Életveszélyesen megfenyegette Tel-Aviv és Haifa lakóit az iráni vezérkari főnök
Irán még nem hajtott végre komoly műveletet Izraellel szemben, mindössze figyelmeztető csapásokra szorítkozott – közölte kedden Abdulrahim Muszávi iráni vezérkari főnök.
„A mindeddig végrehajtott műveletek mindössze egyfajta figyelmeztetésként szolgáltak az ellenség elrettentésére” – hangsúlyozta Muszávi, akit az al-Alam televíziós csatorna idézett.
„A büntető jellegű művelet a közeljövőben valósul majd meg”
– tette hozzá.
Ezzel összefüggésben felszólította „a megszállt területek, különösen Tel-Aviv és Haifa lakóit”, hogy hagyják el ezeket a térségeket „életük megóvása végett” – számol be róla az MTI.
Az izraeli hadsereg becslése szerint egy héten belül be lehet fejezni az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – mondta a hadsereg szóvivője kedden.
hirado.hu
Kiemelt kép: A Vaskupola izraeli rakétaelhárító rendszer tüzel Tel-Avivban egy iráni rakétatámadás alatt (Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)