű halálát. Esélyük sem volt a menekülésre.

Donyeck, Bosse városrész, 2015. január 22. A városba beszivárgott ukrán diverzánsok, a reggeli csúcsforgalom idején puskagránátokat lőttek ki egy forgalmas útkereszteződésben. 8 ember életét vesztette.

Ukrán rakétatámadás az általuk akkor már hét hónapja megszállt Mariupol egyik lakótelepe ellen, 2015. január 24.

Mindkét provokáció célja az volt, hogy megakadályozza a Minszkben esedékes újabb tárgyalási fordulót. Amire mindezek dacára sor került. És aminek eredményeként létrejött a Minszk-2 fegyverszüneti megállapodás Ennek sarkalatos pontja volt, hogy – a jövőbeni békemegállapodás részeként – Ukrajna különleges státuszt biztosít a Donbassznak, Ukrajna keretein belül. Aminek érdekében pedig az ezt lehetővé tévő módosítást hajtanak végre az ukrán alkotmányban.

Ha mindez így megvalósul, a Donbassz nagyobb belső önállósághoz jutott volna, mint amihez Magyarország jutott az 1867-es kiegyezéssel. Aminek eredményeként, tudvalevőleg, ha csak fél évszázadra is, de megmaradt a Habsburg birodalom területi integritása. Az viszont tény – ahogy erre orosz források utalnak is – hogy

a “különleges státuszú” Donbassznak módja lett volna megkontrázni Ukrajna belépését a NATO-ba.

Azért, tehát, cserébe, hogy Ukrajna a NATO tagja lehessen, a Donbassz többnyire orosz civil lakosságának békével kellett volna tűrnie a kijevi rezsim atrocitásait.

A Herszoniak, kivégzésük előtt.

A várost visszafoglaló ukrán hadsereg azon a napon 39 embert lőtt agyon, 74 embert pedig ismeretlen helyre hurcoltak. Őket is az „orosz megszállókkal” való együttműködéssel vádolták.

A sor szélén álló legénykét – aki kétségbeesetten, ukrán nyelven próbálja bizonygatni ártatlanságát – édesanyja szeme láttára hurcolták el otthonából, nem sokkal előbb. Az anya hiába próbálta védeni fiát, a túlerő győzött. A leadott géppisztoly-sorozat a fiúval is végzett.

Bucsában a visszatérő ukrán hadsereg, a titkosszolgálat megtorló akciói 2022. április 2-án, két nappal az orosz hadsereg kivonulása után kezdődtek meg.

Az ukrán hadsereg – és vele együtt a titkosszolgálat – az előző nap (április 1-én) vonult be a városba:

1. Még sehol sem láttak holttesteket az utcákon heverni.

2. A város ukrán polgármestere a sajtónak nyilatkozva fejezte ki örömét az ukrán csapatok visszatérése fölött.

Nem említette azonban, hogy az orosz csapatok vérengzést követtek volna el a városban. (Ugyan vajon miért nem?)

3. Az áldozatok sebei még frissek voltak. Még nem állt be rajtuk a hullamerevség

(Fehér karszalag: minthogy az orosz és az ukrán hadsereg egyenruhája nagyon hasonló, ezért, hallgatólagos megállapodás alapján az orosz katonák fehér, az ukránok pedig sárga karszalagot viselnek.

A kérdésem: miért lőtték volna agyon az oroszok azokat, akik – a velük való szolidaritás jeleként – fehér karszalagot viseltek? Vagy másfelől: ki mert volna ennyire nyíltan tüntetni oroszbarátságával akkor, amikor az ukrán hadsereg foglalja el a várost?) Mindenesetre az tűnik leginkább valószínűnek, hogy a hóhérok kötöttek fehér karszalagot áldozataik karjára, hogy igazolják tömeggyilkosságukat. 

2022 közepére Bucsában és környékén mintegy másfél ezer kivégzett ember holttestére találtak rá, tömegsírokban. Többen látták, hogy a környék településeiről is oda hordják a holttesteket.

E véres, tömeggyilkos provokációt használták fel ürügyül a 2022 februárjában, Isztambulban kitárgyalt fegyverszüneti megállapodás kisiklatására. A provokáció megszervezését a MI6 brit titkosszolgálathoz kötik. (Ahhoz a bizonyoshoz, amelynek utóbb hivatalosan beszervezett ügynöke lett Vlagyimir Zelenszkij, Ukrajna “lejárt szavatosságú” elnöke.

Ezen a döbbenetes videón oroszbarátsággal megvádolt, az utcán kikötözött embereket láthatunk, akiket bármely, szadista hajlamú, arra vetődő járókelő ütlegelhet, kínozhat.

A felvétel végén Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester áradozik arról, hogy mennyire büszke a hős, szabadságszerető ukrán népre, amelyet az egész világ támogat; hogy ők, ukránok, mennyire humánusak. “Szlava Ukrajinyi!” – zárta mondandóját a második világháborús, tömeggyilkos ukrán náci segédcsapatoknak azzal a harci köszöntésével, amivel az (állítólag hazánkat képviselő) Ruszin-Szendi Romulusz, immár csak volt vezérkari főnök is szokta zárni mondandóját, a NATO ülésein. Ukrajnát éltetve saját hazája helyett.

Vagy az oroszok elleni harc egy másik, ragyogó példája:

Tavaly júniusban amerikai gyártmányú ATACSM rakétákkal célba juttatott kazettás bombákkal, a nyílt tengerről, nemzetközi vizekről lőtték a szevasztopoli tengerparton gyanútlanul strandoló embereket.

A támadásban 153 ember megsebesült. Két felnőtt és két gyermek pedig életét vesztette.

Most pár napja, július 9-én hasonló gaztettet követtek el Kurszk városában – ahol is drónokkal támadtak strandoló emberekre. Hárman életüket vesztették. Megjegyzendő, hogy se itt, se ott, közel-távol sehol sem volt semmilyen katonai célpont.

(De ez sem volt példa nélküli. Még 2014 nyarán történt, hogy a Donyeck közelében lévő Zugresz város környékén ukrán repülőgépek támadtak egy közeli tóban fürdőző emberekre. 10 gyermek és két felnőtt vesztette életét – az utóbbiak egyike az egyik, ugyancsak áldozatul esett gyermek édesapja volt.)

Ukránok által készített videó egy orosz hadifogoly megkínzásáról. (Kínzója még csak nem is hadititkokat akart belőle kicsikarni. Csak úgy, szadista kéjjel villanyozta áldozatának lábujjait – élvezve, hogy kínjában ordít, vergődik a szerencsétlen. Alázta – ki tudja, mióta – és még meddig, és még hogyan. Arra akarta kényszeríteni, hogy Putyint f@szfejnek nevezze, illetve az ukrán hadsereget éltesse.

Mielőtt kínzója hozzálátott volna a fogoly gyötréséhez, egy pecket húzott ki a szájából. Ami arra utal, hogy az áldozat – netán egy tiszt, esetleg valamilyen parancsnok – nem nyílt harcban esett fogságba, hanem elrabolták. Elrabolták egy majdani propagandaakció kedvéért, hogy – a kínzások hatására – az ország főparancsnokát szidalmazza, illetve éltesse az ellenséges hadsereget.

Ami megint csak nem volt újdonság. A Donbassz civil lakossága elleni, hadüzenet nélküli háború kezdeti szakaszában a kijevi rezsim minden lehetséges és lehetetlen módszerrel igyekezett bizonyítani, hogy orosz csapatok vannak Kelet-Ukrajnában. Rendszeresek voltak ezért az emberrablások. De politikai foglyokból is igyekeztek kiverni azt, hogy ők valójában orosz ügynökök, diverzánsok.

Nos, hogy tetszik az oroszok elleni harcnak ez a formája? Leszámítva, persze, Noárt. Hiszen ő ezt a jómadarat is hősnek tartja. Itt, persze, el kell őt szomorítanom: ezt a gazembert utóbb elérte végzete.

Ahogy azokat is, akik a Kurszk régióban megszállt Szudzsa városában koncentrációs tábort csináltak egy iskolából, ahová a foglyul ejtett orosz katonákat, és sok civilt is hurcoltak. Nyilván oda hurcolták azt az idős embert is, kamaszkorú unokájával együtt, aki hazája hadseregének néhány katonáját próbálta házában elbújtatni az ellenség elől.

Noár mélységes együttérzéssel beszél az oroszok által lerombolt iskolákról, kórházakról. Biztosan nem látta ezt a videót:

Harkov régió egy felszabadított településén egy orosz katona mutat egy óvodát, ahonnan az ukránok aknavetővel lőtték a szomszédos oroszországi Belgorod régió határmenti településeit. Tisztában voltak, ugyanis, azzal, hogy az orosz tüzérség nem támad – csak úgy, minden ok nélkül – civil létesítményeket.

Zelenszkij személyesen süvöltötte világgá, hogy az orosz hadsereg Zaporozsjében rakétákkal lőtt egy bevásárlóközpontot – “legalább ezer halott”. Aztán kiderült, hogy 1. a rakétatámadás éjszaka történt; 2. a bevásárlóközpont évek óta üresen állt; 3. a rakéta a mellette álló raktárba csapódott, ahol fegyvereket, lőszereket tároltak. A raktár felrobbant, és az így keletkezett tűz terjedt át aztán az épületre.

És hát – ó istenem! – azok az elrabolt ukrán gyermekek! “Orosz propaganda” mivoltán, nekünk nem szabad tudnunk az igazságot. Arról, hogy ki, miért, hogyan “rabolt”, illetve ténylegesen is rabolt el ukrán – ukrajnai – gyermekeket.

Mindenekelőtt nézzük meg ezt a klipet 2015-ből. Arról, hogy a Donbassz gyermekeinek mit kellett átélniük, főleg a háború kezdeti időszakában.

Gyermekek mondják el “élményeiket”. A kisfiú, aki az ablakban ült, amikor ott berepült egy lövedék. A síró kisfiú, aki elmondta: nem mert ránézni holtan, a földön fekvő szüleire.

Gondolom, ez nem kevésbé fényes példája annak, hogyan kell harcolni az agresszív orosz hódítók ellen.

Látta ezt a klipet Noár 2015-ben? Nem – nem látta. De nem is láthatta – még ha akarta is volna. Ilyet nálunk szigorúan tilos volt bemutatni. Ma sem nagyon szabad. Az illetékes magyar hatóságok részéről ugyan már nem annyira tiltják. De a Facebook Dublinban ülő cenzorai annál inkább.

Egy szó, mint száz. A Donbassz első gyermekáldozata, a 8 esztendős Polina Szladkaja 2014. június 8-án (az ortodox pünkösd napján) vesztette életét.

2014 április közepe óta, 85 napig tartott Szlavjanszk város ukrán ostroma. Az ukránok kilőtték a város vízvezeték rendszerét. Az emberek egy artézi kútnál gyülekeztek vízért. Az ukránok rendszerint kivárták, míg elég sokan gyűltek ott össze, ÉS AKKOR TÜZÉRSÉGGEL ODALŐTTEK AZ EMBEREK KÖZÉ. Így, ott és akkor vesztette életét a kislány.

Hadd emlékeztessek megint a dátumra: Oroszország “KÜLÖNLEGES KATONAI MŰVELET” elnevezésű BÉKEKIKÉNYSZERÍTŐ AKCIÓJA – amit a Nyugat beavatkozása háborúvá tett – 2022. február 24-én kezdődött Megint csak hozzáteszem: 2018 áprilisában én háborús sérüléseket, romokat láttam Donyeckben.

Egyebek mellett a donyecki 59-es számú iskola súlyosan károsodott épületét. A környéken lakók elmondták: az iskolában éppen tanítás folyt, amikor a tüzérségi belövés történt. Kisdiákok és tanítóik estek akkor áldozatul.

Noár! Gondolja, hogy a hatóságok engedték volna a tanítást abban az iskolában, amikor ott harcok folynak?

A súlyosan megrongálódott iskolaépület évek óta üresen áll. A környékbeliek elmondták: a szülők azóta félnek iskolába engedni gyermekeiket.

2014. június 7-én elmondott beiktatási beszédében Petro Porosenko, a Majdan győzelme után megválasztott első ukrán elnök még arról beszélt, hogy ő majd elhozza a békét Ukrajna minden polgárának. Idővel azonban, a nyilvánosság előtt már kijelentette: A mi gyermekeink iskolába fognak járni. Az övéik viszont a pincében kuksolhatnak majd. És ez lesz a mi győzelmünk záloga.

A repülőtér közelében lévő Kujbisev kerületben már akkor emlékoszlop állt, felsorolva a kerület áldozatul esett gyermekeinek a neveit. E nevek között volt egy 12 éves krími tatár kislánynak is a neve. Akit, amikor házuk ablakában ült, ukrán katonák, egy egymás közötti fogadásból, lelőttek.

Emlékmű egy donyecki parkban az ukrán agresszióban életüket vesztett gyermekeknek. Az odavezető sétányt a népnyelv csak az “Angyalok fasoraként” emlegeti.

Egyszer egy ukrán hadifoglyot körbevittek a városon. Odavezették ehhez az emlékműhöz is. Amikor az ukrán meglátta az áldozatul esett gyermekek hosszú, (mintegy kétszáz nevet tartalmazó) névsorát, életkorukkal együtt, zokogva borult térdre, és kérte a Donbassz népének bocsánatát: NEKI IS ugyanis, HASONLÓ KORÚ GYERMEKEI VOLTAK, OTTHON.

Bocsánatkérése közben az ukrán elmondta: parancsra lőttek a parancsnokuk által megadott koordinátákra. PARANCSNOKUK TEHÁT TUDTA, HOGY MILYEN CÉLPONTRA LÖVET, NEKIK AZONBAN ERRŐL FOGALMUK SEM VOLT. CSAK LŐTTEK.

A 2015-ös klipben bemutatott sorsra jutottak – nagyrészt UKRAJNAI OROSZ GYERMEKEK is. Az ukrán hadsereg bombázta, tüzérséggel lőtte, lövi azon városokat, és civil lakosságukat, amelyeket az orosz hadsereg már elfoglalt/felszabadított.

Az orosz hadsereg a fentiekben látott sorstól igyekezett/igyekszik megmenteni az ukrajnai orosz – de nemcsak az orosz – gyermekeket. Ez szüleik tudtával, beleegyezésével történik.

De nézzük, miket is csinál a másik oldal!

Az ukrán hadsereg, ilyen-olyan ukrán “önkéntesek” is “menekítik” a gyermekeket. Ilyen “kimenekített” ukrán gyermekeket találtak már, például, Németországban. Előrenyomuló orosz katonák bukkantak már olyan gyermekek holttesteire, akikből előzőleg kioperálták létfontosságú szerveiket. Ugyancsak orosz katonák találtak egy pincében falhoz láncolt gyermekeket – olyanokat is, akik angolul beszéltek. Közöttük egy 12 éves amerikai kislányt is, akit ismeretlen fegyveresek raboltak el egy varsói szállodából, miután a szüleit megölték. A kislány hazajuttatása ügyében Lavrov külügyminiszter kapcsolatba lépett amerikai kollégájával.

Ugyanakkor Nyugaton elterjedt, hogy Putyin parancsára mintegy harmincezer ukrán gyermeket raboltak el és hurcoltak Oroszországba. Amiért is a hágai nemzetközi büntetőbíróság háborús bűnösnek nyilvánította az orosz államfőt, és nemzetközi körözést adott ki ellene.

De miért is?

Az okok 2014 nyaráig nyúlnak vissza. Amikor “ismeretlen” tettesek a Donbassz fölött lelőtték a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépét, 298 emberrel – közöttük 106 holland állampolgárral – a fedélzeten. Mint utóbb ismertté vált, a merénylő igazi célpontja a latin-amerikai látogatásáról éppen akkor hazafelé tartó Putyin elnök különgépe volt. A merénylő messziről összetévesztette a két gépet, és a maláj utasszállítót lőtte le.

A holland főügyész vezette vizsgálóbizottság mindenáron azt akarta kihozni az ügyből, hogy a gépet az oroszok, illetve az általuk támogatott donyecki “szakadárok” lőtték le. Öt hosszú éven át azonban hiába keresték ennek bizonyítékát. Ezért 2019 júniusában egy per megrendezését határozták el. A holland titkosszolgálat Vlagyimir Cemahot, a donyecki fegyveres erők nyugalmazott légvédelmi rakétatüzér ezredesét szemelték ki a vád koronatanújának. Megbízták az ukrán titkosszolgálatot: rabolják el, vigyék Kijevbe Cemahot és ott “készítsék föl” a holland bíróság által lefolytatandó tárgyaláson teendő “vallomására”.

Oszakában 2019 június végén került sor a G20-ak akkor soron következő csúcsértekezletére. A sikeres emberrablásról értesülvén, Mark Rutte holland miniszterelnök elhatározta: most “megfogja” Putyint. Négyszemközti, bizalmasan kezelendő találkozót kért az orosz elnöktől. Ahol ezzel indított: “Kezünkben van az az ember, aki majd bizonyítja a maguk bűnösségét”.

Nem sejtette azonban, hogy az orosz elnök kezében van egy terített durchmars összes ütőkártyája. Tudott, ugyanis, az ellene tervezett merényletről éppen úgy, mint Cemah elrablásáról. Amit akkor az orosz elnöktől Rutte kapott, nem tette zsebre.

Elképzelhetjük, hogy a jeges rémületnek és megszégyenülésnek eme élménye után a NATO mostani főtitkára (sokáig fő inkvizítorunk az emberi jogok és jogállamiság kérdéseiben) mit érez Putyin, Oroszország iránt. A Nyugat azóta is retteg attól, hogy Putyin egyszer majd esetleg kitálal. Hogy ezt ne tehesse meg, ezért kitalálták a harmincezer elrabolt és Oroszországba hurcolt ukrán gyermek rémtörténetét. Mert, ugye, ki fog hinni az emiatt nemzetközileg körözött háborús bűnösnek?

Arról persze, maguk ott, szintén nem tudnak, hogy az orosz csapatok közeledésére az ukrán hatóságok kötelező jelleggel telepítik ki az érintett települések lakosságát. Egész családok bujdosnak el a környező erdőkben nehogy elvigyék tőlük gyermekeiket.

Ugye hogy az ukrán hősök eme példamutatásai közül egyik szebb, mint a másik? Tessék hát választani közülük!

Vagy ha mégse, akkor azok közül válasszunk, akik hazánkból is egy második Ukrajnát csinálnának (Tisza párt, Magyar(ellenes) Péter és függelékei – Ruszin-Szendi Romulusz, Puzsér Róbert, Karácsony Gergely, stb.) – illetve akik meg akarják védeni hazánk függetlenségét, szuverenitását, békéjét.

(Az utóbbiaktól azért, közös érdekünkben, több empátiát kérnénk. Nem biztos például, hogy éppen most, 500 millióért, még Horvátországban is stadionokat kellene építeni, vagy New York-i felhőkarcolóban méregdrága luxuslakást venni.)

Lássa be mindenki! Azok is, akik – kihívóan luxus életvitelükkel, megmagyarázhatatlan eredetű vagyonukkal gyűlöltetve meg önmagukat a szűkölködésben, a nyomorban tengődőkkel – nemcsak önmaguk, de az ország alatt is vágják a fát!

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mert az ellenség ezt irgalmatlanul kihasználja – mindnyájunk ellen!

A létünk a tét!

Írta: Levédia krónikása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: Illusztráció / MI által készített mesterséges kép